KÉK HÍREK
A Rovatból

„Először úgy tűnt, mintha bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény” – Megszólalt a kisiklott vonat egyik utasa

Egy nő az első kocsiban ült, amikor a baleset történt. Elmondása szerint szédült, de nem sérült meg, és más utasoknak is sikerült épségben leszállniuk.


Péntek reggel kisiklott egy öt kocsiból álló BZ-szerelvény a Vác és Balassagyarmat közötti szakaszon, Magyarkúton. A vonat Vácról indult, és a magyarkúti állomás előtt, a kiindulási ponttól számított negyedik megállónál történt a baleset. A szerelvényen húsz utas tartózkodott, közülük senki nem sérült meg. Két MÁV-dolgozó könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egy 65 év körüli nő, aki a legelső kocsiban utazott, a Telexnek számolt be a történtekről. Elmondása szerint

először úgy tűnt, mintha „bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény”.

A nő korábban a környéken lakott, és arról is beszélt, hogy szerinte az utóbbi időben romlott a pálya állapota.

A szerelvény gyerekekkel a fedélzetén indult el, akik azonban néhány megálló után leszálltak.

A vonat ezután haladt tovább, amikor a kisiklás történt. A nő a Telexnek elmondta, hogy szédülni kezdett, de nem sérült meg. A jegyvizsgálótól megkérdezte, hogy leszállhat-e, aki azt mondta, hogy óvatosan le lehet szállni.

Az ajtó először nem nyílt, de végül egy vasutasnak sikerült kinyitnia.

Egy lent álló férfi is segített neki.

A nő úgy tudja, hogy a harmadik kocsiban egy várandós nő is utazott, neki sem esett baja. Elmondása szerint egy helyi politikus is a helyszínre érkezett, aki segített az utasok továbbszállításában, köztük a kismamának is.

A Telex beszámolója szerint

a helyszínen több vasutas is arról beszélt, hogy az utasoknak szerencséje volt, amiért a vonat sok kocsival közlekedett. Ha kisebb szerelvény siklott volna ki, az szerintük könnyebben átfordulhatott volna.

Az utolsó kocsi is egy mozdony volt, ami segíthetett a szerelvény stabilitásában.

A baleset egy közúti átjárónál történt. A sínek alatt vizesnek tűnt a talaj, egyes talpfák zúzottkő helyett sárban álltak. A kisiklás pontját jelző felfestések is egy ilyen szakaszon kezdődtek. A Telex tudósítója a helyszínen több elkorhadt talpfát, hiányzó, eltört vagy elkorrodált sínrögzítő csavart is látott.

A MÁV délután sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. A vasúttársaság szóvivője, Váczi Viktor elmondta, hogy a baleset előtt „semmi előjele nem volt a balesetnek”. A vonatvezető sem észlelt semmi rendellenességet. A MÁV tájékoztatása szerint a pályát évente kétszer vizsgálják, és folyamatos gyalogos bejárás is zajlik.

A kisiklásban érintett szerelvény 40 év körüli. A baleset idején a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 38 km/órával haladt.

A helyszínen a MÁV egész napos műszaki mentést végzett. A három épen maradt kocsit a sajtótájékoztató előtt elszállították, az első és második, sérült kocsikat várhatóan éjszaka emeli le a vasúti daru.

A MÁV pótlást szervezett a kiesett szakaszon, ami szombaton még biztosan érvényben marad, de akár tovább is tarthat.

A nő, aki a Telexnek nyilatkozott, azt is elmondta, hogy emlékei szerint 2008 körül történtek felújítások ezen a vonalszakaszon. Úgy tudja, hogy a hegyoldal felől érkező víz kimoshatta a talajt a sínek alól, amit a helyiek korábban is észleltek. A MÁV szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezért alakítottak ki kisebb vízelvezető árkokat a talpfáknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Esztergomi robbantás: egy budai garázs áránál is kevesebbet ér a hősi halált halt TEK-es élete
A család szerint a parancs értelmetlen és jogellenes volt, fiuk halála elkerülhető lett volna. A bíróság azonban még egy szakértő kirendelését is elutasította az ügyben.


A Debreceni Törvényszék elutasította az esztergomi robbantásban meggyilkolt TEK-es, Kónya Gábor Lajos családjának kártérítési keresetét. A szülők esetében a döntés jogerős, míg az özvegy és a két kiskorú gyermek nevében fellebbezést nyújtottak be, így az ő ügyük a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. „A bíróság az ítéletet és a fellebbezést 2025. szeptember 16. napján terjesztette fel a Fővárosi Ítélőtáblához, s az eljárás folyamatban van” – mondta el a Blikknek dr. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője.

A család nagyságrendileg 400 millió forintra perelte a Terrorelhárítási Központot, mert méltánytalannak tartották a szervezet által fizetett összeget. Álláspontjuk szerint a bevetésre nem volt szükség, a parancs pedig szakmailag megalapozatlan volt.

„Egy jogellenesen, értelmetlenül kiadott parancs következtében a parancsot teljesítő hősi halott után járó sérelemdíj olyan alacsony, hogy felháborító. Ezért az összegért jelenleg Budán egy nagyobb méretű garázst nem lehet vásárolni”

– magyarázta dr. Helmeczy Gábor, a család jogi képviselője, aki szerint a bíróság és a TEK is teljesen figyelmen kívül hagyta a tényeket, és elutasították azt az indítványukat is, hogy szakértő vizsgálja meg a parancs szakmai indokait.

A tragédia 2023. szeptember 20-án éjjel történt Esztergomban, amikor a körözés alatt álló J. László szándékosan felrobbantotta a saját házát, megölve ezzel önmagát és az őt elfogni készülő Kónya Gábor Lajost. A Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, hogy a történtekért kizárólag a fenyegetőző ámokfutó a felelős.

Az áldozat egy 25 éves, kiválóan képzett családapa volt, aki feleségével két kiskorú gyermeket nevelt, és a család fő eltartójaként civilben burkolóként is dolgozott a jobb megélhetésért. Egyetlen gyermekként a szüleit is segítette. A család a mai napig nem tudta feldolgozni a történteket, az özvegy és az egyik gyermek is rendszeresen pszichológushoz jár.

„Ezt feldolgozni nem lehet, akkora veszteség. Pláne, amikor eljön az évforduló, a születésnapja vagy a mindenszentek. Ebbe belerokkan az ember előbb-utóbb” – csuklott el az édesanya, Ágnes hangja.

Az elkövető tudatosan készült a támadásra: egy 38 méter hosszú alagutat épített a házból, és nagy mennyiségű, engedély nélkül nem beszerezhető vegyi anyagot halmozott fel. A rendőrségi akció idején felnyitotta a vegyszert tartalmazó tartályt, ami a levegővel keveredve robbanóelegyet képzett. A férfi az akció alatt gázmaszkot viselt, amelyet csak akkor vett le, amikor a házból kilépve a rendőrökkel tárgyalt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megfojtottam, és ott is hagytam" - mindent bevallott a 11 éves Kinga gyilkosa, felkavaró részletek derültek ki
A nyíregyházi gyerekgyilkosság vádlottja az előkészítő ülésen is beismerte a bűnösségét, és azt mondta, szíve szerint annak örülne, ha mihamarabb elítélnék – számolt be róla az RTL Híradó.


A 33 éves férfi ellen minősített emberölés és szexuális erőszak miatt folyik eljárás, akár életfogytiglant is kaphat. A tárgyaláson nem engedte, hogy felvétel készüljön róla.

A férfi korábban kijelentette, hogy megbánta a történteket. 

„Örökre a börtönrácsok mögött kell maradjak! Mert meg is érdemlem!”

– mondta a vádlott a tavaly szeptemberben.

Kinga eltűnését a nagymamája jelentette be, miután a 11 éves tiszarádi lány nem ért haza a sebkötözésről, ahová a férfi kísérte. A vádlott egy ideje a családnál lakott, a gyerek „fogadott nagybátyja” volt. Az orvosi kezelés után állítása szerint egymaga megivott egy üveg bort, majd részegen bement a kislánnyal az erdőbe, ahol közösültek, utána rátámadt.

„Min vesztek össze, arra nem emlékszik?” – kérdezte az RTL Híradó riportere. „Hát, hogy ő akarja a gyereket, én nem” – válaszolta a férfi. „Terhes volt a kislány?” – kérdezte a riporter. „Ő azt mondta!” – felelte a vádlott.

Az előkészítő ülésen új részlet is elhangzott: a férfi egy pulóverrel fojthatta meg a gyereket. A vádlott szerint minden úgy történt, ahogy az ügyészségi indítványban szerepel, de most részletes vallomást nem tett. A bíróságon elhangzott, hogy szerette a lányt, és mindent megbánt.

„Megfojtottam és ott is hagytam. Azt is megnéztem, hogy tényleg meghalt-e, de sajnos igen!” – hangzik a nyomozati vallomásban, amelyből a bíró idézett. A férfi a rendőröknek azt állította, hogy mindig a lány kezdeményezett. „Azt mondta nekem, hogy menjünk be oda szexelni. Mivel ittas voltam bele is mentem a dologba” – idézte a tárgyaláson Polyák Mónika bíró.

A gyilkosság után a férfi Gávavencsellőre buszozott a rokonaihoz. A nyomozók onnan vitték vissza az erdőbe, ekkor mutatta meg, hol hagyta a holttestet. A szakértői vizsgálatok később megállapították, hogy a lány nem várt gyermeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó fotókat tett közzé a katasztrófavédelem a 4-es főúton történt halálos balesetről
Kaba és Földes között egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. Az egyik sofőr a felborult autója alá szorult, a helyszínen életét vesztette.


Megrázó képeket tett közzé adott ki a katasztrófavédelem a szerdai tragikus balesetről. A 4-es főúton Kaba és Földes között egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik jármű az oldalára borult, a másikba pedig beszorult egy ember, akit feszítővágóval szabadítottak ki a roncsból a tűzoltók. A másik sofőr a felborult autója alá szorult, a helyszínen életét vesztette.

Szerdán Szentmártonkátánál egy tragikus balesetben négyen haltak meg, egy 18 éves lány pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután a jogosítvány nélkül vezető sofőr a vonatsínre hajtott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Horror a német kórházban: azért gyilkolta sorra a betegeket az ápoló, hogy kevesebb dolga legyen
Az életfogytiglani börtönre ítélt ápoló nyugtatók és fájdalomcsillapítók halálos koktélját adta be áldozatainak. A bíróság 10 gyilkosság és 27 gyilkossági kísérlet miatt ítélte el, amiket alig fél év leforgása alatt követett el.


Aachenben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy palliatív osztályon dolgozó német ápolót, aki egy würseleni kórházban 10 beteget gyilkolt meg és további 27-et próbált megölni – írta a BBC. A borzalmas tetteket 2023 decembere és 2024 májusa között követte el.

A nyomozás azonban itt nem ért véget, a hatóságok ugyanis exhumálásokat rendeltek el további lehetséges áldozatok azonosítására, ami újabb bírósági eljárásokat is jelenthet a férfi ellen.

A bíróságon elhangzott, hogy a férfi nagy dózisú morfiumot és midazolamot, egyfajta nyugtatót adott be többnyire idős betegeinek. A döbbenetes indítéka az volt, hogy csökkentse a munkaterhét az éjszakai műszakok alatt.

A nyomozóknak feltűnt, hogy mindig akkor halt meg különösen sok beteg, amikor az ápoló éjszakai műszakban volt. Tanúk egymástól függetlenül vallották, hogy látták, amint  minden látható ok nélkül injekciót ad alvó hozzátartozóiknak.

Az ügyészség szerint a személyiségzavaros, nárcisztikus vonásokat mutató férfi „élet és halál urának” képzelte  magát. A vád szerint azért ölt, mert a lehető „legkevésebb munkával” akarta letudni a műszakjait, a haldokló betegek pedig egyszerűen csak „idegesítették és zavarták”. Hosszú szakmai tapasztalata miatt „felsőbbrendűség-érzést” alakított ki magában, és semmibe vette az orvosi utasításokat.

Az ápoló mindvégig tagadott. Az utolsó szó jogán azt állította, nem akart ártani, sőt, azt hitte, jót tesz a betegekkel, mert „az alvás a legjobb orvosság”. Azzal védekezett, hogy nem gondolta, hogy a beadott altatószer ennyire veszélyes lehet a legyengült emberekre.

Az eset kísértetiesen hasonlít Niels Högel volt ápoló ügyéhez. Őt 2019-ben ítélték életfogytiglanra, miután 85 beteget ölt meg két észak-németországi kórházban, és ezzel ő lett Németország modern kori történetének legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk