KÉK HÍREK
A Rovatból

Videón a brutális baleset: 7 fociszurkoló halt meg egy rosszul sikerült előzés miatt Romániában

A mikrobusz sofőrje Lugoshely közelében egy tartálykocsit próbált megelőzni, de a manőver közben frontálisan ütközött. Az utasok egy görög futballcsapat szurkolói voltak, akik Franciaországba tartottak a klub Európa Liga-mérkőzésére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 27.



Súlyos baleset történt kedden kora délután a romániai Temes megyében: az E70-es főúton, Lugoshely közelében összeütközött egy nyerges vontató, egy üzemanyagszállító tartálykocsi, egy mikrobusz és egy személyautó – írja a Maszol.ro. A halálos áldozatok száma délutánra hétre emelkedett.

A Temes megyei rendőrség elsődleges vizsgálata szerint a Karánsebes felől Lugos irányába tartó mikrobusz sofőrje előzni kezdett.

„A saját sávjába való visszatérés során nekiütközött egy tartálykocsinak, ezt követően pedig frontálisan ütközött egy kamionnal, amely az ellenkező irányból érkezett”

– közölték a rendőrök. Az ütközésben a mikrobusz sofőrje és hat utasa vesztette életét, további három embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.

A riasztás 13 óra 5 perckor érkezett a hatóságokhoz. A helyszínre műszaki mentő, tűzoltóautó, több SMURD-egység és egy tömeges sérültszállításra alkalmas jármű is kivonult. Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője elmondta, a SMURD helikopterek a rossz időjárás miatt nem tudtak felszállni.

Kiderült, hogy a mikrobuszban tíz görög állampolgár utazott, holott a jármű hivatalosan csak kilenc személy szállítására volt engedélyezve. Az utasok a PAOK Thessaloniki futballcsapat szurkolói voltak, akik Görögországból tartottak Franciaországba, az Olympique Lyon elleni Európa Liga-mérkőzésre.

A brutális erejű balesetről videó is készült, melynek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrség szerint lopott a budapesti Tescóból, pedig a 19 éves tatabányai fiú épp Palermóban volt
Egy arcfelismerő szoftver téves találata miatt gyanúsítottak meg egy fiatalt nyolc flakon sampon ellopásával. Ártatlanságát végül a családja által bemutatott repülőjegyekkel tudta igazolni.


A múlt héten a rendőrség kereste a 19 éves Misit a család tatabányai otthonában. Az édesanyját, Máriát a szomszédja értesítette a munkahelyén. A fiú éppen iskolában volt, ahonnan az utolsó két óráról elkéredzkedve ment be a rendőrkapitányságra, miután telefonon erre kérték. A kapitányságon azzal gyanúsították, hogy 2025. október 12-én a főváros XIII. kerületében egy Tescóból ellopott nyolc flakon sampont.

„Még azt is mondták neki, hogy nyugodtan írja alá a jegyzőkönyvet, mivel nincs priusza, ezért közmunkával megússza majd a történteket” – mesélte az édesanya.

A fiú, aki elmondása szerint utoljára két éve járt Budapesten, nem volt hajlandó aláírni a papírt. Ekkor ugrott be neki, hogy a lopás napján a családjával éppen Palermóban tartózkodott.

Viszont a nyaraláson készült fotókat a rendőrök azzal utasították el, hogy azok hamisíthatók.

Misi óriási szerencséjére édesanyja megtalálta és elküldte neki a repülőjegyeket, amiket a rendőrség végül bizonyítékként elfogadott, és elengedte a fiút. Misi már hazafelé tartott, amikor eszébe jutott, hogy visszamegy a jegyzőkönyvért. Ekkor derült ki, hogyan került egyáltalán a hatóság látókörébe.

„Elmondták, hogy a Tesco biztonsági kamerája felvette a lopást, majd a rendőrség arcfelismerő rendszere az ő igazolványképét dobta ki találatként. Innen kezdve azonnal gyanúsítottként kezelték” – mondta az édesanya.

Bár az ügy ezzel lezárult, a család attól tart, hogy a fiukhoz megszólalásig hasonló elkövető újabb bűncselekménye esetén ismét Misit veszik majd elő - írja a Blikk.

Az Országos Rendőr-főkapitányság egy korábbi közleményében azt írta, az arcképfelismerés lehetőségével kizárólag akkor élnek, ha egy jogsértés feltételezett elkövetőjének azonosítása szükséges. Hangsúlyozták, hogy a rendszer emberi ellenőrzés alatt áll, a vélt egyezést szakértő vizsgálja, és a személyazonosságot nem kizárólag erre alapozva, hanem további nyomozati munka után állapítják meg.

A rendőrség szerint a felismerés pontossága már 90 százalék felett van. A vonatkozó törvények szerint az arcfelismerő rendszer találata viszont önmagában nem alkalmas gyanúsítás megalapozására, az csupán technikai segédeszköznek minősül. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Arcképfelismerő Elemző Osztálya 2024-ben több mint 28 ezer ilyen elemzést végzett. Jogvédő szervezetek ugyanakkor rendszeresen felhívják a figyelmet a téves azonosításokból fakadó kockázatokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Fordulat: felülvizsgálatot kért az ügyészség a képzőművészetis társa megerőszakolásával vádolt hallgató ügyében
A Fővárosi Főügyészség a Kúriához fordult a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt nemi erőszak ügyében. Döntésükkel újraindulhat az eljárás, amely az egyetemista jogerős felmentésével zárult.


A Kúrián dőlhet el a Képzőművészeti Egyetemen történt, nagy port kavart nemierőszak-ügy sorsa, miután a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálati indítványt nyújtott be a bűnösség megállapítása érdekében – írja az Index.

Az ügyészség lépése újraírhatja annak a 2021-es kollégiumi esetnek a jogi megítélését, amely tavaly novemberben véres lepedős hallgatói tiltakozáshoz vezetett, miután a bíróság jogerősen felmentette a szexuális erőszakkal vádolt hallgatót.

A Főügyészség most azt szeretné elérni, hogy egy bíróság mondja ki a férfi bűnösségét. Amennyiben a Kúria helyt ad az indítványnak, az eljárás újraindulhat.

2021-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik férfi hallgatója a vád szerint megerőszakolt egy női tanulót az intézmény kollégiumában. Az incidens egy kollégiumi szobában történt, ahová a férfi azután ment be, hogy a lány korábban fájdalomcsillapítót kért tőle, majd jelezte, hogy még sincs rá szüksége. A sértett Mérő Vera alapítványának segítségével tett feljelentést.

A felmentő ítéletet a bíróság a sértett jogi képviselője szerint azzal indokolta, hogy a nem beleegyezés nem minősül erőszaknak, a nő maga engedte be a szobába a későbbi elkövetőt, és az ellenállása nem volt elég hangos.

Az indoklásban elhangzott, hogy a lány „konkrétan fizikailag, erősen nem próbált ellenállni, nem sikítozott, ordibált”. A vádlott később egy üzenetben beismerő hangvételű sorokat írt az áldozatnak:

„Igen, egy intoleráns fasz voltam veled akkor, és nem ezt érdemelted, és senki sem érdemli meg, hogy semmibe vegyék a saját akaratát!”

A jogerős ítélet után tavaly novemberben több száz hallgató némán demonstrált az egyetem előtt véres lepedőkkel. Az ügy rávilágított a hatályos magyar Büntető Törvénykönyv hiányosságaira is, amely a szexuális erőszak megállapítását erőszakhoz, fenyegetéshez vagy a sértett védekezésre képtelen állapotának kihasználásához köti, a beleegyezés hiánya önmagában nem tényállási elem. „Az ítélet teljesen felháborító, de a bírónak technikailag igaza van…” – kommentálta a helyzetet a PATENT Egyesület.

Az egyetem vezetése és a Hallgatói Önkormányzat tavaly decemberben közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben intézményi lépésekre tettek ígéretet a hasonló ügyek kezelésének javítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tömegverekedést akadályozott meg két munkába tartó rendőr Budapesten
A nyolcfős társaságban lévő külföldiek miatt az őrmesternek angolul kellett kommunikálnia. Társa a dulakodókat választotta szét, megóvva ezzel a civil járókelőket.


A Rendőrképző Akadémia a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy korábbi tanulóik, akik jelenleg Adyligeten ráépülő képzésen vesznek részt, munkába menet megakadályoztak egy csoportos verekedést Budapest belvárosában. A bejegyzés szerint a két rendőr nem késlekedtek, amikor meglátták a nyolcfős csoportot.

„A kollégák nem hezitáltak, odaléptek a nyolcfős csoporthoz, ahol a felek egymást nem kímélve verekedtek. A résztvevők között külföldiek is voltak, ezért külön kiemelendő Matévi Dorina r. őrmester, aki a helyzet gyors felmérését követően hatékonyan kommunikált angolul, egyértelművé téve, hogy rendőrökkel állnak szemben, és felszólította őket a cselekmény befejezésére.

Eközben Kőrizs Ádám r. őrmester a továbbra is egymással hadakozó feleket szakszerűen és eredményesen választotta szét, ezzel is megóvva a helyszínen tartózkodó civileket.”

Az Akadémia bejegyzésében azt is írja, nagy öröm számukra, hogy a kollégák a képzésük befejezése után is ilyen magabiztosan, határozottan és felelősségteljesen lépnek fel egy éles helyzetben. Hozzáteszik, hogy a két rendőr példamutató fellépése méltó arra, hogy a korábbi és jelenlegi képzésben résztvevők számára is iránymutatásként szolgáljon.

A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) keretében működő Rendőrképző Akadémia 2020 óta gyakorlatközpontú oktatással készíti fel a jövő járőreit. A tiszthelyettesi képzések négy helyszínen zajlanak: Körmenden, Miskolcon, Szegeden és Adyligeten. Az adyligeti Járőrképző Tagozat több évtizedes múltú, körülbelül 23 hektáros gyakorlóhelyszínen dolgozik, amely kifejezetten a valós szituációk modellezésére is alkalmas. Ilyen terület például az intézkedéstaktika, a lőkiképzés vagy a rendészeti egészségügyi (Police Medic) ismeretek, amelyek közvetlenül hasznosulnak az utcai, konfliktuskezelési helyzetekben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott bele egy 200 utast szállító ukrán vonatba, Zelenszkij szerint terrortámadás történt
A dróntámadásban legalább négyen meghaltak, további négy embert eltűntként keresnek a hatóságok. Az ukrán elnök szerint nem volt „katonai indok” a civilek célba vételére.


„Bármely országban a civil vonat elleni dróntámadást pontosan ugyanígy ítélnék meg – kizárólag terrorként” – minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt az orosz dróntámadást, amely kedden egy több mint 200 utast szállító vonatot ért Ukrajna északkeleti, Harkivi területén. Helyi tisztviselők szerint a támadásban legalább négyen meghaltak, és további négy embert eltűntként tartanak számon – írta a BBC.

A szerelvényt a Jazikove falu közelében érte találat. A harkivi területi ügyészség szerint

egy drón közvetlenül eltalált egy kocsit, amelyben tizennyolcan utaztak, további kettő pedig a vonat mellett robbant.

Az ukrán katasztrófavédelem felvételein egy súlyosan megrongálódott, lángoló vasúti kocsi látható. Zelenszkij hozzátette, nem volt „katonai indok” a civilek célba vételére.

A vonat a nyugati határnál fekvő Csapról a Harkiv megyei Barvinkovéba tartott, a vonal kelet felé, a Donyecki terület irányába halad tovább. A járatot a helyi lakosok mellett szabadságra utazó, illetve onnan visszatérő ukrán katonák is használják.

Nem ez volt az egyetlen támadás az elmúlt órákban.

A déli kikötővárosban, Odesszában a hatóságok szerint Oroszország éjszaka több mint 50 drónt indított a kikötő ellen, energia- és egyéb polgári infrastruktúrát célozva.

Szerhij Liszak, a város katonai vezetője közölte, hogy hárman meghaltak és 25-en megsebesültek. A csapás után egy lakóépület több emelete beomlott, és több másik épület is megrongálódott.

Oroszország nem kommentálta az eseményeket. Moszkva az elmúlt hónapokban felerősítette drón- és rakétacsapásait Ukrajna energia- és közlekedési infrastruktúrája ellen, miközben az ország az utóbbi évek legkeményebb telével néz szembe. A támadások nyomán emberek milliói maradtak fűtés, áram és víz nélkül.

Az orosz légi csapások annak ellenére folytatódnak, hogy múlt héten Ukrajna és Oroszország újabb tárgyalási fordulót tartott a háború lezárásáról. Az Egyesült Arab Emírségekben tartott, amerikai közvetítéssel zajló megbeszélést minden fél konstruktívnak minősítette. Ugyanakkor kulcsfontosságú területi kérdések továbbra is rendezetlenek, és a hétvégére újabb találkozók várhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk