Sokkoló felvétel járja körbe az internetet: a rövid videó az angliai Leeds Fesztiválon történt, ahol egy 21 éves lánynak, Loren Froggattnek belecsempésztek valamit az italába. Szerencsére nem lett nagy baj a dologból, mert Lorenre vigyázott a vőlegénye, de a drogtól
teljesen önkívületi állapotba került.
A felvételt Loren osztotta meg magáról, hogy így figyelmeztessen másokat, legyenek óvatosabbak - írja a Nottingham Post. Loren állítása szerint éppen a vőlegényére várt a mosdók előtt, amikor egy férfi elvonta a figyelmét, és valaki más drogot csempészett a poharába.
"
Este 9 óra körül történt, aznap nagyjából egy üveg bort ittam meg. Ahogy odakint vártam, egy férfi odalépett hozzám, hogy tüzet kérjen tőlem. Azt hiszem ekkor történt a dolog
- mesélte a brit lapnak.
A lány először szédülni kezdett, miután kiitta a poharát, majd teljesen elsötétült előtte a világ. A vőlegény azonnal visszakísérte a sátrukba, ahol teljesen önkívületi állapotba került.
A fiú beszámolója szerint bevizelt, habzott a szája, hányt, kétszer pedig elvesztette az eszméletét. Az a felvételen is látszik, hogy Loren reflexszerűen mozgatta az állkapcsát és a nyelvét.
Lorenre a vőlegénye felügyelt, amíg nem volt magánál. A fiú először azt hitte, a lány egyszerűen túl sokat ivott, és csak a sátorban vette észre, hogy nagy a baj. Stabil oldalfekvésbe fektette a lányt, amikor pedig hányni kezdett, felültette. Ahogy jobban lett, egyből itatni kezdte. Állítása szerint
egyetlen pillanatra sem merte magára hagyni a lányt:
"Nem akartam otthagyni, még egy másodpercre sem, de kiabálni sem mertem, mert féltem, hogy pánikolni kezdene. Úgyhogy vele maradtam, és nagyjából három óra múlva elaludt" - emlékezett vissza a traumatikus estére a fiú. Loren másnap reggelre lett csak jobban.
Loren Froggatt (@lorenfroggatt1) által megosztott bejegyzés,
Loren és vőlegénye a Leeds Fesztiválon
Sokkoló felvétel járja körbe az internetet: a rövid videó az angliai Leeds Fesztiválon történt, ahol egy 21 éves lánynak, Loren Froggattnek belecsempésztek valamit az italába. Szerencsére nem lett nagy baj a dologból, mert Lorenre vigyázott a vőlegénye, de a drogtól
teljesen önkívületi állapotba került.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.
A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.
A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.
A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint
a családi pótlék (305 milliárd),
a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.
Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.
Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.
A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.

Az, hogy melyik csuklódon hordod a karórádat, többet elárul rólad, mint gondolnád
Praktikus okokból alakult úgy, hogy az emberek rendszerint a bal csuklójukon hordják, és ez gyakran mélyebb jelentést hordoz. Pszichológusok szerint ez a szokás önálló gondolkodásra és a konvencióktól való eltérésre utalhat.
Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)
Hanem az óraviselés módjára.
Az, melyik csuklódon viseled az órádat, többet elárulhat rólad, mint a kedvenc színed, mivel finoman utalhat a személyiségedre.
Mit kell figyelni a karóra esetén?
A legtöbben a bal kezükön viselik. Akik a jobb karjukon viselik a karórát, valami pluszt fejezhetnek ki vele.
Mielőtt azonban rátérnénk a „jobbosok” titkaira, érdemes megérteni, miért lett a bal csukló az íratlan szabály.
A legtöbb ember jobbkezes.
Emiatt egyrészt a kevésbé használt bal csuklón az óra kisebb eséllyel sérül meg a mindennapi tevékenységek során, másrészt amíg a jobb kezüket használják (például kapaszkodásra egy közlekedési eszközön) a bal kéz szabadon marad, és könnyebb rápillantani az óra számlapjára.
A klasszikus karórákat úgy tervezték, hogy a felhúzókorona a jobb oldalon legyen, ezért a domináns kézzel kényelmesebb állítani őket.
Ez az ipari szabvány és a szokás évtizedek alatt szinte észrevétlenül rögzült.
Ha ez a norma, miért döntenek mégis sokan a jobb csukló mellett? A legkézenfekvőbb ok a balkezesség.
Aki a bal kezét használja írásra vagy más mozdulatokhoz, annak egyszerűen praktikusabb, ha a jobb csuklóján van az óra.
A divat világában viszont a jobb kézen hordott óra mást üzen. Az önkifejezés egyik finom formája. Egyediségre utal.
Hírességek és vezetők gyakran tudatosan választják ezt a megoldást, hogy jellegzetes megjelenésük részévé tegyék.
Egyes spirituális nézetek szerint a kezek különböző energiákat képviselnek. A bal kéz a befogadó, a jobb a cselekvő, teremtő oldalunkat jelképezi.
Aki tehát a jobb csuklóján hordja az órát, szimbolikusan azt fejezheti ki, hogy aktívan, vezető szerepben irányítja a saját idejét.–
Pszichológusok szerint is beszédes lehet ez a szokás. A jobb kézen viselt óra arra utalhat arra, hogy az illető önállóan gondolkodik, a szokásokat nem követi vakon, és valószínűleg más területeken is kreatív, szokatlan szemléletű.
Az pedig, hogy valaki soha nem hord órát, annak a jele lehet, hogy megelégszik a telefon kijelzőjével vagy nem tudja értelmezni a számlapot, mint Kőgazdag Aurél.
Bár a legtöbb klasszikus karórát még ma is jobb oldali koronával gyártják, léteznek kifejezetten balkezeseknek szánt modellek, ahol a felhúzó a másik oldalon kap helyet.
Sőt, akadnak olyan különleges darabok is, ahol a korona nem is a megszokott helyen van. Az okosórák pedig végképp szabadságot adnak: a beállításokban egyszerűen átállítható a viselési oldal és a gombok tájolása. A gyártók kiemelik, hogy a pontos mérésekhez – például a lépésszámláláshoz – érdemes megadni, hogy a domináns vagy a nem domináns csuklónkon viseljük-e az eszközt.
A karóra egyébként a 20. század elején, különösen az első világháború alatt terjedt el a férfiak körében, majd a harcok után vált a mindennapok részévé. Ez az időszak erősítette meg a már említett praktikus, bal csuklós viselési szokást.
Hogyan dönts tehát? Gondold végig, melyik a domináns kezed, milyen tevékenységeket végzel napközben, és mi a célod: a kényelem vagy a stílusos önkifejezés.
Ha okosórát vagy aktivitásmérőt hordasz, ne felejtsd el beállítani a megfelelő csuklót a menüben, és viseld az eszközt a csuklócsontod felett, nem túl szorosan, a legpontosabb adatokért.
Végül a legfontosabb: nincs „jó” vagy „rossz” oldal.
Gondoltad volna, hogy még az óraviselés is árulkodó lehet? Nem feltétlenül a márkára, dizájnra vagy az árára gondolunk. (Mint például Szoboszlai Dominik vagyont érő karórájánál.)
Hanem az óraviselés módjára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több mint 710 milliárdot fizettek be: így járulnak hozzá a kiskereskedelmi óriások a költségvetéshez
A hat nagy nemzetközi hátterű élelmiszer kiskereskedelmi lánc mindegyike maradéktalanul kiveszi a részét a magyar közteherviselésből. Ezek a cégek 2024-ben együttesen több mint 710 milliárd forint adót fizettek be a magyar költségvetésbe, ami önmagában is fedezné például a háziorvosi ellátás és a családi pótlék együttes költségét, vagy a rendőrség éves fenntartását bérekkel együtt.
A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.
A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.
A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint
a családi pótlék (305 milliárd),
a teljes háziorvosi ellátás (300 milliárd),
az összes rendelőintézeti járóbeteg szakrendelés (200 milliárd),
a gyermekvédelmi alap- és szakellátás: (140 milliárd),
a rokkantsági és rehabilitációs ellátás (480 milliárd), vagy
a rendőrség működtetése fizetésekkel együtt (655 milliárd forint)
és – amint látszik – olykor akár ezek kombinációit is fedezni tudta volna.
Mindezekhez képest a hat nagy kiskereskedelmi lánc összevont mérlege 24,5 milliárd forint veszteséget mutatott 2024-ben, egy részük egyetlen fillér profitot sem termelt.
Ez a hat társaság együtt és külön-külön is teljesítik a magyar embereknek azt az elvárását, hogy a Magyarországon működő cégek maradéktalanul kivegyék a részüket a közteherviselésből.
A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.
A Magyarországon működő hat nagy, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, LIDL, PENNY, SPAR, Tesco) 2024-ben több mint 710 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe adó és járulék formájában. Ebből a legnagyobb tételt a két forgalmi adó, a 27 százalékos áfa (370 milliárd forint) és a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó (170 milliárd forint) tette ki, a fennmaradó rész főleg a béreket terhelő adó- és járulék terhe (88 milliárd forint), de a cégek tucatnyi egyéb jogcímen teljesítenek még milliárdos adó és állami díjfizetési kötelezettségeket, köztük olyan tételekkel, mint a társasági adó, iparűzési adó, a reklámadó, az építményadó, vagy a hulladékgazdálkodási termékdíjak.
A hat lánc sok szempontból magyar vállalatnak tekinthető: élelmiszer-termékeik 80 százaléka hazai forrásból származik, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.
A hat nagy élelmiszer kiskereskedelmi lánc által befizetett több mint 710 milliárd forint adó és járulék 2024-ben olyan állami kiadási tételek finanszírozására lett volna önmagában elegendő, mint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénzügyi megcsalás: Titkos bankszámlád van a párod háta mögött? Ez a hűtlenség tönkreteszi a kapcsolatodat
A rejtett bankszámlák és elhallgatott hitelek a bizalomvesztés fő okai lehetnek egy párkapcsolatban. Elsősorban nem is a pénzről szól: a leggyakoribb okok a konfliktuskerülés, a szégyen és a kezeletlen függőségek.
A hűtlenségnek nem mindig van köze egy harmadik félhez. Néha egy titkos bankszámla vagy egy elhallgatott hitelkártya-tartozás rombolja le a bizalmat, méghozzá ugyanolyan, ha nem nagyobb erővel, mint egy félrelépés.
Friss felmérések szerint az amerikai felnőttek 43 százaléka a pénzügyi titkokat legalább olyan súlyosnak érzi, mint a testi megcsalást, sőt, a párok közel fele, 45 százaléka nem ismeri teljeskörűen egymás pénzügyeit.
A jelenség, amelyet a pszichológusok „pénzügyi hűtlenségnek” neveznek, magában foglalja az eltitkolt költéseket, adósságokat és bankszámlákat, a jövedelem elferdítését, sőt a közös célokkal ellentétes pénzügyi viselkedést is.
A tét nem pusztán forintokban mérhető: egy ilyen titok a bizalmat, az intimitást és a közös jövőtervezés alapjait ássa alá.
A probléma elterjedtségét mutatja, hogy a közös háztartásban élők 40 százaléka követett már el valamilyen pénzügyi megcsalást a jelenlegi partnerével szemben. A leggyakoribb forma a pár beleegyezésén felüli költekezés, de sokan titkolnak el adósságot vagy tartanak fenn titkos hitelkártyát.
Az elemzése szerint a titkolózás ritkán szól magáról a pénzről.
A háttérben gyakran mélyebb problémák húzódnak meg, mint a konfliktuskerülés, a passzív-agresszív viselkedés, a szégyen vagy akár valamilyen addikció.
A titok így egy rossz megoldássá válik egy alapvető kapcsolati vagy egyéni problémára, a lelepleződéstől való félelem és a bűntudat pedig önmagát gerjesztő, romboló körforgássá válhat. „A pénzügyi titkok alááshatják a kapcsolatot. Már akkor is elég nehéz elérni a pénzügyi célokat, ha egy irányba húztok. Szinte lehetetlen, ha ellentétes irányba” – mondta Ted Rossman, a Bankrate vezető iparági elemzője.
A szakértők szerint a megelőzés és a helyreállítás kulcsa a proaktív kommunikáció. Javasolják a rendszeres, heti vagy havi pénzügyi „check-ineket”, ellenőrzéseket, amelyek során a párok higgadtan, érzelmi túlfűtöttség nélkül beszélhetik át a kiadásokat és a célokat.
Fontos a közös keretek felállítása is, például egy olyan megállapodás, hogy egy bizonyos összeg feletti költéseket előre megbeszélnek.
Ahol pedig mélyebb problémák – például vásárlásfüggőség – állnak a háttérben, ott célzott egyéni terápia vagy párterápia hozhat áttörést.
„Hagyd abba, hogy még mélyebbre ásod magad és a családod, és oszd meg, mi történik most azonnal” – tanácsolja Tami Zak házassági és családterapeuta a cikkben.
Fontos ugyanakkor különbséget tenni a tudatosan, közös megegyezéssel kialakított „külön kassza” és a titkolózás között.
A „tiéd-enyém-közös” modell kifejezetten egészséges lehet, ha a keretek átláthatóak. A hűtlenséget nem a külön számla ténye, hanem a titok és a megállapodás megszegése jelenti.