SZEMPONT
A Rovatból

Miért annyira fontos a humor egy motoros, bőrdzsekis, vlogoló katolikus pap szerint?

Hodász András azt mondja, tény, hogy nem a nevetés az első, amit a katolikus egyház elmúlt kétszáz évéhez kötnek. Szerinte mégis hatásos eszköz.


Hodász András rendkívül jól ért a fiatalok nyelvén, bőrdzsekit hord, motorozik, blogol, vlogol, a szexualitásról beszél, és megosztó nyilatkozataival hívja fel magára a figyelmet.

Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy András mindezt felszentelt katolikus papként teszi.

A népszerű pap-bloggert, a TEDxDanubia konferencia egyik előadóját többek között arról kérdeztem, hogyan fogadják a sajátos stílusát és mit gondol az egyház szerepéről a mai világban.

- Ha megnézem a születésed és a pappá szentelésed között eltelt időt, az látszik, hogy viszonylag későn döntöttél úgy, hogy papi pályára lépsz. Mi indított arra, hogy reverendát ölts?

- Fogalmazhatnék úgy is, hogy alaposan megfontoltam a dolgot. Az emberek többfélék. Van, aki nagyon gyorsan és határozottan tud dönteni. Én inkább alaposan megrágom a dolgokat. Ebben is megmutatkozott. Már 15-16 évesen is éreztem, hogy ez lesz az életem iránya, de nem voltam benne annyira biztos, amennyire biztos akartam lenni. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, amikor a helyeden vagy. A hivatástudat. Amikor érzem, hogy ez az utam, ezt szeretném csinálni, ez az, ami feltölt, ez az, ami boldoggá tesz.

Ha rátaláltál arra, ami a Te utad, akkor indul jel rajta. Én is ezt tettem, ezt éltem meg.

- Ha van 21. századi figura, az Te vagy. Blogolsz, vlogolsz, értesz a fiatalok nyelvén, humoros a stílusod. Mindig is ilyen voltál, vagy tudatos megfontolás áll mögötte, hogy egyfajta misszionárius legyél a szekuláris világban?

- Is-is. Alapvetően nem játszom meg magam, tényleg ilyen vagyok. De azért is merek így viselkedni, és nem eljátszani a komoly embert, mert azt látom, hogy a humor nagyon emészthetővé teszi az a kétezer éves evangéliumi üzenetet, amit szeretnék átadni.

- Ezek szerint az egyház túllépett azon a régi dogmán, hogy a nevetés a gonosz műve, mivel a Bibliában egyetlen példa sincs rá, hogy Jézus nevetne.

- (nevet) Nem tudom, volt-e valaha ilyen dogma. Amúgy biztos, hogy nem. Az mindenesetre tény, hogy nem a nevetés az első, amit a katolikus egyház elmúlt kétszáz évéhez kötünk.

De tegyük hozzá, nem én vagyok az egyetlen a papok közül, aki él a humor eszközével, csak most valamiért az én nevemet kapta fel a média.

- Mennyire fogadják el ezt az egyházon belül a „kollégáid”?

- Az egyház is egy közösség, sőt, férfi közösség, és mint minden közösségben, vannak feszültségek. Sokan támogatnak, és hálásak azért, amit csinálok, és persze sokan vannak, akik kritizálják ezt a módszert. De nincs a világon olyan, amit ne illetnének kritikával. Mérlegelni kell, mi az ezekben a kritikákban, ami megfontolandó, amit be tudok építeni, ami tényleg jogos meglátás, és mi az, ami csak kényelem szeretetből fakadó kritika, vagy az illető olyan, akinek semmi sem tetszik.

- Az év elején elég nagy port kavart a 168 órának adott interjúd. Hogy érzed, az egyháznak mennyire kell, egyáltalán, mennyire szabad beleszólnia a politikába?

- Visszakérdezek. Mennyire szabad a politikusnak beleszólnia abba, hogy mi a kereszténység?... Ez egy reakció volt alapjában véve. Az egyháznak fel kell emelnie a szavát, ha a kereszténység politikai termék lesz. Semmi más nem történt. Nem agitáltam sosem, nem mondtam ki pártneveket, nem buzdítottam senkit szavazásra.

Csupán a keresztény értékeket állítottam előtérbe, ami egyébként a papi feladatom.

A kereszténységet a társadalomban is hirdetnünk kell. Akkor is ha, ez most éppen egy olyan aktuális, politikai kérdés, amelyről megállapítható, hogy most épp melyik politikai párt vagy nagyember malmára hajtja a vizet.

- Mennyire okoz a politika feszültséget az egyházon belül? Sokan vádolják azzal a katolikus egyházat, vagy legalábbis a vezetőit azzal, hogy kiszolgálják a hatalmat, fontosabbnak tartják, hogy a hatalom szemében jók legyenek, mint hogy a krisztusi értékeket közvetítsék.

- Én inkább úgy látom, hogy a katolikus egyház vezetősége hivatalosan kívül marad ezen a platformon. Az áprilisi választásokra sem jött ki közös kommüniké. Valószínűleg azért – és ez akár bölcs döntés is lehet –, mert

Magyarországon annyira elmérgesedett ez a téma, hogy ha bárki bármit megnyilatkozik, ahogyan én is tettem, abból akkora hullámok keletkeznek, ami nem biztos, hogy jó.

- De ha azt látjuk, hogy mondjuk egy Kiss Rigó László stadiont épít, annak óhatatlanul van egy olyan politikai kontextusa, amely „bűnös gondolatokat” szülhet.

- Mondhatom azt, hogy nem tisztem kommentálni Kiss Rigó László stadionjait? Köszönöm.

- Aktuális kérdés a kormány hajléktalanokat kriminalizáló törvénye. Nagy a nyomás a keresztény egyházakon, hogy miért nem emelik fel a szavukat a sokak szemében embertelen, keresztényietlen törvény ellen, és miért nem segítik a hajléktalanokat, miért nem nyitják ki a templomokat előttük.

- A második kérdésre könnyebben tudok válaszolni. A templomok kinyitása egyszerűen nem megoldás.

Kevesen tudják, hogy a templomok nagyon hidegek, az én templomomban télen például sokszor hidegebb tud lenni, mint odakint.

De ahogy csak tudjuk, segítjük őket. Egyrészt van az egyháznak egy közös karitász szervezete, amely folyamatosan segíti az elesetteket, a szegényeket, hajléktalanokat. Mi pedig lokálisan megpróbáljuk megtenni a mi hajléktalanjainkért, amit tudunk. Az új törvény életbelépése óta kijöttek a város szélére. Nálunk, Angyalföldön is megemelkedett a számuk. Ha nagyon hideg éjszaka közeledik, akkor hívjuk a máltai mentőket, hogy vigyék be őket arra az éjszakára. Vagy van rendszeresítve a plébánián konzerv és pokróc, ha valaki bekopogtat este, hogy éhes vagy fázik, tudjunk mit adni neki. Helyben ennyit tudunk tenni.

Fotók: Mayer András


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen
Bangó Sándor, az ügy koronatanúja, ügyvédjével együtt a következő hetekben tesz tanúvallomás-kiegészítést. A fiatalember szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy beszéljen. Azt állítja, egy másik tanú is ismeri a politikus nevét, de ő még mindig fél.


Bangó Sándor, a Szőlő utcai javítóintézet egykori lakója és az ottani bántalmazási ügy egyik koronatanúja, valamint ügyvédje, Liresits András a KlikkTv Mélyvíz című műsorában adott interjút.

A beszélgetésben Bangó Sándor arról beszélt, hogy egy kormányváltás után már nem fél annyira, ezért

kész megnevezni az eddig csak „Zsolt bácsiként” emlegetett, állítása szerint őt szexuálisan bántalmazó, a médiából ismert személyt. A következő hetekben tanúvallomás-kiegészítést tesz az ügyészségen.

Bangó Sándor az interjúban felidézte, hogy már hatévesen szexuális abúzus áldozata lett egy nevelőszülőnél, aki rendőrként dolgozott. „Csak arra emlékszem igaziból, hogy nagyon sokszor megvertek ott, akkor bezártak a szobába. Éheztettek minket” – mondta, hozzátéve, hogy a bántalmazás után egy fürdőszobában tért magához, ahol mindent vér borított.

Ezt követően rövid időre édesanyjához került, de miután az anyát és őt is bántalmazta a nevelőapa, az asszony pszichiátriára került, Sándor pedig visszakerült az állami gondozásba.

Életének egyetlen, kevesebb mint egy évig tartó boldog időszakaként egy agárdi befogadóotthonra emlékezett vissza. Később rossz társaságba keveredett, drogozni és bűnözni kezdett, így került a Szőlő utcai javítóintézetbe. Állítása szerint a drogok egyfajta menekülést jelentettek számára. „Mert ha a droghoz nyúlsz ilyen lelki állapotban, akkor elfelejtődik a minden lelki bánatod” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mit kellett leginkább elfelejtenie, azt válaszolta: „Mindent. A bántalmazásokat, nem csak szexuális bántalmazásokat, hanem verbális, hanem testi bántalmazás, bármilyen dolgot. Mindent egyszerűen, hogy létezem.”

A Szőlő utcai intézetben a volt igazgató szexuálisan bántalmazta őt – állította Bangó Sándor. Elmondása szerint a férfi fokozatosan építette ki vele a kapcsolatot, majd az irodájában, ami egy hálószobára emlékeztetett, szexuális aktusokra kényszerítette.

A fiatalember szerint ez számára akkoriban „természetes” volt, mivel már gyerekkora óta ahhoz szokott, hogy a testét kell adnia alapvető dolgokért, például ételért cserébe. Hozzátette, a volt igazgató azt ígérte neki, hogy cserébe korábban szabadulhat.

A bántalmazás lelkileg azért sem viselte meg annyira, mert az igazgató egyfajta apafiguraként viselkedett vele. „És lehet, hogy azért nem bántott ez lelkileg. Mert kevés olyan ember foglalkozott úgy velem, mint ő. És úgy kedvelt engem, mintha fia lennék” – magyarázta.

A beszélgetés legmegrázóbb része az volt, amikor Bangó Sándor

arról beszélt, hogyan találkozott a „Zsolt bácsiként” elhíresült férfival.

Elmondása szerint az intézet pszichiátere folyamatosan emelte a gyógyszeradagját, azzal az indokkal, hogy „beteg ember” és „hangokat hall”. Egy ilyen, erősen begyógyszerezett állapotban vitték le a volt igazgató szobájába, ahol sötét volt.

Azt hitte, az igazgató várja, de egy idegen férfi erőszakolta meg. Ez az élmény sokkal traumatikusabb volt számára, mivel semmilyen érzelmi kötődése nem volt az elkövetőhöz. „Miután végzett, ez a csávó felkapcsolta a villanyt, felöltözött, és kiment” – idézte fel a történteket. Akkor még nem ismerte fel a férfit, de később a közösségi médiában meglátta, és a szeme alapján azonnal azonosította.

„Hát, azért beleég az emberbe a bántalmazója, így azonnal felismertem, miközben megláttam a szemét.”

Bangó Sándor szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy most már névvel is vállalja a vallomását. Mint mondta, korábban félt a következményektől.

„Nagy valószínűsége, ha a Fidesz lenne a kormányzáson, hogy megölne” – jelentette ki, utalva más, gyanús körülmények között meghalt tanúk eseteire.

Liresits András, az áldozat ügyvédje elmondta, hogy tavaly novemberben és decemberben már tettek vallomást az ügyészségen, de akkor Bangó Sándor még nem nevezte meg „Zsolt bácsit”. Az ügyvéd közölte, hogy egy másik tanú is tudja a nevet, de ő fél beszélni.

Most, hogy Sándor elszánta magát, már felvették a kapcsolatot az ügyészséggel, és a következő hetekben sor kerül a folytatólagos tanúkihallgatásra. Liresits hangsúlyozta a nyomozás jogi nehézségeit, utalva arra, hogy egy tanú vallomása önmagában kevés lehet. „A jogi egyetemen az első latin mondat, amit megtanítanak a joghallgatóknak, az az, hogy egy tanú nem tanú” – mondta, kiemelve a további bizonyítékok és áldozatok jelentkezésének fontosságát. Hozzátette, hogy a jogállamiság elvei szerint a tisztességes eljárás mindenkit megillet. „Még Zsolti bácsinak is kijár.”

Bangó Sándor a jövőjéről is beszélt: jelenleg két helyen dolgozik, egy konditeremben és egy autista gyerekekkel foglalkozó iskolában.

Legnagyobb vágya egy saját otthon, ahol biztonságban érezheti magát.

A lelki feldolgozásban a zene segíti a legtöbbet, és hamarosan egy tehetségkutató műsorban is szerepelni fog. „A zene nem tud becsapni téged, nem tud bántani téged. Az mindig ott van, hogyha segítségre van szükséged” – mondta. Azt is elárulta, hogy a nyilvánosság miatt sok bántó kommentet is kap, ami lelkileg megviseli. „Mert ha egy ember beszél a fájdalmairól, az nem ezt érdemli.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor derülhet ki a nyilvánosság számára a név, azt válaszolta: „Egy fél év maximum. Szerintem.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Orbán a múlt, forró nyár jön, az igazi kérdés, hogy a TISZA frakciója mennyire tud egyben maradni
Orbán Viktor politikai karrierjének vége - mondja az elemző, aki szerint a nyáron kiderül, mit titkolt a hatalom. Miközben a hivatalokban próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, valódi ellenzék nélkül Magyar Péter pártján belül indulhat meg a pártosodás.


A választási vereség utáni hetekben a NER látványosan omlott össze. A NER-elit tagjai Magyar Péter szerint már a vagyonukat menekítik, az ügyészség egymás után lép az eddig szőnyeg alá söpört fideszes ügyekben, az állami tévé valódi hírek sugárzásával próbálkozik. Közben a Fideszen belül alig akad olyan hang, amely Orbán Viktor felelősségét vetné fel, és bár a miniszterelnök nem ül be a parlamentbe, továbbra is ő szeretné "újjászervezni" a pártot, a frakcióba pedig régről ismert arcok ültek be.

Van-e jövője Orbán Viktornak a Fidesz élén, vagy a bukás után elkerülhetetlen a felelősségre vonás? Hogyan maradhat egyben a TISZA, és milyen veszélyeket rejt a beígért elszámoltatás? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán szociológus, politikai elemzővel.

— A választás után mintha szó szerint eltűnt volna a Fidesz. Prominens politikusaik be sem ülnek a parlamentbe. Óriási a zavar?

— Az, hogy eltűnt, talán erős kifejezés, de hogy tünedezőben van vagy óriási esésben, azt mindenképpen mondhatjuk. A Fidesz nem nagyon változtatott a kommunikációs panelein, körülbelül ugyanazt mondják, mint korábban. Amit korábban Magyar Péterrel szemben hallhattunk kampányszerűen, az most a magyarázkodás eszköztárában zajlik ugyanúgy, nem igazán történik meg a szembenézés a vereség okaival.

Nincsenek felelősök a Fidesz oldalán. Mindenki meg volt tévesztve, ezt mondják, azaz még a tagadás szakaszában vannak.

Orbán Viktor körülbelül itt le is akarja zárni ezt, nehogy véletlenül a gyász tagadása utáni szakaszban a végiggondolás és az abból történő elfogadás időszaka következzen be. Nehogy a gondolkodás megérkezzen erről az egész történetről a Fidesz háza tájára, mert akkor Orbán Viktort felelősségét kezdenék firtatni az elmúlt évek történéseiért. Közben pedig fenyegeti őket az elszámoltatás, vagy talán jobb kifejezés, ha azt mondom: a rákérdezés arra, hogyan és milyen módon mentek ki a közpénzek.

— A Békemenet egyik szervezője, Fricz Tamás nemrég arról írt, hogy 2002 óta nem érzékelték, milyen pökhendi hangnemben beszélnek a társadalommal. El lehet hinni, hogy ezt csak most vette észre? Vagy most pukkant szét körülötte a buborék?

— A Fidesz körüli véleményformálók és hangadók, köztük Fricz Tamás is, felelősek ezért a helyzetért. Nemcsak az ország állapotáért, hanem a Fidesz állapotáért is. Lehet, hogy ők most ezzel nem akarnak szembenézni, de elfelejtették a pártjukat kritikai alapon tájékoztatni arról, hogy milyen irányba viszik az országot, és mit kéne változtatniuk, hogy ne éljenek át ekkora vereséget.

Elfelejtették a saját táborukat őszintén tájékoztatni az ország és a Fidesz helyzetéről.

Az utolsó pillanatig kitartottak amellett, hogy mindenki, aki mást mond, tudatosan hazudik és Brüsszel ügynöke. Ezáltal minden szempontból mérhetően felelősek a Fidesz választási vereségéért, és azért a morális helyzetért, amibe az országot és a saját pártjukat juttatták.

— Ugyanakkor, aki kritizálni mert a Fideszen belül, az már régóta nincs ott. Aki maradt, az vállalta, hogy nem bírál.

— Jó, de akkor ne tekintsék magukat sem értelmiséginek, sem szellemi embernek. Ha ők a konzervatív értelmiséghez akarnak tartozni, akkor ott szellemi értékek mentén van feladatuk, és ez a feladatuk nem az, hogy tolják a pártelnök politikáját. Mert akkor ők nem szellemi emberek, hanem politikusok. Tudok mondani számtalan embert az országban, aki nem ezt az utat választotta. Nem volt kötelező a kormányt és az állami költségvetést választani. Meg lehet nézni például Zárug Péter Farkast, aki végig a konzervatív oldalról mondta, mit is lát az országban, és nem az számított nála, hogy a véleménye Orbán Viktornak jó-e vagy rossz. De itt van a Magyar Hang újságírógárdája, a Válasz Online-osok, a Gulyáságyú Média, csupa tisztességes, többségében konzervatív, polgári értelmiségi. Bod Péter Ákos, Raskó György, Jeszenszky Géza, soroljam még,

tele van a padlás a magyar jobboldalon olyan emberekkel, akiket kidobtak az ablakon,

és helyettük üres fejű egykor volt hírességek, vagy „avokádóláttés” hülye gyerekek tolták napi szinten a hazugságokon alapuló gyűlöletet az emberek arcába.

— Van-e a Fidesznek jövője Orbán Viktorral? Hiszen ő építette fel ezt a rendszert, és most ő akarja megújítani, de ez a történelemből számtalanszor ismert, sikertelen recept.

— Azt kimondhatjuk, hogy Orbán Viktornak a magyar politikában abban a tekintetben, hogy lesz-e még egyszer miniszterelnök, nincs jövője. Viszont ő most ennél súlyosabb dolgokkal küzd. Azt kell megvédenie, hogy ne kelljen büntetőperekkel kapcsolatban tanúskodnia, és akkor a legfinomabb kifejezést mondtam. Ő most nincs abban az állapotban, hogy igazán erős kihívója lehetne bárminek is. Nem véletlenül hagyta ott a parlamentet, mert ő is pontosan tudja, hogy ott neki nincsen helye. Ezt a pártján belül már néhányan érzik, és ahogy haladunk előre, egyre többen fogják azt gondolni, hogy

amit Orbán Viktorra minimum mondani lehet, az az, hogy ő már a múlt.

Amit még megtehet, hogy egy szélsőséges populista csoportot próbál szervezni Magyarországon, mert a politikája már nemzetközi szinten is megbukott. De egy ilyen mozgalomnak nincsen igazán nagy relevanciája.

— Annak idején Pozsgay Imre azt mondta a párt öreg kádereinek, hogy az MSZMP feláldozta a rendszert az embereiért. A Fideszben egyelőre nincs egy Pozsgay, aki ezt a lépést megtenné.

— Az a kérdés, hogy van-e önálló Fidesz. Igazából ezt fogjuk látni a következő időszakban: létezik-e a Fidesz mint párt, vagy a Fidesz Orbán Viktor magánvállalkozása? Ez fog eldőlni. Ha a dolgok továbbra is Orbán Viktor akarata szerint történnek, és maradunk annyiban, hogy ez az ő magánvállalkozása, akkor az a jövőben véleményem szerint nem lesz egy sikeres vállalkozás.

— Elképzelhető, hogy a Fidesz-frakció tovább darabolódik?

— Minden elképzelhető, bár a frakció most már elég kicsi ahhoz, hogy a további darabolódás annyira érdekes legyen.

Sokkal inkább érdekes, hogy a TISZA frakciója mennyire tud egyben maradni.

Érdemes lesz majd figyelni, hogy mennyire kerültek össze ott hasonló értékrendű emberek ott, vagy mennyire inkább egy olyan gyűjtőpárt, ami Orbán Viktorral szemben jött létre, és így több különböző áramlat vannak benne. Most nincsen ellenzék, egyetlen működő párt van ma Magyarországon, a TISZA, ami nem is klasszikus pártként, hanem Tisza Szigetek közösségeként működik. Mivel most csak ők vannak és ők dominálják a politikai teret, ebből az következhet, hogy

a TISZÁN belül kialakulhat az a pártosodás, amely a TISZÁN kivül nem található meg.

Amíg nem áll fel velük szemben erős kihívó, addig a szociálpszichológia törvényei szerint a feszültségek belül keletkeznek, és ott alakulhatnak ki a törésvonalak.

— Azonban veszélyes, ha nem alakul ki egy normális pártrendszer. 

— A TISZA felemelkedése adott egy lehetőséget. Megüzente, hogy lehet ellenzéket csinálni, a parlamenten kívül is. Bárki, bármikor előállhat, és ha kellően tehetséges, és megvan hozzá a társadalmi akarat, akkor az menni fog. Úgy gondolom, hogy komoly politikai fejlemények előtt állunk, látni fogunk új politikai közösséget formáló eseményeket a következő években. Ha a TISZA tartja magát az ígéretéhez, és megpróbálja helyreállítani a demokratikus választási kereteket annak érdekében, hogy több más párt is kialakulhasson, akkor számíthat arra, hogy hosszú távú váltógazdálkodásban tud majd együtt dolgozni a még most nem látható, de kialakuló ellenzékével.

— A TISZA egyik legfontosabb ígérete az elszámoltatás. Sokan mondják, hogy ha ez nem történik meg, minden megismétlődhet. Hogyan lehet ezt jogszerűen végigvinni anélkül, hogy önkényeskedésbe csapna át?

— Most először látjuk azt a legújabb kori magyar politikatörténetben, hogy nem elszámoltatási biztosokat neveznek ki, mint korábban Keller Lászlótól Papcsák Ferencen át Budai Gyuláig. Most először halljuk azt, hogy a bíróságok és az ügyészségek szabadon, politikai kontroll nélkül tegyék a dolgukat. Ez nagyon más megközelítés. Szerintem itt a kulcs, itt a megoldás. Ha engedik az intézményrendszert szabadon dolgozni, és olyan legfőbb ügyész lesz, aki támogatja a kollégáit ebben a munkában, az elég lesz a jogszerű elszámoltatáshoz.

Abban a pillanatban, ahogy politikusok elkezdenek listákat állítani, hogy kit kellene elvinni, na, akkor kell nekünk nagyon aggódnunk.

Jelen pillanatban megvan a remény arra, hogy végre, jogszerűen és törvényesen nézhessünk utána annak, ami a múltban történt.

— Mit üzen az, hogy az ügyészség, rendőrség, adóhatóság mintha hirtelen elkezdett volna dolgozni, pedig hivatalosan még semmi sem változott?

— Azért már változott. Már nincs úgy Orbán-kormány, ahogy a választások előtt volt.

Ez egy irányítatlan helyzet, amiben a hivatalokban lévő emberek próbálnak alkalmazkodni és pozíciót találni, hogy az intézményük az új hatalom elvárásainak megfelelően működjön.

Nyilván nyilvánosságra engednek olyan dolgokat, amelyek korábban vizsgálat alatt voltak, de nem lehetett beszélni róla. Nézzük meg az állami televíziót: ugyanazok a szereplők, akik évekig a propagandát mondták fel, tessék meghallgatni, milyen híreket olvasnak be most. Mintha nem ugyanazok az emberek lennének. Akármilyen furcsa, de ez nem is annyira természetellenes helyzet. Amint a választók eldöntötték, ki legyen az új miniszterelnök, másnap már egyértelmű volt, hogy formálisan még van, de informálisan már nem működik az Orbán-kormány. Úgy tűnik, még gesztusokat is tesznek, hogy az átadás-átvétel különösebb konfliktusok nélkül menjen. Feloldották például a vétót Ukrajna pénzügyi támogatásánál.

— Milyen nyárra készüljünk?

— Az időjárást illetően melegre.

És forróra, abból a szempontból, hogy az első súlyos tényfeltárások meg fognak történni.

Olyan információk kerülnek majd nyilvánosságra, amikre nem számítottunk, vagy csak gyanakodtunk. Kiderül majd, milyen súlyú korrupciós és immorális emberi helyzetek voltak, amiket eltitkolt a hatalom. Itt gondolhatunk a gazdasági bűncselekményekre, de arra is, hogy megszólalnak azok a megalázott, sértett emberek, akiket például az állami gyermekvédelem nem védett meg, és most már konkrét neveket fognak mondani. Ezek a dolgok mind jönni fognak. Közben pedig zajlik az unióval a tárgyalás, ami sikert fog hozni a kormánynak. Haza fogják hozni az uniós pénzek egy jókora részét, ami további sikereket jelent majd nekik. Ezért azt várom, hogy a TISZA még feljebb, a Fidesz pedig még lejjebb megy.

Mindeközben Magyar Péteréknek el kell dönteniük, hogy belemennek-e egy előrehozott önkormányzati választásba.

Most azt mondja a leendő miniszterelnök, hogy nem, de ebben az ügyben mellette és ellene is vannak komoly érvek. Ha úgy döntenek, hogy nem hozzák előre, akkor egy kicsit nyugodtabb időszakot élhetünk meg kampány szempontból, és szépen lassan eljönnek a nyugodt hétköznapok is. A kormányzati politika pedig hozni fogja, amit várhatunk tőle: kormányzati aktivitást a pozitív ügyekben, mint az uniós pénzek, és a negatív ügyekben, az elszámoltatás vonalán. Nem tud más történni, mert a költségvetés nagyon rossz állapotban van, és Magyar Péternek be kell mutatnia, miért tartunk ott, ahol tartunk.

— Kitart mellette a bizalom, ha kemény intézkedéseket kell hoznia?

— Mindig kérdés, hogy mennyi ideig lesznek türelmesek az emberek, ha jönnek a megszorításnak tűnő intézkedések. De gondoljunk arra, hogy a Fidesz 2010 után, 2012 környékén hozta a Széll Kálmán-tervet, ami egy megszorító csomag volt, csak szépen becsomagolták, és 2014-ben megint választást nyertek. Ha az embereknek van bizalmuk a kormány felé, az sokat számít.

Nagyon sok embernek nagyon mélyen megélt élmény volt ez a TISZA-győzelem, kimentek az utcára és ünnepeltek, amire még soha nem láttunk példát választások után. Ez egy bizonyos ideig bizalmat ad szinte mindenre.

Ez lehet egyébként Orbán Viktor egyik nagy problémája: ő sem gondolta valószínűleg, még a választások előtti napokban sem, hogy a nép ilyen mélyen fejezi ki az utálatát vele szemben.

— Ez felveti a kérdést, hogy a Fidesz, amely állítólag mindent mér, milyen kapcsolatban volt a valósággal?

— Itt azért sok megközelítés van. Meg kell nézni az Equilor befektetéseit, ami az Orbán család üzleti köre. Ők a TISZA győzelmére játszottak. Úgy tűnik, az Orbán család környékén lévő, befektetésekkel szakszerűen foglalkozó üzletemberek látták, merre mennek a dolgok. Ez nem jelenti azt, hogy maga Orbán Viktor is látta. De ha azt vesszük, hogy a Nézőpont Intézet másfél millió szavazót mért félre, és velük kutattak nap mint nap, akkor kérdés, hogy ha mértek is, mit mértek és hova mutattak azok a mindennapi mérések? Nincs igazolva így, hogy a sok kutatásra elköltött pénz jó helyre ment. Lehet, hogy ezek a kutatások hozták őket egyre rosszabb helyzetbe, mert nem mondták el sosem, hogy mi is lehet a valóságos helyzet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szabó Bence a vagyonvisszaszerzésről: Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát
Bár hivatalos megkeresést még nem kapott, Szabó Bence a Telexnek azt mondta, nagyon szívesen venne elő régi, poros aktákat, amiket politikai okokból félretettek. A választások napját érzelmi hullámvasútként élte meg, Pálinkás Szilveszterrel pedig közben barátok lettek.


A Nemzeti Nyomozóiroda korábbi századosa, Szabó Bence a Telexnek adott interjút, amelyben részletesen beszélt a választások előtti kiállásáról, az azt követő megpróbáltatásokról, a rendőrség belső állapotáról és a jövőbeli terveiről is.

Szabó elmondta, a Rendszerváltó koncerten, több százezer ember előtt beszélni rendkívül megterhelő élmény volt, ahol annyira a szövegére koncentrált, hogy fel sem fogta igazán a körülötte zajló eseményeket. Azt, hogy az emberek „hősök”-et skandáltak, utólag, a videókon élte át, de a kifejezést nem érzi magára illőnek.

„Normalitásnak kellene lennie annak, hogy valaki kiáll a rendszer ellen, ha nem tetszik neki” – fogalmazott. Azt is elárulta, az ő ötlete volt, hogy Pálinkás Szilveszterrel együtt lépjenek színpadra, mert úgy gondolta, ha csak öt fiatalt el tudnak vinni szavazni, már megérte.

Ők ketten egyébként azóta barátokká váltak, minden nap beszélnek egymással.

A választások estéjét egy „emocionális hullámvasútként” élte meg, különösen miután Orbán Viktor szerinte a nap folyamán burkoltan megfenyegette őt és Pálinkás Szilvesztert, hogy retorzió illeti azokat, akik így kiugranak. „Furcsa volt hallani, hogy a miniszterelnök, az országban, amiben élek a miniszterelnöke, név szerint tényleg burkoltam fenyeget engem és Pálinkás urat.”

Attól tartott, ha a Fidesz nyer, nem egy tisztességes eljárásra, hanem egy politikailag befolyásolt büntetésre számíthat. „Persze. Ezt már a tervezésnél tudtam, hogy van benne egy ilyen forgatókönyv: börtönbe fognak küldeni” – mondta.

Az első eredmények láttán, amikor a kormánypártok vezettek, úgy érezte, megismétlődik a négy évvel ezelőtti csalódás. „Akkor érkezett meg az egyik barátom oda a közös ismerősökhöz, és mondta, hogy falfehéren ültem, és mondtam, hogy nem hiszem, hogy megint megtörténik, ami négy évvel ezelőtt.”

Aztán teljesen más lett a vége.

„Édesapám a Batthyány téren várta az eredményt, és felhívott, hogy fiam, nem fogsz börtönbe menni!” - mesélte. Hozzátéve, furcsa volt rőle ezt hallani, mert nem szokott ennyire érzelmesen beszélni semmiről.

Elmesélte, hogy kiállását követő első hét rendkívül megterhelő volt számára, hipermagas pulzussal, „fight or flight” állapotban élte meg, és folyamatosan a híreket figyelte. Elmondása szerint az első három napban gondolkodni sem tudott.

Az ezt követő hetekben paranoiás lett, különböző technikákkal ellenőrizte, hogy jártak-e a lakásában, amíg nem volt otthon, és informatikai szakértővel is megnézette a telefonját, hogy van-e rajta kémprogram. „Üldözésmániának hangzik, de a történetemből eredően, amit a nyilvánosság elé tártam, talán nem az” – tette hozzá.

A rendőrség állapotáról szólva Szabó Bence úgy fogalmazott, a testület „viharvert”, és komoly létszámproblémákkal küzd, amit szerinte a statisztikák kozmetikázásával próbálnak leplezni.

Véleménye szerint a rendőrség a polgári elégedetlenség és a kormány közötti ütközőzónává vált, az alacsony fizetések miatt pedig nem a legképzettebb emberek jelentkeznek, ami a szakmai színvonal romlásához vezet. „Ki ne szeretne inkább biztonságos helyre elmenni, akár egy élelmiszerlánchoz, ahol ugyanazt a fizetést megkapja, és nincs ekkora veszély?” – tette fel a kérdést.

Azt is állította, a rendőrség úgy működött, mint a kormányzás kicsiben: a döntéseket felülről, erőszakosan nyomták le, a szakértői visszajelzések nélkül.

Az ellene és az ő szavai nyomán indult eljárásokkal kapcsolatban szkeptikus. Úgy látja, bár történtek lépések, az ő ügyében például a mai napig nem bírálták el a panaszát, és az iratokhoz sem fér hozzá, noha a törvényes határidők már lejártak. A gyanúsítást, miszerint a Direkt36-nak akart jogtalan előnyt szerezni, abszurdnak tartja. A szolgálati jogviszonyának megszüntetése miatt munkaügyi pert indított, mivel szerinte jogellenesen jártak el vele szemben, hiszen a kiállása estéjén egy márciusban beadott lemondása ellenére újra lemondatták.

„Ilyen áthúzások ne legyenek már egy normális rendszerben” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy nem politikai kegyelmet, hanem tisztességes eljárást szeretne.

Szabó Bence beszélt arról is, hogy korábbi munkája során, a NAV-nál és a rendőrségnél is tapasztalt politikai befolyásolást. Állítása szerint több olyan ügyre emlékszik, amelyeket érdemes lenne újra elővenni. „Hogyha egyszer valamiért tényleg felvennének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalba, akkor nagyon sok régi, poros aktát elővennék újra” – mondta, hozzátéve, hogy kapásból tíz ilyen, több százmilliós ügyet is fel tudna sorolni.

Elmondása szerint a politikai befolyás gyakran nem direkt utasításokban, hanem abban nyilvánult meg, hogy egy-egy ügyet „nem bombabiztos” bizonyítékokra hivatkozva megszüntettek. A politikailag érzékeny információkat pedig gyakran „fejléc és lábléc nélküli” jelentésekben továbbították felfelé.

A vagyonvisszaszerzéssel kapcsolatban bizakodó, mert úgy véli, sok elkötelezett, hivatástudattal rendelkező szakember szeretne majd az újonnan felálló hivatalban dolgozni. Bár Magyar Péter felajánlotta neki a lehetőséget, hivatalos megkeresést még nem kapott, amit a folyamatban lévő büntetőeljárása miatt megért. Ennek ellenére nagyon szeretne részt venni ebben a munkában.

„Nekem egyszerűen fogalmazva viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”

– fogalmazott.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Political Capital: Orbán Viktor hátrébb lépése egy korszak vége, de még nem a teljes visszavonulás. Inkább a lecsúszás egy állomása
A Political Capital friss elemzésében értékeli Orbán Viktor döntését, amellyel 36 év után távozik a parlamentből. Az intézet szerint rajta kívül tényleg senkinek nincs esélye megmenteni a szétesés szélén álló Fideszt – de neki sem sok.


A Political Capital elemzése szerint Orbán Viktor bejelentése, miszerint nem veszi át képviselői mandátumát, „kétségtelenül egy korszak vége, de még nem a teljes visszavonulás. Inkább a lecsúszás egy állomása.” Az elemzés úgy látja, a leköszönő miniszterelnök legfőbb célja saját pozíciójának megőrzése és politikai marginalizálódásának elkerülése.

Ebből a szemszögből racionálisnak tartják a döntését, mivel állításuk szerint a parlamenten kívül több lehetősége van a pártja újjáépítésére, mint egy egyszerű képviselőként szembeszállni a TISZA Párt kétharmados többségével.

„2002-vel ellentétben most, az előrehozott tisztújításon saját magát ajánlja pártelnöknek, ami annyiban érthető, hogy rajta kívül tényleg senkinek nincs esélye megmenteni a szétesés szélén álló Fideszt – de neki sem sok” – állítja az elemzés.

A Political Capital szerint Orbán hasonló stratégiát követ, mint 2002-es veresége után, de jelentős különbségekkel. Akkor a polgári körök szervezésével egy új, hozzá kötődő hálózatot épített, és csak később, 2003-ban tért vissza a pártelnöki székbe.

A helyzetet azért is látják gyökeresen eltérőnek, mert 2002-ben egy sikeresnek tartott kormányzás után, egy gyengébb ellenféllel szemben veszített, most viszont „16 év gyenge megítélésű kormányzásának terhe nehezedik Orbánra, akinek személyes imázsa is elfáradt az ereje teljében lévő Magyar Péterrel szemben.”

A Fidesz támogatottsága az elemzés szerint összeomlóban van.

„A Medián választás utáni (április 15-20. között készült) kutatása szerint a Fidesz támogatottsága a teljes népességben 21 százalékra esett, ami azt jelenti, hogy már csak mintegy 1,6 millióan szavaznának Orbán Viktor pártjára, és ez aligha a gödör alja.”

Az elemzés nemzetközi párhuzamként Jarosław Kaczyński példáját említi, aki pártelnökként a háttérből irányítja a lengyel Jog és Igazságosságot. A Political Capital szerint azonban „nagy különbség, hogy Kaczyński még kormányzati pozícióból lépett hátra, így csak részben égett rá a 2023-as (jóval kisebb arányú) vereség, pártja pedig, a Jog és Igazságosság (PiS) továbbra is erős”.

Az elemzés szerint tartalmi szempontból sem látszik, Orbán hogyan tudná megújítani a Fideszt. „A párt újjászervezésének ígéretén túl nincsenek témái, a kampányban megfogalmazott üzenetei az óriási vereség miatt hiteltelenné váltak, az elmúlt években építgetett világpolitikai szerepét egycsapásra elveszítette” – írják.

Úgy vélik, a várható elszámoltatási ügyek miatt Orbán defenzívába szorulhat, és a TISZA-kormány nehézségeiből sem fog automatikusan profitálni a Fidesz.

A Political Capital szerint „a TISZÁ-val szembeni jobboldali alternatívát sokkal inkább a Mi Hazánknak van esélye megjeleníteni.”

A bejelentés előzménye, hogy a 2026-os országgyűlési választás hivatalos kampányidőszaka február 21-én indult. Orbán Viktor 2023 és 2025 között felépítette a Digitális Polgári Kör(ök) hálózatát, és március 28-án rendkívüli online kampánytanácskozást is tartott. Döntése ellentmond korábbi kijelentésének, miszerint vereség esetén is képviselő maradna. Az előrehozott tisztújítás bejelentése azért is újdonság, mert 2025 végén a Fidesz alapszabály-módosítással hosszabbította meg az elnöki mandátumokat, így idénre eredetileg nem volt várható kongresszus.

A választást követően, április 25-én Orbán Viktor egy Facebook-videóban közölte, hogy nem veszi át a mandátumát, a Fidesz-frakció vezetését Gulyás Gergelyre bízza, és a párt júniusra előrehozza a tisztújító kongresszust. Ez a bejelentés konkretizálta a választás utáni interjúkban már jelzett „teljes megújulás” ígéretét. Április 27-én Gulyás Gergelyt hivatalosan is a Fidesz-frakció élére választották, aki közölte, hogy a 42 listás helyet szerzett képviselőből 25-en nem veszik fel a mandátumukat, ezzel jelentős személyi cserékre kerül sor a frakcióban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk