KÉK HÍREK

Macskatetemekkel borított lakást találtak a rendőrök a VII. kerületben – A felelőst elfogták

Néhány állat túlélte az étlen-szomjan töltött napokat, rajtuk a rendőrök és az állatmentők segítettek.

Link másolása

A BRFK Információs Portál a Facebook-oldalán osztotta meg a sokkoló képsorokat, amelyen egy elhagyatott Erzsébetvárosi lakás szerepel. A videó leírása szerint a lakás korábbi lakója egy nő volt, aki a költözésekor hátrahagyta a macskáit, amik így étlen-szomjan magukra maradtak.

„Rendőrök és állatmentők etették meg az életben maradt cicákat, amikor rájuk találtak az erzsébetvárosi lakásban. Társaik sajnos nem élték túl az étlen-szomjan töltött napokat”

– írják. Hozzátették, hogy időközben a lakás korábbi lakóját felkutatták és állatkínzás gyanúja miatt elfogták a VII. kerületi rendőrök.

A BRFK hozzátette, hogy a kerületi önkormányzattól január 20-án érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az egyik ingatlanban több macska tetemét találták meg.

A borzalmakról a mentésben részt vevő állatvédelmi szervezet, a Segítő Angyalok is beszámolt az oldalán.

„Mikor az önkormányzat kinyitotta a lakást sajnos a 7 macskából, már csak 2 volt életben, ők is alig. A 2 élő macskát orvoshoz, míg a tetmeket a Tábornok utcába szállítottuk boncolásra”

– részletezik az esetet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
“Most emeltek le hárommillió forintot a számlámról” - durván átverték az édesanyát a netes csalók
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Blikk és a CIB Bank összefogásában készült új videósorozatban a netes csalásokkal foglalkoznak.

Az első részben Krisztina mondta el történetét, őt 2023 júniusában vertek át. Az ügy úgy indult, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.

"A végén azt mondta, szeretné megvenni a szőnyeget, de nem tudja a vállára fölcsapni, és küldene érte egy futárcéget. A GLS-től, az ál GLS-től, kaptam egy e-mailt"

– mondta a lapnak Krisztina, aki hozzátette: az e-mail feladójánál észrevehette volna, hogy nem az igazi futárcég üzent neki, ha megnyitotta volna.

Az édesanya nem tudott belépni a rendszerbe, mert valami elakadás volt, amit jelzett is a vevőnek. Krisztina másnap ismét üzent neki, hogy a szőnyeg még mindig eladó, érdekli-e. A csaló azt írta, hogy valami elakadás volt, de mindjárt kap egy másik e-mailt, amiben azt kérték, lépjen be a netbank felületére.

"Megmondom őszintén, itt voltam elképesztően naiv, mert a csapból is az folyik, hogy a kártyád adatait ne szolgáltasd ki, de az én csapomból nem folyt az, hogy a netbanker felületre nem léphetsz be, csak a saját applikációdon keresztül. Mint utólag megtudtam, ezáltal teljes hozzáférést engedtem a számlámhoz"

- mondta Krisztina.

"Majd eltelt pár perc, aztán egyszer csak levontak a számlámról másfél millió forintot."

- mondta az átvert édesanya, aki azonnal felvette a kapcsolatot a bankjával, ám míg beszélt velük, addig a csalók még egyszer másfél millió forintot levettek tőle.

A kezelő mindent blokkolt, amit lehetett, ezután pedig Krisztina a rendőrkapitányságra ment, ahol feljelentést tett.

Aztán a rendőrök hívták Krisztinát, hogy megvan a pénz. Kiderült, hogy ugyanarról a számláról küldték vissza, mint ahova elutalódott.

A tettes ugyan nem lett meg, de a pénzt visszaszerezték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.

Link másolása

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ablakon egy 98 éves néni a Ferenc körúton
Az asszony holtteste sokáig a járdán hevert egy fekete zsákkal letakarva. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Link másolása

Kiesett egy Ferenc körúti társasház negyedik emeletéről szerda este egy 98 éves nő, tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a néni holtteste sokáig a járdán feküdt egy fekete zsákkal letakarva. A tragédia helyszínét rendőrségi szalaggal kerítették el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától megtudták, hogy a rendőrök 18 óra 23 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a fővárosi Ferenc körút egyik lakásának ablakából kizuhant egy nő, és meghalt.

A helyszíni szemlén idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Felakasztva találták meg egy erdélyi település polgármesterét
A férfi ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt bűnvádi eljárás volt folyamatban, ám az ügyben összeállított vádiratot a bíróság elutasította. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Link másolása

Kedd délután az otthonában holtan, felakasztva találtak rá egy erdélyi polgármesterre, írta meg a Maszol.

Valószínűleg Alvinc (Vințu de Jos) község polgármestere, Petre Ion Barbu az áldozat, akire az

otthonának egyik melléképületében felakasztva találtak rá kedd délután.

A hatóságok csak annyit közöltek, hogy egy 57 éves férfire holttestére találtak rá. A Fehér megyei rendőrség nyomoz az ügyben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk