Már a helyszíni és a halottszemle adatai valószínűsítették az idegenkezűséget, a soron kívül elvégzett boncolás alá is támasztotta. Az áldozat testén több olyan sérülést – sorozatos bordatörést, szilánkos lapockatörést, törött fogakat – találtak, amelyek egyértelműen bántalmazásból eredhettek. Az igazságügyi orvosszakértő a sérülések vizsgálata alapján kizárta az önkezűséget, önakasztásra semmi nem utalt.
A beszerzett bizonyítékok hatására a 49 éves férfi megtört és kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Vallomása szerint egy ideje már gyakran veszekedtek élettársával, az egyik ilyen alkalommal, 2020. november 5-én eldurvult a vita. Állítása szerint „ki volt kattanva”, amikor lefejelte, majd bakanccsal megrugdosta áldozatát. Az élettelen testet ezután pokrócba csavarta és begurította abba a gödörbe, ahonnan napra pontosan három hónappal később a rendőrök kiásták. Hulladékkal és gallyakkal letakarta, majd elment dolgozni.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályán különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az őrizetbe vett 49 éves férfi ellen. A rendőrök kezdeményezik letartóztatását.
Féltestvére jelentette be egy 49 éves asszony eltűnését a rendőrségen 2021. január 11-én - akkor már hónapok óta nem hallott felőle a rokonság. A rendőrök felkutatták a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát, aki elmondta, 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta, azóta nem tud róla - írta le egy frissen leleplezett bűntény körülményeit a Police.hu.
A rendőrök azonban gyanúsnak találták a körülményeket. A rokonok szerint tavaly novemberben beszéltek vele, akkor még együtt élt párjával, holmijai pedig a mai napig élettársánál voltak. Újabb kihallgatás következett, amelyen a férfi egy másik történettel adott magyarázatot volt barátnője eltűnésére. E szerint tavaly, egy késő őszi estén aludni tértek, majd hajnalban ébredve a nőt felakasztva találta veresegyházi lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt és a holttestet egy közeli gödörbe dobta. A rendőrök életellenes cselekménnyel kapcsolatos gyanúja erősödött, 2021. február 5-én éjszaka bizonyosságot is nyertek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.
A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.
Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.
„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.
A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.
„Ezekből semmi nem igaz!
Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.
Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.
A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.
„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.
Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.
Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.
Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.
„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.
Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.
A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.
A poszt szerint
a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.
Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.
A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.
Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.
Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.
Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.
A poszt szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.
A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.
A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.
Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.
A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.
A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi ellen, mert engedély nélküli légfegyverét a gyermeke számára is elérhető helyen tárolta. A gyerek súlyosan megsebesítette magát a fegyverrel.
Az ügyészségi közlemény szerint az elvált férfi kéthetente, hétvégenként felügyelte 13 év körüli gyermekét, aki ilyenkor nála aludt, a XVII. kerületi otthonában. A férfi évekkel korábban beszerzett egy légpuskát, de nem hagyományos típust, hanem olyat, ami külön engedélyköteles, hiszen nagyobb erővel lehet vele tüzelni.
A férfi azonban nem rendelkezett engedéllyel, ráadásul szabálytalanul is tárolta a puskát.
A légfegyvert 2022-től kezdve a háza teraszán, töltött állapotban, felakasztva tartotta. A hozzá tartozó töltényeket is a teraszon tárolta, egy polcon lévő díszedényben. Mivel nem zárta el sem a puskát, sem pedig a lőszert, a kisfiú számára is könnyen hozzáférhető volt.
A fiú, amikor 2023. február 4-ről 5-re virradó éjjel a házban aludt, hajnalban felébredt, kiment a teraszra, elővette a légpuskát, és – ismeretlen körülmények között – fejbe lőtte magát. Ezután még visszafeküdt aludni. Másnap rosszul érezte magát, de a sérülését eltitkolta, amíg haza nem ment az édesanyjához, aki hamar észrevette, hogy baj van, ezért mentőt hívott.
A gyereket kórházba szállították és megműtötték.
Az ügyészség a férfit lőfegyver engedély nélküli tartásával, kiskorú veszélyeztetésével és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg. A bíróságnál börtönbüntetést és pénzbüntetést indítványoztak.