hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Horrorbaleset: szülinapi bulizók alatt szakadt le egy erkély Kaliforniában

Hat embernek adták ki a malibui házat, de állítólag végül harminc ember jelent meg a bulin.

Link másolása

hirdetés

Több mint egy tucatnyian voltak azon az erkélyen, ami leszakadt a hétvégén egy kaliforniai házibuliban, írja a Mirror. A balesetben kilencen megsérültek, ketten életveszélyes, ketten pedig kritikus állapotban kerültek kórházba.

A ház tulajdonosa eredetileg maximum hat embernek adta bérbe hétvégére az ingatlant, de a szomszédok jelezték, hogy nagyjából harmincan lehetnek a házban. A nő ekkor hiába próbálta elérni a bérlőket, senki nem vette fel a telefont. A tulajdonost nem sokkal később hívták az erkélybaleset miatt.

A tűzoltók helyi idő szerint nem sokkal 17 óra után érkeztek a malibui házhoz, ahol csak a csodával határos módon nem halt meg senki. Az erkélyről nagyjából 4,5 métert zuhantak a fiatalok. A szerencsésebbek a homokos tengerparton értek földet, de mások a sziklák közé estek.

A rendőrség szerint az erkély általános állapota és a bulizók súlya együttesen vezetett a tragédiához. A sérültek közül többen jogi lépéseket fontolgatnak. A tulajdonos szerint a bulizók nemcsak az erkélyt tették tönkre, de a ház belsejében is károk keletkeztek.

A sokkoló balesetről a szomszéd ház biztonsági kamerája készített felvételt. A videót itt lehet megnézni:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Tragédia: holtan találták a szegedi kettős gyilkosság gyanúsítottját

A 28 éves gyógyszerész a gyanú szerint szombat éjszaka két embert ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd autóval elmenekült.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2021. június 21.


Link másolása

hirdetés

Holtan találták a szegedi kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét a Blikk információi szerint.

A lap úgy tudja, hogy a férfi öngyilkos lett, a holttestét Szeged közelében találták meg.

A 28 éves gyógyszerész a gyanú szerint szombat éjszaka két embert ölt meg Szegeden, egy belvárosi lakásban, majd autóval elmenekült.

A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt, a férfi és a nő holttestét vasárnap este fedezték föl.

Az MTI korábban azt közölte, a feltételezett tettes egy szegedi gimnáziumba járt, majd gyógyszerésznek tanult, és a bűncselekményt megelőzően is a szakmájában dolgozott a város egyik bevásárlóközpontjában működő patikában.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Néhány hónapja költözött be első közös otthonába a Szegeden meggyilkolt pár

A fiatal férfi a közeljövőben mutatta volna be barátnőjét a családjának.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. június 22.


Link másolása

hirdetés

Mint arról beszámoltunk, húszas éveikben járó fiatal felnőttek voltak a vasárnap este felfedezett szegedi kettős emberölés áldozatai.

A bűncselekmény a Petőfi Sándor sugárút egyik társasházában történt, a férfi és a nő holttestét vasárnap este fedezték föl. A rendőrség tájékoztatása szerint a kettős gyilkosság szombat éjszaka történt. A bűncselekménnyel egy 28 éves férfit gyanúsítottak, aki elmenekült a helyszínről és autóval elhagyta a várost. Vele szemben elfogatóparancsot adtak ki, de nem sokkal később holtan találták, a gyanú szerint öngyilkos lett.

A Blikk most arról ír, a gyilkos szegedi gyógyszerész alig néhány hete szerzett fegyvertartási engedélyt, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy megölje a 24 éves lányt, aki nem viszonozta a szerelmét, valamint a párját is.

A lap úgy tudja, a fiatalok alig pár hónapja költöztek be első közös otthonukba, amely a szegedi Petőfi sugárúton volt. Nem sejtették, hogy a lányért betegesen rajongó későbbi gyilkos utánuk nem sokkal szintén bérelt egy lakást ugyanabban a házban, hogy közvetlen közelről figyelhesse áldozatát, akibe azóta reménytelenül szerelmes volt, hogy végzett az orvosi egyetemen.

A lány, H. Eliza Zoé barátja, Sz. Tamás szintén szakmabeli volt, nemrég végzett laborasszisztensként. Kedvesét a közeljövőben tervezte bemutatni családjának.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Végrehajtó vasalta be Bayer Zsolton a Hadházynak ítélt 300 ezer forintos sérelemdíjat

A jobboldali publicista korábban 5 forintosokban fizette volna ki az összeget, de Hadházy jelezte, hogy a jogszabály alapján csak 50 érmét köteles elfogadnia.

Link másolása

hirdetés

A végrehajtó vasalta be Bayer Zsolton azt a 300 ezer forintot, amit a Kúria tavaly őszi ítélete alapján kellett fizetnie Hadházynak, számolt be róla az országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán.

Bayer Zsoltnak a sérelemdíj felett így a végrehajtási költséget is fizetnie kellett, így összesen 379 ezer forint hajtottak be tőle.

Az ügy előzménye, hogy Bayer 2017 októberében azt írta egy cikkében: "át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli."

Egy hónappal később pedig "Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember" címmel közölte írását.

Bayer a bírósági ítélet után gyűjtést indított, 5 forintos érmékben szerette volna kifizetni Hadházy sérelemdíját, a független képviselő ugyanakkor jelezte neki, hogy a jogszabály szerint csak ötven darab pénzérmét köteles bárkitől elfogadnia, ezért maximum pár száz forintot tud így kiegyenlíteni a publicista.

Természetesen az igazi cél nem maga az összeg behajtása volt. Hanem az, hogy ez az ember legalább egyszer az életben érezze azt, milyen az, ha a dolgoknak következménye van. Nyilvánvaló, hogy nem fogja őt az összeg földhöz vágni, épp most fogadtak el a gazdái egy olyan törvényt, ami alapján potom pénzért megvásárolhatja a Várban potom pénzért bérelt lakását.

– írta Hadházy a Facebookon.

hirdetés

Hozzátette, hogy Mengyi Roland után ez volt a második bírósági ítélet egy vezető fideszes ellen, és a végrehajtással azt üzente, mindent meg fog tenni, hogy legyenek még ilyenek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Két és fél év börtönt kapott a fideszes képviselő volt titkára, aki baseball sapkába rejtett kamerával fotózott fiatalkorú lányokat

A szomszéd kabinból, vagy földre dobott sapkával rögzítette a felvételeket. Ügyvédje a Kaleta-ügyet is felhozta, ahol szerinte sokkal több ilyen fotó miatt jóval enyhébb ítélet született.

Link másolása

hirdetés

Pedofília miatt 2 év 6 hónap börtönre ítélték Simon Róbert Balázs fideszes képviselő egykori titkárát, Sz. Balázst írja a szombathelyi ugytudjuk.hu.

A hitoktatóként végzett férfi a lap szerint a győri Fidesz oszlopos tagja volt, tavaly nyáron a siófoki Aranyparton bukott le, hogy baseball-sapkába rejtett kamerával próbált fiatalkorú lányokat lefényképezni az egyik öltözőben. A módszere az volt, hogy a szomszéd kabinból, vagy földre dobott sapkával rögzítette a felvételeket.

Sz. Balázs a lebukásáig Győr kulturális bizottságában is helyet kapott. A férfi 63 esetben készített pornográf fotót a gyerekekről, valamint 91 ilyen képet találtak még nála a házkutatás során.

Ügyvédje azzal érvelt, hogy védence nem volt agresszív, nem bántalmazta a gyerekeket, a fotózáson kívül nem csinált velük semmit. Utalt a Kaleta-ügyre, ahol sokkal több ilyen fotó miatt jóval enyhébb ítélet született.

Végül 2 év 6 hónap szabadságvesztésre, a gyerekektől való foglalkozástól való örökös eltiltásra, a közügyektől pedig három éves eltiltásra ítélte a bíróság. Büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhat.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: