A Rovatból

Két évig sátorban lakott egy doktorandusz Angliában, a diákjainak sem árulta el, hogy hajléktalan

Az egyetemnek sem mondta el, hogy hol lakik. Úgy fogalmazott: kettős életet élt, mert félt, hogy ha az emberek megtudják, hogy hajléktalan, az árthat a szakmai hírnevének.


A hallgatóinak sem merte elmondani, hogy egy sátorban él, mert a kutatói és oktatói fizetéséből nem tudja biztosítani a lakhatását - mondta a Guardiannek egy korábbi doktori hallgató.

Aimée Lê elmondása szerint utolsó mentsvárként döntött úgy, hogy sátorban fog lakni, miután a londoni Royal Holloway Egyetemen doktorandusz-képzésének harmadik évében rájött, olyan magasak az albérletárak, hogy egyszerűen nem tud lakbért fizetni a megkeresett pénzéből.

"Megtudtam, hogy az egyetem közelében sátraznak tüntetők, ezért megjelentem én is a sátrammal, és megkérdeztem, hogy ott maradhatok-e, hogy ne legyek egyedül. És ez volt a következő két évem kezdete"

- mesélte a lapnak.

Hideg volt. Egy kis egyszemélyes sátorban laktam, ami azt jelentette, hogy egy idő után felmelegedett. De voltak napok, amikor arra ébredtem, hogy a sátramat hó veszi körül. Amikor nem a doktorimat vagy más munkát csináltam, akkor megtanultam, hogyan kell fát vágni vagy tüzet gyújtani.

- mondta.

A könyveit a doktori irodában tárolta, és az egyetemen zuhanyozott. A szüleinek azt mondta, hogy egy "ökológiai farmon" lakik, és az egyetemnek sem árulta el, hol van a lakhelye.

Úgy fogalmazott: kettős életet élt, mert félt, hogy ha az emberek megtudják, hogy hajléktalan, az árthat a szakmai hírnevének.

"A diákoktól jó véleményeket kaptam. Egy szálloda halljában 300 dolgozatot javítottam ki. Még egy nemzetközi konferenciát is szerveztem. Nagyon magas színvonalon dolgoztam, és hihetetlenül koncentrált voltam" - mondta.

"Szerintem a diákok mindenhol azt feltételezik, hogy rendes szerződéssel rendelkező oktatók vagyunk. Elmondtam nekik, hogy ez nem így van, de úgy gondoltam, túl messzire mennék azzal, hogy azt mondom nekik, hogy kint élek"

- tette hozzá.

Az University and College Union szakszervezet szerint egyre rosszabb a helyzetük az alacsony bérezés és a bizonytalan szerződések miatt azoknak a fiatal akadémikusoknak, akik kétségbeesetten próbálják megvetni a lábukat a területen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: