SZEMPONT
A Rovatból

Hogyan lett egy magyar lány Brüsszelben egy nemzetközi ifjúsági szervezet elnöke?

Réka az AEGEE / Európai Hallgatók Fórumánál dolgozik évek óta, és vallja, hogy az önkéntes munka sokkal többet adott neki, mintha egy “rendes” állásba ment volna.


Réka önkéntesként dolgozik már évek óta. Több országban is járt, az utóbbi időszakban Brüsszelben az AEGEE / Európai Hallgatók Fórumának elnökségében segítette az európai fiatalokat.

Mit jelent az önkéntesség, milyen feladatokat látott el, hogy élt Brüsszelben, mi okozott nehézséget és mi volt a legmeglepőbb? Hogy boldogul egy magyar lány egy sok országot átölelő nemzetközi szervezetben? A kihívásokról, élményekről mesélt nekünk Réka, akit a szervezet elnökének is megválasztottak.

Egy egyetemi tanulmányúttal kezdődött

2012 nyarán fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék külföldi tapasztalatokat is szerezni, és kipróbálni magam. Az évek során éltem Finnországban, Németországban és az utóbbi két évben Brüsszelben dolgoztam egy nemzetközi ifjúsági szervezet, az AEGEE / Európai Hallgatók Fórumának elnökségében.

Egy egyetemi tanulmányúttal jutottam el először Brüsszelbe. Emlékszem az Európai Parlament látogatói centrumára, a csillogó intézményekre, a szép parkokra és a különleges belga sorházakra…akkor úgy éreztem tetszik ez a város, szeretnék itt élni egy nap.

Az Európai Hallgatók Fóruma Európai egyik legnagyobb ifjúsági szervezete

Az AEGEE / Európai Hallgatók Fóruma Európai egyik legnagyobb ifjúsági szervezete, ahol - 40 ország 150 városából - tematikus projektekkel, nemzetközi cserékkel és rendezvényekkel közelebb hozzuk egymáshoz Európa fiataljait. A szervezet központi irodája Brüsszelben van, ahol egy 7-10 fős nemzetközi csapat együtt él és dolgozik a szervezet fejlesztésén és végzi az adminisztrációs feladatokat.

A brüsszeli munkám körülményeit a szervezetben való aktív részvétel biztosította. Hét éves tagságom során dolgoztam nagyobb nemzetközi rendezvények szervezésén, voltam project manager, lehetőségem nyílt a szervezet külső kapcsolatainak ápolására és az ifjúsági szférában való részvételre.

A nemzetközi igazgatóság megválasztott tagjaként Projektigazgató Alelnök voltam egy évig, majd a szervezet Elnöke lettem a 2016-2017-es évre.

Önkéntes munka, de a szervezet biztosítja a megélhetést

Mivel a szervezet hivatalosan önkéntesekből áll, így a nemzetközi igazgatóság is önkéntesként szerepel a belga törvények előtt. A lakhatásunkhoz, biztosításunkhoz és általános tevékenységünkhöz szükséges papírmunkát a szervezet biztosította, és a lakhatási költségeinket is a szervezet fedezte.

Egy határok nélküli Európa megteremtésén dolgozunk

Minden itthon töltött időszak során megpróbáltam egyszerűen és érthetően elmagyarázni - bárkinek aki kérdezte - mit is csinálok “kint”. A családom és közeli rokonok támogattak és örömmel nyugtázták a lelkesedést és a talpraesettségem is.

A kollégáim nemzetközi közegből származnak, egy kis egymást segítő családként funkcionálunk a szervezeten belül. Azon is sokat nevetünk, hogy milyen nehéz is elmagyarázni az ismerőseinknek, családunknak, nem-AEGEEs barátainknak, hogy valójában mit is csinálunk. Egy határok nélküli Európa megteremtésén dolgozunk.

A legnehezebb, a legkönnyebb, a legmeglepőbb

A legnehezebb: fejest ugrani egy nemzetközi versenyszférába. Ahol az ifjúságpolitika minden ágazatát képviselő egyének és szervezetek között próbára teszik a képességeidet.

Megtanulod, hogyan érvényesítsd a saját szervezeted érdekeit, hogyan építsd és használd a külső kapcsolataidat, hogyan viselkedj különböző helyzetekben.

Az elején nehéz volt, de idővel egyre jobban élveztem a kihívásokat.

A legkönnyebb: a brüsszeli lakhatás, a saját bevásárlástól és közlekedéstől kezdve az együttlakásig. Mindez nem okozott túl nagy nehézséget. Ehhez az egyetemen töltött kollégiumi évek is hozzájárultak, már megszoktam, hogyan kell minden hivatalos és nem-hivatalos ügyet intézni magam körül.

A legmeglepőbb: Brüsszel egy sokarcú város. Meglepő, hogy néha a legalapvetőbb szolgáltatások nem elérhetőek (mint a hellyel-közzel lezárt metrómegállók, amik megbénítják a város egy részét), vagy hogy a város és az ország közigazgatása a többnyelvűség és a többszintű döntéshozatal miatt híresen bonyolult. A “bonyolult” nem a legjobb szó rá, sokan fájdalmas élményként jellemzik pl. a munkaügyi regisztrációs folyamatot. Másfelől a város nevezetességei, sokszínű történelme, a szép parkok és kültéri helyek, és a különféle kultúrák együttélése pozitív példaként is szolgál.

A hétköznapok

Az “AEGEE ház” egy öt szintes tipikus belga sorház egyik épülete, ahol 7-10 ember együtt él, és az alsó szinten van az iroda. A ház régi stílusú, magas beltérrel és csillárokkal, egy nagy kerttel és mivel ilyen sokan élnek ott, így megtelik rengeteg élettel.

Én elég munkamániás vagyok, úgyhogy nem sok szabadidőt hagytam magamnak. De ha kikapcsolódásra vágytunk, egyszerűen elérhető volt a belváros, vagy egy esti séta a közeli parkban. A közelben volt szupermarket és konditerem is, csakúgy mint a metrómegálló. Érdemes észben tartani, hogy nyugati árkategóriás országról beszélünk, így éttermi vacsorák helyett

otthoni együtt-főzős estéink voltak,

és biztos nem mentünk minden héten moziba 15 eurós jeggyel.

Ha valaki elkötelezett a munka-szabadidő óráinak egészséges betartásban, akkor a város rengeteg szabadidős tevékenységet ajánl. Én ebben nem jeleskedtem munkamániásként, így a brüsszeli szabadidős tevékenységek széles skáláját nem sikerült teljesen felfedezni. Viszont szívesen emlékszem azokra az estékre amikor egy jó belga sör és egy beszélgetés elég volt a kikapcsolódásra.

Az enni-innivaló attól függ, hogy kinek milyen anyagi lehetőségei vannak, ráadásul a nemzetközi közegben a kulturális különbségek is jól megfigyelhetőek voltak.

Én és a “keletiek” sok hagymával főzünk, a holland szobatársam mindig szendvicset evett ebédre, és a spanyol-olasz barátaink mindig este 10-kor láttak neki sok húst enni, “mediterrán idő” szerint.

A ruházkodás szintén személyes igények és stílus kérdése. Néhány jobb darabot ki lehet fogni a belvárosi bevásárló utcán, vagy az online vásárlás is népszerű. A ruházkodást illetően én megpróbáltam inkább itthon bevásárolni.

Az ügyintézés terén, a francia nyelv előnyt jelent. Van angol nyelvű ügyintéző is, de ha akad ismerős, aki tud franciául, érdemes vele együtt menni.

Egészségügyi dolgok terén az EU-s kártyával egyszerű ellátást lehet kapni, ez a legalapvetőbb kezeléseket jelenti, de a legtöbb munkahely külön biztosítást is ajánl és járulékot fizet az alkalmazottak után.

A hétköznapi élet költségei attól függően, hogy valaki mennyire akar “élni”, 300 és 1000 EUR között is mozoghatnak havonta. Én elég sokat utaztam, így havi átlag 15-20 napot töltöttem Brüsszelben.

Tudni kell, hogy mindenki felelős magáért

Mivel 2012 óta külföldi kalandokban veszek részt, a kinti élet lépéseivel tisztában voltam amire Brüsszelbe kerültem.

A legfontosabb, hogy fejben tisztában legyünk azzal, hogy felelősek vagyunk saját magunkért, mind a mindennapi megélhetés, mind a hivatalos adminisztrációs kérdések terén.

Egy érdekes adalék amit én is sokszor fejben tartottam: nemzetközi közegben sokszor ismerhetnek úgy, hogy te vagy “a Magyar lány”. A viselkedéseddel az országodról alkotott képet is formálhatod, hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk sztereotípiákba bocsátkozni amikor más országokról van szó. Sokszor csinálok vicces sztereotip képet főleg a nyugat-kelet közötti különbségekről annak érdekében, hogy a külföldi ismerőseim jobban megértsék a magyarokat és többet tanuljanak Európa ezen részéről.

Brüsszel rendívül sokszínű

Őszintén szólva, nem sok kapcsolatom volt a helyiekkel. A szervezet adott egy közeget amiben éltünk és dolgoztunk. Brüsszelben az ifjúsági szféra és az intézményrendszer képviselői adták a közeget. Visszagondolva, a város annyi embert fogad be annyi felől, és annyi különböző háttérrel, hogy őszintén szólva, a városban nem volt egyszerű belga lakókkal találkozni. A vidéket vonattal átszelve azonban rengeteg csendes vidéki házat láttam, mintha egy másik világ lenne.

Az angollal is jól el lehet boldogulni

A brüsszeli életben egyszerűen feltaláltam magam. A város hozzászokott, hogy sok külföldi él és dolgozik ott, és a szolgáltatások is ehhez igazodnak. Voltak pillanatok, amikor szerettem volna franciául is beszélni, de az idő többségében az angollal jól el lehetett boldogulni.

Ugyanakkor, ha Brüsszelbe készül bárki, mindenképpen érdemes egy minimális francia nyelvtudással rendelkezni. Bár az ország hivatalosan holland-francia (egyes részeken német) anyanyelvű, a Brüsszel és környékén életben lévő közigazgatási rendszer francia nyelvű és ez minden hivatalos dokumentum érvényességét is jelenti. Az EU-s intézményrendszer hivatalos nyelve az angol, így számomra nem jelentett nehézséget a munkám során a francia nyelv hiánya, de a mindennapi interakciók során okozott néhány vicces pillanatot.

Hatalmas tapasztalatot jelent a külföldi tevékenység

2012-es tervemhez képest ugyanazzal a céllal élek manapság is: a nemzetközi tapasztalatok egy új világot tárnak fel előttünk. Rengeteg tapasztalatot és élményt jelentett nekem a külföldi, főleg a Brüsszelben töltött 2,5 év. Úgy érzem Brüsszel felkészített bármilyen későbbi munkahelyre.

A nemzetközi tapasztalatok, az ifjúsági szférában való aktív részvétel, a fiatalok érdekképviselete, a pénzügyi támogatási forrásokban való jártasság, az EU-s intézményi rendszer emberközelibb ismerete, mind hasznos tapasztalatként szolgál és fog szolgálni, amennyiben Brüsszelbe kerülök későbbi munkalehetőségek során.

A következő lépés még alakul

Jelenleg még nem dőlt el, hogy külföldön vagy itthon akarok-e munkát vállalni. Több opció is lehetséges számomra, Brüsszel, Törökország, Olaszország vagy Németország között. Egy nagyobb részem azonban szeretne Budapestre költözni, ami még mindig megadja a nemzetközi közeg lehetőségét, viszont a családomhoz is közelebb lehetek. A következő hónapokban eldől, hogy melyik opció lesz legjárhatóbb út a számomra.

Az apró dolgok hiányoztak Magyarországról

Bár az Európai Parlamentben találkoztam néhány magyar képviselővel, de főleg munkakapcsolat terén. Nem kerestem fel más magyarokat akik külföldön élnek, csak ha a munkám során kapcsolatba kerültem velük. Tavaly, elnökként, az igazgatótanács egy másik tagja is magyar volt – Hajdu Tekla volt Hálózati Igazgató -, így volt magyar közegem az AEGEE házban is.

Haza elég ritkán látogattam, volt, hogy nyolc hónapig nem voltam itthon. A karácsonyi szünet környékén mindig megpróbáltam hetekig itthon lenni, hogy többet lehessek a családommal. Most pedig 2-3 hónapja itthon élek, ami kellemes feltöltődést jelent sok év külföldi élet után.

A kinti élet közben hiányzott, hogy a hétköznapi élet során minden szituációban megértethessem magam. Az apró dolgok, mint amikor a boltban tájékoztatást kérünk, vagy az utcán segíthetünk valakinek, vagy amikor olyan közegben vagy ahol jobban megérted az emberek gondolkodását és kulturális szokásait. Azt kell, hogy mondjam hogy a külföldi lét sokat segített abban, hogy nagyobb hazaszeretettel forduljak Magyarország felé. Igaz a mondás, hogy csak egy otthon létezik.

A fotókat Réka hozzájárulásával közöljük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk