HÍREK
A Rovatból

Jogsértés miatt három oroszországi körzetben is törölték a választási eredményt

Hamisítás címén Szentpéterváron legkevesebb egy választókerületben büntetőeljárás indul, de akár hat-hét kerületben is megsemmisíthetik a választások eredményét.


A Krím, Kalmükföld és Szentpétervár egy-egy választókerületében törölték a parlamenti választások eredményét jogsértés miatt - jelentette be Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Eközben a parlamenti és a rendszeren kívüli ellenzék részéről is megkérdőjelezték a moszkvai online szavazás eredményét.

Pamfilova a választást érvényesnek minősítette. Közölte, hogy a részvételi arány 51,68 százalék volt, amely meghaladta az öt évvel ezelőttit. A hivatalos végeredmény kihirdetését péntekre ígérte.

A tisztségviselő bejelentette, hogy az Állami Dumába öt párt került be: az Egységes Oroszország, a kommunisták, a liberális demokraták, az Igazságos Oroszország - Hazafiak - Az Igazságért pártiak és egy új formáció, az Új Emberek.

Közölte, hogy hamisítás címén Szentpéterváron legkevesebb egy választókerületben büntetőeljárás indul. Úgy vélekedett, hogy az "északi főváros" hat-hét kerületében meg kellene semmisíteni a választások eredményét és értésre adta, hogy az ügyben a helyi választási bizottságok kezdeményezését várja.

Pamfilova elmondta, hogy

a helyi választások eredményét is megsemmisítették három körzetben, Szverdlov megyében, illetve Szentpéterváron.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az mondta, hogy Vlagyimir Putyin pozitívan értékelte a választások eredményét, amelyek során kiderült, hogy a kormánypárt "a választók fő preferenciája", és "megerősítette vezetői pozícióját". Peszkov szerint a választás "versenyszellemű, nyílt és becsületes" volt.

Moszkvában feltűnést keltett, hogy az online szavazás eredményei csak 16 órával az urnazárást követően, már a papíron leadott voksok összeszámlálása után váltak ismertté. Ennek nyomán az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által kezdeményezett "okos választás" által támogatott egyetlen jelöltnek sem sikerült legyőznie körzetében a hatalom emberét.

A szabadságvesztését töltő Navalnij az Instagramon megjelent bejegyzésében győztesnek nyilvánította az "okos szavazás" által támogatott moszkvai és szentpétervári jelölteket, és az online szavazatok meghamisításával vádolta meg a hatóságokat. Navalnij szerint amíg a fővárosban 15-ből 12, addig az "északi fővárosban" nyolcból hét körzetben győztek az offline eredmények szerint taktikai voksolás által az Egyesült Oroszországgal szemben támogatott politikusok.

"Ezért a robot elgondolkodott, rágyújtott, és úgy döntött, hogy vár a publikációval (az eredményekével), amíg az egységes oroszok kacsói nem változtatják meg pont az ellenkezőjére az eredményt" - szólt Navalnij Instagram-bejegyzése, amely emlékeztetett rá, hogy a "robot" a 2019-es választások idején azonnal kiadta az eredményt.

Gennagyij Zjuganov, a parlamenti választáson második helyen végzett Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke vizsgálatot követelt a moszkvai elektronikus távszavazás eredményének ügyében, amelynek elismerését elutasította. A kommunisták azt állítják, hogy jelöltjeik "egész csapata" biztos nyerésre állt a fővárosban, de végül egyetlen körzetben tudott győzni a kormánypárttal szemben. A Navalnij-féle "okos szavazás" kedvezményezettjei egyébként túlnyomórészt éppen a kommunisták.

Eduard Liszenko, a főváros IT-főnöke a Novaja Gazeta című független lap beszámolója szerint azzal magyarázta az online szavazatok késlekedését, hogy legkevesebb négyszer át kellett számolni őket. Ennek szükségességét a rendszernek azzal a funkciójával magyarázta, amely lehetővé teszi, hogy a szavazók egy napon belül módosíthassák a leadott voksukat. Ennek egyik célja az, hogy meg lehessen változtatni a kikényszerített szavazatokat. Moszkvában egyébként mintegy kétmillióan szavaztak online.

A Dozsgy ellenzéki online televíziónak a választásokról készített összegzése szerint az Egységes Oroszország meg tudta őrizni alkotmányozó többségét a 450 tagú parlament alsóházában, vagyis 301-nél több mandátumot szerzett. A szavazatok 99 százalékának összesítése után a hivatalos adatok szerint a kormánypárt listán több mint 120, egyéniben pedig 198 mandátumot szerzett, vagyis minimum 318 szavazata lehet majd.

Az előző ciklusban az Egységes Oroszországnak 343 képviselője volt, mert a szavazatok 54,2 százalékát kapta a mostani 49,84-gyel szemben. A liberális demokratákra leadott voksok aránya csaknem a felére, 13,14-ről 7,49 százalékra csökkent 2016 óta, a kommunistákra, a választások fő nyerteseire viszont 13,34 helyett 19,2 szavazott. A két másik párttal összeolvadt Igazságos Oroszország 6,2-ről 7,42 százalékra tudott erősíteni. A parlamentben debütáló Új Emberek 5,3 százalékot kapott.

Elemzők szerint a választás egyik fő meglepetése, hogy a kommunisták jól szerepeltek a Távol-Keleten, a liberális demokraták hagyományos hátországában, maguk mögé utasítva a kormánypárti jelölteket is. Zsirinovszkij pártjának népszerűségcsökkenése ugyanakkor nem gátolta meg, hogy a Habarovszki területen megerősítsék tisztében a liberális demokrata Mihail Gyegtyarjov kormányzót, akit tavaly a gyilkosságra való felbujtással megvádolt Szergej Furgal helyére nevezett ki Vlagyimir Putyin elnök.

További nyolc régióban volt még most közvetlen vezetőválasztás, valamennyiben az Egységes Oroszország jelöltje győzött. A Csecsenföldet kormányzó Ramzan Kadirov a voksok 99,7 százalékát kapta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor - hétfőn délelőttre hívtak össze sajtótájékoztatót
A miniszterelnök Nagy Elekkel, az iparkamara fejével tartja a sajtótájékoztatót. Pontban délelőtt 10-kor derül ki, milyen segítséget kapnak a vállalkozások.


Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de

a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.

A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.

A hétfői bejelentés előzménye lehet, hogy a kormány és a kamara október 4-én már ismertetett egy gazdaságélénkítő lépést. Akkor a Széchenyi Kártya Programon belül indítottak egy új, 3 százalékos fix kamatozású hitelkonstrukciót a kkv-k számára, legfeljebb 150 millió forintos hitelösszegig. A kormány erre a programra 250 milliárd forintot szán, a kamattámogatás összege pedig elérheti a 320 milliárd forintot, amelyből 60 milliárd forintot kifejezetten az új, kedvezményes hitelre fordítanak.

A kormány már márciusban is ígéretet tett egy nagyobb, több mint 1700 milliárd forintos gazdasági csomagra, amelyet szintén a kkv-kon keresztül juttatnának a gazdaságba, és ezzel párhuzamosan adó- és bürokráciacsökkentést is kilátásba helyeztek. Nagy Elek korábban arról beszélt, hogy a vállalkozói adminisztráció és az egyszerűsített adózási rendszerek módosítására „óriási az igény” – írta az Economx. A hétfői bejelentésen kiderülhet, hogy

pontosan milyen adó- és adminisztrációs könnyítések jöhetnek, és azok mikortól lépnek hatályba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Győr lett az ország közepe: itt vannak a legjobb fotók Orbán Viktor és Magyar Péter rendezvényeiről
Szombaton az egész ország Győrre figyelt. Előbb Orbán Viktor beszélt a DPK országjárásán, majd délután Magyar Péterék töltötték meg a Bécsi kapu teret.


Először csapott össze a kampány utolsó hónapjaira ráfordulva Orbán Viktor és Magyar Péter. Mégha nem is találkozott egymással a két legnagyobb párt vezetője Győrben, a rendezvényeiket néhány órás eltéréssel tartották a városban.

Előbb Orbán Viktor és a Fidesz több vezető politikusa lépett színpadra a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárásnak első állomásán, majd nem sokkal később Magyar Péter és a Tisza Párt tartott gyűlést a Bécsi kapu téren.

A miniszterelnök elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Magyar Péter beszéde jelentős részében a Fidesz-kormány elmúlt 15 évét szapulta, közben pedig azt is bejelentette, hogy ő lesz a pártja miniszterelnök-jelöltje.

A két gyűlésen mi is ott jártunk, ezek voltak a legjobb pillanatok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” - a szentmártonkátai tragédia után videón mutatta meg egy mozdonyvezető, milyen tehetetlenek
Döbbenetes kísérletet végzett a 35 éve dolgozó szakember, hogy mindenki megértse. A felvételt egy nap alatt kétmillióan nézték meg, de vajon elég lesz ez?
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 15.



Saját készítésű videóval hívja fel a figyelmet egy mozdonyvezető a vasúti átjárók veszélyeire a múlt heti, öt halálos áldozatot követelő szentmártonkátai tragédia után. A felvételen 120 km/h-s sebességgel száguld, majd vészfékez, hogy megmutassa, miért tehetetlenek egy ütközésnél: a 90 tonnás járműnek még fél percre van szüksége a megálláshoz - számolt be róla az RTL Híradó.

A múlt héten kedden történt balesetben egy autó a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, egyenesen a Budapestre tartó Tokaj InterCity elé. A járműben hatan utaztak, öten szörnyethaltak, a tragédiát csak egy 18 éves lány élte túl, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A sajtóinformációk szerint az autót egy 24 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette.

A tragédia után döntött úgy Kicska László Tamás, a Gépészek Szakszervezete elnöke, hogy egy videóval illusztrálja a mozdonyvezetők kiszolgáltatottságát. A felvételen, amit egy nap alatt közel kétmillióan láttak, hallatszik is, ahogy a fülkéből kommentálja az eseményeket.

„Mondjuk, most jön egy autós. Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” – hangzik el a felvételen, miközben a mozdony csak 30 másodperc múlva áll meg.

„Az általános fékúttávolság ezer méter” – magyarázta a 35 éve mozdonyvezetőként dolgozó férfi, aki szerint a szentmártonkátai baleset a fiatalok felelőtlensége miatt történt. „A kollégám gyakorlatilag tehetetlen volt; ezt szerettem volna illusztrálni nyugodtabb környezetben.”

Boncsér Sándor igazságügyi műszaki szakértő szerint Szentmártonkátán a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, a tragédia tizedmásodperceken múlt. A vonat hajszálpontosan középen találta el a kocsit, esélyt sem adva a benne ülőknek. „Kísérleti körülmények között is nagyon nehéz lenne előidézni, hogy pontosan így történjen. Egy, idézőjelben ‘tökéletes’ ütközés előkészítése két napot is igényelne, hogy pontosan ott és úgy találja el a járművet, ahogy azt a szervezők szeretnék” – nyilatkozta a szakértő.

A vasúti átjárókban történt balesetek sajnos nem ritkák. Idén év elején Sárazsadányban két férfi halt meg, amikor autójuk a mozdony alá szorult. Februárban Ceglédnél egy InterCity tarolt le egy átjáróba hajtó autót, amely kigyulladt, és két utasa szintén életét vesztette. A MÁV adatai szerint idén eddig 49 baleset történt vasúti átjáróban, ezekben 19-en haltak meg. A vasúttársaság hangsúlyozta: minden esetben pirosat mutatott a lámpa és a sorompó is megfelelően működött.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktorról: Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos
Szerinte a kormányfő fekete kordonnal és testőrökkel zárkózik el az elégedetlen emberektől. Ismét szóvá tette azt is, hogy Orbán húsz éve nem állt ki senkivel nyilvános vitára.


Magyar Péter győri beszédében kemény szavakkal támadta Orbán Viktort szombaton, amikor arról beszélt, szerinte hogyan kellene viselkednie egy kormányfőnek. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök bele mer nézni a kihívója szemébe. Egy miniszterelnök nem bujkál, feltéve, hogy nem egy maffiafőnök inkább, mintsem miniszterelnök.”

A politikus a Fidesz győri rendezvényét védvonalat is szóba hozta. „A fekete kordonok jelentik Orbán Viktor kormányzásának eredményét” – mondta, majd azt is hozzátette, szerinte a fekete szín illik ahhoz az országhoz, „ami az elszalasztott lehetőségeit gyászolja”. Úgy fogalmazott: „Orbán Viktorhoz illik a fekete szín, hiszen ő lett az ország gyászhuszára.”

A miniszterelnök és kihívója közti nyilvános vita elmaradása is előkerült. Magyar Péter azt kérdezte: miért nem áll ki vitázni húsz éve?

Felidézte Orbán Viktor néhány órával korábbi szereplését is, ahol a kormányfő nem frontálisan mondott kampánybeszédet, hanem Váczi Gergő kérdéseire válaszolva – bár szerinte nem mindig azokra – fejtette ki gondolatait. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Elnök úr, hallom lehet öntől kérdezni. Na nem úgy, hanem pont úgy.”

Magyar a miniszterelnök saját korábbi önmeghatározását is visszahozta.

„Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos”

– idézte fel Orbán Viktor egyik szállóigévé vált öndefinícióját, majd úgy folytatta: „Egy digitális harcos kinyomtatva.”

Szerinte egy kormányfőnek vállalnia kellene a nyílt helyzeteket és a vitát. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök nem bújik nők szoknyája mögé, nem bújik a nyolcvanöt éves édesapja mögé, nem bújik TEK-esek mögé, fekete kordonok mögé, digitális harcosok mögé, propagandisták mögé, nem bújik janicsárok mögé” – ismételte el újra szemrehányásait.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk