KÉK HÍREK
A Rovatból

Brutális vérengzés Svédországban: tíz halottja és sok sérültje lehet az oktatási központban történt lövöldözésnek

A svéd rendőrök szerint a lövöldözés áldozatainak száma még emelkedhet. Jelenleg még nem tudni, hogy az elkövetőnek milyen indítéka volt.


Svédországban egy oktatási központban csapott le egy fegyveres - számolt be róla a The Guardian. Az áldozatok száma elérheti a tízet. A hatóságok még vizsgálják, mi vezethetett a támadáshoz.

Svéd rendőrök szerint körülbelül tíz ember halt meg egy lövöldözésben Örebroban.

Roberto Eid Forest rendőrfőnök egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a feltételezett elkövető is a halottak között lehet. Hangsúlyozta, hogy a támadó valószínűleg egyedül cselekedett, de nem zárták ki, hogy lehettek társai. A rendőrség még nem tudja, mi lehetett a lövöldözés oka.

A hatóságok emberölési kísérlet, gyújtogatás és súlyos fegyveres bűncselekmény miatt indítottak nyomozást. A helyszínre érkező rendőrök füsttel találkoztak. Forest szerint "még korai lenne több részletet közölni az elkövetőről", de hozzátette, hogy "a nyomozás folyamatban van, és intenzíven dolgoznak az ügy felderítésén".

Petra Lundh, Svédország országos rendőrfőkapitánya közleményt adott ki, amelyben azt írta: "Február 4-én, kedden rendkívül súlyos esemény történt Örebroban. Gondolatban az áldozatokkal és családtagjaikkal vagyunk. A rendőrségi műveletek mellett további intézkedéseket hajtunk végre a város biztonságának megerősítésére."

A hatóságok megerősítették, hogy hat sérültet szállítottak kórházba, mindannyian felnőttek. A rendőrség szerint a sérültek száma még nőhet, ahogy az intézkedések folytatódnak. A gyanúsított, egy férfi, és lehet, hogy ő is a sérültek között van.

A helyi média arról számolt be, hogy a rendőrök átkutatták egy férfi lakását, akit összefüggésbe hoztak a támadással.

A hatóságok korábban arra kérték a lakosokat, hogy maradjanak biztonságos helyen. Később azonban már elhagyhatták a környéket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kommandósok vitték el a nagybani piac urát – Letartóztatták a milliárdos üzletembert
A NAV kommandósokkal erősített egysége a napokban razziázott a piacon. A lebukott cégek számláiról több mint 9 milliárdot inkasszóztak, legalább 70 embert vittek el.
F. O. - szmo.hu
2025. június 01.



Ahogy már beszámoltunk róla, szerdán, a legforgalmasabb kereskedési napon tartott nagyszabású akciót a NAV a Budapesti Nagybani Piacon. A rajtaütésben kommandósok is részt vettek. A 24.hu információi szerint legalább 70 embert állítottak elő, közülük többen letartóztatásba kerültek.

A hatóságok több mint 9 milliárd forintot inkasszóztak a lebukott cégek számláiról. A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint

harminc napra elrendelték a piac egyik legbefolyásosabb vállalkozójának, M. A.-nak a letartóztatását.

A lap szerint M. A. neve már évekkel ezelőtt is felmerült egy büntetőeljárásban. Egy együttműködő gyanúsított akkor azt állította, hogy a férfi társaival együtt egy olyan bűnszervezetet irányított, amely milliárdos károkat okozott. A vallomás szerint a csoport „megvoltak a megfelelő hatósági kapcsolataik”.

A cikk azt is megemlíti, hogy M. A. jó kapcsolatot ápolt az azóta a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt jogerősen elítélt Portik Tamással is. M. korábban azt állította, hogy „a városban neki van a legnagyobb hatalma”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvakította a lemenő Nap, halálra gázolt egy idős férfit egy fiatal sofőr Szombathelyen
A helyiek szerint ezen a szakaszon nincs gyalogátkelő, és már több súlyos baleset is történt.


Meghalt az az idős férfi, akit Szombathelyen gázolt el egy fiatal sofőr szombat délután. A férfi olyan helyen ment át az úton, ahol nincs zebra. A helyiek szerint már több súlyos baleset is volt ezen a részen. Úgy vélik, jó lenne egy zebra, mert a közelben nincs, és sokan az áldozathoz hasonlóan próbálnak átkelni a túloldalra.

A sofőr fékezés nélkül ütötte el a férfit, akinek az életéért hosszan küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. Az autó vezetője azt mondta, nem vette észre az útra lépő idős embert, mert a lemenő Nap fénye elvakította.

A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Háznak ütközött egy autó Újpesten, akkora repedés keletkezett, hogy ki lehetett látni az utcára
A kocsit egy másik jármű lökte a falnak egy kereszteződésben. Az összetört autó vezetője egy háromgyerekes édesanya azt mondta, hogy annak örült, hogy egyedül ült a járműben.


Egy háznak csapódott egy autó Újpesten, az kocsi is összetört és az épület is megrongálódott. Repedéseket okozott a falon, sőt egy akkora lyuk is keletkezett, hogy azon ki lehetett látni az utcára.

A lakó és a szomszéd is a hatalmas csattanásra lett figyelmes, és a szobába lépve megdöbbenve látták, hogy a hálószoba fala egy részen beomlott.

A szoba életveszélyessé vált, de a szomszédos konyha és szoba fala is sérült, azt szakember vizsgálja majd meg.

Az autót vezető háromgyerekes anya elmondta, annak örül, hogy egyedül ült az autóban. Mikor kiszállt belőle, sírva fakadt, miután meglátta mi történt. Őt egy másik autó lökte meg a kereszteződésben, utána csapódott a falnak.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A gyerekkori naplójába is feljegyezte, hogy 13 évesen zaklatta a karateedző
A most 31 éves nő állítja: 17 évvel ezelőtt megerőszakolta az ezdő, aki azzal vált hírhedtté, hogy egy kalandparkban felrúgott egy kisfiút.


Több más bűncselekmény gyanúja miatt is feljelenthették az elmúlt időszakban azt a karatemestert, aki azzal vált hírhedtté, hogy a szolnoki kalandparkban felrúgott egy kisfiút. Tavaly a Tényeknek egy fiatal nő azt állította, hogy A. Tibor tizenhét évvel ezelőtt megerőszakolta, az ügy kirobbanásakor pedig a rendőrségi feljelentést is megtette.

„13 éves voltam, amikor ezek a borzalmak megtörténtek velem.

Visszatekintve, gyerekként folyamatosan manipulált, érzelmileg zsarolt, majd szexuális visszaélést követett el ellenem.

Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen előfordulhat, hiszen családi ismeretség révén lettem a tanítványa. Az elkövetett szexuális erőszak után halálosan megfenyegetett, majd még 2016-ban is zaklatott” – mondta a Blikknek Nádasi Adrienn.

A nő másfél évtizede jár pszichoterápiára, és elmondása szerint azután törtek elő belőle az átélt borzalmak, miután a férfi ellen eljárás indult gyermekbántalmazás miatt. Amikor megtette a feljelentést, a nyomozók nyolc órán keresztül hallgatták ki.

„Akkoriban naplót vezettem, így abból az időből megvannak a feljegyzéseim, amelyekben beszámoltam az akkor friss élményekről. Az írásaimat a rendőröknek is be tudtam mutatni. Most egy igazságügyi írásszakértő is vizsgálja a hitelességüket”

– mondta a Blikknek a most 31 éves Adrienn.

A lap úgy tudja, hogy az ügyben szexuális bűncselekmény miatt elindították a nyomozást, de elévülés miatt megszüntették azt. A nő ügyvédje szerint azonban nincs veszve minden.

„Adriennen kívül tudomásunk van három másik sértettről, de folyamatban van az újabb információk beszerzése és értékelése. Amennyiben egy bűncselekményt folytatólagosan követnek el és több személy sérelmére, az elévülés kezdő időpontja a legutolsó bűncselekmény befejezésétől indul” – mondta a Blikknek Adrienn jogi képviselője.


Link másolása
KÖVESS MINKET: