KÉK HÍREK

„Láthatóan melege volt, 30 fok lehetett az autóban” – így mentették ki a kocsiba rekedt kisbabát Bácsalmáson

A mentők a tűzoltókat hívták, akik egy kollégát riasztottak egy speciális eszközért, amivel sikerült az egyre jobban felmelegedő autót kinyitni.


Egy kisbaba szorult be egy autóba, kétségbeesett édesanyja a mentőktől kért segítséget. Végül a tűzoltók szabadították ki a négyhónapos kicsit a felforrósodott járműből - számolt be a hírről az RTL Híradó.

Vásárolni indult az asszony Bácsalmáson, a parkolóban azonban a tűző napon álló autó lezárt, miközben a kulcs bent maradt az utastérben. Egy szabadnapos mentős és a helyi tűzoltók negyedóra alatt kiszabadították a gyereket. Az autóban ekkor már 30 fok volt. A kisbabának nem esett baja.

A mentős a Híradónak elmondta, hogy a közelben lévő tűzoltókat tudták riasztani, akik végül egy kollégát hívtak, de addig is árnyékot tartottak, mert meleg volt.

A munkatársuk "autószerelő, ő neki van ilyen speciális eszköze, amivel az autónak a b oszlopa és az ajtó, ablak részbe lehetett rakni és levegővel felfújni és akkor keletkezik akkora hely, ahol be lehet nyúlni és kipecázni a kulcsot" - árulta el.

A kulccsal végül kinyitották az autót és kivették a már egyre melegebb kocsiból a babát. "A kicsi végig aludta az eseményeket, láthatóan melege volt, kb. 30 fok lehetett az autóban, végig izzadt az események alatt". Mikor kivették az autóból "rögtön felébredt és örült, hogy újra anyukája kezében lehet" - mondta.

A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a szabadban hagyott autók pillanatok alatt felforrósodnak a tűző napon. Ezért sem gyereket, sem állatot senki ne hagyjon a parkoló autókban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Élve nyelte le az óriási piton a 61 éves nagyapát – így találták meg a holttestét
Az indonéz férfi nem tudott védekezni, mert nem volt nála semmilyen eszköz – a kígyó először összeroppantotta, majd egészben lenyelte. A hüllő testhossza körülbelül 8,5 méter volt.


A 61 éves La Noti, az indonéz nagyapa épp az állatait etette, amikor péntek hajnalban rátámadt egy hatalmas kígyó egy gyümölcsösben, Indonézia délkeleti részén, Sulawesi szigetén.

A támadás a Majapahit nevű faluban történt, egy erdőszéli gyümölcsös közelében. A kígyó hirtelen pattant elő a magas fűből, és ráharapott a férfi lábára, miközben az a tyúkjait etette - írta a Metro.

La Noti nem tudott védekezni, mert nem volt nála semmilyen eszköz – a kígyó először összeroppantotta, majd egészben lenyelte. A hüllő testhossza körülbelül 8,5 méter volt.

Másnap reggel, amikor még mindig nem tért haza, a családja keresni kezdte. A motorját az út szélén találták meg, elhagyatva. Ezután a falubeliek is csatlakoztak a kereséshez.

A keresésben több rokon és helybéli is részt vett, mivel La Noti mindig hajnalban indult dolgozni, de most nem tért vissza. Délután egy hatalmas, felfúvódott hasú kígyót találtak a bokrok között, néhány méterre egy kerti kunyhótól.

Ez volt az a megrázó pillanat, amikor rábukkantak La Noti holttestére – a teste egyben volt, ruhástól feküdt a kígyó gyomrában. A testet nyálka borította, de alig sérült.

Egy megdöbbentő videó is készült, amelyen látszik, ahogy a kígyó hasát felnyitják, miközben a rokonok és falubeliek döbbenten állnak körülötte. A férfi testmagassága körülbelül 162 centiméter volt. A holttestet később átadták a családnak temetésre.

Masud Gunawan rendőrfőnök így nyilatkozott:

„Az áldozat elbúcsúzott a családjától, mondta, hogy megy megetetni az állatokat, de már nem tért vissza. A család és a helyiek keresni kezdték, és végül kiderült, hogy egy óriáskígyó nyelte el. A család elfogadta a halál okát, és imádkoztak az elhunytért.”

La Ode Risawal, a helyi katasztrófavédelem vezetője elmondta, hogy La Notit minden nap lehetett látni a gyümölcsösben dolgozni.

„Ez az első eset, hogy ezen a környéken kígyó evett meg egy embert. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy pitonokat látnak az emberek otthonai közelében vagy a kertjükben. Arra kértük a lakosokat, hogy legyenek nagyon óvatosak, ha egyedül mennek ki az erdőbe dolgozni.”

A természetvédelmi szakértők szerint ezek az esetek azért szaporodhatnak, mert a kígyók természetes élőhelyei zsugorodnak, ezért egyre gyakrabban közelítenek meg lakott területeket élelem után kutatva. Indonéziában és a Fülöp-szigeteken nem ritkák a 6 méternél is hosszabb pitonok. Bár ritkán támadnak emberre, ilyen esetek már előfordultak.

La Ode Kaida, a tartományi természetvédelmi hivatal vezetője is azt mondta, hogy a kígyók gyakori megjelenését az élőhelyek bolygatása és a zsákmányállatok számának csökkenése okozhatja.

Idén áprilisban ugyanezen a területen egy idős asszonyt is felfalt egy 8 méteres piton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megdöbbentő fordulat: szakértők szerint a pilóta öngyilkossága miatt zuhanhatott le az Air India gépe
A feketedoboz szerint valaki szándékosan kapcsolta le a hajtóműveket közvetlenül felszállás után. A gépen tartózkodó 242 ember közül csak egyvalaki élte túl a zuhanást.


Egy hónappal az Air India 171-es járatának katasztrófája után nyilvánosságra hozták az indiai légihatóságok az előzetes vizsgálati jelentést. A repülőgép június 12-én zuhant le nem sokkal a felszállás után, és egy orvosi kollégium épületébe csapódott. A járat az indiai Ahmedabadból tartott volna Londonba. A fedélzeten tartózkodó 242 ember közül csak egyetlen utas élte túl a tragédiát, a földön pedig további 19 ember vesztette életét, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A vizsgálat megállapította, hogy a felszállást követően néhány másodpercen belül mindkét hajtómű üzemanyag-ellátását leállították. A pilóták között elhangzott beszélgetés alapján az egyikük megkérdezte a másikat, hogy miért történt ez, aki azonban tagadta, hogy ő állította volna át a kapcsolót.

Ezután ugyan megpróbálták visszakapcsolni az üzemanyag-ellátást, de csak az egyik hajtómű tudott részlegesen újraindulni, és annak teljesítménye nem volt elegendő a zuhanás megállításához.

Az NDTV nevű indiai televíziócsatorna szombaton arról számolt be, hogy a jelentés alapján egyértelmű következtetés vonható le: az egyik pilóta öngyilkosságot követhetett el, és ezzel 258 ember halálát okozhatta.

A jelentés szerint a hajtóművek üzemanyag-ellátó karjait egymás után, egy másodperc különbséggel kapcsolták „off” állásba.

A csatorna megszólaltatott egy volt Boeing-kiképző pilótát is. Mohan Ranganathan szerint a karok működtetése nem történhet véletlenül, mert speciális védelemmel vannak ellátva, és egy biztonsági kar meghúzásával lehet csak használni őket. „Manuálisan kell elvégezni” – mondta az üzemanyag-elzárásról. Arra a kérdésre, hogy a kapcsolók szándékos működtetése lehetséges volt-e, úgy válaszolt: „abszolút.”

A szakértő szerint a pilóták közötti párbeszédből nyilvánosságra hozott részlet is az öngyilkosság lehetőségét vetíti előre. Emellett azt is megjegyezte, hogy szerinte gyanús, amiért a repülőgép hangrögzítőjéből csupán két mondatot tettek közzé.

Állítása szerint több Air India pilóta elmondta neki, hogy a járat kapitányának ismert kórtörténete volt, és a katasztrófa előtt hosszabb ideig betegszabadságon volt.

A riportból azonban nem derült ki, pontosan milyen betegségről volt szó.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Tragédia Tapolcán: nagymamájához akart bemászni a 20 éves lány, a szögesdrót elvágta az ütőerét és elvérzett
Egy szerencsétlen mozdulat miatt halt meg. A lány csak le akarta rövidíteni az utat, amikor egy kiálló fémdarab súlyosan megsebezte.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 14.



Tapolcai nagymamájához akart bemászni a kerítésen át egy 20 éves lány, de a szögesdrót olyan mélyen felvágta a combját, hogy elvérzett. A Tények megtudta: még volt annyi ereje, hogy mentőt hívjon, ám a szomszédok úgy tudják, véletlenül rossz címet adott meg, ezért nem találtak rá időben.

A lány holttestét néhány órával később a család találta meg a fűben. Újból mentőt hívtak, ám már nem tudták megmenteni az életét.

A fiatal nő külföldön élt a családjával, és a nagyanyja lakik Tapolcán; hozzá érkezett látogatóba. A környéken élők azt nyilatkozták a tévéseknek, hogy a lány a tragédia napján még elment a helyi vasútállomásra, hogy előre jegyet váltson, majd gyalog indult a családi ház felé.

Valószínűleg le akarta rövidíteni az utat, ezért lépett át a kerítésen, de az óvatlan mozdulat végzetessé vált: a szögesdrótból kiálló egyik fémdarab elvágta az ütőeret a combjában, és elvérzett.

„Az a szörnyű, hogy itt volt az út mellett, és senki nem látta, senki hallotta, nem is tűnt fel senkinek, csak amikor már a mentők itt voltak – nyilatkozta egy helyi lakos.”

Úgy tudni, a család azóta is sokkos állapotban van: a nagymamát például annyira megviselték a történtek, hogy folyamatosan rokonok vigyáznak rá. A rendőrök több órán át helyszíneltek, és eljárást is indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Videó: magyar apa és lánya sodródott be a tengerbe Görögországban, sportolók mentették ki őket
Egy kiteszörfös segített nekik a vízben, amíg megérkeztek a hatóságok. A görög sajtó szerint az erős szél okozta a balesetet.
F. O. - szmo.hu
2025. július 13.



A görög sajtó beszámolója szerint Epanominál egy magyar apa és lánya került veszélybe, miután a tengeri áramlat elsodorta őket. A közösségi médiában terjedő videókon hallható, hogy a turisták magyarul beszélnek.

A vízben sodródó embereket két vitorlás sportoló vette észre elsőként. Egyikük, egy kiteszörfös, azonnal a segítségükre sietett.

Az apa és lánya láthatóan sokkos állapotban volt, de meg tudtak kapaszkodni a sportoló deszkájába, amíg a hatóságok a helyszínre értek.

A riasztást követően a helyi vadászklub egy csónakkal indult el a turistákhoz, majd rövidesen megérkezett a parti őrség, a mentők és a rendőrség is. A görög sajtó arról ír, hogy a part felől fújó erős szél sodorhatta be őket a nyílt vízre.

(via Telex)

@protothema.gr Αθλητές ιστιοπλοΐας που έκαναν kite surf σώζουν έναν τουρίστα και τη 10χρονη κόρη του #protothema #greektiktok #tiktokgreece #news ♬ πρωτότυπος ήχος - protothema.gr


Link másolása
KÖVESS MINKET: