Régen csak egy tó volt az a városrész, amit ma Lágymányosnak ismerünk
2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.
A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.
Az 1838. márciusi nagy jeges árvíz fő oka az volt, hogy a Csepel-sziget csúcsánál összetorlódott jégtáblákból keletkezett torlasz az itt szétterülő és zátonyokkal tarkított folyó medréhez fagyott – és az így létrejött jégdugó visszaduzzasztotta az áradó Dunát a város felé.
A hasonló tragédiák megelőzésére meg kellett oldani a folyó szabályozását a meder szűkítésével, mélyítésével és a zátonyok elkotrásával. Az elkészült tervek azonban olyan roppant összeget igényeltek, amit a két város nem tudott magára vállalni. Így azután a következő harminc évben a gyakorlatban szinte semmi sem mozdult előre és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt újabb tragédia.
Itt kezdődik 180 éves történetünk. Az 1833-ban készített térkép részletén jól megfigyelhető a Csepel-sziget északi csúcsa, és a közelében elnyúló Kopaszi-, és Nyúlfutási zátony. Ezek voltak az 1838-as nagy jeges árvíz "fő felelősei".
Alap és vízhelyzeti térképe Buda és Pest szabad királyi fővárosainak. Vörös László térképe (részlet), 1833
A Gellérthegy alatti kiszélesedő folyószakaszon feltorlódott a jég 1838 márciusában. Georg Scheth litográfiája Karl Klette metszete nyomán a Schilderung der Ueberschwemmung von Ofen und Pesth...c. kötetből.
Kékkel jelölve az a terület, amelyet 1838 márciusában a jeges ár elöntött (jóval a mai Nagykörúton túli részeket is). Pest 4254 házából 2281 összedőlt – 50 ezer ember vált hajléktalanná. Térkép. 1838. Megjelent az A pest-budai árvíz 1838-ban c. kötetben (szerk.: Némethy Károly, Bp. 1938., 206. o.)
Amikor viszont az állam a tervek megvalósítására biztosította az anyagi fedezetet, néhány év alatt hatalmas méretű építkezések indultak el, és 1870-75 között végre minden területen elkezdődött a munka. Volt, hogy egyszerre öt elevátor dolgozott a homokzátonyok elkotrásán és a Duna mélyítésén (köztük a Góliát nevezetű). A főváros belső részein megépítették a rakpartokat, melyek gátként is szolgálnak a mai napig.
1873-ra a mai Szent Gellért tértől a mai lágymányosi öbölig elkészült a több mint három kilométer hosszúságú Kopaszi-gát – amely egyik oldalán 380 méter széles mederbe szorította a Dunát, másik oldalán pedig leválasztotta a sekély öblöt, létrehozva ezzel a Lágymányosi-tavat. Ide kezdetben egy nagy déli kikötőt terveztek felépíteni, de az iszapos terület erre a célra végül is alkalmatlannak bizonyult. A gátat csak 1885-ben magasították meg – addig olyan alacsony volt, hogy azon az árhullámok átcsaptak, és mivel a környékről az esővíz is ide folyt le, a tó vízutánpótlása biztosítva volt, így az nem száradhatott ki.
1873-ra készült el a Gellért tértől induló három kilométer hosszúságú Kopaszi-gát. A gát a Dunát 380 méter szélességű mederbe szorította – az ezen kívül eső öbölből alakult ki a Lágymányosi-tó.
Weinwurm Antal panorámafelvételének részlete. Fénykép. 1877-1883 között.
1896-ban a Lágymányosi-tó környékén épült fel a "Konstantinápoly Budapesten" elnevezésű szórakoztató komplexum. A török stílusú környezetben színházak, mulatók, kávéházak - varieté, kabaré, operaelőadások, élőképek, vándorkomédiások, hastáncosnők, bazársor, szoborkiállítás várta a hajóval és társaskocsival érkezőket. Ez a - Las Vegas-i típusú vállalkozás - fél év alatt csődbe ment.
Kellner Lipót terve. Festményről készült fotóreprodukció, [1896 k.]
Csábítóan hívogató képeslap.
Az első nagyobb építkezés az 1877-ben átadott összekötő vasúti híd volt, amely végre összekapcsolta az ország két felének vonatközlekedését. Ennek töltése kettévágta a tó területét: déli részén kialakult a téli kikötő, amelynek védett öblében a későbbi időkben élénk fürdőélet folyt. A tó legközelebb 1896-ban, a millennium idején került a címlapokra, amikor megnyílt az akkori Európa legnagyobb szórakoztató negyede (Konstantinápoly Budapesten néven), ahová hajóval és társaskocsival szállították a vendégeket. Ez a korát megelőző, Las Vegas-i mintájú vállalkozás azonban fél év alatt megbukott.
A tó tervszerű feltöltése a Gellért tértől indulva kezdődött meg – és a víztől elhódított területen 1904-1909 között építették fel a Királyi József Műegyetem (a mai Műszaki Egyetem elődje) épületeit. 1930-ban döntöttek a tó teljes feltöltéséről. Ezt részben a fővárosi építkezéseken kitermelt földdel és építkezési törmelékkel végezték – azonban a legnagyobb mennyiségű anyagot a téli kikötő kotrásából nyerték. A Boráros téri híd budai hídfőjének kialakításához 600 ezer köbméter anyagot kotortak ki, szállítottak a helyszínre és terítettek szét. A híd 1937-es átadásakor a Horthy Miklós nevet kapta (ma a Petőfi híd).
Az összekötő vasúti híd a Lágymányosi-tóról. Fénykép.1906 k. Forrás: Fortepan/Széman György
Lágymányosi látkép a Gellérthegyről. Fénykép. Erdélyi Mór felvételének részlete, [1909]
A tó feltöltött részén már áll a Műszaki Egyetem - 1904-1909 között emelt – tömbje.
Képeslap, 1930.
A vagonok mögött (a pesti oldalon) látható az Elevátor jellegzetes épülete. Újsághír, (1930-as évek?)
A hidat 1937-ben adták át. A budai hídfő környékén ekkor nagy területeket töltöttek fel, mintegy 600 ezer köbméternyi iszap felhasználásával. Balra még látszik a tó megmaradt része. (A kép minden bizonnyal a híd mellett álló Elevátor épületéből készülhetett.) Nyomtatott fotó. Megjelent a "Horthy Miklós híd, 1933-1937 : a budapesti borárostéri Horthy Miklós Dunahíd építkezésének ismertetése" c. kötetben
A téli kikötőből kikotort iszappal folyik a Lágymányosi-tó feltöltése a tervezett Boráros téri híd budai hídfőjének kiépítése során. Háttérben a Műszaki Egyetem épületei és a Gellérthegy. Forrás: Siklóssy László: A Fővárosi Közmunkák Tanácsa története (1870-1930), Bp. 1931.
1944-től az olaszországi támaszpontokról felszállt amerikai gépek hajtották végre az országunk elleni nappali bombatámadásokat. Fontos célpontjaik voltak a hidak – de egyetlen fővárosi hidunkat sem sikerült eltalálniuk. A képen az összekötő vasúti híd bombázását örökítette meg egy amerikai repülőgép legénysége. Középen a hosszan elnyúló földnyelv a Kopaszi-gát, jobbra a nagyrészt már feltöltött, de még beépítetlen egykori Lágymányosi-tó területe, amelyre sok bomba hullott. (Nagyon is lehetséges, hogy az ezen a képen látható bombák fel nem robbant példányait találják meg napjainkban a területen folyó építkezések során.)
Forrás: Fortepan
A Dunától elhódított, és mintegy száz év alatt feltöltött területen ma egyetemi épületek, sportcsarnok és irodaházak állnak. Beljebb lakóházak. Az alsó rakparti út a Kopaszi-gátra épült.
A Lágymányosi-tó partvonala a mai térképre vetítve. A vonaltól jobbra eredetileg a Duna hömpölygött, majd itt volt a tó, amelyet feltöltöttek. (A kép felső részén, a folyó partján a Műszaki Egyetem főépülete, közepén keresztben a Petőfi hídhoz vezető Irinyi József utca, alsó részén a Tüskecsarnok látható.)
A második világháború után a romokkal folytatták a feltöltést – ami lényegében az 1960-as években fejeződött be, bár a fényképeken egy kisebb tó még ez időben is megfigyelhető a vasúti híd mellett. Még felépítettek néhány újabb egyetemi épületet, azután hosszú évekig semmi hírünk a területről – csendben ülepedik és szikkad az oda hordott anyag. Végül újabb egyetem – az ELTE TTK - költözött ide a Duna partjára. A hajdani Kopaszi gáton fut a mai alsó rakparti út. A téli kikötőből lett a lágymányosi öböl, amely 2007 óta közpark és pihenőközpont. A legújabb hírek szerint ennek közelébe, még mindig a régi Lágymányosi-tó területére tervezik felépíteni hazánk első magasházát. A 19. században tóként született, és a 20. században feltöltött városrész története tehát a 21. században is folytatódik.
Fotó: Draskovics Ádám
