Köpködő rémet fogtak a rendőrök Veszprémben - számolt be róla az RTL Híradó. A gyanú szerint a 46 éves férfi a helyi lakótelepen többeket is leköpött július óta, főleg a kutyákat sétáltatókat. Volt olyan férfi, akit többször is zaklatott, és háromszor is leköpött. Egy idős nőt pedig megütött.
A helyieket megdöbbentette az ügy:
"Nem is tudom megérteni, hogy ez mire jó? Hogy valaki ilyen alpári módon viselkedjen. Szóval, nem értek ezzel egyet egyáltalán és nagyon szeretném, ha minél előbb elkapnák az illetőt."
Egy nő szerint mentális problémái lehetnek a férfinak:
"Józan ésszel az ember ilyet nem csinál, mert milyen indíttatásból? Politikai okból? Hát akkor sem csinál ilyet az ember, csak mentális problémákkal küszködő ember tesz ilyet."
A rendőrség végül egy 73 éves nő bejelentése alapján kapta el. Az ügyészség szerint az elmúlt 7 hónapban 9 emberhez ment oda, legutóbb a napokban. Az ügyészség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását.
"Az ügyészség a férfival szemben a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés lehetőségének a kiküszöbölése érdekében indítványt tett a veszprémi járásbíróságnak a letartóztatás elrendelésére. A bíróság ezt nem fogadta el, a bűnismétlés veszélyét látta megállapíthatónak a férfival szemben, és ezért a bűnügyi felügyeletét rendelte el" - közölték. Ez azt jelenti, hogy a következő négy hónapban mindennap be kell jelentkeznie a rendőrségen. Az ügyészség szerint le kellene tartóztatni, ezért fellebbeztek. Hogy miért köpött le ismeretleneket a férfi, az egyelőre nem derült ki.
Köpködő rémet fogtak a rendőrök Veszprémben - számolt be róla az RTL Híradó. A gyanú szerint a 46 éves férfi a helyi lakótelepen többeket is leköpött július óta, főleg a kutyákat sétáltatókat. Volt olyan férfi, akit többször is zaklatott, és háromszor is leköpött. Egy idős nőt pedig megütött.
A helyieket megdöbbentette az ügy:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Emberkereskedők áldozata lett egy gyermekotthonban élő 16 éves lány. A tinit elvitték taxival Ausztriába bulizni, a lány pedig csak a szórakozóhelyen szembesült azzal, hogy szexrabszolgaként kell dolgoznia - számolt be róla a 24.hu. Az ügyben emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emeltek vádat egy 33 nővel szemben, aki a lányt dolgoztatta.
A Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a vádlott évek óta Ausztriában dolgozott prostituáltként. 2024. március 31-én Pécsett találkozott két ismerősével, és egyikük rokonával, a 16 éves sértett lánnyal, akik gyermekotthonban laktak.
A 33 éves nő elhatározta, hogy fiatal lányt magával viszi Ausztriába, ott prostituáltként dolgoztatja, bevétele egy részét pedig elveszi.
Ezért felvetette, hogy utazzanak el Szombathelyre szórakozni. A társaság vonattal el is utazott Szombathelyre, ahonnan a lány és a 33 éves nő taxival Ausztriába mentek, arra a szórakozóhelyre, ahol a vádlott dolgozott. A lány csak itt szembesült azzal, hogy prostitúciós tevékenységet kell végeznie a szórakozóhelyen.
A vádlott átadott a sértettnek egy más nevére szóló személyi igazolványt, hogy szükség esetén azzal igazolja magát. A nyelv- és helyismerettel nem rendelkező lánynak a szórakozóhelyen prostituáltként kellett dolgoznia, a kapott pénz egy részét pedig át kellett adnia a nőnek. Telefonhasználatát a vádlott ellenőrizte és megtiltotta, hogy bárkinek elmondja, hol van. A lány nem mert ellenkezni, mert látta, hogy a szórakozóhelyet bekamerázták, és tapasztalta, hogy erélyesen lépnek fel azzal szemben, aki nem engedelmeskedik.
A lány azonban elhatározta, hogy megpróbál hazajutni. Ezért tavaly április 3-án reggel
megkérte az egyik németül beszélő lányt, hogy hívjon neki egy taxit. Kihasználva, hogy mindenki alszik, elhagyta az épületet, a nála maradt pénzből pedig taxival Szombathelyre vitette magát, majd vonattal Pécsre utazott.
A Baranya Vármegyei Főügyészség szexuális cselekmény végzése érdekében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt nyújtott be vádiratot.
A 24.hu megkeresésére Csordás Hajnalka, a Baranya Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta, hogy hat év fegyházbüntetést, és hat év közügyektől eltiltást kértek a nőre.
Emberkereskedők áldozata lett egy gyermekotthonban élő 16 éves lány. A tinit elvitték taxival Ausztriába bulizni, a lány pedig csak a szórakozóhelyen szembesült azzal, hogy szexrabszolgaként kell dolgoznia - számolt be róla a 24.hu. Az ügyben emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emeltek vádat egy 33 nővel szemben, aki a lányt dolgoztatta.
A Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a vádlott évek óta Ausztriában dolgozott prostituáltként. 2024. március 31-én Pécsett találkozott két ismerősével, és egyikük rokonával, a 16 éves sértett lánnyal, akik gyermekotthonban laktak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokkoló felfedezés történt Miskolc külterületén kedd reggel: egy kutya emberi fejet vitt be egy család kertjébe. A maradvány már bomlásnak indult, és olyan rossz állapotban volt, hogy a megtalálók először nem tudták, pontosan mivel állnak szemben. A család azonnal értesítette a rendőrséget.
Egy helyi kutya valahol rábukkant a maradványra, majd magával vitte és a család udvarára húzta. Az ott élők, köztük kisgyerekek is, döbbenten vették észre a rémisztő leletet.
„Valami fejet húzott a kutya. És azt találták meg, de valakinek az udvarán, és az jelentette be” – mesélte az egyik szomszéd a TV2 Tényeknek.
A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a terület átvizsgálását, kutyák és drónok bevetésével próbálták megtalálni a holttest többi részét.
A hatóságok szerint a maradvány már hónapok óta ott lehetett.
A szomszéd elmondta, hogy először nem is gondolták, hogy emberi testrészről van szó:
A Tények úgy tudja, hogy egy januárban eltűnt férfi földi maradványairól lehet szó. A helyieket megrázta az eset, többen úgy érzik, hogy a környék veszélyes.
„Hallottam, hogy a patakba bedobtak egy bácsit, de hogy az igaz-e, azt nem tudom” – mondta egy idősebb helybéli.
A felfedezés után a hatóságok órákon át kutattak további nyomok után.
„Két kutyával, három fővel vonultunk a helyszínre, és próbálkoztunk a rendőrkollégákkal a további maradványok felkutatására, de a keresés befejezéséig nem jártunk sikerrel” – mondta Golej Szabolcs, a Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat vezetője.
A rendőrség vizsgálja az esetet, de egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
„A Miskolci Rendőrkapitányság általános közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, és ezidáig bűncselekmény gyanúja nem merült fel” – közölte a hatóság a TV2-vel.
A holttest többi részét még keresik, és az áldozat személyazonosságának megállapítása folyamatban van.
Sokkoló felfedezés történt Miskolc külterületén kedd reggel: egy kutya emberi fejet vitt be egy család kertjébe. A maradvány már bomlásnak indult, és olyan rossz állapotban volt, hogy a megtalálók először nem tudták, pontosan mivel állnak szemben. A család azonnal értesítette a rendőrséget.
Egy helyi kutya valahol rábukkant a maradványra, majd magával vitte és a család udvarára húzta. Az ott élők, köztük kisgyerekek is, döbbenten vették észre a rémisztő leletet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálos baleset történt egy tiszaeszlári vasúti átjáróban csütörtök reggel – írta Facebook-oldalán a MÁV-csoport.
Egy fénysorompós átjáróban egy pick-up az arra közlekedő Bz motorvonat elé hajtott, a mozdonyvezető az ütközést már nem tudta elkerülni. A motorvonat az ütközés hatására kisiklott és oldalára dőlt. A fedélzeten 13 utas, a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló tartózkodott.
Négy utas az ablakon keresztül ki tudott mászni a sín mellett fekvő járműből, többen azonban bent ragadtak, a mozdonyvezető lába beszorult.
Őket a katasztrófavédelem gyorsan kiérkező szakemberei szabadították ki. Az ütközés következtében a személygépjármű vezetője sajnos a helyszínen életét veszítette.
Az elsődleges információk alapján a fénysorompó működött, a gépjármű vezetője vélelmezhetően a tilos jelzés ellenére hajtott az átjáróba. Az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium rendkívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Halálos baleset történt egy tiszaeszlári vasúti átjáróban csütörtök reggel – írta Facebook-oldalán a MÁV-csoport.
Egy fénysorompós átjáróban egy pick-up az arra közlekedő Bz motorvonat elé hajtott, a mozdonyvezető az ütközést már nem tudta elkerülni. A motorvonat az ütközés hatására kisiklott és oldalára dőlt. A fedélzeten 13 utas, a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló tartózkodott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dagad a botrány Győrben: rákbetegektől fogadtak el hálapénzt az onkológiai osztály orvosai
A győri kórház onkológiai osztályán újabb orvosokat gyanúsítanak korrupcióval. A rendőrség vesztegetés miatt nyomoz, miközben tavaly már több egészségügyi dolgozót is elfogtak hasonló ügyben.
Újabb orvosokat hallgattak ki a győri kórházi korrupciós ügyben. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat vesztegetés gyanúja miatt több egészségügyi dolgozóval szemben. A rendőrség a Telex megkeresésére azt közölte: „A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt több egészségügyi dolgozóval szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint
tevékenységük során hálapénzt fogadtak el a betegektől.”
A hatóságok a nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket egyelőre nem közöltek, de az érintettek kihallgatása jelenleg is zajlik. Úgy tudni, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Kórház onkológiai osztályának két orvosáról van szó.
Nem ez az első korrupciós ügy a győri kórházban.
Tavaly decemberben ugyanezen az osztályon egy főorvost, egy beosztott orvost és két asszisztenst fogtak el vesztegetés elfogadása miatt.
2022 októberében is történt hasonló eset, amikor egy volt osztályvezető orvost gyanúsítottak meg azzal, hogy több betegtől is hálapénzt fogadott el. Az ő ügyét azóta lezárták.
A Népszava információi szerint 2023 június végéig összesen 105 ügyben közel 250 egészségügyi dolgozó ellen indult eljárás vesztegetés elfogadása miatt. Tavaly 19 olyan esetben indítottak nyomozást, amikor páciensek például soron kívüli vizsgálatot, jogosulatlan gyógyszerfelírást vagy valótlan orvosi igazolást akartak intézni, továbbá tíz olyan ügyben is eljárás indult, amikor az orvos a szokásos ellátás után hálapénzt fogadott el.