A Rovatból

Halálra éheztette gyerekét egy vegán nő, aki csak nyers zöldséget és gyümölcsöt adott a kisfiúnak

A kisfiú egy héttel a halála előtt evett utoljára. Szabad szemmel is látható volt, mennyire le van soványodva, de anyja nem kért orvosi segítséget.


Bűnösnek találta gyereke meggyilkolásában az esküdtszék azt a floridai nőt, aki csak nyers zöldségeket és gyümölcsöket adott a 18 hónapos kisfiúnak, írja a New York Post. A 39 éves Sheila O’Leary akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, mivel a gyilkosság mellett még gyermekbántalmazásban is vétkesnek találták.

Ezra O’Leary mindössze 7,7 kilogrammot nyomott, amikor meghalt 2019-ben. A gyerek több mint 3 kilogrammal volt kevesebb, mint a korának megfelelő átlag, amikor szülei észrevették, hogy nem lélegzik. A helyszínre érkező rendőröknek a nő és férje, Ryan O'Leary azt mondták, hogy a kisfiú szigorú vegán diétát követett, de emellett még szoptatták is.

A szülők szerint a gyerek egy héttel a halála előtt evett utoljára, és nehezen tudott csak elaludni. A boncolás során kiderült, hogy a gyerek az alultápláltság szövődményei miatt halt meg. Az ügyészek azzal vádolták a nőt, hogy figyelmen kívül hagyta a gyerek állapotát és nem kért orvosi segítséget. A kisfiú annyira le volt soványodva, hogy szabad szemmel, mérleg nélkül is könnyen megállapítható volt az alultápláltság.

Ezrán kívül másik három gyereke is van a házaspárnak. A 11 év alatti gyerekek ugyancsak elhanyagolt állapotban, de még életben voltak, amikor a rendőrség rájuk talált 2019-ben.

Ryan O'Leary hamarosan ugyanolyan vádakkal áll a bíróság elé, amiért feleségét bűnösnek mondta ki az esküdtszék

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Görög pokol: Két magyar turista halálát okozta a hőség Nei Porin
Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni: holtteste a víz felszínén lebegett. Rajta kívül egy középkorú férfi is elhunyt.


Tomboló kánikula szedi az áldozatait a görögországi hőség: a Tények riportja szerint nemrég két magyar áldozata is volt a melegnek.

Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni: holtteste a víz felszínén lebegett. Az áldozat lánya is megszólalt a történtekkel kapcsolatban:

„Az igazat sajnos nem tudom még, hogy történt a baleset, csak annyit olvastam az interneten, hogy egy gyermek látott egy lebegő nőt a vízben”

– mondta a nő lánya.

A pokoli meleg azonban még egy magyar életét követelte: egy középkorú férfi is elhunyt. Egy szemtanú azt a mondta a csatornának, hogy a mentősök csaknem fél órán át küzdöttek a turista életéért a parton, de már nem tudták megmenteni.

A környéken nyaralók a sikertelen újraélesztést követően sorra hagyták el a partszakaszt, első körben a családosok.

A halálesetek okáról egyelőre nincs pontos információ.

Azt javasolják a turistáknak, hogy a hőségre való tekintettel legyen náluk víz, és kerüljék a tűző napsütést.

Az esetről készült riportot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Dunakeszin: 17 éves lány vitorlázógépe zuhant le a repülőtérnél
A fiatal pilótát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A balesetet turbulencia okozhatta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 23.



Lezuhant egy 17 éves lány vitorlázógépe a Dunakeszi Repülőtérnél vasárnap délután, tudta meg a Tények. Az ütközés következtében a gép súlyosan megrongálódott, szárnyai leszakadtak és a pilótafülke felismerhetetlenné vált.

A fiatal pilóta életveszélyes sérüléseket szenvedett: koponyája több helyen betört, és mindkét lába súlyosan megsérült.

A lány egyik családtagja akkor riasztotta a mentőszolgálatot, amikor már nem látták a gépet a levegőben. A balesetet feltehetően turbulencia okozhatta.

A helyszínre érkező mentőhelikopter és tűzoltók azonnal megkezdték az életmentő beavatkozásokat. A súlyosan sérült lányt lélegeztetve szállították kórházba, ahol további kezelésre szorul.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Görögországba vágytál, ott is maradtál” – Megszólalt a nyaralás közben elhunyt magyar nő lánya
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a magyar nő halálát. A feltételezések szerint infarktust kaphatott az elviselhetetlen hőségben.


Tomboló kánikula szedi az áldozatait a görögországi hőségben: a Tények riportja szerint nemrég két magyar áldozata is volt a kánikulának. Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni, az asszony holtteste a víz felszínén lebegett.

„Édesanyám elhunyt Nei Porinál a tengerben. Magyar idő szerint fél 12-kor telefonáltak nekem. Bárki, bármilyen információt tudna adni, hogy látott-e valamit, megköszönném” – írta közösségi oldalán a minap az elhunyt nő gyászoló lánya. De a Facebookra egy szívszorító üzenetet is írt: „Gyere haza Anya, gyere már kérlek. Görögországba vágytál, ott is maradtál”

– osztotta meg érzéseit a fiatal nő.

A Blikk információi szerint az áldozat egyébként tudott úszni, és szívbetegsége sem volt. A család már beszélt egy szemtanúval, de egyelőre senki sem ismeri a pontos körülményeket. A lap értesülései szerint a helyszínen elsődlegesen az vetődött fel, hogy a nő infarktust kaphatott.

„Körbeállták a turisták, mindenki tudni akarta, hogy túléli-e vagy sem. Mikor már fél óráig tartott az újraélesztés, egyre többen kezdték elhagyni a partot”

– mondta a Tényeknek egy fiatal magyar nő, Pénzes Alexi az egy nappal korábbi esetről.

Több ott dolgozó idegenvezető szerint a történtek ellenére nem csökkent a magyarok utazási kedve, nem hallottak olyanról, hogy a halálesetek miatt bárki lemondta volna a nyaralását.

„Tapasztalatom szerint, jelenleg rengetegen magyar utazik. Portugália, Spanyolország, illetve Görögország is népszerű hely jelenleg, de a háború kezdetén éppen Izraelben voltam magyarokkal, amikor egy rakéta csapódott mellénk. Közhelyes, de ebben a forróságban a legfontosabb a hidratálás és az árnyék. Egy tragikus baleset esetén a biztosító mellett a konzulátus intézkedik mindenről”

– mondta az újságnak Flores Andrea, aki idegenvezetőként az egész országot bejárta.

Az elmúlt hetekben egyébként több külföldi turista is meghalt a görög forróságban: az egyik egy brit műsorvezető, aki kirándulás közben lett rosszul, de francia és holland turisták is hőgutát kaptak az olykor több mint 40 Celsius-fokos hőségben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb megdöbbentő hangfelvételek kerültek elő a 9 éves Emmát terrorizáló tanárról
A 9 éves Emma hónapokon keresztül volt kitéve verbális bántalmazásnak az egyik pedagógus részéről. Az anya, miután látta lánya megváltozott viselkedését és depresszióját, titokban hangfelvételeket kezdett készíteni.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. június 22.



Brutális esetről számolt be az RTL: Fejér megyében egy helyi tanár hónapokon át verbálisan bántalmazott egy kislányt, akinek emiatt súlyos depressziója alakult ki, és öngyilkosságot fontolgatott.

A tanár nemcsak a szülőket vezette félre, de az osztálytársakat is manipulálta, hogy forduljanak szembe a lánnyal. Az egész osztályközösség megszenvedte az ügyet egy szakértő szerint.

A 9 éves Emma hónapokon keresztül volt kitéve verbális bántalmazásnak az egyik pedagógus részéről. Az anya, miután látta lánya megváltozott viselkedését és depresszióját, titokban hangfelvételeket kezdett készíteni, hogy kiderítse, mi zajlik az iskolában. Az újabb felvételeken egyértelműen hallható, ahogy a tanár manipulálja az osztálytársakat, és arra biztatja őket, hogy ne barátkozzanak Emmával.

„Remélem, azt tudjátok, hogy úgy foglalkozzatok vele, hogy amit ti csúnyákat mondotok neki, márpedig mondotok neki, azt ő mind az apjának elmondja. Az apja meg jön be, és az igazgatónak mondja, és ki jár pórul? Én. Én! Jó? Inkább ne szóljatok hozzá, kérlek szépen. Nem normális, nem veszitek észre?”

– hallható a tanár a felvételeken.

Szakértői vélemény

Stáhly Katalin, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa szerint az érzelmi bántalmazást nem csak Emma, hanem az egész osztálya elszenvedte. Stáhly szerint minél korábban tapasztalja meg valaki ezeket a negatív élményeket, annál nagyobb hatással lehet a későbbi életére. „Az érzelmi bántalmazás traumatikus lehet, nem lehet rangsort felállítani. Nagyon fontos, hogy a bántalmazás minden formája, az erőszak egyetlen formája sem megengedhető, és minden formája megelőzhető” – hangsúlyozta a pszichológus.

Tankerület: aki ilyet csinál, nincs helye a pedagógus pályán

Az ügy kapcsán Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is megszólalt:

„Egy pedagógusnak, aki ilyet csinál, nincs helye a pedagógus pályán. Az intézményvezetőknek pedig tudomásul kell venni, hogy ilyen esetben lépni kell, komolyan ki kell vizsgálni, hiszen nem feltétlenül csak egy oldalról lehet látni egy helyzetet.”

Horváth Péter azt sem érti, miért nem segített a tankerület a családnak. A Dunaújvárosi Tankerületi Központ még nem nyilatkozott, de később azt közölte az RTL Híradóval, hogy az iskola igazgatója fogadta a szülőket, és megkezdte a probléma feltárását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: