KÉK HÍREK
A Rovatból

Kis híján eszméletlenre rugdostak egy 12 éves lepsényi iskolást a diáktársai, belső szervei is sérültek

A négy idősebb gyerek már korábban is terrorizálta a fiút, aki emiatt már félt iskolába menni.

Link másolása

Úgy megvertek egy 12 éves fiút a lepsényi Fekete István Általános Iskolában, hogy már az eszméletét is majdnem elvesztette. A hatodik osztályos Martin összetűzésbe került iskolatársaival. A négy bukott intézetes gyerek az ebédlőben kezdte piszkálni a fiút.

Martin nagymamája így számolt be a Tényeknek az esetről:

Négy intézetes gyerek beleköpködött az ennivalójába és belenyomott egy almát. Erre az én unokám visszadobta az almát, mire ketten lefogták, és a többiek elkezdték rugdalni.

A fiú már alig volt magánál, mikor az egyik konyhai dolgozó észrevette mi történik. A négy bántalmazó akkor hagyta abba a verekedést, mikor megfenyegette őket: szól az igazgatónak. A felügyelő pedagógus nem volt az épületben ekkor, Martint kisebb testvérei kísérték haza.

Az esetre az iskola teljesen máshogyan emlékszik, ezért most a tankerület indított vizsgálatot az ügyben.

A nagymama elmesélte, Martin állapota stabil, de megsérültek belső szervei, a szíve és a tüdeje is. Állítása szerint a négy idősebb diák korábban is terrorizálta az unokáját, aki már félt iskolába menni.

Attól tart, hogy unokája is hasonló tragédia áldozata lesz, mint ami a napokban Vaján történt a 16 éves Gáborral, aki azért vetett véget az életének, mert iskolatársai zaklatták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk