"Ki vagy te hozzám képest?" – A nárcisztikus emberek jellemzői, akiknek az egójuk a legfontosabb
Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!
Nem olyan bonyolult felismerni a nárcisztikus embereket , mégis sokakat csúnyán megvezetnek. Ennek pedig az az oka, hogy az emberek jelentős részének sem az emberismeret, sem az önismeret nem az erőssége. Érdemes tehát megnéznünk, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amik árulkodó jelei annak, ha olyan emberrel van dolgod, akit az egója vezérel.
Ugye, milyen jó vagyok?
Az első fontos dolog, amit egy nárcisztikus emberről érdemes tudnod, az az, hogy nagyon vágyik az elismerésre és a szeretetre. De hiszen mindenki vágyik erre – mondhatod most furcsán nézve, és ebben igazad is van. Mindenki vágyik a figyelemre, a megbecsülésre, a törődésre, de nem mindenki ugyanúgy.
Egy nárcisztikus ember számára a pozitív visszajelzés olyan, mint a levegő: kapkod utána, ha épp nincsen. Szinte kierőszakolja a dicséretet, ha az nem jön magától. Abban a pillanatban, hogy nem érzi eléggé a saját csillogását, elkezdi ő maga fényezni a saját egóját. Olyan embereket igyekszik maga köré gyűjteni, akik megelőzik ebben, és folyamatosan biztosítják imádatukról és tiszteletükről.
Miért teszi mindezt? Azért, mert kompenzál. Gyermekkorában olyan lelki sérülések érték, amiket felnőttként sem tudott feldolgozni: nem kapott elég szeretetet és figyelmet, ezért folyamatosan éhes ezekre, és jóllakatni nem lehet. Nem azért, mert nincs, aki tudna neki adni tiszta szeretetet (hiszen sokan képesek erre, és próbálkoznak is vele), hanem azért, mert a nárcisztikus ember önmagát nem szereti.
Szeretné azt mutatni, hogy igen, de belül mélyen érzi azt az óriási űrt, ami a lelkében tátong. Azt az űrt, amit csak saját maga tudna kitölteni – mások csak segíteni tudnak ebben –, de ahhoz fel kellene ezt ismernie, és akarnia kellene a változást. Sokszor azonban már a felismerés sem valósul meg, az akarat pedig szinte minden esetben hiányzik.
Ki vagy te hozzám képest?
A nárcisztikus ember következő jellemzője az előző pontban említettek egyenes következménye: mivel mérhetetlenül vágyik az elismerésre, ezért folyamatosan másokhoz hasonlítgatja önmagát – méghozzá úgy, hogy minden esetben ő kerüljön ki győztesen. Másokat lenéz, önmagát túlértékeli. Ez látszik a felszínen, ám belső, mélyen gyökerező bizonytalanságát és szeretethiányát nem tudja teljesen eltüntetni, mert ezek időről időre feltörnek a mélyből. Így hát ezeket a hiányosságait újabb és újabb győzelmekkel igyekszik mások és önmaga elől is takargatni.
Olyan ez, mint a drog: folyamatosan növelni kell az adagot. A békeidőben kapott elismerés hamar kevéssé válik számára, ezért olyan csatákba megy bele, amelyekben saját értékességét bizonygathatja. Egyre keményebb és egyre értelmetlenebb csatákba, amelyeknek egyetlen célja van: az ego diadala.
Magányos harcos vagyok
Egy nárcisztikus embernek nincsenek valódi szövetségesei. Alattvalói vannak, akik kiszolgálják, és ellenségei, akik akadályozzák. Az első csoportba minél több embert igyekszik becsalogatni, a második csoportban pedig egyre több embert vél felfedezni. Ez utóbbinak részben az előző pontban említett drog-hatás az oka, részben pedig az, hogy viselkedésével valóban egyre több ellenséget szerez.
Az ilyen ember hiszi, hogy nagy célokra született a Földre, amiket csak ő tud megvalósítani. Ez önmagában még teljesen rendben is lenne, hiszen mindannyiunknak fontos az ittléte, ám a nárcisztikus ember mások fontosságát megkérdőjelezi. Ő egy személyben a nagy cél megvalósítója, a többiek pedig azért születtek, hogy őt szolgálják.
Sajnáltatja magát az őt ért támadásokért, szent küldetésének tekinti, hogy harcba szálljon a másképp gondolkodókkal, és kivont karddal, Jeanne D’Arc-ként vonul a csatákba, amelyeket legtöbbször ő maga generál.
Mondd csak, úgysem érdekel!
A következő tulajdonságról elmondható, hogy sokakra jellemző, ám ettől még nem lesz valaki nárcisztikus – azonban aki nárcisztikus, abban egész biztosan megtalálod: másokra nem hallgat, önmagán nem változtat. Felszínesen persze mondhatja, hogy igazad van, meg hogy milyen tulajdonságain szeretne változtatni, de valójában esze ágában sincs ezt megtenni.
Mondhatná azt is, hogy a véleményeddel kitörölheted a seggedet, de amíg figyelmet és törődést kap tőled, vagy bármi más szempontból hasznos vagy számára, addig nem tesz ilyet. Addig vagy megmagyarázza, hogy miért nem változtat, vagy bólogat az észrevételeden, de a végeredmény szempontjából teljesen mindegy: a tettek szintjére ugyanis soha nem jut el. Ami számára fontos, az megvalósul, amit csak mások látnak fontosnak, az maradjon az ő bajuk.
Megmondom, mit gondolj!
A nárcisztikus ember általában kiváló manipulátor. Nagyon ügyesen hat mások érzéseire, hamar képes szimpátiát kiváltani az emberekből, és gyorsan talál magyarázatot saját negatív tulajdonságaira vagy tetteire. Sokakat képes meggyőzni arról, hogy szándékai tiszták, jelleme feddhetetlen, és ha bármilyen rosszat hallottál róla, akkor az vagy csak tévedés lehet, vagy a személye elleni igazságtalan, összehangolt támadás része.
Ha pedig úgy alakul, hogy veled kerül konfliktusba, mert felismerted, hogy az egójával elnyom Téged, akkor egy egyszerű szerepcserét alkalmazva támad vissza. Te válsz a gonosz elnyomóvá, ő pedig a szerencsétlen áldozat. Mindent megtesz azért, hogy hasson a lelkiismeretedre, és azokkal az erkölcsi vagy jogi szabályokkal dobálózik, amiket ő maga nem tart tiszteletben.
Az ilyen ember gyakran felhasználja a veled kapcsolatos információit – amelyeket vagy Te magad osztottál meg vele korábban, vagy másoktól szedte össze –, és megpróbál elbizonytalanítani az igazadban. Ez akár odáig is fajulhat, hogy ha egy ügyes manipulátor egy lelkileg sérülékenyebb áldozattal kerül össze, akkor azt is képes elhitetni vele, hogy megbolondult, és ő szorul kezelésre.
Vagy legyél jó szolga, vagy ellenség válik belőled.
Már nem vagy hasznomra
Egy nárcisztikus ember számára olyan vagy, mint a puding: egyszer lejár a szavatossági időd. Amint ez bekövetkezett – vagyis onnantól kezdve, hogy úgy ítéli meg, már nem vagy számára hasznos –, két kategóriájának valamelyikébe dob be téged.
Ha az első kategóriába kerülsz, akkor nemcsak hasznos nem vagy már számára, de fontos sem, és egész egyszerűen leszar a továbbiakban. Ekkor jársz jobban. Ebben az esetben ugyanis az elvesztésén kívül más károd nem származik a döntéséből, és ha elég bölcs vagy, akkor idővel felismered, hogy valójában ez nem is veszteség számodra.
Ha a második kategóriába kerülsz, akkor megszívtad. Itt ugyanis azok vannak, akik ugyan haszontalanná váltak számára, de fontosak – méghozzá azért, mert tovább növelheti az egóját a feláldozásukkal. Ha ide kerültél, ellenség vagy. Függetlenül attól, hogy mióta ismeritek egymást, vagy milyen jó volt korábban a kapcsolatotok, a célja már az, hogy kicsináljon Téged. Módszeresen és hatékonyan.
Hiszi, hogy Te vagy az, aki megbocsáthatatlanul megsértette az önbecsülését, hiszi, hogy bűnös vagy, mert szembementél az Igazsággal (ami valójában csak a saját igazsága, de igyekszik az egész világegyetemre kiterjeszteni), és hiszi, hogy ezért neked felelned kell. Te vagy a vádlott, ő pedig a bíró, aki igazságról szónokol, miközben a gyűlölet zászlaját lobogtatja.
Ha eddigi életed során már találkoztál nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberrel, vagy olyannal, akit a nárcizmus enyhébb formája jellemez, akkor a fenti jellemzők olvasásakor jó eséllyel beléd hasított a felismerés. Ha pedig nemcsak távoli szemlélőként figyelted az ilyen embert, hanem áldozatává is váltál, akkor sem érdemes elkeseredned, de még dühösnek sem kell lenned, mert egyik sem vezet előre.
Az vezet előre, ha tanulsz belőle. Ha nem hagyod kárba veszni a tapasztalataidat, hanem teszel érte, hogy ne legyél többé áldozat. Mert másokat megváltoztatni nem tudsz, de az kizárólag rajtad múlik, hogy kit engedsz be az életedbe.
