KÉK HÍREK
A Rovatból

Kiszabadítottak egy kislányt, aki egyéves kora óta élt elzárva nagyszülei házában Németországban

A kislány soha életében nem járt erdőben vagy réten, megtalálásakor gyenge fizikai állapotban volt.
Fotó: David Roumanet / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. november 08.


Link másolása

Sikerült kiszabadítani a rendőröknek azt a nyolcéves kislányt, aki a gyanú szerint kisbaba kora óta élt nagyszülei házában a németországi Attendornban – számol be a The Guardian. A gyereket anyja és annak szülei tartották fogva.

A bezártság miatt olyan gyenge állapotban volt, hogy a lépcsőn is alig tudott felmenni.

Az orvosi vizsgálatok ugyanakkor nem állapítottak meg nála alultápláltságot, és fizikai bántalmazás nyomait sem találták rajta. A vizsgálat során a kislány elmondta: sosem látott még erdőt, nem járt még réten és autóban sem ült.

Az anya és a nagyszülők egyelőre megtagadták a vallomástételt, így nem tudni, mi volt az indítéka, hogy évekig bezárva tartották a német sajtóban Mariának nevezett gyereket. Az édesapa azt mondta, hét éve egy cetlit talált a szélvédőjén, amelyen a kislány anyja azt közölte: Olaszországba költözik a lánnyal. Ugyanezt a helyi hatóságoknak is bejelentette. Bár az apa néha látni vélte a nőt a városban, a rendőrség nem indított nyomozást, mert a nagyszülők is azt nyilatkozták, hogy lányuk és unokájuk Olaszországban él.

Az üggyel a nyomozók idén nyáron kezdtek el újra foglalkozni, amikor bejelentést kaptak, hogy a helyiek szerint az anya fogva tartja a lányt házukban. A rendőrségi kihallgatáson a nő rokonai egybehangzóan állították, hogy az anya soha nem élt Olaszországban.

Az anya és a nagyszülők ellen jogtalan fogva tartás és kiskorú bántalmazása miatt indult eljárás. A 47 éves nő akár 10 éves börtönbüntetést is kaphat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia a szalagavatón: a fellépése után meghalt a kiskunhalasi középiskola egyik tanára
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.

Link másolása

Rosszul lett egy oktató a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium pénteki szalagavató ünnepségén. A kiérkező mentők hosszú időn keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de nem tudták megmenteni az életét - írja a baon.hu.

Az intézmény közleményében azt írta, hogy

az oktató a fellépését követően lett rosszul.

„Az Iskola a nagy tisztelettel övezett Tanárát saját halottjának tekinti” - tették hozzá.

A baon.hu úgy tudja, hogy a rendezvények helyet adó Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokához egy másik mentőt is hívtak, mert egy diák is rosszul lett. Őt a kiérkező mentők a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvittek a kórházból egy ismert orvost a rendőrök Salgótarjánban az asszisztensével együtt
Az a gyanú ellenük, hogy hálapénzt fogadtak el. A rendőrség megerősítette a történteket.
SZMO, fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Egy ismert orvost és asszisztensét vitték el a rendőrök hálapénz elfogadása miatt a salgótarjáni kórházból, írta meg a nool.hu.

A történteket a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette:

"A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban lévő büntetőeljárásban munkatársaink vesztegetés elfogadása miatt december 7-én állítottak elő egy orvost az egyik Nógrád vármegyei kórházból."

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel más információt egyelőre nem hoz nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Rémálom a sípályán: nyolc métert zuhant az anya és fia, amikor kizuhantak a sífelvonóból Ausztriában
Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

Link másolása

A sífelvonó, amelyben a család ült, hirtelen meglazult, és hátracsúszott, majd összeütközött a következő üléssel. A baleset Schwendauban történt: egy 38 éves nő és 11 éves fia a körülbelül nyolcméteres mélységbe zuhantak.

A Blikk összefoglalója szerint a négyüléses székben az anya és a fiú mellett a családfő is ott volt, amikor eddig ismeretlen okból a baleset bekövetkezett.

Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

A családot mentőhelikopterrel szállították az innsbrucki kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Élettársa holttestével töltötte az éjszakát a férfi, aki féltékenység miatt ölt Borsodban
A férfi a gyilkosság után az egész éjszakát az asszony holttestével töltötte, majd egy ismerősének bevallotta, mit tett, ezután a nyomozók a helyszínen elfogták a tettest.

Link másolása

Puszta kézzel végzett élettársával a Borsod megyei Nagycsécsen egy férfi szerelemféltés miatt, majd az egész éjszakát a nő holttestével töltötte – számolt be a gyilkosságról az RTL Híradó.

A gyilkosság még szerdán történhetett a település egyik félreeső utcájában, ahol a 60 év körüli pár élt kettesben. A rendőrség szerint a féri december 6-án az éjjeli órákban, egy vitát követően bántalmazta élettársát annyira, hogy a nő belehalt a sérüléseibe.

A férfi ezután az egész éjszakát az asszony holttestével töltötte, majd egy ismerősének bevallotta, mit tett, ezután a nyomozók a helyszínen elfogták a tettest.

Az RTL-nek nyilatkozott egy szomszéd is, aki azt mondta, hogy az asszony szezonális munkákat végzett, ő volt a kereső fél a háztartásban, míg a férfi “a mának élt”. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért támadt a párjára a borsodi férfi.

A támadót a rendőrség őrizetbe vette, a letartóztatásáról később dönt a bíróság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: