Sokan nem hiszik, hogy egy (két-három) éjszakás kalandból vagy laza kapcsolatból is kialakulhat komoly elköteleződés. Azt meg végképp nem, hogy tartós együtt járás vagy akár házasság is lehet a "komolytalannak" induló viszonyból.
Pedig a tapasztalatok és a személyes beszámolók azt mutatják, hogy ez nem lehetetlen.
"Én ebben nem hiszek, nálam ilyesmi még soha nem jött össze" - írja az egyik fórumozó arra a kérdésre, hogy kialakulhat-e komoly kapcsolat a szeretőiből. Más viszont azt írja, hogy nála többnyire így működik: előbb a szex volt, és csak utána vált egyre mélyebbé a kapcsolat.
Egyáltalán mit jelent a laza kapcsolat?
Azt, hogy nincsen kimondva: mi együtt járunk. A benne részt vevők nem élnek együtt, nem házastársak. Gyakran egymás baráti körét sem ismerik. Nem viszik el egymást bemutatkozni a szülőknek. A felek vonzalmat éreznek egymás iránt, de egyáltalán nem biztos, hogy szerelmesek egymásba.
A kötetlen kapcsolatokra az jellemző, hogy rendszerint a szexualitáson alapul.
Az ilyen típusú kapcsolatokban akkor jelentkezik probléma, ha az egyik fél többet szeretne, beleszeret a másikba, vagy ha féltékennyé válik és birtokolni szeretné a partnert.
"Én mindig azt hallgattam az anyámtól, hogy ha férjhez akarok menni, a házasságig ne feküdjek le a barátommal, és össze se költözzek vele, mert majd azt fogja hinni, hogy túlságosan ragaszkodom hozzá, nem becsül eléggé, a házimunkát majd az én nyakamba akarja sózni stb." - meséli a negyvenes Rita. "Az egész elmélet borult, amikor megismertem életem nagy szerelmét, akiről még nem tudtam, hogy életem nagy szerelme.
Munkahelyen ismertem meg, úgyhogy a nagy tuti tanácsadó cikkek írói szemében már itt megbuktam, mert ugye 'házinyúlra nem lövünk'. Még ott dolgozott, amikor egy karácsonyi buli után egymásba gabalyodtunk. Ő kezdeményezett, ami meglepett, mert azt hittem, félénk férfi. Kiderült róla, hogy szenvedélyes szerető. Egy ideig csak laza kapcsolatunk volt, néha lefeküdtünk egymással, majd egy idő után egyre többet találkoztunk, és a végén már közös programokat szerveztünk. Ő ki is lépett az irodából, miattam. Arra eszméltünk, hogy már járunk, megismertük egymás családját, összeköltöztünk, és amikor már 4 éve voltunk együtt, megkérte a kezemet."
A fenti történet ritkább ugyan, de előfordul. A partnerek néha észre sem veszik, hogy már komolyra fordult a kapcsolatuk.
Milyen jelekből lehet tudni, hogy ez már nem "csak szex"?
A pár tagjai egyre jobban figyelnek egymásra, és egyre figyelmesebben, előzékenyebben viselkednek egymással. Kompromisszumokat kötnek bizonyos dolgokban.
Tuti jel az is, ha a problémáikról vagy az érzelmeikről kezdenek beszélni.
Ha nem a múlt, a régi kapcsolat a téma, ha nem kerülnek szóba az exek.
Amikor mocorogni kezd mindkét félben az, hogy milyen jó lenne nem csak egyszer-egyszer, hanem többször is találkozni. Amikor mindketten úgy érzik, jó lenne megismerni a másik családját, mélyebben is részese lenni a másik életének.
Ha egyre sűrűsödnek a közös alkalmak, és a programok nagy része már nem külön, egymástól függetlenül zajlik.
A komolyodás jele a kölcsönös elfogadás és megértés. A gyengédség, a sok bók. A tisztelet egymás irányába.
Amikor azt veszik észre, hogy együtt sokkal jobb, mint külön.
Te erről mit gondolsz?
Sokan nem hiszik, hogy egy (két-három) éjszakás kalandból vagy laza kapcsolatból is kialakulhat komoly elköteleződés. Azt meg végképp nem, hogy tartós együtt járás vagy akár házasság is lehet a "komolytalannak" induló viszonyból.
Pedig a tapasztalatok és a személyes beszámolók azt mutatják, hogy ez nem lehetetlen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.
A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.
Az első a halogatás „önjutalmazással”, a második az érzelmi elzárkózás konfliktushelyzetben, a harmadik pedig a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció.
Ezek a stratégiák azért különösen alattomosak, mert pillanatnyi enyhülést kínálnak: a kellemetlen feladat elodázása, a feszült vita elkerülése vagy a probléma vég nélküli pörgetése átmenetileg csökkenti a stresszt. Hosszú távon azonban a felgyülemlő teendők, a megoldatlan konfliktusok és a mentális kimerültség csak növelik a szorongást.
Az első ilyen méreg
a halogatás, de nem az a fajta, amit a lustasággal azonosítunk. Ez egy sokkal kifinomultabb csapda: az azonnali hangulatjavítás érdekében odázzuk el a nehéz vagy unalmas feladatot. „Megérdemlek egy részt a sorozatból, mielőtt nekikezdek” – mondjuk magunknak, és ezzel pillanatnyi jó érzést vásárolunk, de a feladat súlya és a közeledő határidő miatti bűntudat később sokkal nagyobb árat követel. A szakirodalom ezt a „give in to feel good” (adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat) mechanizmusnak nevezi, ami valójában egy félresiklott érzelemszabályozási kísérlet. „A legtöbb pszichológus az elkerülő viselkedés egyik formájaként tekint a halogatásra, egy félresiklott megküzdési mechanizmusként, amikor ‘azért adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat’” – magyarázza Timothy Pychyl, a Carleton Egyetem halogatás-kutatója.
A hatékony ellenlépés nem az akaraterő megerőszakolása, hanem a rendszer átverése. Az egyik ilyen módszer a kísértés-csomagolás: párosítsuk össze a „kell” feladatot egy „akarom” jutalommal. Például csak akkor engedjük meg magunknak a kedvenc podcastunk hallgatását, ha közben a gyűlölt házimunkát végezzük, vagy csak a futópadon nézhetjük a legújabb sorozatrészt. A másik bevált stratégia a mikro-szokások bevezetése:
ahelyett, hogy a teljes feladatra koncentrálnánk, tűzzünk ki egy mindössze ötperces „indító blokkot” minden nap ugyanabban az időben.
A cél nem a tökéletesség, hanem a kezdeti ellenállás áttörése; a lendület gyakran már önmagát viszi tovább.
A második romboló minta
az elkerülés egy másik formája, ami nem a feladatokra, hanem a kapcsolatainkra irányul: az érzelmi elzárkózás. Amikor egy vita során az egyik fél hirtelen elnémul, elfordul, látszólag kivonul a helyzetből, az nem feltétlenül rosszindulatú játszma. A híres Gottman Intézet kutatásai szerint
ez a viselkedés – amely a válást nagy eséllyel bejósoló „négy lovas” egyike
– gyakran a szervezet vészreakciója. A pulzus megemelkedik, a gondolkodás beszűkül, és a test „lefagyás” üzemmódba kapcsol, mert annyira túlterhelődött érzelmileg, hogy képtelen a konstruktív párbeszédre.
Ilyenkor a leghasznosabb egy előre megbeszélt protokoll alkalmazása. Ahelyett, hogy a falat bámulnánk, jelezzük a partnerünknek, hogy szükségünk van egy 15-20 perces szünetre, hogy megnyugodjunk, de ígérjük meg, hogy utána visszatérünk a beszélgetéshez. Ez a tudatos időkérés nem menekülés, hanem felelős érzelemszabályozás.
A szünet alatt fontos, hogy ne a sérelmeinken rágódjunk, hanem valami teljesen mással foglalkozzunk:
egy rövid séta, pár mély lélegzetvétel vagy zenehallgatás segíthet levinni a pulzust, és visszatérni egy higgadtabb állapotba, ahol már lehetséges a párbeszéd.
A harmadik láthatatlan energiaszivárgás
a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció. Ez az a mentális állapot, amikor egy problémán vagy sérelmen körbe-körbe rágódunk anélkül, hogy megoldást találnánk. Bár a gondolkodás hasznosnak tűnhet, valójában egy negatív spirál, ami rontja a hangulatot, gátolja a kreatív problémamegoldást, és tönkreteszi az alvást. „Olyan, mintha egy végtelen beszélgetésbe ragadnál saját magaddal” – írja le a jelenséget Dr. Jacqueline Olds, a Harvard Egyetemhez kötődő pszichiáter.
Ennek a mentális körforgásnak a megtörésére az egyik leghatékonyabb eszköz a pszichológiai eltávolodás. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „szorongok”, fogalmazzunk át: „észreveszem, hogy megjelent a szorongás érzése”. Ez a kis nyelvi csavar segít felismerni, hogy a gondolataink és érzéseink csupán mentális események, amelyek jönnek és mennek, nem pedig mi magunk vagyunk. Erre több azonnali technika is létezik: címkézzük fel a felbukkanó érzést („ez a bizonytalanság”), majd vegyünk öt lassú lélegzetet. Vagy tegyük fel a kérdést:
„Mit mondanék most, ha a saját gyerekem lenne ebben a helyzetben?”
Az eltávolodás segít megtörni a gondolati hurkot és visszanyerni a kontrollt.
Ez a három alternatíva akkor válik igazán hatékonnyá, ha mikro-szokások rendszerébe építjük be őket. Ahelyett, hogy egyszerre akarnánk megváltoztatni mindent, válasszunk egyetlen apró lépést, és azt gyakoroljuk tíz napig. Legyen az napi tíz perc séta ebéd után, óránként öt perc nyújtózkodás az ülőmunka mellett, vagy a nap kezdése egyetlen oldal elolvasásával a régóta halogatott könyvből. Sarah Hays Coomer egészségcoach szerint a „mikroadagolt jóllét” apró, életet tápláló változtatásokkal „állandó megnyugvást és struktúrát csöpögtet a mindennapi káoszba” – mondta a Forbes Health-ben. Ha egy ilyen apró szokás már automatikussá vált, jöhet a következő. Ezzel a módszerrel a nagy, ijesztő változások helyett kicsi, elérhető győzelmek sorozatával építhetjük újra a mindennapjainkat, felszabadítva az eddig láthatatlanul elfolyó energiáinkat.
Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.
A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elfelejthetjük az orrspray-t? Új terápiás eszközök jönnek a szénanátha ellen
Új orvostechnikai eszközök célozzák az allergiás nátha helyi kezelését, kiegészítve a gyógyszeres terápiákat. A fototerápiás és idegi stimulációs módszerek a gyulladást csökkentik.
A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben
egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.
Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.
Az egyik leginkább kutatott terület az intranazális fototerápia, vagyis a fényterápia.
Ennek létezik otthoni, alacsony energiájú vörös és infravörös LED-fényt használó változata, amely napi kétszer-háromszor néhány perces használatot igényel, és létezik rendelői, kúraszerűen alkalmazott, kevert ultraibolya és látható fényt használó kezelés is. A tudományos bizonyítékok egyre gyűlnek: egy friss szisztematikus áttekintő tanulmány és metaanalízis, amely a témában elérhető kutatásokat összegezte, arra jutott, hogy
a fényterápia szignifikánsan csökkentheti az allergiás nátha összes fő tünetét, beleértve az orrfolyást, a dugulást, a viszketést és a tüsszögést is.
Bár a vizsgálatok módszertana még nem teljesen egységes, az irány egyértelműen ígéretes.
Egy másik,
ennél jóval invazívabb, de hosszabb távú megoldást kínáló irány a krónikus orrfolyásért és dugulásért felelős idegek célzott kezelése. Az orrban található hátsó orrideg (posterior nasal nerve) túlműködése jelentősen hozzájárul a tünetekhez. Ezt az idegi aktivitást ma már képesek csillapítani temperált rádiófrekvenciás kezeléssel, krioablációval (fagyasztással), vagy a legújabb, többpontos rádiófrekvenciás rendszerekkel.
Ezeket az eljárásokat helyi érzéstelenítésben, rendelői körülmények között végzik, és a céljuk az, hogy egyetlen beavatkozással hónapokra, sőt, évekre enyhítsék a panaszokat.
A RhinAer nevű rádiófrekvenciás eljárás klinikai vizsgálatai például hároméves utánkövetés során is tartós tünetcsökkenést és életminőség-javulást mutattak ki súlyos mellékhatások nélkül.
„Több, következetes, hároméves eredményeket bemutató tanulmánnyal a hátunk mögött a RhinAer továbbra is mércét állít a tartós, végleges és átfogó krónikus rhinitis eljárások terén”
– nyilatkozta Matt Brokaw, az eljárást fejlesztő Aerin Medical elnök-vezérigazgatója egy céges közleményben. Hasonlóan jó eredményekről számolnak be a ClariFix nevű fagyasztásos technológiával is, amely egy kontrollcsoportos vizsgálatban bizonyította hatékonyságát.
A legújabb generációt
a NEUROMARK rendszer képviseli, amely egy ülésben, precízen képes kezelni az ideg több ágát. „Épp most zártunk egy rendkívül sikeres kereskedelmi validációs fázist, amellyel a NEUROMARK rendszert a krónikus rhinitis ellátásának élvonalába pozícionáltuk” – mondta Brian Shields, a Neurent Medical vezérigazgatója a BioSpace portálnak. Ezek mellett léteznek kevésbé invazív, mechanikai elven működő eszközök is, mint például az akusztikus rezgést és a kilégzés közbeni pozitív nyomást kombináló készülékek. Kisebb vizsgálatokban ezek is javították az orri légáramlást és a tüneti pontszámokat, de a széles körű alkalmazásukhoz még további, nagy esetszámú kutatásokra van szükség.
Fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai irányelvek szerint ezek az eszközök jelenleg nem helyettesítik, hanem kiegészítik a hagyományos kezeléseket.
Elsősorban azoknak a betegeknek jelenthetnek alternatívát, akiknek a panaszai a standard gyógyszerek mellett is fennállnak, akik a mellékhatások miatt szeretnének kevesebb gyógyszert szedni, vagy egyszerűen nyitottak a nem gyógyszeres megoldásokra. A biztonsági profiljuk általában kedvező: a fényterápiánál leggyakrabban enyhe orrszárazságot, az idegi beavatkozásoknál pedig átmeneti fájdalmat vagy diszkomfortérzést jelentettek.
A gyakorlati megvalósítás és a költségek terén jelentős a szórás.
Egy otthoni, LED-fényes fototerápiás eszköz ára 87 euró, vagyis körülbelül 33 ezer forint körül mozog, cserébe napi szintű, percekben mérhető elköteleződést igényel.
Ezzel szemben az egyszeri, rendelőben végzett idegmodulációs eljárások ára külföldön akár a több ezer dollárt is elérheti; egy friss betegbeszámoló 3000 dolláros, azaz nagyjából 1 millió forintos önköltségről számolt be. Bár a bizonyítékok egyre erősebbek, a technológia jövőjét a hosszú távú, nagy esetszámú vizsgálatok fogják eldönteni, amelyek tisztázzák, hogy a betegek mely alcsoportjai profitálhatnak a legtöbbet ezekből az innovatív, célzott kezelésekből.
A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben
egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.
Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aki eddig a függőleges csíkokra esküdött a karcsúsítás érdekében, mostantól elfelejtheti a régi divatszabályt: egy friss kutatás szerint ugyanis
éppen a vízszintes ceruzacsíkok teszik a legjobb szolgálatot, ha valaki optikailag nyújtani szeretné az alakját.
A tajvani National Yunlin University of Science and Technology kutatói arra jutottak, hogy a karcsúsító illúziót három tényező együttese határozza meg: a csíkok iránya, típusa és a köztük lévő távolság. A vizsgálatukról – írta a New York Post – 241 egyetemista bevonásával készítettek tanulmányt, amelyben egy női modellről készült fotókat értékeltek, aki különböző mintázatú ruhákat viselt.
A kísérlet során kiderült, hogy a legelőnyösebb hatást általában azok a vízszintes ceruzacsíkok keltették, ahol a csíkok közötti távolság nagyobb, mint maguk a csíkok. A tanulmány szerzői szerint a megállapítás egyértelmű volt.
„A ceruzacsíkos stílus, amelyet vízszintes csíkok jellemeznek, karcsúbbnak láttatja az alakot”
– fogalmaztak. Azonban a hatás nem minden esetben érvényesül. „Ahogy nő a csíkok közötti távolság, a vízszintes csíkok vizuálisan szétszóródnak… és a karcsúsító hatás csökken” – tették hozzá a kutatók, jelezve, hogy a túl ritka mintázat már nem működik.
A kutatás egyúttal azt a tévhitet is eloszlatta, hogy a függőleges csíkokat teljesen el kellene felejteni. Bizonyos esetekben ugyanis ezek is előnyösek lehetnek, különösen, ha sűrű, egyenlő távolságú mintáról van szó.
„Az egyenlő távolságú, függőleges csíkokkal készült minta szintén karcsúbbnak láttatja az alakot”
- áll a tanulmányban. A ruhák és a testkép kapcsolata régóta foglalkoztatja az embereket, sokan tudatosan alakítják öltözködésüket a koruk vagy a testalkatuk szerint, hogy a legelőnyösebb oldalukat mutassák. A mostani kutatás gyakorlati tanácsokkal is szolgál: ha valaki karcsúsító hatású ruhadarabot keres, érdemes a sűrű, vízszintes ceruzacsíkokat előnyben részesítenie, de nem kell automatikusan kizárnia a sűrű függőleges mintákat sem.
A téma aktualitását az is adja, hogy a divatvilágban a csíkos minták ismét reneszánszukat élik.
A csíkok optikai hatásának kérdése egyébként nem új, már 1867-ben a német tudós, Hermann von Helmholtz is leírta
az úgynevezett Helmholtz-illúziót, amely a minták észlelt méretre gyakorolt hatásával foglalkozott. Az elmúlt évtizedekben több, egymásnak ellentmondó kutatás is született, de a mostani tajvani vizsgálat az eddigieknél pontosabban határozta meg, milyen feltételek mellett működik a karcsúsító optikai csalódás.
Aki eddig a függőleges csíkokra esküdött a karcsúsítás érdekében, mostantól elfelejtheti a régi divatszabályt: egy friss kutatás szerint ugyanis
éppen a vízszintes ceruzacsíkok teszik a legjobb szolgálatot, ha valaki optikailag nyújtani szeretné az alakját.
A tajvani National Yunlin University of Science and Technology kutatói arra jutottak, hogy a karcsúsító illúziót három tényező együttese határozza meg: a csíkok iránya, típusa és a köztük lévő távolság. A vizsgálatukról – írta a New York Post – 241 egyetemista bevonásával készítettek tanulmányt, amelyben egy női modellről készült fotókat értékeltek, aki különböző mintázatú ruhákat viselt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A tudósok meghökkentően új felhasználási módot találtak a reggeli után megmaradt kávézaccra
Dél-koreai kutatók a Jeonbuk National University-n kávézaccból fejlesztettek egy új, biológiailag lebomló hőszigetelő anyagot. Az anyag hővezetési tényezője 0,04 W/m·K, ami felveszi a versenyt az expandált polisztiroléval.
A reggeli kávé után a zacc általában a kukában landol, pedig dél-koreai tudósok most egy olyan új felhasználási módot találtak neki, ami forradalmasíthatja az építőipart. A Jeonbuk National University kutatói
hőszigetelő anyagot készítettek a kidobásra ítélt kávézaccból, amelynek teljesítménye felér a ma széles körben használt szintetikus anyagokéval.
A világon naponta körülbelül 2,25 milliárd csésze kávé fogy, a visszamaradó hatalmas mennyiségű zaccot pedig többnyire elégetik vagy hulladéklerakókba szállítják. A kutatócsoport egyik tagja, Seong Yun Kim a probléma mértékére hívta fel a figyelmet. „A kávéhulladék világszerte óriási mennyiségben keletkezik, de nagy része a hulladéklerakókban végzi vagy elégetik.” Az új eljárással azonban egy megújuló forrásból származó, biológiailag lebomló szigetelést hoztak létre, amely kiválthatja a fosszilis alapú termékeket. A dél-koreai felfedezésről a ScienceAlert számolt be részletesen. A kutatók szerint a hulladék újrahasznosítása kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából. „
Munkánk azt mutatja, hogy ez a bőségesen rendelkezésre álló hulladék átalakítható egy nagy értékű anyaggá, amely ugyanolyan jól teljesít, mint a kereskedelmi forgalomban kapható szigetelőanyagok, miközben sokkal fenntarthatóbb”
– tette hozzá a mérnök.
Az eljárás során a kávézaccot először kiszárították, majd magas hőmérsékleten szenesítették, így egy biochar nevű, szénben gazdag anyagot kaptak. Ezt környezetbarát oldószerekkel és egy természetes polimerrel, etil-cellulózzal keverték össze, végül a keveréket összepréselték és felmelegítették. A szigetelőképesség titka az anyag porózus szerkezetében rejlik, a kis pórusok ugyanis csapdába ejtik a levegőt, ami kiválóan gátolja a hő terjedését. Laboratóriumi teszteken egy napelem alá tették a mintákat, hogy egy tető valós körülményeit modellezzék.
Az eredmények szerint a kávézaccból készült szigetelés következetesen hűvösebben tartotta az alatta lévő teret, teljesítménye pedig megegyezett a polisztirolhabéval.
A legnagyobb különbség az anyagok életciklusának végén mutatkozik meg. Míg a polisztirol gyakorlatilag sosem bomlik le, a kávékompozit egy háromhetes teszt során tömegének több mint tíz százalékát elvesztette. A kutatók szerint ez a szemlélet a körforgásos gazdaság elveit tükrözi. „Ez a megközelítés nemcsak az anyag teljesítményét javítja, hanem hozzájárul a körforgásos gazdasághoz is” – mondta Kim. „Azzal, hogy a hulladékot funkcionális termékké alakítjuk, csökkenthetjük a környezeti terheket, miközben új lehetőségeket teremtünk a fenntartható anyagok számára.”
Az anyagot elsősorban épületek hőszigetelésére javasolják, különösen a tetőre szerelt napelemek alá, hogy megakadályozza a szerkezet túlmelegedését.
A kávézacc újrahasznosítása egyébként egyre népszerűbb kutatási terület: más tudósok a beton szilárdságát növelték vele, gyomirtó szereket távolítottak el a környezetből, sőt bioaktív vegyületeket is kivontak belőle. Mielőtt azonban a kávézaccalapú szigetelés a boltokba kerülhetne, még számos gyakorlati kérdést kell megoldani, például a nagyüzemi gyártás technológiáját és a szigorú építőipari előírásoknak, köztük a tűzvédelmi szabályoknak való megfelelést.
A reggeli kávé után a zacc általában a kukában landol, pedig dél-koreai tudósok most egy olyan új felhasználási módot találtak neki, ami forradalmasíthatja az építőipart. A Jeonbuk National University kutatói
hőszigetelő anyagot készítettek a kidobásra ítélt kávézaccból, amelynek teljesítménye felér a ma széles körben használt szintetikus anyagokéval.
A világon naponta körülbelül 2,25 milliárd csésze kávé fogy, a visszamaradó hatalmas mennyiségű zaccot pedig többnyire elégetik vagy hulladéklerakókba szállítják. A kutatócsoport egyik tagja, Seong Yun Kim a probléma mértékére hívta fel a figyelmet. „A kávéhulladék világszerte óriási mennyiségben keletkezik, de nagy része a hulladéklerakókban végzi vagy elégetik.” Az új eljárással azonban egy megújuló forrásból származó, biológiailag lebomló szigetelést hoztak létre, amely kiválthatja a fosszilis alapú termékeket. A dél-koreai felfedezésről a ScienceAlert számolt be részletesen. A kutatók szerint a hulladék újrahasznosítása kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából. „
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
