Hózáporokkal indul a hét, de szerdán már 16 fok is lehet
Télies kezdés után enyhülés jön. A hózáporos napokat követően melegebb levegő érkezik, így visszatér pár napra az őszies idő. Az Időkép előrejelzése szerint
november végéig még nem kell komolyabb hidegre és mínuszokra számítani.

Időkép.hu
Vasárnap a többször megnövekvő felhőzetből szórványosan alakulhat ki eső, zápor, főként a hegyekben hózápor. Az ország északi, északkeleti felén felélénkül a nyugati szél. Délután 4-9 fok várható, gyenge hidegfronti hatással számolhattok.
Hétfőn szakadozott lesz a felhőzet, a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan továbbra is előfordulhat egy-egy zápor, hózápor. Az északnyugati szél többfelé felélénkül, felerősödik, északon időnként viharos lökések is kísérhetik. Reggel -4, +3, délután 5-9 fokra van kilátás.
Kedden melegfront hoz sokfelé esőt, északkeleten kezdetben havas esőt, kisebb havazást. A szél délnyugatira fordul és többfelé megélénkül, megerősödik. Enyhébb légtömeg éri el térségünket, délután 3-12 fok várható, délnyugaton lesz melegebb.

A hét második felében egyre enyhébb és szárazabb idő várható. Szerdán északkeleten még lehet kisebb csapadék, de délnyugaton már hosszabb időre kisüt a nap, 15-16 fokig is melegedhet a levegő.
Csütörtökön kissé felhős, de többnyire inkább napos időre készülhetünk. A szeles idő helyenként továbbra is megmarad.
Fotók: Kiefer Béla