A Rovatból

Kötelező puszik, ölbe ültetés – szexuális zaklatással vádolják egy budapesti színitanoda egykori tanárát

Több mint húsz korábbi diákja vádolta meg a Thália Tanoda volt tanárát, egy kaszkadőrként ismert férfit.


Szexuális zaklatással és verbális bántalmazással vádolják a Thália Tanoda korábbi tanárát volt diákjai. A HVG-nek mesélték el, hogy

az egykori oktató rendszeresen megalázta a tanulókat, többek között a testsúlyuk miatt, de előfordultak kötelező puszik és ölbe ültetések is.

Olyan is volt, amikor a kaszkadőrként ismert férfi kényszerített egy diákot, hogy nadrág nélkül táncoljon az egész csoport előtt. Arról is beszámoltak, hogy többüknek akkora lelki traumát okozott mindez, hogy napokig sírtak miatta.

De van olyan is, akinek a mai napig hatással van a szexuális életére a zaklatás, más azóta is kényszeresen bocsánatot kér.

A HVG cikke szerint folyamatos megaláztatásban voltak a volt tanárnál a diákok, akik 45 kilónál többet nyomtak, pedig általában jó testalkatú nőkről és lányokról volt szó. Gyakori módszer volt, hogy kiállította a fiúk elé a lányokat, megemelte a feneküket, majd elengedte, és a rengés alapján állapította meg a formájukat.

Az általa elhízott diákokat csúfnevekkel illette: Elefánt, Vízilóbébi, Duci Juci.

Az egyik nyilatkozó és két társa feljelentette a tanárt a rendőrségen, 14 tanút is szereztek maguk mellé. A tanár tagadja a vádakat, és becsületsértés miatt ő is feljelentést tett.

A Thália Tanoda igazgatója szerint ez az ügy csak most robbant ki, sok mindent nem tudott hozzáfűzni. Korábban, amikor hivatalos bejelentés érkezett hozzá, azt mindig kivizsgálta. A szóban forgó tanár egyébként pont egy hivatalos panasz kivizsgálása után került el az intézménytől.

A férfi egyébként korábban oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Gór Nagy Mária Színitanodában is. Szakértőként dolgozott a Magyar Kaszkadőr Szövetségnél, mozgásrendezőként és kaszkadőrként pedig több filmben és színházi produkcióban, köztük Magyarországon forgó hollywoodi produkciókban is közreműködött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták Halász Noémi zaklatóját: egy 21 éves férfi hamis profillal, alpári e-mailekben fenyegette a szegedi politikust
A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.


„Halász Noémi (is) megnyugodhat: a rendőrség elfogta zaklatóját” – így tudatta a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányság elkapta a szegedi független képviselőjelöltet hetek óta fenyegető férfit.

A gyanúsított egy 21 éves ráckevei fiatalember, F. Norbert, akit személyes adattal visszaéléssel és zaklatással gyanúsítanak.

A rendőrség az elfogás után egyből indítványozta a férfi letartóztatását. F. Norbert a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, és egyelőre vallomást sem tett.

Az érintett szegedi politikus szerint azonban az elfogás önmagában nem oldja meg a mélyebb problémát.

„A közélet brutális lezüllése továbbra is jelen van, a gyalázkodások továbbra is történnek – nem csak velem, és nem csak politikusokkal”

– írta Halász a közösségi oldalán.

A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és a hatósági megfogalmazás szerint „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.

Halász Noémi, a Momentum korábbi szegedi elnöke, aki jövőre független jelöltként indul a Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerületében, még novemberben tett feljelentést a rendőrségen. Akkor úgy fogalmazott, bár megszokta a politikai támadásokat, „de most a dolog túlment egy határon”. A rendőrség a bejelentést követően nyomozást indított, ami mostanra vezetett eredményre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk