KÉK HÍREK
A Rovatból

Lánya életét próbálta menteni a szentpétervári robbantásban meghalt nő

Megkezdődött az áldozatok azonosítása, de az is kiderült, hogy nem az volt a tettes, akire először gyanakodtak.
Daily Mail - szmo.hu
2017. április 04.



A Szentpéterváron történt robbantásban 14-en haltak meg, legalább ötvenen pedig megsérültek. A halottak között van az az anya is, aki

saját testével védte lányát, akit így sikerült megmentenie.

A hatóságok már megkezdték a holttestek azonosítását. Köztük volt az 53 éves Irina Medjancseva is, aki a lányára vetette magát a robbanás pillanatában.

A 29 éves Jelena édesanyja áldozatának köszönhetően élhette túl a szörnyű támadást.

A lány azóta már átesett egy életmentő műtéten, jelenleg pedig az intenzív osztályon ápolják. Azonban ha édesanyja nem áldozza fel magát érte, biztosan nem éli túl a metróban történt robbantást.

Irina Medjancseva ismert babakészítő művész volt

A lány édesapja ma reggel így nyilatkozott az újságoknak: „Jelena az édesanyjával volt úton, akivel Velikij Novgorodba utaztak volna. Sikerült beszélnem ma a lányommal, miután a műtét után felébredt az altatásból.”

"
Azt mondta, az utolsó pillanatban szálltak be a szerelvénybe, éppen hogy elérték. Egy perccel később volt a robbanás. Az anyja a szeme láttára halt meg. Én pedig elvesztettem szeretett feleségem.

Ugyanabban a kocsiban utazott a 20 éves azerbajdzsáni Dilbara Alieva is, aki a kórházba szállítását követő percekben halt meg.

A hatóságok először azt hitték, hogy a 22 éves kazah Makszim Arisev volt az elkövető,

azonban később kiderült, hogy mégsem ő volt a tettes. Sokkoló, hogy a robbanás olyan erősségű volt, hogy Makszim teste kettészakadt a robbanás következtében. Ő is többször járt már a városban, barátnőjével is, most is látogatóban volt Szentpéterváron.

Az egyik túlélő, a 15 éves Alexandra nagymamájával utazott a városba, ők szerencsére mindketten túlélték, ahogyan Nadezhda Sosedova pszichológus is, aki a következőképpen számolt be a tragédiáról:

„Nagyon hirtelen történt. Éppen ültem, és majdnem elbóbiskoltam. Hirtelen valami eltalálta a fejem, tűz volt, égett a hajam, de sikerült eloltanom.”

"
Amikor odaértünk a következő megállóhoz, nem tudtunk kiszállni a metróból, annyira tönkrementek az ajtók. Néhány fiatal férfi kitörte az ablakokat és engem is kihúztak.

„Próbáltam segíteni a többi utasnak. Pszichológus vagyok, a sérültekkel beszélgettem, és próbáltam mentőt szerezni nekik. Rengeteg sérült volt, mindenki ijedt volt, akik pedig a legközelebb voltak a bombához, azoknak csupa vér volt mindenük. Nekem szerencsém volt.”

Egyes források szerint a hatóságok tudhattak egy esetleges robbantásról, azonban csak a terroristák telefonbeszélgetéseit hallgatták le, beazonosítani nem sikerült őket. A hatóságok szerint az elkövető a 22 éves, hat éve Szentpéterváron élő kirgiz Akbarzson Dzsalilov volt.

Szerencsére a második bomba, amit elhelyezett, nem robbant fel, hiszen az még több ember életét kiolthatta volna: szakértők szerint ez ötször erősebb detonációra lett volna képes. A találgatások és a nyomozás még folyik, addig is rendőrök és fegyveres katonák vigyáznak a biztonságra a város több pontján.

Címkép: Instagram


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A doktornő nyíltan vállalta mindenhol az oltásellenességét” - Bilincsben a dunavarsányi gyermekorvos, 40 ezer forintért hagyta oltatlanul a gyerekeket
A Pest vármegyei orvost és asszisztensét vesztegetéssel gyanúsítják, mert pénzért hamis oltási igazolásokat adtak ki. A rajtaütés után mindkettőjüket letartóztatták közokirat-hamisítás miatt is.


Bilincsben vezették el a Pest vármegyei Dunavarsány ismert gyermekorvosát és asszisztensét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt február 19-én, csütörtökön le is tartóztatták.

A nyomozók február 16-án, hétfőn csaptak le a rendelőben, amikor egy Somogy vármegyei nő és a barátnője érkezett a 67 éves orvoshoz, hogy gyermekük csak papíron kapja meg a kötelező védőoltást. A rajtaütéskor az orvost, az asszisztensét és az egyik anyát is elfogták.

A gyanú szerint a doktornő a szülők kérésére nem adta be a gyerekeknek a kötelező vakcinákat, de az oltási könyvbe és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe valótlanul mégis azt rögzítette, hogy az oltás megtörtént

írta a Blikk. A szolgáltatásért alkalmanként 20 és 40 ezer forint közötti összeget kért, amin megosztozott az 54 éves asszisztensével, de ajándékokat is elfogadtak. A doktornő praxisába az ország több pontjáról, ajánlás útján érkeztek a szülők.

A nyomozók eddig 16 ilyen esetet tártak fel. Az érintett gyerekek között van 2 hónapos csecsemő és 8 éves kisiskolás is. Az akció során a rendelőben különböző borítékokban közel 700 ezer forintot, valamint előjegyzési naplókat, nyilvántartásokat, oltásikönyv-másolatokat és egy telefont foglaltak le.

„A doktornő még arra is gondolt, amennyiben a védőnő esetleg érdeklődne a gyerekeknél az oltásról, akkor hitelesen tudjanak beszélni róla, ezért valóban megszúrta őket, oltóanyag azonban nem volt a fecskendőben”

– mondta el a lapnak egy, az ügyre rálátó forrás.

Egy közeli ismerős szerint az orvos nem rejtette véka alá a nézeteit.

„Ildikó doktornő nyíltan vállalta mindenhol a rendszer- és oltásellenességét, ami végül a vesztéhez vezetett.

Több mint tíz éve dolgozott mellette az asszisztense, akit egyébként mindenki szeretett. Mint kiderült, a Nemzeti Védelmi Szolgálat titokban kamerákat szerelt fel a rendelőbe, így bizonyíték is van mindenre” – magyarázta.

Meghallgatásukkor az orvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg az asszisztense beismerte a tettét, de részletes vallomást nem tett. Úgy tudni, azt elmondta, hogy többször figyelmeztette a doktornőt, hogy fejezze be, de nem hallgatott rá. Az orvost és az asszisztensét üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és közokirat-hamisítással, az anyukát pedig vesztegetéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják.

A dunavarsányi Egészségház ajtaján még mindig látható a letartóztatott orvos rendelési ideje, a helyettesítéséről az önkormányzat már intézkedett. A lap szerint a helyiek közül többen is örülnek, hogy véget vetettek a doktornő tevékenységének.

Magyarországon jogszabály írja elő, mely védőoltásokat kötelező életkorhoz kötötten beadni a gyermekeknek. Számos szülő azonban – az oltások esetleges káros hatásaitól tartva – megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a vakcinákat, de szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól. Ennek érdekében keresnek fel olyan orvosokat, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról anélkül, hogy az valóban megtörténne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
1500 család fűtéséért küzdenek az Őrségben, miután a 36 centis hó letarolta az áramhálózatot
Az E.ON, az MVM és a katasztrófavédelem is a helyszínen dolgozik a hálózat újjáépítésén. Hat nagyteljesítményű aggregátort szállítottak a térségbe, hogy mielőbb legyen ideiglenes áram.


Egyetlen éjszaka alatt 36 centiméteres hóréteg bénította meg Kőszeg környékét, a szombatra virradó rendkívüli havazás pedig tömeges áramkimaradásokat okozott Nyugat-Magyarország több településén is. Már pénteken jelezte az Operatív Törzs, hogy hat megye 38 településén nincs áram. Vasárnapra több ezer háztartás maradt áram nélkül, miközben a szolgáltató és a katasztrófavédelem szakemberei versenyt futottak az idővel.

Szentgotthárd belvárosának jelentős részén, Rábatótfaluban és Zsidán a háztartások többségében vasárnapra helyreállt a szolgáltatás, de Farkasfán és Zsidahegyen még folyamatosan dolgoznak,

tájékoztatott Szentgotthárd Város Önkormányzata. A helyzet az Őrségben a legsúlyosabb, ahol a hálózat egy része megsemmisült, és több szakaszt gyakorlatilag újjá kell építeni. A havazás okozta károk mértékét jól mutatja, hogy „a vezetékekre rakódó hó és jég súlya akár a vezeték saját tömegének többszöröse is lehet”.

A helyreállítást rendkívül nehéz terepviszonyok, csúszós, jeges utak és elzárt erdős területek hátráltatják; sok helyszínt csak gyalogosan vagy speciális járművekkel tudnak megközelíteni a szakemberek.

A biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen a vezetékekre dőlt fák eltávolítása, a gallyazás és a nyiladéktisztítás. Az E.ON szerelői mellett a katasztrófavédelem, az erdészet és a nemzeti park munkatársai is a helyszínen dolgoznak, a hibák pontos behatárolását pedig drónos felméréssel segítik.

A végleges javításig nagy teljesítményű aggregátorokkal biztosítják az ellátást

Szakonyfalun, Felsőszölnökön, Kétvölgyön és több környező településen. Az MVM rendkívüli segítséget nyújtva mintegy 2 MW kapacitást biztosít, amellyel Orfaluban, Apátistvánfalván és Kétvölgykúton közel 1500 család ideiglenes ellátását és fűtését tudják szavatolni. Ehhez az MVM Hálózat szakemberei egy 630, egy 400 és négy 250 kVA nagyteljesítményű aggregátort szállítottak az Őrségbe Miskolcról, Szegedről, Bajáról, Egerből, Gyöngyösről és Salgótarjánból.

A szolgáltató arra törekszik, hogy a középfeszültségű hibák lépésről lépésre történő elhárításával és az aggregátorok üzembe helyezésével az érintett ügyfelek jelentős részénél vasárnap estére helyreálljon az áramszolgáltatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megkéseltek két embert verekedés közben a MOL Campuson lévő Virtu étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
Két vendégtársaság balhézott össze, ami aztán késelésbe torkollott. A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz, egy 19 éves fiút már őrizetbe is vettek.


Késelésig fajult egy verekedés a MOL Campus 28. emeletén lévő Virtu étteremben február 21-én, szombat éjjel. Az összecsapásban egy ember életveszélyesen, egy másik pedig könnyebben sérült meg – értesült a Telex.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy az étteremben két társaság keveredett szóváltásba, ami verekedésbe torkollott. Az egyik férfi ekkor két másik embert megszúrt. A rendőrség emberölés kísérletének gyanúja miatt nyomoz.

A feltételezett elkövetőt, egy 19 éves fiút egy napon belül elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. Rajta kívül egy másik embert is kihallgattak, őt csoportos garázdasággal gyanúsítják.

A Virtu étterem a MOL Campus 28. emeletén található, közvetlenül a 29. emeleti kilátóterasz alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Füst és szirénák a Pólus Centerben: 90 embert kellett kiterelni az éttermi részről
A budapesti bevásárlóközpont vendéglátó sorának egyik konyhájában gyulladt ki egy elszívóberendezés vasárnap délután. Az automata oltórendszer beindult, a hatóságok az éttermi részt kiürítették.


Füst miatt ürítették ki a Pólus Center éttermi részét vasárnap kora délután – írja a Telex.hu egy helyszínen tartózkodó olvasójára hivatkozva. A helyszínre riasztott tűzoltók megállapították, hogy a vendéglátó sor egyik konyhájának elszívóberendezése gyulladt ki és kezdett füstölni.

A füst miatt megszólalt a tűzriasztó, és működésbe lépett az automata oltórendszer is.

„Éppen az ételemre vártam, amikor megszólalt a tűzriasztó, majd arra lettem figyelmes, hogy az egyik konyhából gomolyog a füst” – idézte fel egy szemtanú. Ezt követően a helyiségeket áramtalanították, a bevásárlóközpont munkatársai pedig jelezték az éttermeknek, hogy ne vegyenek fel újabb rendeléseket.

Nagyjából tíz percen belül meg is kezdték a kiürítést. A Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint az éttermi részleget biztonsági okokból ürítették ki.

Kilencven embernek kellett elhagynia az épületet, de ők nem sokkal később már vissza is térhettek.

Az eset során senki sem sérült meg.

Nem ez volt az első rendkívüli esemény a bevásárlóközpontban az utóbbi időben. Tavaly március 17-én maró szag terjedt az épületben, akkor tizenöt embert, köztük egy gyereket vittek toxikológiai vizsgálatra. Hasonló esetek más budapesti plázákban is előfordultak: 2024 októberében az Etele Plazában egy üzletben gyulladt meg az étolaj, ami miatt rövid időre 800-1000 embert kellett kiterelni az épületből. Idén február 13-án pedig a XI. kerületi Budafoki úton kapott lángra egy ázsiai étterem elszívója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk