Horrorbalesetben halt meg egy háromgyerekes rendőr, családját és kollégáit sokkolta a tragédia
Súlyos baleset történt csütörtökön Tüskevárnál. Egy háromgyerekes édesapa vesztette életét, miután ütközött a szembe sávban egy másik kocsival - az esetről a Tények számolt be.
A baleset után még mentőhelikoptert is riasztottak hozzá, és sokáig küzdöttek az életéért, de
Az asszony és a másik kocsit vezető nő is súlyosan megsérült, kórházba vitték őket. A másik autóban egy kutya is volt, érte a sofőr édesapja ment el.
A házaspár három kislányt nevelt, a férfi családját és barátait sokkolta a tragédia.
A totálkárosra tört autót daruval tudták az árokból kiemelni, a sofőr felöli oldal teljesen összetörött. A Tények információja szerint a férfi valamiért áttért a másik sávba - lehet, hogy kerülni akart valamit, vagy rosszul lett. A szembesávban érkező első autó még el tudott húzodni, de a másodikkal már nagy erővel összeütközött.
Az áldozat egyik barátja elmondta, hogy aznap még beszéltek egymással. "Ez volt az utolsó üzenetváltásunk egymással. Egyszerűen felfoghatatlan" - mondta. Egy másik szerint kötelességtudó, jó apa, jó szakember volt. A barátok szerint rengetegen szerették Róbertet, akiért azóta mécsesek égnek az út szélén.
A baleset körülményeit még vizsgálják.
VIDEÓ: A Tények beszámolója