KÉK HÍREK
A Rovatból

Beleállt a lábába egy használt tű, miközben a kórház folyosóján beszélgetett

Horrortörténet egy székesfehérvári kórházból.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2018. május 14.



Egyik olvasójuk kereste meg 24.hu szerkesztőségét egy elképesztő történettel, ami a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban történt meg vele.

Édesapját vitte szemműtétre a kórházba, majd összefutott egy ismerősével, akivel beszédbe elegyedett a sürgősségi osztály folyosóján. A beszélgetés közben a lábszárában csípő érzésre lett figyelmes, amikor észrevette, hogy egy mentőtiszt sétált el közvetlenül mellettük, kezében tűkkel teli zsákot lóbálva.

A nejlonzsákra rá volt ragasztva a veszélyes hulladékot és fertőző anyagot jelző matrica.

Majd észrevette, hogy több használt tű lóg ki belőle – ezek közül az egyik állt bele a lábába.

A nő a 24.hu-nak elmondta, hogy az esetet követően a kórházban kapott Hepatitis-B elleni oltást, és fél éven keresztül kontrollra kell járnia. Bár rendesen ellátták, azt megjegyezte, hogy több kórházi dolgozó azt mondta neki, nem kell aggódnia, úgysem lesz ebből probléma, és ottani dolgozókat is megszúr egy használt tű, ha például a beteggel hadakoznak.

A hibázó mentőtiszt egyszer sem kért tőle elnézést. A nő panaszt tett a mentőknél, és a betegjogi képviselővel is konzultált, nemrég pedig

feljelentést tett a rendőrségen a mentőtiszt ellen.

A portál szerint az injekciós tű tárolása nem tűnik szabályszerűnek: mivel átszúrta a zsákot (sőt a nő elmondása szerint több tű is átszúrta), arra lehet következtetni, hogy vagy a tűk nem voltak szabályszerűen tárolva a zsákban, avagy a zsák nem volt megfelelő vastagságú.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
KÉPGALÉRIA - Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.


Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk