Szerdára virradó hajnalban szörnyű tragédia rázta meg az oroszlányi Fürst Sándor utcát. Egy társasház pincéjében tűz ütött ki, amelyben egy fiatal nő életét vesztette, párját pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A lángok rövid idő alatt beterítették a pincét, és a sűrű füst az egész alagsort elborította. A helyszínre két egység, a tatabányai hivatásos és az oroszlányi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik gyorsan megfékezték a 20 négyzetméteres tárolóban pusztító tüzet.
„A füsttel telítődött pincerészben két embert találtak bajtársaim. Egy 20 év körüli nőt már nem tudtak megmenteni, olyan súlyos sérüléseket szenvedett. Egy fiatal férfit súlyos füstmérgezéssel és légúti égésekkel emelt szintű ellátás után kórházba szállítottunk” – árulta el Perédi Péter, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.
A tragédiában elhunyt nő, Vivien, Kisbéren élt három gyermekével, akik előző kapcsolatából születtek, a legkisebb mindössze féléves. A párjával pár hónapja voltak együtt, és a tűz idején együtt tartózkodtak a pincében.
Egy helyi lakó szerint a fiatalok „postás kóddal járnak be a házba”, és szerinte ez a környéken nem ritka jelenség. A tűz pontos keletkezési okait még vizsgálják a szakemberek, a katasztrófavédelem közlése szerint tűzvizsgálati eljárás indult.
A szakértők szerint már kis tűz is elég ahhoz, hogy halálos füst képződjön. Ezért különösen fontos, hogy a tárolókban és pincékben ne halmozzunk fel veszélyes anyagokat vagy felesleges lomokat, amelyek a menekülést is megnehezíthetik – figyelmeztettek.
Szerdára virradó hajnalban szörnyű tragédia rázta meg az oroszlányi Fürst Sándor utcát. Egy társasház pincéjében tűz ütött ki, amelyben egy fiatal nő életét vesztette, párját pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A lángok rövid idő alatt beterítették a pincét, és a sűrű füst az egész alagsort elborította. A helyszínre két egység, a tatabányai hivatásos és az oroszlányi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik gyorsan megfékezték a 20 négyzetméteres tárolóban pusztító tüzet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.
A miniszter a kórházi látohatás után azt írta:
"Ma délután meglátogattam a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.
A kormánytisztviselő hölgy szüleinek személyesen fejeztem ki az együttérzésemet, valamint biztosítottam támogatásomról a kiképző katonát.
A kezelőorvosok arról tájékoztattak, hogy mindkét sérült állapota stabil, a katona jobban van, a sebesült hölgy pedig jelenleg nincs életveszélyes állapotban.
Köszönöm orvosaink és ápolóink helytállását!
Mindkét sérültnek minden támogatást megadunk"
- írta bejegyzésében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán számolt be arról, hogy meglátogatta a gránátrobbanásban megsérült katonát és kormánytisztviselőt.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében. „A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett” – közölték. A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.
Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.
A gyilkossággal az 53 éves alkoholista élettársát gyanúsítják, aki maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét. Nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.
A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott. Nem jöttek ki egymással, többször elküldte a nő a férfit, de visszatért.
A férfit a napokban letartóztathatják.
VIDEÓ: A Tények beszámolója
Szombaton találták meg azt a 64 éves pedagógust, akit részeg élettársa verhette halálra a ráckeresztúri otthonában. Napokig is bántalmazhatta az asszonyt, mielőtt meghalt - derüt ki a Tények beszámolójából.
Szomszédai elmondása szerint egy nappal korábban is összevert arccal látták a nőt, akit korábban is durván bántalmazott a férfi. Sokszor hallottak kiabálást, veszekedést, verekedést tőlük. Mentő is vitte már el a nőt, a férfit pedig a rendőrök. Mindketten ittak, majd veszekedtek, vélhetően legutóbb is ez történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saját munkagépe nyomott agyon egy 23 éves férfit az M3-as autópályán. Az RTL Híradó információi szerint a sofőr egy seprűs munkagépet vezetett, ami elromlott. A fiatalember ekkor kiszállt a lezárt, felújítás alatt álló szakaszon, Füzesabony és Mezőkövesd között.
A 23 éves férfi a takarítógép alá feküdt, amikor egy légrugó elengedhetett és a teherautó agyonnyomta a fiatalt. Esélye sem volt a túlélésre, a helyszínen meghalt.
Az RTL Híradó által megkérdezett vezetéstechnikai szakértő azt mondja: a teherautókon minden kiegészítő berendezést levegővel mozgatnak.
„Ha bármilyen javítást végzünk a jármű alatt, akkor nagyon fontos arra figyelni, hogy megfelelő levegőmennyiség legyen a légtartályokban, hogy a légrugók fel legyenek fújva, illetve, ha alá megyünk, mindenféleképpen alá kell támasztani a járművet” - fogalmazott Tóth Dezső, aki szerint ez azért fontos, mert a gyors levegővesztés miatt leereszti magát a jármű.
Hogy a munkagép javításához kért-e segítséget a sofőr, nem tudni.
A rendőrség közigazgatási eljárást indított, a kormányhivatal pedig vizsgálja, hogy történt-e munkavédelmi szabályszegés, mulasztás a tragikus balesettel összefüggésben.
Saját munkagépe nyomott agyon egy 23 éves férfit az M3-as autópályán. Az RTL Híradó információi szerint a sofőr egy seprűs munkagépet vezetett, ami elromlott. A fiatalember ekkor kiszállt a lezárt, felújítás alatt álló szakaszon, Füzesabony és Mezőkövesd között.
A 23 éves férfi a takarítógép alá feküdt, amikor egy légrugó elengedhetett és a teherautó agyonnyomta a fiatalt. Esélye sem volt a túlélésre, a helyszínen meghalt.
Az RTL Híradó által megkérdezett vezetéstechnikai szakértő azt mondja: a teherautókon minden kiegészítő berendezést levegővel mozgatnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fordulat a francia kisfiú meggyilkolásának ügyében: őrizetbe vették Émile Soleil nagyszüleit
Négy embert, köztük a nagyszülőket tartóztatták le szándékos emberölés miatt. A kisfiú maradványait hónapokkal eltűnése után találták meg egy kápolna közelében.
Négy embert vettek őrizetbe a francia rendőrök Émile Soleil meggyilkolásának ügyében, köztük a két és fél éves kisfiú nagyszüleit is. Az Aix-en-Provence-i ügyészség közleménye szerint a nagyszülők két felnőtt gyermekét is elfogták. A hatóságok jelenleg Franciaország különböző területein folytatnak törvényszéki vizsgálatokat, és a nyomozás előrehaladtával újabb közleményt adnak majd ki.
A nagyszülők ügyvédje, Isabelle Colombani megerősítette, hogy ügyfeleit őrizetbe vették, írja a Le Monde.
A két és fél éves Émile Soleil 2023. július 8-án tűnt el
az Alpes-de-Haute-Provence régióban található Haut-Vernet nevű apró faluból, amely mindössze 25 lakosú. A kisfiú szülei az anyai nagyszülőkhöz vitték nyaralni, ahol a tíz Vedovini gyerekből heten is jelen voltak. A családi összejövetel során Émile, aki sárga pólót és fehér rövidnadrágot viselt, eltűnt az udvarról. Néhány szomszéd még látta őt a falu főutcáján sétálni, de később szem elől tévesztették.
A nagymama aznap este értesítette a rendőrséget, a nagypapa elmondása szerint körülbelül 18 órakor. A hatóságok azonnal nagyszabású keresést indítottak, amelyben több mint 800 önkéntes is részt vett. A keresés során nyomkövető kutyákat, helikoptereket és hőkamerákat is bevetettek, de az első 48 órában nem bukkantak a kisfiú nyomára.
Több hónap elteltével, 2024. márciusában egy nő emberi csontokat talált nem messze attól a kápolnától, ahol korábban a szülők kérésére misét tartottak Émile megtalálásáért.
A nő nem értesítette azonnal a rendőrséget, hanem személyesen vitte be a csontokat az őrsre. A törvényszéki vizsgálat megerősítette, hogy a csontok DNS-e megegyezik Émile DNS-ével. A hírek szerint a kisfiú koponyáját és fogait találták meg.
Az újabb kutatások során a rendőrök megtalálták a kisfiú eltűnésekor viselt ruháit is. A póló, a nadrág és a cipők elszórva hevertek egymástól 10-10 méterekre, körülbelül 150 méterre a koponya megtalálásának helyszínétől. A hatóságok folytatják a nyomozást, és további törvényszéki vizsgálatokat végeznek különböző helyszíneken Franciaország területén.