KULT
A Rovatból

Magyar bluesbanda, amely ismertebb külföldön, mint itthon

A Jack Cannont a cseh és lengyel közönség is imádja. Mi a sikerük titka, és mi más Magyarországon?


Lengyelországban és Csehországban a legnépszerűbb blueszenekarok közét tartoznak: állandó fellépői a bluesfesztiváloknak, hívják őket turnézni, de egy-egy fellépésre is visszatérnek az ismertebb kocsmákba, klubokba. Magyarországon havi 3-4 fellépésük van, ezt jobbára maguk szervezik. Bíró Ádámmal, a zenekar több tehetségkutatót és gitárversenyt megnyert gitárosával beszélgettünk.

– Duóként alakultatok, hogy lett ebből négytagú zenekar?

– 2006-ban Zoltai Gyurival (Zozó) álltunk össze, ő énekelt és szájharmonikázott, én gitároztam, és így léptünk fel eleinte, majd egy fél év múlva kiegészültünk egy bőgőssel, Gyergyádesz Péterrel. Egészen a közelmúltig ebben a felállásban játszottunk, és ez különlegesnek bizonyult, mert dobos nélkül ritkán működik egy zenekar. Általában azt emelték ki a versenyeken, amelyeket megnyertünk, hogy mennyire együtt vagyunk annak ellenére, hogy nincs mögöttünk dobos. De mostanra már csatlakozott hozzánk Lakatos Attila (Lakat), aki jól beilleszkedett a zenekarba.

– Hogy kerültetek ki külföldre?

– Semmilyen különleges dolog nem volt ebben, küldözgettünk demókat meg linkeket a zenéinkkel, és aztán elkezdtek válaszolgatni. Amikor a cseh bluesversenyre neveztünk, ott először a legjobb tízbe választottak be, aztán győztünk a végén is. A Blues Alive tehetségkutatója volt ez lényegében, amelynek a fődíjaként felléphettünk két egymást követő évben is a fesztiválon.

_DSC0219

A South Bohemia Jazz Festen

– És onnan jött a többi felkérés?

– Onnan is. Volt, hogy meglátott minket egy szervező, Martin, akiről kiderült, hogy az ottani bluesélet központi alakja, megtetszett neki a zenénk, onnantól ő lett a cseh menedzserünk. Máig kapcsolatban vagyunk vele, noha most már kevesebbet foglalkozik szervezéssel.

– Mennyit tudott segíteni?

– Éveken keresztül évi két alkalommal kisebb-nagyobb turnékat szervezett nekünk, ezek 5-12 fellépést is jelentettek. De mások is hívtak minket bulikra klubokba, fesztiválokra, most augusztusban is volt Prágában és Olomoucban pár bulink. Októberben pedig készülünk újra Csehországba és a lengyelekhez is, ahol szintén rendszeresen fellépünk. Idén Torunban gitár workshopot is fogok tartani a buli előtt, kíváncsi vagyok, ilyet még nem csináltam eddig.

B2 20.10.2014 koncertj

– Mi az oka ennek, hogy jobban ismernek külföldön benneteket, mint itthon?

– Talán a mentalitás.

Nagyon más a cseh és a lengyel hozzáállás, ott azt nézik, hogy segíthetnek, ha megtetszik nekik a zenénk. Ha nyersz egy versenyen, akkor az jelent valamit, nívót, tudást, és megéri téged elhívni a klubba, fesztiválra, mert emeled a színvonalat.

Azt nézik, hogy szedhetnek össze minél több jó zenészt, zenekart a fesztiváljaikra, rendezvényeikre. És aki jó, azt visszahívják évről-évre.

_DSC0263

Harmonica Bridge Fesztivál, Torun (Lengyelország)

– Magyarországon nem így van?

– Nem, itt alapvetően az irigység, a saját, bebetonozott pozíciók védelme jellemző. És nincs akkora bluesélet sem, sokkal kevesebb a fellépési lehetőség, Budapesten még csak-csak, de vidéken alig tudunk itt-ott leszervezni egy bulit. De van jó példa is, bár nem itthonról: a prágai magyar kulturális központ évek óta nagyon rendes velünk, mindig segítenek, ha ott lépünk fel, szállást adnak, volt, hogy még a benzinköltségbe is beszálltak. Ha időben szólunk, akkor mindig számíthatunk rájuk.

– Van menedzseretek?

– Á, nincs, én magam próbálok mindent szervezgetni, sok időt, energiát elvesz. Annak vagyok egyébként a híve, hogy

"
nem kell mindenhova elmenni játszani, ez nem egy haknizenekar. Inkább legyen kevesebb, de minőségi fellépésünk,

az sokkal jobban motivál minket is.

JC BW

– Meg lehet élni a zenélésből?

– Nem. Én például programozó informatikus vagyok, van rendes, polgári munkahelyem, ahol hál’ istennek elnézik nekem azt, hogy zenélek, és ezért időnként el kell mennem turnéra vagy koncertekre. Mindenki zenekedvelő a cégnél, sokan maguk is zenélnek, úgyhogy nagy szerencsém van, és a munkám is olyan, hogy be tudom osztani időben, hogy elkészüljek vele egy hosszabb turné előtt.

A Hangfoglaláson

– Van másik zenekarod is?

– Igen, az Acoustic by Heart, amellyel egy éve játszunk pop-rock klasszikusokat, Michael Jacksont, Norah Jonest vagy George Michaelt például, de nem idegen tőlünk a soulos-funkys vonal sem.

Az Acoustic by Heart

– Hogy lesz valakiből bluesmuzsikus? Te hogy indultál neki?

– Hódmezővásárhelyi vagyok, ott kezdtem el zenélni tízévesen. 1992 óta zenélek színpadon. 26 éve van a kezemben gitár, bár amikor anyukám elvitt a helyi zeneiskolába, akkor

"
először zongorához akartak ültetni, de azt én nem szerettem. Már gyerekfejjel sokat álmodtam arról, hogy gitározom.

– Volt példaképed?

– Több is, de az első élmény a meghatározó, még kisgyerekként láttam egy Jimi Hendrix-koncertet, és az nagyon megmaradt bennem. 14 éves voltam, amikor az első zenekarba beléptem, a klasszikus gitár nagyon jó volt előképzettségnek, de én már rég másra vágytam. Saját számokat írtunk, az első koncertekre még kölcsöngitárral mentem, nem voltunk valami jól eleresztve anyagilag. 1994 körül lett saját gitárom.

– Zenekarok?

Volt egy barátom, egy vásárhelyi srác, akinek már az apja is neves gitáros volt ott, és vele jártunk össze naponta gitározni. Nagyon sokat játszottunk, sokat köszönhetek ezeknek az éveknek – ekkor lett belőlem igazi gitáros. 18-19 évesen gyakoroltam a legtöbbet. 1999-ben az akkori zenekarommal nyertünk egy tehetségkutatón, aztán egy másikon harmadikok lettünk. Mindkét versenyen én nyertem a legjobb szólógitáros címet. Azt hiszem, akkor dőlt el végleg, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Azóta nem érzem jól magam, ha egy nap eltelik anélkül, hogy a kezemben lenne a gitár.

_DSC0248

– A Jack Cannont mely zenekarok inspirálták?

– Jimi Hendrix mellett főként Robben Ford, Kenny Wayne Shepherd és a The Spencer Davis Group.

– Mit terveztek a zenekarral?

– A csehek legnagyobb blues fesztiválja a Blues Alive, ahol minden évben van egy amerikai sztár előadó is. Idén Warren Haynes, de járt már itt Kenny Wayne Shepherd is. Idén 3 zenekart hívtak meg az elmúlt 20 évben megrendezett Blues Aperitiv győztesei közül, minket is. November 14-én fogunk muzsikálni a fesztiválon. Emellett év végéig lényegében hetente játszunk a Jack Doyle's-ban, Budapesten. Valamint továbbra is keresünk egy elhivatott, jó menedzsert is, mert nagy terhet venne le a vállamról, ha csak a zenéléssel tudnék foglalkozni végre.

Jack Cannon Blues Band - Sensual Disillusion (official video)

A Jack Cannon zenekar (korábban Jack Cannon Blues Band) 2006-ban alakult, akkor még duóként. Később kibővült egy bőgőssel, majd egy dobossal is, most már kvartettként zenélnek. 2007-től állandó vendégei a külföldi bluesfesztiváloknak, fellépőhelyeknek, Prágától Krakkóig. A zenekar tagjai: Bíró Ádám – szólógitár, Gyergyádesz Péter – basszusgitár, Zoltai György (Zozó) – ének, szájharmonika, Lakatos Attila (Lakat) – dobok.

2008-ban megnyernek egy hazai tehetségkutatót, amelynek a fődíja egy lemezszerződés. A lemez el is kézül, Trendi címmel, de a kiadó végül nem adta ki... Szintén 2008-ban megnyerték az egyik legismertebb nemzetközi bluesversenyt, (Blues Aperitiv), amelynek eredményeképp kétszer is felléptek az egyik legrangosabb közép-európai nemzetközi bluesfesztiválon (Blues Alive).

Idén augusztusban Csehországban, Olomoucban

Azóta több külföldi fesztivál állandó résztvevői, (Blues Alive, South Bohemia Jazz Fest, Las, Woda & Blues, Echo Blues Festival, Festiwal Bluestracje, Harmonica Bridge Festival, Rybnik Blues Festival) idén augusztusban volt egy kisebb cseh turnéjuk, októberben pedig készülnek Cseh-és Lengyelországba is.

Bíró Ádám

36 éves, informatikus, gitáron játszik, 1992 óta vannak zenekarai, amelyekkel szinte minden stílust kipróbált már. Hódmezővásárhelyről indult, kezdetben a zeneiskolában klasszikus gitáron játszott, de aztán áttért a rock, a dzsessz és a blues világába.

_DSC0188
Koncertnaptár

30.10. J.C. acoustic trio, Jack Doyle's, Budapest (H)

06.11. J.C. acoustic trio, Jack Doyle's, Budapest (H)

14.11. J.C. electric, Blues Alive, Šumperk (CZ)

20.11. Memory Motel + J.C. electric, Glob Royal (H)

27.11. J.C. acoustic trio, Jack Doyle's, Budapest (H)

04.12. J.C. acoustic trio, Jack Doyle's, Budapest (H)

11.12. J.C. acoustic trio, Jack Doyle's, Budapest (H)

18.12. J.C. acoustic trio, Jack Doyle's, Budapest (H)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Csupa kék és lila folt volt” – Kálomista Gábor egy bántalmazott színésznő történetével borítja a bilit
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.


„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.

A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.

Kálomista szerint a színházi és művészvilágban évtizedek óta elhallgatott visszaélések vannak, és a kegyelmi botrányhoz hasonlóan itt is „százszámra vannak kegyelmi ügyek”, amelyekről az áldozatok félelmükben nem mernek beszélni.

„Számtalan olyan történet van, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából” – mondta.

A producer teljes körű feltárást sürgetett, és azt javasolta, hogy vizsgálják ki az elmúlt 15-20 év nagy színházi botrányait. Hangsúlyozta, hogy bár a politikában más oldalon állnak, a színházi világban tapasztalható visszaélések ügyében kiáll a rendező Schilling Árpád és a színész Lengyel Tamás mellett.

„Az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális. Ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel Tamás ügye mellett”

– tette hozzá.

A producer az Eszenyi Enikőt körül kirobbant botrány kapcsán fejtette ki véleményét. Szerinte a „balliberális művészvilág” árulónak bélyegezte a színész-rendezőt, amiért korábban nem ment el egy ellenzéki tüntetésre, és azt feltételezték, hogy ezért az akkori kormány pénzügyi forrásokkal támogatta.

„Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre” – mondta Kálomista.

Ugyanakkor leszögezte, ő maga elutasítja ezt a logikát: „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére.” Kálomista szerint az ügy legfontosabb része, hogy azt nem vizsgálták ki rendesen, és ezt pótolni kell.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez az idei foci-vb hivatalos dala: milliók nézik Shakira új klipjét, amiben Messi és Mbappé is szerepel
Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.


A „Dai Dai” címmel jelent meg Shakira és Burna Boy közös szerzeménye, amely a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza, és néhány hét alatt globális slágerré vált. A két hete megjelent videóklip jelenleg a 8. helyen áll a felkapott zenék slágerlistáján a YouTube-on.

A videóban olyan futballsztárok tűnnek fel, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland.

A Hannah Lux Davis által rendezett klipben feltűnik még Vinícius Júnior, Harry Kane, Christian Pulisic és Jamal Musiala is, ami tovább erősíti a dal stadionhangulatát.

A látvány mögött tudatos zenei és nyelvi koncepció áll: a refrénben japán („ikou”), francia („allez”), spanyol („dale”), angol („let’s go”) és olasz („dai dai”) buzdítások hangzanak el.

A cím olasz szlengben annyit tesz: „gyerünk!” vagy „na, rajta!”, ezzel is a globális közösség érzetét erősítve.

A slágeripari álomcsapatban a két előadó mellett olyan szerzők vettek részt, mint Ed Sheeran és Jon Bellion. A dal ezzel folytatja azt a hagyományt, amit Shakira a 2010-es „Waka Waka” című himnusszal megteremtett.

A társadalmi következménye is különlegessé teszi a produkciót: a jogdíjak a FIFA és a Global Citizen közös oktatási alapját, a Global Citizen Education Fundot támogatják – írja a FIFA hivatalos oldala.

A cél 100 millió dollár összegyűjtése a világbajnokság végéig, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek világszerte minőségi oktatáshoz jussanak. A Sony Music vállalta, hogy az első 250 ezer dolláros bevételt megduplázza.

A dal megjelenésének ideje és további sorsa is érdekes. Május 7-én jelent meg az első előzetes, a szám május 14-én vált elérhetővé a streamingplatformokon, másnap pedig a FIFA is megerősítette, hogy ez a torna hivatalos himnusza. A klipet május 23-án tették közzé a YouTube-on. A projekt csúcspontja a július 19-i vb-döntő lesz, ahol egy történelmi, több előadós félidei show-t tartanak, amelyen Shakira, Madonna és a BTS is fellép.

Az énekesnő nem először jegyzi a foci-vb hivatalos dalát, de a mostani alkalom szerinte különleges.

„Úgy hiszem, ez lesz a legkülönlegesebb mind közül, mert ez a kiadás fontos örökséget akar hagyni azoknak a gyerekeknek, akik láthatatlanok, kiszolgáltatott körülmények között élnek, és nincs hozzáférésük minőségi oktatáshoz.”

VIDEÓ: Shakira, Burna Boy - Dai Dai


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt a Centrál Színház Alföldi Róbertről: kiderült, láthatják-e a nézők a művészt az új évadban
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát, miközben a színházi szakmát hetek óta a visszaélésekről szóló viták rázzák meg. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.

A vita azután kapott új erőre, hogy Molnár Áron (noÁr) egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy Alföldi Róbert és Zsótér Sándor is alkalmazott vele szemben bántalmazó rendezői módszereket. Erre reagálva Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Blikknek hangsúlyozta: Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi.

Az igazgató szerint a rendezőnek köszönhetik a magyartenger és Az ügynök halála című sikeres produkciókat, amelyek továbbra is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi majd. Puskás arról is beszélt, hogy a társulat tagjai is pozitívan állnak a közös munkához.

„Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát.”

Az igazgató egyértelműen elhatárolta az esetet a debreceni Csokonai Színház ügyétől, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták. „Ez teljesen más szituáció” – tette hozzá.

A színházigazgató ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a szakmának foglalkoznia kell a visszaélések kérdésével.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – jelentette ki Puskás Tamás.

Hozzátette, csak konkrét ügyeket lehet megítélni, és aggasztónak tartja a tisztázatlan vádaskodást. „Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Disney+ váratlanul ledobta az év egyik legszórakoztatóbb sorozatát: az Alice és Steve egy igazi dramedy-gyöngyszem
Ilyennek képzelem, ha a Fleabag, a Szexoktatás és az Office egy nagyon rossz ötlet után közös gyereket vállal. A végeredmény egyszerre szívszorító, abszurd és brutálisan vicces. Mindenki szeret valakit, akit éppen gyűlöli ugyan azt a személyt. És ettől válik az egész ennyire ellenállhatatlanná. Leülsz elé és ledarálod, más megoldás nincs…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. június 10.



Az utóbbi években rengeteg vígjátéksorozat próbálta újra feltalálni a műfajt. Voltak, amelyek a klasszikus sitcomok receptjét modernizálták, mások az abszurd irányba mozdultak el, akadtak olyanok is, akik a drámát és a komédiát keverték egyetlen keserédes eleggyé. A Disney+ legújabb sorozata, az Alice és Steve azonban nem igazán akar trendeket követni. Egyszerűen fog egy alapvetően kényelmetlen helyzetet, majd addig fokozza a feszültséget, amíg a néző egyszerre nevet, szenved és képtelen elfordítani a tekintetét.

Egy igazi dramedy-gyöngyszem!

Ha valaki rajong az olyan kínosan vicces produkciókért, mint az Office, vagy kedveli a szociális katasztrófákra épülő humort, amelyben Tim Robinson szinte külön műfajt teremtett magának, akkor itt nagyon jó helyen jár. Ez ugyanakkor nem amerikai típusú cringe-komédia. Sokkal inkább a brit keserédes vígjátékok hagyományából építkezik, ahol a humor gyakran a szereplők önpusztító döntéseiből, rossz időzítéséből és érzelmi éretlenségéből fakad.

A történet középpontjában Steve áll, akit Jemaine Clement alakít. Steve ötvenhat éves, kissé elveszett, kissé furcsa, de alapvetően szerethető figura, aki váratlanul intim kapcsolatba kerül legjobb barátja huszonhat éves lányával, Izzyvel (Yali Topol Margalith). A korkülönbség önmagában is bőven elegendő konfliktusforrás lenne, de a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Steve évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a lány családjával. Vagyis nem egyszerűen egy szokatlan románcról van szó, hanem egy olyan döntésről, amely egy egész baráti és családi közösség alapjait rengeti meg.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem próbálja mesterségesen dramatizálni ezt a helyzetet, vagy húzni feleslegesen az időt, azzal, hogy ki-mikor tudja meg a „szörnyű” tettet.

Az infót mindenki megkapja, mint az atombombát ledobják, aztán mi meg nézzük a következményeket. Már önmagában annyira kellemetlen és összetett a helyzet, hogy nincs szükség extra fordulatokra. A karakterek reakciói természetesek, még akkor is, amikor teljesen irracionálisan viselkednek. Pontosan ezért működik ennyire jól az egész. Emberi döntések, gonosz, kegyetlen, mocskos módszerek, egy szakítás, akár egy családot is tönkre tehet.

Clement tökéletes választás Steve szerepére. Az új-zélandi színész és humorista évek óta bizonyítja, hogy senki sem tud olyan hitelesen életre kelteni furcsa, társadalmilag kissé ügyetlen figurákat, mint ő. Ráadásul itt visszafogottabb, emberibb karaktert alakít, mint sok korábbi szerepében. Steve nem egy bohóc, hanem egy esendő ember, aki belekeveredett egy olyan kapcsolatba, amelyet talán maga sem tud teljesen elhinni.

Elképesztően hálás és maga sem hiszi el, hogy megérdemli a nála fiatalabb, élettel teli egyetemista lányt.

A másik nagy nyertes Nicola Walker. Alice figurája könnyen válhatott volna egydimenziós, hisztérikus ellenféllé, de Walker sokkal többet hoz ki belőle. Az anya egyszerre sértett, dühös, összezavarodott, irigy és végtelenül emberi. Nehéz nem együtt érezni vele, miközben időnként teljesen elveszíti a kontrollt a helyzet felett. Hozzá fűződnek a sorozat leggonoszabb pillanatai. Élvezet nézni, ahogy a karakter folyamatosan egyensúlyoz a tragédia és a komédia határán, és éppen ettől válik emlékezetessé.

A két régi barát kapcsolatának teljes szétesése adja a sorozat igazi érzelmi magját.

Nem csupán egy romantikusan vicces történetet látunk, hanem két ember állóháborúját, akik valaha jobban ismerték egymást, mint bárki más. Emiatt mindent tudnak is egymásról, ami sok-sok kellemetlen pillanathoz vezet. Az egymásnak okozott sebek ezért sokkal mélyebbek, mint egy átlagos konfliktus esetében. A széria remekül mutatja meg, milyen vékony határ választja el a szeretetet a sértettségtől és az irigységtől.

A hangulat gyakran idézi meg a Szexoktatás világát, de közben érezhetünk egy kis Rózsák háborúját is. A különbség az, hogy itt minden jóval hétköznapibb és ezáltal sokkal fájdalmasabb. A szereplők nem grandiózus összeesküvések vagy drámai árulások miatt sodródnak bajba, hanem saját hibáik, bizonytalanságaik és önámításuk következtében.

A sötét titkok, amiket ennyire közelálló emberek őriztek egymásról, pikk-pakk kikerülnek a nagyvilágba.

A sorozat szinte hullámvasútként működik, csak éppen itt nincsenek felemelkedések, hanem sok-sok zuhanás váltja egymást, néha egy kis egyenes sínnel. Amikor azt hisszük, hogy a helyzet már nem lehet kínosabb vagy rosszabb, a forgatókönyv talál egy újabb módot arra, hogy még mélyebbre lökje a szereplőket. Ez a fajta katasztrófaturizmus meglepően addiktívvá teszi az egészet. Nézőként pontosan tudjuk, hogy valami rettenetes fog történni, mégis alig várjuk a következő jelenetet.

Külön említést érdemel az író. Sophie Goodhart forgatókönyve végig magabiztosan kezeli a kényes témákat, miközben soha nem veszti el a humorérzékét.

A brit fekete humor egészen magas szinten képviselteti magát. Mindenki egyre mélyebbre süllyed a gyarlóság mocsarában. Érezhető rajta az a brit szemlélet, amely egyszerre képes kegyetlenül őszinte és végtelenül vicces lenni. Nem véletlen, hogy időnként a Szexoktatás, vagy a Fleabag jut róla eszünkbe: hasonló érzékenységgel nyúl az emberi kapcsolatokhoz. Egyébként előbbit szintén Goodhart írta.

A sorozat végső soron nem a korkülönbségről vagy a botrányos románcról szól. Sokkal inkább a barátságról, az öregedésről, a sértettségről és arról, hogyan tudják a hozzánk legközelebb álló emberek a legjobban megnehezíteni az életünket. Egyszerre szeretetteljes és kegyetlen portré az emberi kapcsolatokról.

Ritkán fordul elő, hogy egy vígjátéksorozat ennyire könnyedén beszippantson.

Ez, az a fajta produkció, amelynél az ember eredetileg csak egy részt akar megnézni, majd pár órával később azon kapja magát, hogy már a finálénál tart. Szerencsére/sajnos nem hosszú, a hat részes évad kb. 26 perces részekkel pikk-pakk véget ért. Akik szerették a Fleabaget, a Szexoktatást vagy általában a brit komédiák keserédes világát, azoknak ez szinte kötelező darab. Az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb és legokosabb vígjátéksorozata. Én már most követelem a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk