Kiderült, miért ugorhatott hétfőn a Tiszába a fiatal szerelmespár – „Az utolsó pillanatig együtt is voltak”
A nagybácsi a vízbe ugrott, de nem jött többet a felszínre. A két tinédzser ekkor gyorsan lekapkodta a ruháit, és a férfi után ugrott, de a folyó őket is magával ragadta.
Egy teljesen átlagosnak induló fürdőzés fordult tragédiába Tokajnál, aminek a végén a nagybácsi, az unokaöccse, és a fiú barátnője is a Tiszába fulladt Tokajnál, tudta meg a Bors. A partra a 49 éves férfi magával vitte a 17 éves unokaöccsét, és annak 16 éves barátnőjét hétfő este. Ekkor senki nem aggódott, a helyiek szerint ugyanis gyakran úsztak errefelé.
A fiatalok gondtalanul napozgattak, aminek egy csapásra vége szakadt: a lap értesülése szerint ugyanis a nagybácsi a vízbe ugrott, de nem jött fel többé a felszínre. A helyiek szerint ekkor sem az aggódó fiú, sem pedig a barátnője nem habozott:
lekapkodták ruháikat, és azonnal a középkorú férfi megmentésére siettek. Tragikus módon azonban a folyó erős sodrása magával ragadta őket is.
„Tegnap este a Legott Mentőcsoporttól kaptam értesítést, miszerint Tokajnál az egyik stégen ruhákat és személyes tárgyakat találtak, amiket egy németjuhász kutya őrzött”
– írta posztjában a tragédiáról Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője, aki hozzátette:
„Délután Hope jelzése alapján sikerült beazonosítani mindhárom áldozat pontos helyét, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentők vezetője pedig a víz alól a felszínre hozta őket. Őszinte részvétünk a családnak, barátoknak, ismerősöknek!”
„Nem tudom elhinni, hogy nincsen többé, még csak 17 éves volt, nem is élt. Most, szeptemberben lett volna 18 éves. Soha nem fogom őt elfelejteni, amíg csak élt”
– mondta a 17 éves fiú egyik gyászoló ismerőse. Egy másik helybéli így emlékezett a fiatal szerelmespárra:
„Az utolsó pillanatig együtt is voltak. Sokkal több idő járt volna mind a kettejüknek, jó gyerekek voltak.”
Egy teljesen átlagosnak induló fürdőzés fordult tragédiába Tokajnál, aminek a végén a nagybácsi, az unokaöccse, és a fiú barátnője is a Tiszába fulladt Tokajnál, tudta meg a Bors. A partra a 49 éves férfi magával vitte a 17 éves unokaöccsét, és annak 16 éves barátnőjét hétfő este. Ekkor senki nem aggódott, a helyiek szerint ugyanis gyakran úsztak errefelé.
A fiatalok gondtalanul napozgattak, aminek egy csapásra vége szakadt: a lap értesülése szerint ugyanis a nagybácsi a vízbe ugrott, de nem jött fel többé a felszínre. A helyiek szerint ekkor sem az aggódó fiú, sem pedig a barátnője nem habozott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három hét szenvedés után meghalt a balesetet szenvedett fiatal magyar férfi – családja nem érti, miért nem látták el a szlovák kórházakban
Szabolcs túlélt egy buszbalesetet, és lett volna esély a megmentésére, de a család szerint nem látták el időben. A rendőrég szerint is meg lehetett volna menteni.
A tragikus baleset, amelyben a magyar Páldi Szabolcs is súlyosan megsérült, június 3-án, reggel fél hat körül történt, a szlovákiai Gúta és Keszegfalva között. Egy furgon 21 éves sofőrje elaludt, frontálisan összeütközött egy kamionnal, majd egy céges busszal is karambolozott. A fiatal sofőr a helyszínen meghalt, a kamion vezetője bennégett, a busz pedig az oldalára fordult és három utasa már a helyszínen meghalt, viszont Páldi Szabolcsot és párját, Anikót súlyos sérülésekkel az érsekújvári kórházba szállították.
A család a Blikkel osztotta meg Szabolcs történetét. Elárulták, hogy rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett: az arca összeroncsolódott, a koponyája beesett, a fogai kihullottak, folyadék került az agyába, eltört a nyakcsigolyája, kiugrott a lába és a medencéje is eltört. Anikót belső sérülései miatt azonnal megműtötték, Szabolcs azonban több órán keresztül nem kapott ellátást.
Öt óra szenvedés után gégemetszést végeztek rajta, majd mély altatásba helyezték.
A család elmondása szerint a kórházban mindenki azt kérdezgette tőlük, hogy Szabolcs magyar állampolgár-e, illetve hogy ő vezette-e a járművet. De nem ez volt az egyetlen furcsaság: bár a szakemberek kapcsolatba léptek a pozsonyi kórházzal, ahol arcrekonstrukciós specialista dolgozik, Szabolcsot nem vitték át azonnal, sőt, az ötödik napon még Komáromba szállították, ahol ugyanezeket a kérdéseket tették fel a családtagoknak.
Egyelőre nem tudni, miért volt fontos a szlovákoknak, hogy Szabolcs magyar állampolgár-e, hiszen tíz éve Szlovákiában él, ott is dolgozik, van lakcíme és társadalombiztosítása, valamint ott született a hétéves gyermeke is.
Június 11-én végül csak átszállították Pozsonyba, ahol ismét az állampolgárságról és arról faggatták a családot, hogy Szabolcs vezette-e a járművet. Másnap, vagyis már csaknem tíz nappal a baleset után kezdődhetett meg a műtét. A férfi állapotát stabilnak mondták, de másnap lázas lett, begyulladt a mája és az epéje, tüdőgyulladást és vérmérgezést kapott, az egyik veséje leállt, ezért mélyebb altatásba helyezték.
Másnapra a másik veséje is leállt, dialízissel, antibiotikumokkal és vérkészítményekkel próbálták megmenteni.
Visszaküldték Komáromba, mondván, hogy nincs hely, és az állapota stabil, mégis életveszélyes állapotban érkezett meg. Ekkor újabb sérülések derültek ki: medencetörés, véraláfutások, csigolya- és bordatörések. Június 23-án délelőtt megkezdték az ébresztést, a család két órán át vele lehetett, de a szervezete végül feladta a harcot, és este kilenc után elhunyt.
A család kálváriája ezzel még mindig nem ért véget. Szabolcs holttestét Nyitrára szállították boncolásra, ám a jegyzőkönyvben tévesen azt írták, hogy ő volt a sofőr. A kórházakban is így tartották nyilván, ezért mindenhol ezt feltételezték.
A rendőrségi patológia szerint ha azonnal megműtik, túlélhette volna a balesetet.
A családtagok most arra keresik a választ, hogy miért kérdezték mindig azt, hogy Szabolcs magyar állampolgár-e, miközben volt szlovák társadalombiztosítása, illetve miért műtötték meg azonnal Anikót, míg Szabolcs tíz napig várakozott életmentő beavatkozásra.
A tragikus baleset, amelyben a magyar Páldi Szabolcs is súlyosan megsérült, június 3-án, reggel fél hat körül történt, a szlovákiai Gúta és Keszegfalva között. Egy furgon 21 éves sofőrje elaludt, frontálisan összeütközött egy kamionnal, majd egy céges busszal is karambolozott. A fiatal sofőr a helyszínen meghalt, a kamion vezetője bennégett, a busz pedig az oldalára fordult és három utasa már a helyszínen meghalt, viszont Páldi Szabolcsot és párját, Anikót súlyos sérülésekkel az érsekújvári kórházba szállították.
A család a Blikkel osztotta meg Szabolcs történetét. Elárulták, hogy rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett: az arca összeroncsolódott, a koponyája beesett, a fogai kihullottak, folyadék került az agyába, eltört a nyakcsigolyája, kiugrott a lába és a medencéje is eltört. Anikót belső sérülései miatt azonnal megműtötték, Szabolcs azonban több órán keresztül nem kapott ellátást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálataszerint a sürgősségi mentőhajójukat a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hívta ki a fiatal férfi eltűnése miatt. Az egységet Siófokra, a BAHART kikötőbe riasztották, vasárnap éjszaka.
A 21 éves férfi eddig tisztázatlan körülmények között a vízbe esett, vagy a vízbe ugrott, majd elmerült. A holttestét a VMSZ búvárai emelték a felszínre.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Sonline-nak azt nyilatkozta, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget az ügyben, így általános közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálják tovább a tragédia körülményeit. A nyomozás során arra is kitérnek, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség az elvárható segítségnyújtás elmulasztása miatt.

Életveszélyesen megsérült egy két és fél éves kisfiú egy esküvőn, amikor rádőlt egy hatalmas fa a Békés megyei Doboz külterületén – számolt be a Tények.
A sokkoló baleset szombaton késődélután történt egy vadászháznál.
A nagy méretű fa, ami váratlanul dőlt ki, egyenesen két kisgyerekre zuhant.
Egy két és fél éves kisfiú életveszélyesen megsérült. Többek között koponyasérülést is szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
„Mentőautók és mentőhelikopter is érkezett. Két gyermek sérült meg, egy két és fél éves kisfiú életveszélyesen, koponyasérülést, mellkassérülést és belső sérüléseket is szenvedett. Egy 10 éves fiú a térdét fájlalta, végtagsérülést szenvedett” – mondta el a Tényeknek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A csatorna kérdésére a rendőrség azt közölte: a Békéscsabai Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást, és vizsgálják a történtek körülményeit.
A Tények riportja a balesetről:
Életveszélyesen megsérült egy két és fél éves kisfiú egy esküvőn, amikor rádőlt egy hatalmas fa a Békés megyei Doboz külterületén – számolt be a Tények.
A sokkoló baleset szombaton késődélután történt egy vadászháznál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öngyilkosságot követett el egy elítélt fogvatartott férfi a zárkájában a Budapesti Fegyház és Börtönben 2025. július 19-én – írja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).
A közlemény szerint a börtön dolgozói amint észlelték az öngyilkosságot, azonnal megkezdték az életmentést, amit a kiérkező mentősök folytattak tovább.
A rabot az elsődleges ellátását követően kórházba vitték, ahol a gondos orvosi kezelés ellenére is meghalt. A rendőrség munkatársai kizárták az idegenkezűséget.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.