Macron pártja tarolt a franciaországi választások első fordulójában
Bejöttek a végleges eredmények és az exit pollok a francia parlamenti választások első fordulójáról. Emmanuel Macron nemrég megválasztott elnök centrista pártja, a Köztársaság lendületben (La République En Marche - LREM) 32,3 százalékot szerzett, amivel a képviselői helyek nagyjából hetven százalékát fogja szerezheti majd a június 18-i második fordulóban.
Ez úgy sikerült, hogy a francia nemzetgyűlésben a körzetekben szavaznak, ahol körzetekben relatív többséget szerző képviselőket választják meg.
A voté. pic.twitter.com/sSbACiV7Nm
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) 2017. június 11.
Macron pártja az ország nagy részében erősebb mind bal-, mind jobboldali riválisainál a tegnapi eredmények szerint.
A jobboldali Köztársaságpártiak 21,6 százalékkal, a kommunisták 13,7 százalékkal, a Nemzeti Front 13,2 százalékkal, az eddig minden szinten kormányzók szocialisták mindössze 9,5 százalékkal végeztek.
A mostani eredményekből az következik, hogy az 577 tagú nemzetgyűlésben nagyjából 400-440 helye lesz Macron új pártjának. A szocialisták pedig hatalmasat buktak: korábbi 285 képviselői helyéből körülbelül 20 maradhat a vasárnapi eredmények alapján.