KULT
A Rovatból

Kövezzetek meg, ha ez nem egy Dűnébe oltott Trónok Harca! – így láttuk a Dűne Próféciát egy rész után

Kellett ez nekünk? Az HBO legújabb nagyszabású, epikus sci-fi sorozata megérkezett a Max-ra! Mindenki nagyon várta, de sokan nem erre számítottak.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. november 19.



Nem szeretném negatívan megkezdeni a cikket, de mindenképpen meg kell említeni, hogy az eddigi visszajelzések nem túl pozitív képet festettek le a show-ról.

Eddig a Warner stúdió csak az első részt tette fel a Maxra.

Egy epizód alapján én még nem értem mire húzzák sokan a szájukat. Idehaza, a forgalmazó tartott már vetítést, ahol több részt láthattak a nézők látták, de pont egybe esett a Gladiátor 2-vel, így sajnos nem tudtam elmenni rá. Pedig az első rész alapján inkább ezt néztem volna moziban.

Fontos kiemelni, én nagyon szeretem a Dűne világát. Csupán az első két könyvet olvastam, de rengeteg más médiumból ismerem az egész történetet. Pont Brian Herbert és Kevin J. Anderson regényéről nem tudtam igazán semmit, A Dűne nővérei nekem teljesen kimaradt. Ezt a regényt dolgozza fel Diane Ademu-John és Alison Schapker sorozata. Elég sok bonyodalom volt a forgatás körül.

Az eredeti showrunner távozni kényszerült, mert a Dűne-mozifilm második része olyan sikert aratott, hogy a stúdió berendelte a harmadik részt, így most ott kell helytállnia, mint forgatókönyviró.

A Dűne: Prófécia lett ennek az áldozati báránya. Az Ademu-John és Schapker páros ekkor kapta meg a projektet. De színészek terén is történt több változtatás az eredeti szereposztáshoz képest. Maradjunk annyiban, nem lettem volna a sorozat producere, az, aki a haját tépi a folyamatos változtatások és csúszások miatt.

Ettől függetlenül gyorsan leforgatták és összerakták az egészet, ami adott némi félelmet a nagy várakozás mellé. Hamar munka sosem jó. De vágjunk is bele: mi a Dűne: Prófécia? Több mint 100 évvel az AI elleni háború után az emberiség elpusztított minden gondolkodó gépet. Így a világ egy erőforrás köré szerveződött: a „fűszer” (melanzs) vált a birodalom legértékesebb alapanyagává, mert ennek köszönhette az emberiség a térhajlítást, vagyis az utazást a csillagok között. Történetünk 10.000 évvel a Denis Villeneuve-filmek előtt játszódik.

A császár, Javicco Corrino (Mark Strong) eléggé kiszolgáltatott helyzetben van, a Nagy Házak bármit ki tudnak kényszeríteni belőle.

Egyedül nincs elég ereje megvédeni a fűszerszállítmányokat az Arrakison (a Dűnének is nevezett sivatagbolygón). A melanzs csak ezen a planétán található meg, így a bolygó kulcsfontosságú a hatalom megtartásában. Eközben valami készülődik az Igazmondó Nővérek rendjén belül. A rend két vezetője, Valya Harkonnen (Emily Watson) és testvére Tula Harkonnen (Olivia Williams) próbálják úgy szőni a galaktikus hálójukat, hogy fennakadjon egy női császár-jelölt a hálójukon. Céljuk, hogy átvegyék a hatalmat, és kiválasztott szülők pároztatásával, szinte „embernemesítéssel” létrehozzák a tökéletes uralkodót, a Kwisatz Haderachot.

Ez gyakorlatilag a Bene Gesserit "boszorkányrend" elődje. De csak névben előd, a Nővérek már most is teljes mértékben úgy viselkednek, mint ahogy megismertük őket a Dűne-filmekből. Azt hittem a sztori is a rend megalakulásáról fog szólni, illetve arról, hogy minek köszönhették különleges hatalmukat, de ezen teljesen átrohantak eddig.

A Hangot fel is „találták” már két kávé között, és bumm, így lett minden uralkodónak egy Igazmondója.

Egy másodpercet sem szórakozott a sorozat, gyorsan belecsapott a lecsóba. Elmondanak az AI-háborúkról két mondatot, meghal egy nagyhatalmú Tisztelendő Anya, és a fiatal nagyreményű Valya Harkonnen véres kézzel átveszi az irányítást. Rögtön ugrunk is 30 évet, és már a cselszövések hálójában találtuk magunkat. Ez igazából nem az alapítás, hanem a boszorkányrend csúcsra törésének a históriája egy széthullóban lévő birodalomban.

Ezt lehet, hogy sok sorozattal kapcsolatban leírtam már, de kövezzetek meg, ha ez nem egy Dűne-Trónok Harca. Ugye ezt fura így leírni, mert Frank Herbert sokkal előbb alkotott, mint George R.R. Martin, de itt nem a történetre gondolok.

Nemcsak a szerkezete, de a megvalósítása is teljesen Trónok harca életérzést közvetít.

Az első részben meghal egy fontos ember – a Trónokban ez Jon Arryn volt – és ez a hatalmi vákuum egy trónharcot szül a nagy házak között, amivel egy nagyobb összeesküvést lepleznek. Ez pedig befolyásolhatja a birodalom sorsát. Kapunk egy-egy karaktert, akinek a szemszögéből látjuk az eseményeket, gyakran egymás ellen ügyködve. Majd éveken át megy a cselszövés, hogy a tökéletes nőegylet létrehozza az álompasiját. Nem tudom mi történik majd a második-harmadik részben, ami miatt sokan lehúzták a sorozatot, mert én ámultam és bámultam az első epizód alatt.

A hangulat nagyon ott van a szeren. A Warner ismét kis hazánkban forgatott, így a helyszínek, a díszletek és kosztümök nagyon hasonlóak a „nagyfilmekéhez”. Újra visszatérhettünk ebbe a kegyetlen, de varázslatos világba, ahol olyan egzotikus nevű Nővérek, mint Theodosia, Mikaela, vagy Dorotea fogják eldönteni uralkodó-házak sorsát. A casting igazán színesre sikerült. A két főszereplő Harkonnen-testvért alakító brit színészek eddig sokat nem mutattak.

Bár tudjuk, hogy mindkét színésznő nagyon tehetséges, de eddig nem tudták megcsillogtatni a tudásukat. A nagy rohanásban és lendületben kevés játékidőt kaptak, ahogy az egész Igazmondó rend is. Mark Strong, mint nem annyira „strong” császár jól hozza a szerepét, lányát a leendő Igazmondó Nővér Ynezt alakító Sarah-Sofie Boussnina elképesztően különleges arcú színésznő.

De eddig a csendes pszichopatát játszó Travis Fimmel vitte nálam a show-t.

Az ausztrál színész Desmond Hartot alakítja, akiről eddig nem tudtam eldönteni, mit is akar pontosan, de az biztos, hogy fontos résztvevője lesz a trónharcoknak. Kiváncsi leszek, mit kezdenek vele, lehet, hogy ő akarja majd kinevelni a sardaukarokat, mint a császárhoz hűséges fanatikus katonákat? Találkozhatunk a koreai szexszimbólummal Jihaeval, az ausztrál szépséggel Shalom Brune-Franklinnel, és az indiai Tabuval is. A Bene Gesserit-rend tréningje úgy néz ki, mint egy Egyesült Nemzetek-találkozó.

Eddig egy rész alatt nagyon nehéz ítéletet mondani, főleg, hogy vannak sorozatok, amik jól kezdenek, de csúnyán elvéreznek, ahogy próbálnak valami újat alkotni egy már bejáratott mitológiában. Nekem az első epizód alapján bejött a Dűne: Prófécia. Lassabb, mint a Dűne-filmek, de hangulatban, atmoszférában, vizualitásban és zenében közel olyan szintet láthatunk, mint a moziban.

Tényleg trónok-harcás: sok karakter, cselszövések, kevesebb akció, és inkább kegyetlenkedés és erőszak, ami a képernyőn lesz, mint nyílt háború.

Mostanság többet ér egy óra Herbert univerzumában, mint amit a DC vagy a Marvel a mozikba tudott hozni az utóbbi időben, tisztelet a kivételeknek. A Dűne: Prófécia első része már most nézhető a Max kínálatában és 5 héten keresztül érkezik majd az utánpótlás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk