FELFEDEZŐ
A Rovatból

Hihetetlen sztori: soha nem gondolta volna a magyar Jack Sparrow, hogy találkozhat Johnny Depp-pel

Adámra az éj közepén hirtelen hirtelen rádudált egy autó. Megosztotta egészen különleges történetét.


Ahogy arról többször is beszámoltunk, Magyarországon forgatta legújabb, Modi című filmjét Johnny Depp. Ennek köszönhetően sok rajongója láthatta őt közelről, Slemmer Ádámnak azonban egészen egyedi a története.

Húsz évvel A Karib-tenger kalózait követően a film egy rajongói folytatást kapott, amit pont magyar alkotók készítettek. A film rendezője és egyben főszereplője, Slemmer Ádám pedig hűen formálja meg benne a közkedvelt Jack Sparrow kapitányt.

A rendező és színész most egy bejegyzésben osztotta meg különleges történetét, amiben elmondja, hogyan találkozhatott az igazi Jack Sparrow-t megformáló Johnny Deppel.

„A napokban történt ugyanis, hogy egy halloweeni buliról hazafelé jövet (persze nyilvánvalóan Jack Sparrow öltözetben) reggel a Jászain a kapualjban, miközben próbáltam elővarázsolni a kulcsomat, hirtelen dudálva az úttest közepén megállt egy autó, amiből egy idősebb külföldi hölgy ugrott ki. Az úttesten átszaladva odarohant hozzám, szeretett volna készíteni rólam egy fotót. Mivel egész este rengetegen kértek velem közös képet, ezért nem volt ebben semmi különös” – kezdte történetét Ádám.

„Kedves, mosolygós volt, elkészítette a képet, majd hirtelen annyit mondott, hogy 'you look very cool, but you know this is my costume!', elsőre nem igazán értettem mire gondol,

vissza is kérdeztem, hogy érti, hogy ez az ő jelmeze. Ekkor válaszolt, hogy úgy érti, hogy ő a Karib-tenger kalózai jelmeztervezője. Na, erre igencsak ledöbbentem... majd hirtelen felismertem és visszakérdeztem, hogy Ön Penny Rose? Kissé kikerekedett a szeme, ezen ő is megdöbbent, hogy ugyan honnan tudom a nevét...

Elmondtam, hogy rengeteg werk videót, behind the scenes-t láttam, amiben interjúkat adott és bemutatta a karib filmek jelmezeit. Elmosolyodott, bemutatkoztunk, elmondtam, hogy hatalmas megtiszteltetés vele találkozni, hiszen egy fantasztikus jelmeztervező és egy abszolút példaképem!” - folytatja a már ezen a ponton is sok véletlent tartalmazó történetet. De itt még koránt sincs vége:

„Mondta, hogy épp Johnny Deppel forgat itt Budapesten (a Modi című filmet) és megmutatná neki a képet, mert szerinte nagyon igényes és szép munkát végeztem a Jack ruhával. Különösen a kabátom tetszett neki, amihez az anyagot még régen külföldről rendeltem.

Végül telefonszámot cseréltek, és Penny Rose személyesen hívta fel, hogy elvigye a Modi forgatásának utolsó napjára. A találkozásról Ádám ezt írta:

„Johnny Depp egy fekete sátor előtt állt és beszélgetett a stábbal. Penny Rose odaugrott hozzá, hogy érkezett egy különleges vendég, majd rám mutatott. Johnny ekkor észrevett, próbáltam leplezni az izgatottságot, de azért nem mondom, hogy könnyű volt.

Ahogy meglátott, elmosolyodott, majd ő is egyből Jack Sparrow bőrébe bújt és a tipikus mozdulatokkal és beszéddel közeledtünk egymáshoz”

Ezt követően még kicsit beszélgetett a világsztárral, majd megköszönte a jelmeztervezőnek az életre szóló élményt, aki válaszul azt mondta:

„Ádám, mégis mennyi esélye volt annak, hogy így összefutunk? Szinte semmi. De ha már így történt, akkor csak megteszem ezt az apróságot, hogy összehozzuk a találkozót”

A képeket és a teljes sztorit itt lehet elolvasni:

(via: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Melania Trump meglepő menüvel várta III. Károlyt és Kamillát, semmibe vette, mit szeret a férje
Donald Trump szűkszavúan csak annyit mondott, amikor a vacsoráról kérdezték, hogy megettek mindent, amit csak eléjük tettek. Mutatjuk, milyen fogásokkal készültek a brit királyi párnak.


Donald Trump elnök köztudottan a McDonald’s nagy rajongója.

Ám a Fehér Ház nem gyorséttermi menüvel készült III. Károly király és Kamilla királyné tiszteletére.

Tavaszi hangulatú, négyfogásos fine dining vacsorával a brit királyi család tagjait.

Az asztalra többek között velouté, doveri nyelvhal és egy különleges, „méhkaptár” alakú desszert került, utóbbit a Fehér Ház saját mézével koronázták meg.

A keddi díszvacsora menüjét Melania Trump, a first lady állította össze, és a jelek szerint semmibe vette a férje preferenciáit, már ami az evést illeti.

A részletek a Fehér Ház hivatalos közleményéből derültek ki.

Az első fogás egy „selymes és aromás” kerti fűszer-velouté volt,

frissítő pálmaszív-salátával, ropogós salottahagymával és „egy leheletnyi mikromentával” a frissességért.

Ezt egy kézműves, tavaszi fűszeres ravioli követte, amelyet ricottával, kucsmagombával és a Fehér Ház konyhakertjéből származó zöldfűszerekkel töltöttek meg,

majd könnyű parmezánemulzióval tálaltak.

A főétel klasszikus doveri nyelvhal volt meunière módra,

„mesterien elkészítve, diós ízű barnított vajban fürdetve”, köretként pedig tavaszi medvehagyma, cukorborsó, pavé burgonya és petrezselyemolaj került a tányérra.

A desszert központi eleme a Fehér Ház saját méze volt:

a méhkaptár alakú csokoládétortát vaníliás krémmel és mandulás piskótával készítették el, crème fraîche fagylalttal és a kert mézével egészítettek ki.

A borokat úgy válogatták, hogy azok „tükrözzék az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös örökségét és tartós barátságát”, valamint ünnepeljék „a mai amerikai borkészítés erejét”. A menühöz egy Hopkins Rieslinget, egy Penner-Ash Pinot Noirt és egy Newton Chardonnay-t szolgáltak fel.

A III. Károly és Kamilla királyné tiszteletére adott vacsorát a hagyományos Állami Étkező helyett a Keleti Teremben tartották, amelyet az angolkertek hangulatát idézve díszítettek fel orgonával, lángvirággal és gyöngyvirággal. A terítékhez a Clinton- és a Bush-kormányzat porcelánkészleteit is felhasználták, ezzel is hangsúlyozva a két ország közötti barátság folytonosságát. Az est zenei aláfestéséről az amerikai hadsereg, a tengerészgyalogság és a légierő zenekarai gondoskodtak.

A gasztronómiai diplomácia már egy nappal korábban megkezdődött, amikor a királyi pár a Brit Nagykövetségen hatalmas kerti partin vett részt.

Craig Harnden, a nagykövetség séfje elárulta, hogy a több mint 600 vendégnek 2500-3000 szendvicset készítettek, többek között skót lazacos, marhasültes-tormás és uborkás változatban. A séf szerint a mennyiség kiszámítása „tapasztalaton és egy kis szerencsén alapul”, és hangsúlyozta, hogy a klasszikus brit scone-okat elengedhetetlen „frissen és melegen” felszolgálni.

Bár a menüt a legnagyobb gondossággal állították össze, a vacsora utóélete azt mutatja, hogy az elnököt nem a kulináris részletek nyűgözték le leginkább.

Amikor egy későbbi interjúban a fogásokról kérdezték, Donald Trump a tőle megszokott szűkszavú választ adta: „mindent megettek, amit csak eléjük raktak”.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem voltam tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban” – elárverezték a körmendi gyerekgyilkos lakrészét
Tánczos Gábor körmendi lakásának felét bűnügyi költségtartozás és adóhátralékok miatt adták el egy online árverésen. A családnak azonban egyelőre mégsem kell kiköltöznie.


Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.

Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.

Az új tulajdonos elmondása szerint nem volt tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban.

Mivel csak a lakás fele került kalapács alá, és Tánczos édesanyjának haszonélvezeti vagy tulajdonjoga védi a bentlakást, a családnak egyelőre nem kell kiköltöznie.

A végrehajtási folyamat tavaly februárban indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online felületén árverésre bocsátották a tulajdonrészt. Akkor a becsértéket 7,56 millió forintban, a minimális ajánlatot pedig 5,67 millió forintban határozták meg.

A körmendi gyermekgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legtöbbet vitatott esete, amelyben a bíróság Tánczos Gábort találta bűnösnek a 11 éves H. Zsófia 1998. április 1-én elkövetett megölésében.

Az ügy a mai napig megosztja a közvéleményt. Tánczos édesanyja és támogatói kitartanak a férfi ártatlansága mellett, és kényszer hatására tett vallomásokról beszélnek.

Ezzel szemben Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ügy egykori vizsgálója továbbra is a bűnösség mellett érvel, emlékeztetve arra, hogy Tánczos tizenhat alkalommal ismerte be a tettét, mielőtt visszavonta volna vallomását.

Tánczos Gábort 2002. február 5-én jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt 2008-ban szabadult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Előkerült egy videó Szájer Józsefről, ahogy 1989-ben beszélt a Fidesz terveiről
Az 1989-es BBC-riport a rendszerváltás előtti magyar fiatalokról szól. A felvételen a Fideszt még egy, a hatóságok által akadályozott nem hivatalos csoportosulásként mutatják be.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.

A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.

A film legérdekesebb része azonban a frissen alakult Fiatal Demokraták Szövetségét mutatja be. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség bírálata arra vezérelt néhány diákot, hogy hozzanak létre egy nem hivatalos csoportosulást, a Fideszt, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Eleinte a rendőrség megpróbálta megakadályozni őket, de úgy tűnik, megmaradnak” – hangzik el a narráció, mielőtt feltűnik Szájer József, akit az új, még iroda nélküli szervezet egyik vezetőjeként mutatnak be.

Szájer angolul vázolta fel a céljaikat:

„Olyan Magyarországot akarunk, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül.”

A felvétel történelmi hátteréhez tartozik, hogy a Fideszt 1988. március 30-án alapították a Bibó István Szakkollégiumban, és az első időszakban 1988 áprilisában a rendőrség több alapítót is figyelmeztetésben részesített.

A teljes dokumentumfilm korábban is elérhető volt már az interneten, de a BBC hivatalos archívuma most külön klipként emelte ki a rendszerváltás előtti hangulatot megidéző részletet – írta a 24.hu vasárnap. Az eredeti adás időpontjáról eltérő adatok keringenek: míg az IMDb 1989. január 12-ét említ, a BBC hivatalos műsorújság-archívuma szerint a filmet január 13-án mutatták be.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdöbbentő videó: fényes nappal driftelt egy autó a belvárosban, majd megindult a forgalommal szemben – Szujó Zoltán sem hagyta szó nélkül
A sportriporter egyetért azzal, hogy az ilyen eseteket a legszigorúbban kell büntetni. Ugyanakkor néhány ötletet is adott a megoldáshoz.


Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.

Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.

A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:

„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.

Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”

VIDEÓ: A veszélyes mutatvány


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk