HÍREK
A Rovatból

„Látszik a videón, hogy a 3-4 éves kislánynak milyen nehezére esik” – kisgyerekek gyűjtik hatalmas zsákokba a kukákból az üres palackokat Budapesten

A palackok darabjáért 50 forintot kapnak július óta, azóta egyre többen gyűjtik ezeket. A jelenségnek már neve is van: flakonozás.


Kisgyerekek gyűjtik hatalmas zsákokba a kukákból az üres palackokat Budapest belvárosában - ez látszik egy a Facebookra feltöltött videón. A Híradónknak nyilatkozó gyermekvédelmi szakember szerint ez a gyerekek veszélyeztetése.

Az említett felvételen látható, hogy egy kislány és egy kisfiú a kukából kiszedett üres palackokat rendezgetik a számukra hatalmas zsákokba.

A gyerekekkel ott voltak a szüleik és testvéreik is.

„Ami miatt megörökítettem az az, hogy én a gyerekeket nagyon sajnáltam, mert 0- tól 7-8 éves korig voltak ott, és ők is aktívan részt vettek a cipekedésben.

Látszik a videón, hogy a 3-4 éves kislánynak milyen nehezére esik az összegyűjtött PET-palackoknak a fölemelése és az arrébb szállítása”

- mondta a Híradónak Somodi Lilla, aki csütörtök délután készítette a felvételt Budapest belvárosában.

Az üres palackokért július óta plusz 50 forintot kell fizetni a boltokban, és ennyit lehet értük kapni visszaváltáskor az automatákban. Azóta gyűjtik egyre többen a kidobott palackokat az utcákon, a földről, a kukákból. A jelenségnek már neve is van: flakonozás. A flakonozók pedig azt mondják: látják, hogy néha egész családok csinálják ezt a gyerekekkel együtt.

„Nagyon szomorúnak tartottam, hogy itt tart a gyermekvédelmi rendszerünk” - mondta Somodi Lilla, aki korábban maga is évekig a gyermekvédelemben dolgozott, ezért is figyelt fel a kukázó családra. Azt mondja nem csak palackot, ételt is gyűjtöttek. Hozzátette, hogy a család a kukából is étkezett, és láthatóan nagy rutinnal végezték a kukából az élelmiszer kiemelését, átvizsgálását, amit ezt követően ott a helyszínen el is fogyasztottak.

Molnár László gyermekvédelmi szakember szerint a jelenség eddig is létezett, a palack csak egy új elem benne.

„Mindenképpen a gyerekek veszélyeztetése. Maga a kukázás közegészségügyi szempontból is egy veszélyeztető körülmény. Pláne, ha iskolaidőben csinálják, ez a felvétel is délután 2 órakor készült.”

A szakember szerint azonban nem a flakonozás ellen kell fellépni.

„Minden olyan gyerek, akit vagy a családja küld és kényszerít ilyen tevékenységre, vagy önszántából - mert már minimum kiskamasz vagy kamasz – úgy dönt, hogy kiegészíti a zsebpénzét és erre ilyen lehetősége nyílik, meg fogja tenni. Ez ellen az égvilágon semmit kispályás módon nem tudunk tenni. A rendszer egészén kell módosítani, hogy a gyereknek ne legyen motiváció az, hogy kukázik.”

A Híradó az ügyben megkereste a Belügyminisztériumot, a Kormányhivatalt és a Gyermekvédelmi Főigazgatóságot is, de érdemi választ nem kaptunk.

Kérdésük végül az Országos Rendőrfőkapitánysághoz került, ők pedig elküldték a szerdai közleményüket, amiben arról írtak, hogy nem céljuk a büntetés. Korábban ugyanis elterjedt, hogy a flakonozás szabálysértés, és akár 65 ezres bírságot is lehet érte kapni.

A rendőrség szerint azonban csak azt bírságolják, aki közben megsérti a társadalmi együttélés szabályait, például kukát rongál.

A csütörtöki flakonozó család a videó készítője szerint a kukák átnézése után mindent visszapakolt és nem hagyott szemetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: