Magára hagyott, beteg nő rettenetes állapotban lévő holttestét találták meg a rendőrök Szolnokon
Borzalmas állapotú női maradványokat találtak a rendőrök február 26-án, kedden Szolnok Szandaszőlős városrészében - írja a 24.hu. Az egyik szomszéd azt mondta a lapnak, hogy egy 38 éves beteg nő maradványai kerültek elő a házból.
"Egy idős házaspár lakott itt a skizofrén lányával.
Október közepén napokon keresztül sikongatott a lány az udvaron, ezért szóltam neki, hogy maradjon már csendben.
Felhívtam a családsegítőket. Ők azt mondták, hogy meghaltak a nő szülei és intézkednek majd az elhelyezéséről – mondta a 24.hu-nak az egyik szomszéd. Azt is elmondta a lapnak, hogy
"a sikongatás után pár nappal hirtelen csend lett a ház körül".
Állítása szerint miután nem hallották a lány hangját, újra felhívták a családsegítőket. Azt a választ kapták, hogy intézkednek. A szomszédok kihívták a rendőröket, ám amikor senki nem nyitott ajtót, a rendőrök nem hatoltak be a házba, azzal, hogy kórházba vihették a lányt.
Februárban szólt az egyik szomszéd, hogy folyik a házból a víz, jelezték a vízműveknek, és újra a családsegítőknek.
Egy sokat tapasztalt rendőr a szomszéd állítása szerint azt mondta, olyan szörnyűséget még nem látott a több évtizedes pályafutása során, mint ami a házban fogadta.
A 24.hu úgy tudja, hogy egy nő nagyon rossz állapotban lévő maradványait, egy döglött és egy élő kutyát találtak a rendőrök a helyszínelés során.
A lap megkereste Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot - azt a választ kapták, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, és közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit. A 24.hu a családsegítőket is megkereste: a Humán Szolgáltató Központ helyi vezetője közölte a lappal, hogy a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem kíván nyilatkozni.