Ima közben felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő, legalább 18-an meghaltak egy afganisztáni mecsetnél
Robbantás történt pénteken a nyugat-afganisztáni Herat város mecsetjénél, amiben több mint egy tucat civil életét veszítette.
"Tizennyolc ember meghalt, további 23 pedig megsebesült"- mondta Hameedullah Motawakel, Herat tartomány kormányzójának szóvivője az Aljazeera tudósítása szerint.
A civil halottak mellett volt egy helyi hitszónok is, Mudzsib-ul Rahman Ansari, aki a tálib vezetés ismert támogatója volt.
- nyilatkozta Mahmúd Rasooli, Herat rendőrségi szóvivője.
Közvetlenül a robbantás előtt Ansari a város egy másik részében találkozott a tálib kormány miniszterelnök-helyettesével, Abdul Ghani Baradar molla-val, aki éppen Heratban látogatott. Erről a találkozóról sietett a mecsetbe, a déli imára. - derült ki a Bloomberg cikkéből.
Ansari a második tálibbarát hitszónok, aki kevesebb mint egy hónapon belül merénylet során halt meg.
A támadást egyelőre egy szervezet sem vállalta magára, de az utóbbi időben a mecsetekben elkövetett merényletek mögött az Iszlám Állam terrorszervezet állt.