Elgázolt egy embert egy metrószerelvény Budapesten, a Széll Kálmán térnél hétfőn, kora este. A tűzoltó doktorszolgálat és a mentők is a helyszínre érkeztek – közölte hétfő este a Fővárosi Katasztrófavédelem.
A hvg.hu információi szerint egy fiatal lány az áldozat, aki a helyszínen meghalt.
A mentés ideje alatt a metrót a Déli Pályaudvar és a Deák Ferenc tér között buszokkal pótolták.
A Blikk kérdésére a Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóosztálya megerősítette:
egy 16 éves lány esett a metró elé a Széll Kálmán téren, aki azonnal életét veszítette.
Arról a korábban terjedő információról nem írtak, hogy a lány önként vetett volna véget életének, de a rendőrség a bűncselekmény gyanúját kizárta, így nyomozást nem indít az ügyben.
Ha segítségre van szükséged
Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.
Elgázolt egy embert egy metrószerelvény Budapesten, a Széll Kálmán térnél hétfőn, kora este. A tűzoltó doktorszolgálat és a mentők is a helyszínre érkeztek – közölte hétfő este a Fővárosi Katasztrófavédelem.
A hvg.hu információi szerint egy fiatal lány az áldozat, aki a helyszínen meghalt.
A mentés ideje alatt a metrót a Déli Pályaudvar és a Deák Ferenc tér között buszokkal pótolták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
24.hu: Előállították Őrsi Gergely polgármestert és Molnár Zsoltot egy korrupciós ügyben
A Központi Nyomozó Főügyészség kedden több helyszínen, köztük önkormányzatoknál tartott összehangolt akciót. Az eljárás összefügg a parkfenntartási szerződések körüli nyomozással, amelyben már korábban is történtek letartóztatások.
A 24.hu egybehangzó, de hivatalosan meg nem erősített információi szerint Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt és Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert (képünkön) is előállította a rendőrség kedden. Úgy tudni, a politikusok kihallgatására még a délután folyamán sor kerülhet.
Az előállítások egy nagyszabású akció részei, amelyről a Központi Nyomozó Főügyészség adott ki közleményt kedd reggel. Ebben azt írták, hogy az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben több önkormányzatot érintő nyomozás keretében csaptak le.
Az akcióban több mint hetven hivatalos személy vesz részt a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség közreműködésével.
Az ügyészség közölte, hogy kutatásokat és lefoglalásokat hajtanak végre, valamint több személy őrizetbe vételéről és előállításáról is döntöttek. Részletesebb tájékoztatást a hét második felére ígértek.
A III. kerület polgármestere, Kiss László, a történtekre reagálva elmondta, őket nem keresték a hatóságok.
„Nem tudunk arról, hogy a mai ügyészségi akció érintené önkormányzatunkat; nem tudunk arról, hogy bármilyen nyomozati cselekmény történne Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatalában, bármely intézményénél vagy cégénél. Jelen nyomozati eljárássorozatról semmilyen információnk nincs” – mondta a polgármester.
Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a gyanú vesztegetéssel elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt áll fenn. A Kiss Lászlóval szembeni eljárásban felmerült a vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, a közbeszerzési eljárásban a verseny korlátozása és a pénzmosás is.
A nyomozás a fővárosi parkfenntartási biznisz körül robbant ki. 2024 március elején letartóztatták Z. Zsoltot, a Pannon Park Forest Kft. korábbi tulajdonosát. A hatóságok szerint a férfi egy olyan céges hálót működtetett, amely hosszú időn át uralta a budapesti kerületek kertészeti megbízásait. Az ügy egy számlagyár felgöngyölítése során került a hatóságok látóterébe.
Akkor egy ritka Ferrari és egy Lamborghini Urus mellett 1,1 millió eurónyi készpénzt is lefoglaltak.
A szálak az óbudai önkormányzathoz is elvezettek, amely 2024 novemberében nettó 2,28 milliárd forintos szerződést kötött a Pannon Park Foresttel. Az ügyben Kiss László óbudai polgármestert már 2024. augusztus 14-én gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, később pedig elrendelték a letartóztatását is.
A 24.hu egybehangzó, de hivatalosan meg nem erősített információi szerint Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt és Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert (képünkön) is előállította a rendőrség kedden. Úgy tudni, a politikusok kihallgatására még a délután folyamán sor kerülhet.
Az előállítások egy nagyszabású akció részei, amelyről a Központi Nyomozó Főügyészség adott ki közleményt kedd reggel. Ebben azt írták, hogy az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben több önkormányzatot érintő nyomozás keretében csaptak le.
Az akcióban több mint hetven hivatalos személy vesz részt a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség közreműködésével.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Képeken a csepeli történelmi kokainfogás: 15 milliárd forintnyi drogot találtak banánok között
A Készenléti Rendőrség és a NAV Csepelen foglalta le minden idők legnagyobb, 522 kilogrammos kokainszállítmányát. A dél-amerikai drog egy banánszállítmányban érkezett a németországi Bréma kikötőjén keresztül.
Az elmúlt években megduplázódott a nemzetközi konténeres kokainkereskedelem. Az Ecuadorból és Kolumbiából Európába érkező drogszállítmányok már nemcsak a rotterdami és az antwerpeni kikötőkbe futnak be, hanem Dél-, illetve Közép-Európába is. Utóbbi térségben leginkább a németországi Hamburg, valamint Bréma kikötőibe legális banánszállítmányok közé rejtve. Az átrakodás általában Panamában történik. Magyarországra évente mintegy 8000 konténer érkezik, vasúton mintegy 2000, míg kamionnal csaknem 6000 – írta a police.hu.
A Francia Vámhatóság tavaly november 24-én értesítette a KR NNI-t arról, hogy Magyarországra tart egy olyan szállítmány, aminek 20 konténerébe műveleti információk alapján kábítószert rejtettek.
A rakomány október 18-án hagyta el Ecuadort, és október 23-a és 28-a között Panamában várakozott. Majd a konténerek november 17-én érkeztek meg Bréma kikötőjébe, ahonnan pár nap múlva indultak tovább: Magyarországra hat, míg Romániába 14 konténer. A német hatóságok Brémában hat konténerből kettőt röntgennel és kutyával ellenőriztek, ez azonban nem volt eredményes.
Az elsődleges negatív átvizsgálások ellenére a KR NNI határon átnyúló műveletet hajtott végre Csehország, Szlovákia és Magyarország területén a német társszervvel, valamint a NAV-val.
A csepeli kikötőben 7000 banános dobozt szedtek szét, amiben egy teljes raklapon összesen 438 kokaintömböt találtak. Ez összesen 522 kg-ot nyomott. A feketepiaci értéke 15 milliárd forint. Ez egy történelmi drogfogás,
Magyarországon még soha nem foglaltak le a hatóságok ekkora mennyiséget.
A hatalmas drogszállítmányról készült fotókat itt lehet megnézni:
Az elmúlt években megduplázódott a nemzetközi konténeres kokainkereskedelem. Az Ecuadorból és Kolumbiából Európába érkező drogszállítmányok már nemcsak a rotterdami és az antwerpeni kikötőkbe futnak be, hanem Dél-, illetve Közép-Európába is. Utóbbi térségben leginkább a németországi Hamburg, valamint Bréma kikötőibe legális banánszállítmányok közé rejtve. Az átrakodás általában Panamában történik. Magyarországra évente mintegy 8000 konténer érkezik, vasúton mintegy 2000, míg kamionnal csaknem 6000 – írta a police.hu.
A Francia Vámhatóság tavaly november 24-én értesítette a KR NNI-t arról, hogy Magyarországra tart egy olyan szállítmány, aminek 20 konténerébe műveleti információk alapján kábítószert rejtettek.
A rakomány október 18-án hagyta el Ecuadort, és október 23-a és 28-a között Panamában várakozott. Majd a konténerek november 17-én érkeztek meg Bréma kikötőjébe, ahonnan pár nap múlva indultak tovább: Magyarországra hat, míg Romániába 14 konténer. A német hatóságok Brémában hat konténerből kettőt röntgennel és kutyával ellenőriztek, ez azonban nem volt eredményes.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Balhé Budapesten: Leszakította a taxi ajtaját, erre kirángatták a kocsiból és megverték a sofőrt
Egy budapesti VI. kerületi baleset után több férfi bántalmazta egy kisbusz vezetőjét. A rendőrség a helyszínre érkezett és az ügyben három embert előállított, elszámoltatásuk folyamatban van.
Egy hétfő esti baleset után dulakodás alakult ki a VI. kerületben: miután egy kisbusz levitte egy taxi ajtaját az Izabella utca és az Aradi utca sarkán, a taxiból kiszálló több külföldi férfi kirángatta és bántalmazta a kisbusz sofőrjét – írta a 24.hu.
A rendőrség az esetet követően három embert előállított.
A lap információi szerint a taxiból több külföldi férfi szállt ki, és rárontottak a kisbuszt vezető sofőrre, akit ki is rángattak az üléséből, majd bántalmazni kezdték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy bejelentésre mentek ki a helyszínre. Azt közölték, „onnan három embert állítottak elő, elszámoltatásuk folyamatban van. A BRFK a baleset körülményeit is vizsgálja.”
2024-ben a Hungária körúton egy sávváltási vita majdnem verekedésig fajult, az esetről készült fedélzeti kamerás felvételek gyorsan bejárták az internetet. A hatóságok akkor garázdaság gyanújával indítottak eljárást. Az eset ráirányította a figyelmet a fedélzeti kamerák szerepére, amelyek egyre gyakrabban szolgálnak bizonyítékkal hasonló ügyekben.
Egy hétfő esti baleset után dulakodás alakult ki a VI. kerületben: miután egy kisbusz levitte egy taxi ajtaját az Izabella utca és az Aradi utca sarkán, a taxiból kiszálló több külföldi férfi kirángatta és bántalmazta a kisbusz sofőrjét – írta a 24.hu.
A rendőrség az esetet követően három embert előállított.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kutya támadt egy postásra Óbudán, a férfi rosszul lett és összeesett
Egy ingatlanról kiszökött kutya támadt egy kézbesítőre Budapest III. kerületében, többször megharapta a kezén és a lábán. A gazdák elzárták az állatot, a mentők kiérkezéséig egy rendőr-közteres páros nyújtott segítséget.
Kutyatámadás ért egy postást a III. kerületi Testvérhegyen – írta közösségi oldalán az Óbuda-Békásmegyer Közterület-Felügyelet. A bejegyzés szerint a támadás hétfő délelőtt, munkavégzés közben történt.
A poszt szerint „az elsődleges információk szerint az állat egy ingatlan kerítése mögül jutott ki, feltehetően egy nyitva hagyott kapun keresztül.”
A kutya többször megharapta a postást a kezén és a lábán. A férfi ezt követően rosszul lett és összeesett.
A közterület-felügyelet azt írta, a kutya gazdái azonnal elzárták az állatot és értesítették a mentőszolgálatot, a közelben tartózkodó lakosok pedig a 112-es segélyhívó számon tettek bejelentést.
A hatósági intézkedésről a posztban azt írták: „A bejelentést követően elsőként a közelben szolgálatot teljesítő rendőr és közterület-felügyelő alkotta Őrszem járőrpáros érkezett a helyszínre. A járőrök a mentőszolgálat kiérkezéséig segítséget nyújtottak a sérültnek és biztosították a helyszínt.”
A bejegyzés azzal a felhívással zárul, hogy a kutyatartók fokozottan ügyeljenek kedvenceik biztonságos tartására, a kapuk és kerítések megfelelő zárására, különösen akkor, amikor szolgálatot teljesítő dolgozók érkeznek a házakhoz.