ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Íme néhány poszt, ami bizonyítja, hogy a szüleid számára örökre gyerek maradsz

Mégis mi lenne velünk nélkülük? Biztosan mind éhen halnánk.


Hiába töltötted be a 20-at vagy a 30-at, és hiába van már saját családod, egzisztenciád, munkahelyed, a szüleid számára örökre gyerek maradsz. És ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy egész életedben ciki beceneveken szólítanak, de a gondoskodást sem hajlandóak feladni. Hiszen mi lenne a kis csemetéjükkel, ha nem adhatnának életvezetési tanácsokat, vagy nem csomagolhatnának neki ételt minden alkalomra?

Most összegyűjtöttünk néhány zseniális esetet, amikor a szülők megfeledkeztek arról, hogy gyermekükből felnőtt lett.

Az édesanya, aki összeillő nyakkendőt készített a fia és a macskája számára.

Így varrta be a 24 éves srác kiszakadt nadrágját az anyukája:

A leányzó éppen a 28. szülinapját ünnepelte. Az édesanyja pedig ragaszkodott hozzá, hogy készítsen egy közös fotót az ajándékba kapott lufijával.

Ez a 30 éves srác véletlenül elmondta a szüleinek, hogy náthás, ők pedig egy órán belül megjelentek, hogy megetessék haldokló gyermeküket:

A lány megkapta élete első autóját, de az aggódó édesapa biztosra akart menni.

Csak egy újabb születésnapi ajándék...

Ez a kedves anyuka letakarta a tv-t, nehogy melleket lásson 22 éves meleg fia.

Ha apa csinál vacsorát, teljesen mindegy, hogy 21 éves vagy.

Amikor a 27 éves fiú hazautazik, és a szülei ágyaznak be neki...

Használati utasítás a kivi meghámozásához. Ilyet is csak egy édesanya írhat.

Anya-kötötte karácsonyi ajándék a nagyfiúnak..

Amikor Messengeren jelented be édesapádnak, hogy új pasid van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Már nem a Hanna a legnépszerűbb lánynév, a fiúknál a Dominik kirobbanthatatlan
A lányoknál az Abigélek és a Nazirák, míg a fiúknál az Ábelek és az Eliotok hajráztak nagyon 2023-ról 24-re. Az élmezőnyben csak kisebb cserék történtek.


Mint minden évben, most is megtudhatjuk, hogy mik voltak a legnépszerűbb lány- és fiúnevek az elmúlt esztendőben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Bár hazánkban folyamatosan gondot jelent a megszületett gyerekek alacsony száma, ennek sok hatása nincs a névadási szokásokra, igaz, néhány érdekes trend megfigyelhető.

A lányok esetében változás történt az első helyen: a korábban vezető Hannát beelőzte a 2023-ban még csak harmadik Luca.

Az élmezőny itt a következőképp néz ki:

  1. Luca
  2. Hanna
  3. Zoé
  4. Anna
  5. Emma
  6. Léna.

A lista első 50-jében a legnagyobbat az Nazirák ugrottak előre: a korábbi 76. helyett már a 40. legnépszerűbb név a listán. Az Abigélek is nagyot mentek: ők a 38.-ról a 27. helyre törtek előre.

A további listát itt lehet böngészni:

A fiúknál sokkal nehezebben változnak a trendek. Ott 2023-hoz képest nincs változás a dobogón, de az első 15-ben sincsenek jelentős változások. A 23-ban még negyedik Mátéknak tavaly meg kellett elégedniük a 6. hellyel, a Milánok és a Marcellek is beelőztek. Itt az élmezőny így néz ki:

  1. Dominik
  2. Olivér
  3. Levente
  4. Marcell
  5. Milán
  6. Máté.

Az első 50-ben itt az Ábelek dobbantottak nagyot: 14 helyet előre ugorva a 34.-ről a 20. helyre ugrottak. Nem panaszkodhatnak a Barnabások sem, akik a 25.-ről a 19.-re kerültek. Némi meglepetésre hatalmas, 25 helyes röppályával éppen befértek az első 50.-be az Eliotok. Tavaly Magyarországon 228 kisfiú kapta ezt a nevet.

A fiúnevek további listája:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megnéztük, mi történik a textilgyűjtő konténerbe dobott ruhákkal!
Megnéztük, mit jelent a valódi újrahasznosítás: mi történik a ruhákkal, ha nem a kukába, hanem a megfelelő helyre kerülnek. Videón mutatjuk, miért nem mindegy, hová dobod a textilt!


Valószínűleg a te szekrényed mélyén is lapul néhány kinőtt, kifakult, lyukas vagy egyszerűen csak megunt ruhadarab. És ha már tudatos vagy, akkor nem a kukába, hanem egy textilgyűjtő konténerbe dobod ezeket. De vajon mi történik velük ezután? Hova kerül a póló, amit öt éve már csak alváshoz hordtál? Vagy a kabát, amit még mindig sajnálsz, de tudod, hogy már kiszakadt és sosem veszed már fel?

Mi nemcsak feltettük ezeket a kérdéseket, hanem utánajártunk a pontos válaszoknak – testközelből! A székesfehérvári válogatóüzemben, a Textrade Kft.-nél jártunk, ahová a MOHU textilgyűjtő konténereiből származó ruhák kerülnek. A TikTok-videónkban megmutatjuk, mi történik a konténerbe dobott darabokkal – a válogatástól az újrahasznosításig.

VIDEÓ: Nézd meg, hogyan zajlik a válogatás, mi történik a darált anyaggal, és hova kerülnek a legmenőbb vintage ruhák!
@szeretlekmagyarorszag.hu #hirdetés te tudtad, hova kerülnek a ruhagyűjtőből a ruhák???? #mohu #gyűjtőkonténer #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Az első szűrő: ruhaként még használható?

A folyamat azzal kezdődik, hogy megvizsgálják: egyáltalán viselhető-e még az adott darab. Ha igen, akkor kategóriák szerint szétválogatják – nadrág, kabát, gyerekruha, szoknya, blúz, kiegészítők stb. Ezután több körös szortírozás következik, amelyben anyagminőség alapján döntenek a ruhák további sorsáról.

A jobb állapotú darabok európai second hand üzletekben landolnak, a gyengébb minőségűek pedig – lebálázva – afrikai piacokra kerülnek. Van azonban egy különleges szekció is: a „vintage válogató”, ahová a beérkezett ruhák legjobb 1%-a kerül. Ezek a darabok különösen keresettek a menő second hand butikokban, és nem ritkán újra divatot csinálnak abból, amit más már elfeledett.

Mi lesz a teljesen hordhatatlan ruhákból?

Ha a textil már nem hordható – például szakadt, foltos vagy nagyon elhasználódott –, akkor a darálóba kerül. Innen két út vezethet: az egyik az RDF, vagyis az energetikai hasznosítás. Az így ledarált ruhadarabokat erőművekben elégetik, és energiát nyernek belőlük. A másik lehetőség, hogy ipari célokra használják fel őket: például autók hangszigeteléséhez, töltőanyagként vagy tisztítórongyként. Ez már önmagában is sokkal jobb sors, mint a szeméttelep – de ehhez az kell, hogy te jól dönts: ne a kommunális hulladékba dobd a textilt!

Miért fontos ez az egész?

A ruháink előállítása hatalmas környezeti terheléssel jár: rengeteg víz, energia és szennyezés kapcsolódik egy-egy új pólóhoz vagy nadrághoz. Ha ezeket a darabokat elhasználás után egyszerűen elégetjük vagy elásva tároljuk, azzal mindezt az erőforrást elpazaroljuk – ráadásul

sok műszálas textil lebomlás helyett mikroműanyagként szennyezi a földet és a vizeinket.

Hol találsz textilgyűjtő konténert?

A textilgyűjtő konténerek országszerte megtalálhatók. Jelenleg Magyarországon 3000 textilgyűjtő konténer érhető el, és a cél, hogy 2026 végére ez a szám elérje a 6000-et. Tavaly már 1200 új gyűjtőt helyezett ki a MOHU, és a tervek szerint minden 2000 főnél nagyobb településen elérhető lesz ilyen konténer, amennyiben a telepítési feltételek biztosítottak.

Az első ilyen konténerek már megtalálhatók hulladékudvarokban, kiskereskedelmi egységeknél és településeken, de a hálózat folyamatosan bővül. Ha szeretnéd megtudni, hol van a hozzád legközelebbi gyűjtőpont, keresd fel a MOHU térképes keresőjét.

A konténerek telepítésére önkormányzatok és kiskereskedelmi egységek online jelentkezhetnek a MOHU Gyűjtőkonténer igénybejelentő oldalán. Ha egy vállalkozás vagy település szerződést köt, a telepítés ingyenes, és a MOHU alvállalkozója rendszeresen üríti a konténereket.

És mit tehetsz te?

A legegyszerűbb dolog: ha megválsz egy ruhától, ne az otthoni szemetesbe dobd! Vidd el egy MOHU-s textilgyűjtő konténerhez. Ezekből már több mint 2800 van országszerte, és folyamatosan bővül a hálózat. A legközelebbi konténert könnyen megtalálod a MOHU térképes keresőjében. Ezzel egy apró, de nagyon is számító lépést teszel a fenntarthatóság felé. Minden egyes bedobott ruhadarab esélyt kap az újrahasználatra vagy újrahasznosításra – és közben te is teszel valamit a környezetért!


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Finnország a világ legboldogabb országa, nagyon visszacsúszott az USA a listán
Társadalomtudósok minden évben több mérőszám alapján állítják fel az ország boldogsági sorrendjét. Észak-Amerika nem örülhet, mi a stabil középmezőnyben szereplünk.
Malinovszki András / Fotó: Pexels/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. március 20.



A 2025-ös Világboldogság-jelentés (World Happiness Report) ismét Finnországot hozta ki a világ legboldogabb országának, az idei már a nyolcadik év, hogy az élen áll. Az első négy helyezett között nem történt változás tavalyhoz képest: Finnországot Dánia, Izland és Svédország követi, míg Norvégia a 7. helyen végzett. A skandináv országok sikerének titka a magas színvonalú, mindenki számára elérhető egészségügyi, oktatási és társadalmi támogatási rendszerekben keresendő, emellett alacsony a jólléti egyenlőtlenség is – számol be a CNN.

Az emberek hozzáállása szintén fontos szerepet játszik Finnország kiemelkedő eredményében. John Helliwell, a Világboldogság-jelentés egyik alapító szerkesztője szerint a skandináv országok élen járnak az elveszett pénztárcák visszaszolgáltatásában, ami azt mutatja, hogy az ott élők valóban törődnek egymással.

Helliwell szerint a finn szakértők közül sokan úgy vélik, hogy a téli háború, vagyis az 1939-40-ben zajló orosz-finn háború után kialakult egység és bizalom is hozzájárul a boldogságszinthez. Bár Finnország nem nyerte meg a háborút, az emberek összefogtak, és megértették, hogy még egy hatalmas túlerővel szemben is képesek helytállni.

A szakértő arra is rámutatott, hogy a finnek kevésbé anyagias szemléletmódot követnek. „Manapság egyre fontosabb, hogy a személyes dolgokra összpontosítsunk az anyagiak helyett” – tette hozzá Helliwell.

A jelentés pozitív megállapításai között szerepel az is, hogy az emberek világszerte sokkal kedvesebbek, mint azt általában gondolják. „Az emberek honfitársai jobbak, mint ahogy azt elképzelik, és ennek felismerése természetesen boldogabbá tesz, de megváltoztatja azt is, ahogyan a szomszédaikról gondolkodnak” – fogalmazott Helliwell.

Érdekesség, hogy két latin-amerikai ország is bekerült a tíz legboldogabb ország közé. Costa Rica a 6., Mexikó pedig a 10. helyen végzett. Ilana Ron-Levey, a Gallup ügyvezető igazgatója szerint mindkét ország lakói erős társadalmi hálózatokkal rendelkeznek, bíznak a vezetőikben és intézményeikben, és optimistán látják gazdaságuk jövőjét.

Az Egyesült Államok azonban egyre rosszabb helyezést ér el. A 2025-ös rangsorban már csak a 24. helyet tudta megszerezni, ami eddigi leggyengébb eredménye, először esett ki a top 20-ból. Ron-Levey szerint a visszaesés részben annak köszönhető, hogy a 30 év alatti fiatalok rosszabbnak érzik az életüket, mint korábban. Úgy érzik, kevésbé támogatják őket a barátaik és családjuk, kevésbé szabadok az életük irányításában, és kevésbé optimisták az életszínvonalukkal kapcsolatban.

Az Egyesült Királyság a 23. helyen végzett, ami a legalacsonyabb életértékelése 2017 óta. Kanada pedig a 18. helyen áll, ahol az elmúlt évtizedben folyamatos csökkenés figyelhető meg a boldogságszintben.

A jelentés több mint 140 országban élő emberek Gallup World Poll felméréseire épül, és az országokat az előző három év (2022–2024) átlagos életértékelései alapján rangsorolja. A boldogságot hat fő tényező alapján vizsgálják:

  • egy főre jutó GDP
  • társadalmi támogatás
  • egészséges várható élettartam
  • szabadság
  • nagylelkűség
  • a korrupció érzékelése.

Magyarország egyébként a lista abszolút középmezőnyében van: idén a 69. helyet foglaljuk el.

A világ legboldogabb országainak listáját Hollandia (5. hely), Izrael (8. hely) és Luxemburg (9. hely) is színesíti. A rangsor végén Afganisztán áll (147. hely), mögötte pedig Sierra Leone, Libanon, Malawi és Zimbabwe szerepelnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: