Áder János felmentette a bírói tisztségéből a lemondott Vadász Viktort. A volt bíró külföldre megy, az Európai Jogakadémia (Academy of European Law – ERA) igazgató-helyettese lesz.
Vadász 2018-ban lett ismert, amikor az Országos Bírói Tanács tagjaként emelt szót Handó Tündével szemben, aki akkor az Országos Bírósági Hivatal elnöke volt, illetve beszélt az igazságszolgáltatáson belüli feszültségekről.
Most a Népszavának árulta el, hogy nincsenek politikai okai a távozásának, de a hazai igazságszolgáltatás helyzete hozzájárult a döntéséhez, ő úgy látja ugyanis, hogy az elmúlt években nem javult. Arról is beszámolt, hogy szerinte Varga Zs. András Kúria-elnökké való kinevezése, ahogy a Senyei György Barna OBH-elnök tevékenysége sem hozott pozitív fordulatot.
Áder János felmentette a bírói tisztségéből a lemondott Vadász Viktort. A volt bíró külföldre megy, az Európai Jogakadémia (Academy of European Law – ERA) igazgató-helyettese lesz.
Vadász 2018-ban lett ismert, amikor az Országos Bírói Tanács tagjaként emelt szót Handó Tündével szemben, aki akkor az Országos Bírósági Hivatal elnöke volt, illetve beszélt az igazságszolgáltatáson belüli feszültségekről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor nekiment a Magyar Nemzetnek, mert azt írták, Magyar Péter eseményein csak néhányan lézengenek
A Facebookon adott jótanácsot a szerkesztőségnek. A politológus szerint az ilyen, gyorsan cáfolható állításokkal egy sajtótermék a saját politikai oldalának hitelességét gyengíti.
Török Gábor politológus a Facebookon bírálta a Magyar Nemzetet egy cikkük miatt, amely a Tisza Párt kampányának összeomlásáról és Magyar Péter országjárásának alacsony részvételéről szólt. A politológus azt feszegette, hogy egy magát minőséginek nevező napilap vajon a saját politikai oldalát segíti-e, ha a valósággal köszönőviszonyban sem álló dolgokat közöl.
Török úgy véli, a lap jobban szolgálná a saját céljait, ha a nyilvánvaló valótlanságok helyett olyan témákat keresne, amelyeket nem lehet egy gyors ellenőrzéssel azonnal megcáfolni.
A politológus szerint a lapnak inkább olyan megközelítéseken kellene dolgoznia, amelyek azokhoz is tudnak szólni, akik a kormánypárti sajtónál többet is olvasnak.

Biztos Tisza-kétharmadot jelez a Medián friss mandátumbecslése
Az intézet a legutóbbi öt reprezentatív felmérése alapján készített mandátumszámítást. Az is kiderült, hogy a Tisza honnan szerezte ezt a sok szavazót.
A Medián legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, ami sima kétharmados többséget jelentene. A kutatás alapján a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat, a parlamentbe pedig rajtuk kívül még a Mi Hazánk juthat be 5 vagy 6 mandátummal.
A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket” – írja a hvg.hu. Az elemzés öt, február utolsó hetében és márciusban készített reprezentatív, telefonos felmérés összesített adatain alapul, melyeket összesen 5000 fős mintán, három különböző call centerrel végeztek.
Az adatokból kiderül, hogy a pártválasztást továbbra is leginkább az életkor határozza meg. A Tisza Párt a fiatalok körében a legerősebb: a 30 év alattiak háromnegyede, a 30 és 40 év közöttiek 63 százaléka szavazna rájuk. A Fidesz egyedül a nyugdíjaskorúak körében van előnyben, a 64 évnél idősebbek csaknem fele támogatja a kormánypártot.
Jelentős különbségek látszanak az iskolai végzettség szerint is. Míg a diplomások és az érettségivel rendelkezők abszolút többsége a Tiszára szavaz, addig a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körében a Fidesznek van jelentős, 49-29 százalékos előnye. Bár a Fidesz hagyományosan a kisebb településeken népszerűbb, a márciusi felmérésekben már a községekben is a Tisza Párt vezetett 41:35 arányban.
A Tisza Párt szavazói nagyrészt a 2022-es ellenzéki összefogás támogatóiból, a korábban nem szavazókból és más pártok szimpatizánsaiból tevődnek össze, de Magyar Péternek a korábbi Fidesz-szavazók egynyolcadát is sikerült átcsábítania. Ezzel szemben a Fidesz elveszítette 2022-es bázisának egynegyedét.
Az Iránytű mérése ma már kormányváltó hangulatot jelezett. Kutatásuk szerint a magyarok többsége már Tisza-győzelemre számított, és úgy érezte, a dolgok rossz irányba mennek az országban.
A pártok mellett a miniszterelnök-jelöltek személyes megítélése is fontos tényező: a Republikon Intézet felmérése szerint a választók többsége Magyar Pétert tartotta alkalmasabbnak Orbán Viktornál, különösen a bizonytalanok körében.
A Republikon Intézet felmérése szerint a választók 41 százaléka Magyar Pétert, 38 százaléka pedig Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
A Medián legfrissebb mandátumbecslése szerint a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, ami sima kétharmados többséget jelentene. A kutatás alapján a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat, a parlamentbe pedig rajtuk kívül még a Mi Hazánk juthat be 5 vagy 6 mandátummal.
A közvélemény-kutató hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket” – írja a hvg.hu. Az elemzés öt, február utolsó hetében és márciusban készített reprezentatív, telefonos felmérés összesített adatain alapul, melyeket összesen 5000 fős mintán, három különböző call centerrel végeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz propagandisták jelentek meg Magyar Péter országjárásán – meg is szólította őket
A Tisza Párt elnöke országjárásának kiskunlacházi állomásán angolul is megszólította a helyszínen lévő orosz tudósítókat. A politikus a magyar szuverenitást hangsúlyozta, miközben a közönség a „ruszkik, haza!” rigmust skandálta.
Szerdán Kiskunlacházán folytatta országjárását Magyar Péter, ahol a Tisza Párt elnöke az orosz propagandának is üzenetet küldött. A helyszínen orosz tudósítók is megjelentek, akiket Magyar Péter külön is köszöntött.
A Tisza Párt elnöke angolul fordult a tudósítókhoz, akiknek magyarra fordítva azt mondta:
„Köszönöm, hogy eljöttek, élvezzék a magyarországi szabadságot és a rendszerváltást is!”
A beszéd ezen pontján a tömeg a „ruszkik, haza!” skandálásába kezdett.
Ezt követően Magyar Péter magyarul folytatta, közvetlenül az orosz sajtó munkatársaihoz szólva.
„Van egy rossz hírem, uram, gondolom, van önnel tolmács. A magyar történelmet nem Moszkvában írják, nem is Brüsszelben, nem is Washingtonban, hanem itt, a magyar utcákon, magyar tereken, magyar emberek írják.”
Szerdán Kiskunlacházán folytatta országjárását Magyar Péter, ahol a Tisza Párt elnöke az orosz propagandának is üzenetet küldött. A helyszínen orosz tudósítók is megjelentek, akiket Magyar Péter külön is köszöntött.
A Tisza Párt elnöke angolul fordult a tudósítókhoz, akiknek magyarra fordítva azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Döme Zsuzsanna „Suzi” a Kutyapártról készült filmről: Legrosszabb Hír TV-s szintű dolog, a Fidesszel akarnak összemosni minket
Az MKKP társelnöke egy hosszú Facebook-posztban bírálta az „Az ebek ura” című dokumentumfilmet. Szerinte az anyag egyoldalú, mert abban csak a párttól sértődötten távozó, egykori tagok szólalnak meg.
A kampányhajrában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Döme Zsuzsanna „Suzi” egy hosszú bejegyzésben reagált a pártot bíráló, nemrég megjelent „Az ebek ura” című filmre, amelyet „lejárató videónak” nevezett. A politikus a Facebook-oldalán közzétett posztban a magyar politikai kultúrát és a film készítőit is élesen kritizálja.
Suzi szerint a film a jelenlegi kampány mélypontja, és arról ír, hogy a közéletben mára szinte lehetetlen kritikát megfogalmazni anélkül, hogy az embert ne bélyegeznék meg azonnal.
„Tényleg nem tudom, mit lehet hozzáfűzni ahhoz a kampányszínvonalhoz, ami annyira merőben más, mint amit a Kutyapárt képvisel: hogy ne egymás szidásával próbáljunk szavazatokat szerezni. Elhallgatott mostanra szinte mindenki amúgy, hisz ott tartunk, hogy az összes kritikának vélt cikk vagy poszt olyan hazaárulózást von maga után, hogy normális ember inkább nem áll már bele”
– kezdi bejegyzését.
Mérő Vera „Az ebek ura” című dokumentumfilmje hétfőn jelent meg. A filmben egykori kutyapártosok beszélnek a párt belső működéséről, többek között pénzügyi visszaéléseket, a belső demokrácia felszámolását és a Fidesznek kedvező politikai lépéseket emlegetve. Egyes szereplők azt is sugallják, hogy a párt visszás ügyei azért nem zavarják az állami szerveket, mert a kutyák a Fidesz „hasznos idiótái”.
„Most még itt ez a legrosszabb hír tv-s szintű dolog. Dokumentumfilmnek picit erős lenne, hisz csak és kizárólag olyanok szólalnak meg, akik sok-sok éve nem önszántukból és nem dalolva távoztak a Kutyapárttól” – írja Döme a filmről.
A Kutyapárt társelnöke úgy látja, a film fő célja, hogy a pártját a Fidesszel mossák össze.
„Logikus: az a gyanús, aki nem gyanús! A Kutyapárt 20 éve osztja a Fideszt, tehát fideszesek vagyunk!”
A társelnök elismeri, hogy a párt vezetése és Kovács Gergely is hibázott, de hangsúlyozza, hogy a vitatott ügyekben a közösség hozott döntéseket.
„Értem én persze, hogy az ő szempontjukból az a cél, hogy Gergőt kell bántani, aki persze, hogy csomót hibázott, hibáztunk, de azok, akik most mint egy gonosz apukától, rajta kérnek számon mindent, elfelejtik megemlíteni, hogy ezek a közösség döntései voltak, és okkal meghozott döntések voltak” – fogalmaz.
Döme Zsuzsanna szerint a filmben elhangzó vádak nem újak, és ha a pártpénzekkel kapcsolatos állítások igazak lennének, az már rég kiderült volna, hiszen az Állami Számvevőszék is rendszeresen ellenőrzi őket.
„Ha a naagy pártpénz nyúlásból bármi igaz lenne, na akkor elhihetitek, hogy már rég kiderült volna. Az ÁSZ is hozzánk jár haza.”
A társelnök arról is ír, hogy a párt rengeteget fejlődött az indulása óta, és a kezdeti baráti társaságból egy jóval szervezettebb, bár bürokratikusabb közösség lett.
„Csomó minden más volt az indulásnál, egy baráti csapat elkezdett valamit, amihez egyre többen csatlakoztak és kapcsolódtak. […] a számláink, pénzügyeink átláthatóságát minden nagy párt megirigyelheti, mára külön hangsúly lett téve a konfliktuskezelésre” – írja, majd hozzáteszi: „Felnőtt a Kutyapárt és fantasztikus emberek a listavezetőink.”
Bejegyzését egy bátorító és egyben ironikus üzenettel zárja, amiben megerősíti, hogy a párt elindul a választáson, és köszönetet mond a támogatóknak.
„Szerettessék mindenki, aki a NER lebontásán és nem a legnormálisabb párt kinyírásán dolgozik!”
„Akkor is nagyon büszke vagyok a Kutyapártra, Gergőre és minden passzivistára, köszönjük nektek a rengeteg támogatást, az sem baj, ha csak privátban mertek írni, értjük és nyugi, bizony, hogy elindulunk a választáson: EMBEREKET kell juttatnunk a parlamentbe!” – zárja sorait.