EGÉSZSÉG
A Rovatból

„Ha valakitől azt hallod, hogy minden exe őrült, érdemes elgondolkodnod, hogy mibe őrültek bele” – Interjú Bánki György pszichiáterrel

Divat mostanában a narcisztikus jelző. Az elismert pszichiáter többek közt arról mesél, miként működik ez a személyiségzavar.


A Nyírő Gyula-díjas alapmű, A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról szerzője, a téma egyik leghitelesebb szakértője arról mesélt, hogyan ismerhetjük fel a narcisztikust, ő hogyan éli meg saját magát, és milyen megküzdési módjai vannak az emberi kapcsolatokban.

– Ha egy laikusnak kellene elmagyaráznod, ki a narcisztikus személyiségzavaros – ez a könyved központi témája is – hogyan írnád le az ilyen típusú személyiséget? Melyek lennének azok az úgynevezett red flagek, azaz piros jelzőlámpák, amelyek figyelmeztethetik az illetőt, hogy egy narcisztikussal találkozott?

– A kóros narcizmus nem olyan triviális dolog, hogy rögtön kiszúrod a vörös zászlócskáit. Kétfelől is vizsgálhatjuk a kérdést. A figyelmeztető jeleknek tűnő viselkedésformák félrevezetőek is lehetnek. Például súlyos letörtség vagy krízisállapot is állhat mögöttük, mert ilyenkor a másik nem a megszokott érettsége szintjén működik.

Vannak viszont vészjelek, amiket a módszeresen bántalmazó személyek produkálnak, akik hosszú távon érzelmileg meglophatnak, önérzetünkben meggyengíthetnek minket. Viszont eleinte olyasmi jót ígérnek, amit addig senki más nem kínált nekünk.

Így az ebből kilógó, ellentétes élményeket megpróbálhatjuk kirekeszteni az érzékelésünkből. Szóval néha túl-, néha alulértékeljük az ilyen figyelmeztető jeleket. Érdemes elmondani, hogy nem minden narcisztikus számít bántalmazónak. A narcisztikus legtöbbször nem bánt, amíg nem veszélyezteted a kiemelt státuszát, vagy amíg nem kerülsz vele szoros kapcsolatba. Amikor a személyiségzavarokat, mondjuk a kóros narcizmust megpróbáljuk körvonalazni, az fejtörést okoz. Valójában arra vagyunk csak képesek, hogy egy sokdimenziós koordinátarendszerben bizonyos erős vonások sűrűsödési pontjainak adunk egy többé-kevésbé kielégítő nevet. De sok az átmenet, a fokozat, a személyiségzavarok gyakran keverednek – az emberi személyiség rettentően bonyolult. Vannak diagnosztikai rendszerek, melyek leírják a kóros narcizmust, de nem tartalmazzák azt, hogy te az ebédlőasztalnál hogyan ismerd fel, vagy hogy miért működik így valaki. Attól is bonyolult a dolog, hogy a narcisztikusok jelentős része a lelke mélyén őrzi ezt a titkot, igyekszik csak a fantázia szintjén nagyzolni.

– Tehát nem egy kirívóan "menőző" figura feltétlenül a narcisztikus.

– Nem evidens, hogy az extravagáns ember a narcisztikus. Óvatosan kell bánnunk a megfigyeléseinkkel, mert nem mindig adja ki a valós tudást.

Amúgy meg szeretünk diagnosztizálni. Újabban nem úgy pletykálunk, hogy „nahát, ez a pernahajder...”, hanem pszichológiai címkéket használunk mások kibeszélésére.

- Mik azok a jellegzetességek, melyek egy narcisztikust jellemeznek, ha közel kerülünk hozzá?

– Ha vonás-szinten nézzük, többek között az a narcisztikus, aki különlegesnek hiszi magát, különleges bánásmódot igényel.

– Különlegesnek hiszi, vagy annak akarja hinni, vagy már eljutott odáig, hogy már el is hiszi magáról, hogy több, mint mások?

– Vannak fokozatok, például hogy mennyire és mindig érzi-e. Ahogy említettem, van, hogy a nagyzolás csak a lelke mélyén van jelen. A nagyon introvertált emberek egy részének súlyos narcisztikus sérülései vannak. A narcisztikusak, ha a nagyzásossághoz kívülről nem tudnak támogatást szerezni, fantáziálni kezdenek róla. Ideális szerelemről, nagy vagyonról, presztízsről, hatalomról, elismerésről álmodoznak. Ha a narcisztikus tehetséges, ki tud tűnni, és konstruktív forrást is találhat a túlzó fontosságának.

–Empátiára képes a narcisztikus?

– Kognitív empátiája van, tehát sokszor az van, hogy érti, hogy másban mi zajlik, ha nem érintett, és nem az ő bőrére megy a dolog. A közeli kapcsolataiban viszont az empátia könnyen felfüggesztődik. Fontosabb az igaza, a kiemeltsége, az előnye, a sikere, a hiúsága, mint a másik érzései.

Kizsákmányoló, manipulatív, és ami még fontos: irigy. Ez nem mindig derül ki, de irigyli, ha másnak valamije van, ami neki nincs. Féltékeny. Azt a metaforát használjuk erre, hogy ha valaki kap egy szelet tortát, ő úgy éli meg, hogy tőle vették el.

Mi ezt néha csak közvetetten tapasztaljuk: azt látjuk, hogy frusztrált vagy elcsendesedett, és érezzük, hogy valami gondja van. Neki nem jó, ha a másik jobban van, mint ő. A szeretet képessége lenne az, amikor a frusztrációt felülírhatja annak az öröme, hogy másnak jó.

– Ez az érzés tudatos náluk?

– Egyénenként változó. Ha valaki már járt terápiába, vagy önreflektív, akkor tudhat róla, hogy ő így működik. De vannak olyanok is, akik ilyenkor csak nyersen leértékelik a másikat, a személyét, a sikerét. Ha hazajön az asszony és elmondja, kapott egy Michelin-csillagot, erre a narcisztikus férj valószínűleg annyit mormog: „Mosogatni kéne előbb megtanulni”.

– Vagy azt mondja: „Csak egyet kaptál?”

– Igen. Ez valójában irigység és düh.

- Mi a lényegi különbség a narcisztikus, a szociopata és a pszichopata között? Egyszer olvastam egy találó hasonlatot: a narcisztikus, ha elgázol valakit, kiszáll és ráfogja, hogy a másik miatt volt, a szociopata le is üvölti a másik fejét és továbbhajt, a pszichopata pedig csak egyszerűen cserbenhagyásos gázoló, és még akár káröröm is van benne.

– A motiváció a lényeg. Ha valakinek, mint amilyen a narcisztikus, a róla kialakult kép a fontos, akkor azzal lesz elfoglalva.

Ha elcsap egy biciklistát, akkor a biciklista lesz a felelős. Muszáj makulátlannak lennie, és ehhez alakítja a valóságot, akár az emlékeit is.

A legnagyszerűbb könyv a narcizmusról kétértelmű és már önmagában szórakoztató cím, mert az a mögöttes ironikus üzenete: én vagyok a legjobb, mint narcisztikus. Maga a könyv pedig tényleg a nagyszerű és átfogó, alapos munka.

– Amikor a kiadóval először beszéltünk a könyvről, és kitaláltam a címet, annyira megörültem, hogy utána egy évig nem írtam semmit. Tudtam, hogy van bennem ez a könyv, de nehéz volt beilleszteni a munkával teli életbe. Valóban, a cím egyszerre figyelemfelkeltő és ironikus. Fel is lőttem vele a mércét magamnak.

– Mennyi ideig írtad?

– Mivel nem író vagyok, ezért a hétvégék és szabadságok alatt írtam. Így aztán három-négy év volt.

– Kanyarodjunk vissza oda, mit észlel a másik, ha egy narcisztikussal közelebbi kapcsolatba kerül.

– Néha csak fura érzéseink és megérzéseink vannak. Ezek lehetnek pozitívak is, hiszen a narcisztikus eleinte szeretne jóban lenni a másikkal, azzal, akit értékesnek tart és idealizálni tud. Egy csodálatos barátot, társat, tükörképet keres, s amíg így tudja látni, addig felmagasztal, tűz ég a szemében, szépeket gondol rólad.

Olyan érzéseid támadhatnak, hogy ez egy csodálatos kapcsolat, lelki társak vagytok, megvan, ami az egész eddigi életedből hiányzott. Ami nem jelenti azt, hogy nincsenek ennek ellentmondó érzéseid is egyben,

csak a korai fázisban elhessegeted. Ha valaki három hét ismeretséget követően a jövőt tervezi veled, az fura, de magával is sodorhat. Egy pofás szerelemhez is kell idealizálni a másikat, de annak van egy vállalható szintje, míg a narcisztikus kapcsolódásban egy nyers, primitív idealizációról van szó. Mellékíze van. Néha csak a környezet veszi észre, néha mi magunk is: a „sose volt ilyen jó” érzés gyanús lehet: a speciális, különleges, mindent elsöprő érzések persze léteznek, de a narcisztikussal való kapcsolat kezdetére kifejezetten jellemzőek.

„Túl sok, túl korán”. Ezek a kulcsszavak. A valódi kötődés egy folyamat és egy tanulás is egyben. A heveny idealizáció viszont egy mézes csapda.

Mivel azonban tökéletlen lények vagyunk, előbb-utóbb a narcisztikus is észreveszi valamelyik melléfogásunkat. Mondjuk mesélsz egy filmről, amit te láttál és ő nem, és hirtelen fagyos lesz a hangulat, vagy odaszúr valamit, te pedig nem érted, mi történt. Hiszen tárgyszerűen nem történt semmi, csak fagyi, csók, beszélgetés. De te nem tudod, hogy beleállt egy tüske: ő nem látott egy filmet, amit te láttál – és ez neki megalázottság.

– Épp ezért lehet velük is empatizálni, vagy legalábbis érteni őket.

– Az ilyen helyzetben éppen azért nehéz, mert nem látjuk át, amibe kerültünk. Ha a narcisztikus nem rettegne az alávalóságtól és a szégyentől, elmondhatná, hogy miért változott meg a hangulata. De ahhoz kiszolgáltatottá kéne válnia egy bensőséges kapcsolatban, és ez ijesztő a számára. Lehet megbélyegezni a személyiségzavaros embert, vagy haragudni rá, akár jogosan, de tudnunk kell, hogy ő is elszenved valamit, csak ennek az okát neked tulajdonítja.

A narcizmusban az a rossz, hogy a narcisztikus nem úgy szenved, mint egy depressziós, úgy szenved, hogy a végén te is szenvedni fogsz. Vagy főleg te.

– Elég gyakori, hogy egy narcisztikus egy különlegesen empatikus emberhez vonzódik, mégis kénytelenek vagyunk a könyved szerint is elfogadni, hogy nem tudjuk meggyógyítani őket.

– A párkapcsolat nem lehet terápiája a kóros nárcizmusnak. Viszont a terápia is emberi kapcsolat, ahol nagyon sűrítve, célzottan és specifikusan kell dolgozni a narcisztikussal.

– A praxisodban, gondolom nem olyan egyszerűen találkozol narcisztikusokkal, hogy „szia, narcisztikus vagyok, segíts jobban lennem”.

– Újabban bőven megesik, hogy narcisztikus emberek olvasnak erről és magukra ismernek, de klasszikusan a narcisztikusok nem a személyiségzavaruk miatt keresnek fel, hanem depresszióval, szorongással, teljesítményzavarral, kapcsolati gondokkal, kudarcokkal. Vagy pszichoszomatikus problémákkal, mert nem mernek kapcsolatban lenni a saját lelkükkel, és a testükkel kommunikálnak.

– Robert D. Hare remek könyvében, a Kímélet nélkülben ír róla, hogy a társadalmunkban egyre több a pszichopata, különösen a vezető szférában. A narcisztikusokkal is ez a helyzet?

- Azt gondolom, hogy nem így van, csak többet tudunk, ezért a gond felismerhetőbb. Sőt, ha valamiről tudunk, talán a kelleténél több mindenkiről gondoljuk, hogy az. A harmadik dolog:

a hetvenes évektől mérik Amerikában egyetemistákon és középiskolásokon a narcisztikus tendenciákat, és valóban az az eredmény, hogy a narcisztikus vonások erősebbek.

Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a narcisztikus személyiségzavarosból van több, hanem szólhat arról, hogy bizonyos vonásokat az adott neveltetésben és társadalmi viszonyok között hangsúlyosabban fejlesztünk ki magunkban. A közösségi médiának is van egy húzása.

– A magasvezetők között mennyire erősebbek a narcisztikus tulajdonságok?

– A karizma, az intenzitás, a szorongásmentes működés sok helyütt jól jön. Egy tűzesetnél a pszichopata végre nem unatkozik, a mentés élére tud állni, mert az adrenalin élettelivé teszi. Az igazán magas politikai pozíciót elérő emberek gyakran éretlen személyiségek. Egészséges ember nem akar ekkora hatalmat, nem szeretne ekkora szeletet kontrollálni az életből. Ez egy igazi paradoxon. De a könyvem a hétköznapjaink, mindannyiunk narcizmusáról szól, ezért is szoktam mondani, hogy aki nem ismer valahol magára, az nem is figyelt.

–Mi volt a legfontosabb elhivatott célod egy olyan könyvvel, amiben minden szegmensét megmutattad a narcizmusnak?

– Sima világjobbítás. Többféle célt sűrítettem bele, de alapvetően úgy írtam, és ezt nem rejtettem véka alá, hogy mindannyiunk önbecsülési nehézségeiről írjak. A fókuszban a beteges narcizmus áll, de nem azért, mert olyan sok a narcisztikus, hanem azért, mert

az a viszonylag kevés narcisztikus sok embernek tud komoly szenvedést okozni, miközben ők is szenvednek. És megpróbáltam megmutatni, hogy ez milyen bonyolult. Meg kedvet is szerettem volna csinálni az önismerethez, annak minden nehéz oldalával együtt.

– Rengeteg narcisztikus kapcsolatból szabadulni akaró, vagy szabadult ember csoportja van fenn a Facebookon, többek között angolul. Miért olyan nehéz megszabadulni tőlük és egyáltalán, miért kell "megszabadulni"?

– Igen, a szó pejoratív. Persze van olyan, amikor szabadulni kell. A narcisztikusok tudnak olyanok lenni, mint a drog, mert olyan erős lelki hatást érnek el nálad, kezdetben annyira tükrözik a te legbelső szépségedet és vágyaidat, később meg annyira legyengítenek.

Mivel a narcisztikus az ideális kapcsolatot keresi, elemi szükséglete, hogy idealizáljon, amiről majd azt hiszed, rólad szól. Csak ezt a primitív idealizációt nem lehet fenntartani, és a bukás elkerülhetetlen,

ahogy már beszéltünk róla. Az ő fantáziált és elvárt ideális partnere és te, meg a te valóságod – újra két külön világ lesznek. Vannak kimondottan rosszindulatú emberek is a súlyosan narcisztikusak között, akik szeretnek szenvedést okozni. De alapból inkább az szokott a gond lenni, hogy a kapcsolatban a kötődés szépségét legyőzi az egyik ember felülkerekedésének a vágya. Hiába rossz már, kémiailag is visszavágyunk a korai idillbe. Néha vissza is tér valami belőle, így a kapcsolat harmonikus és rémes ciklusokba torkollik. A remény és az illúzió tart meg, hogy azt a nagyon jót helyreállíthatod, ha ügyes vagy. Pedig lehet, hogy olyan formában sosem létezett.

– Az egészséges felnőtt működésre már a narcisztikus sem ugyanúgy tud reagálni? Ez van jelen a Shame című film egyik jelenetében, amit te is elemzel a könyvedben: amikor Michael Fassbender karaktere kudarcként éli meg a szexet egy szép, kedves nővel szemben.

– Nagyon megijeszti, igen, mert retteg, hogy alulra kerülhet, hiszen valójában nagyon szerencsétlen ember. A narcisztikusnak ugyanakkor valaha voltak, vagy akartak volna lenni érzelmei, csak épp nagyon le vannak döngölve. Átderengenek néha a falakon, olyankor szentimentálissá válnak.

A kóros narcizmus tragikuma az, hogy a lélek érzés nélkül tengődik, és tele van frusztrációval, ürességgel, öngyűlölettel, ellenségességgel…

– A szégyentől való félelemmel...

– Igen, a bukástól való félelem folyton felülírja a szeretet esélyét. Van, akiben feltámad néha a szeretet például a gyerekei vagy az unokái iránt, de az igazi erős és tartós szeretetélmény nincs meg. Ez saját magára is vonatkozik. A narcisztikus a figyelmet ismeri fel, azt hiszi, akkor szeretik, ha érdekes, ha sikeres és ha figyelnek rá.

– Ha én most egy képzelt pszichológiai szakács lennék és szeretnék készíteni egy kisbabából egy narcisztikus embert, mit kéne tennem? Vagyis hogyan "készül" a narcisztikus?

– Nem szabad szeretni, de el kell hitetni vele, hogy szeretem.

– Milyen könnyű!

– A gyengéd, meleg szeretet hiányzik a narcisztikus szüleiből. Figyelem van, törődés van, ellátják, de a „csak önmagáért” való szeretet nincs jelen.

– Tehát a feltétel nélküli szeretet hiányzik.

– Igen. És ahogy nő, egyre frusztrálóbbá válik a szülő számára, mert eltér a gyermek attól, amit a szülője szívesen elvisel. Az egészséges szülő túlnyomóan kibírja és befogadja a gyerek bonyolult és néha kellemetlenségekkel járó szükségleteit. A narcisztikus szülő inkább leszoktatja a gyerekét a saját érzéseiről.

Minden gyerek a szülő szeretetéért küzd. Úgyhogy végül a gyerek lemond a saját átlagos gyermeki létéről. Önmaga ideális változata próbál lenni, hogy védekezzen. De bizalmatlanná válik.

– Olyan, mintha magukban sem bíznának a narcisztikusok.

– Valóban. Nem számítanak jobbra a jövőben, mint ami a múltban történt velük.

– Milyen a klasszikus narcisztikust nevelő anya és apa?

– Az anya túl közel van, de rejtetten a saját igényeit próbálja a gyereken keresztül betölteni. Az apa pedig gyakran távoli, hideg, kritikus, gúnyos, aki a gyerek életében talán nincs igazán jelen. Maga a gyerek, ha nem is tud róla, érzelmileg közben rettenetesen magányos. Ez elég jellegzetes kombináció, de nem az egyetlen, nyilván.

–Te hol látod magad a narcisztikus skálán?

– Szeretem a figyelmet, nem tagadom. Viszont jó kapcsolatban vagyok az érzelmeimmel.

– Változhat-e a narcisztikus, vagy csak terápia körülményei között? A te könyvedet elolvasva változhat?

– Az élet nagyon gazdag, és van olyan, ha valakit nem durván torzított a gyerekkor, hogy sokat tanulhat egy könyvből is. A narcisztikus leginkább terápiában tud fejlődni, finomodni. Szívós, kitartó munkával, amiben fokról-fokra felszivárognak az igazi érzések, és átalakulnak a kóros lelki struktúrák.

Egy férfi azt mondta nekem például, hogy képzeld, múltkor ültem a feleségem mellett, és húsz év után hirtelen azt éreztem, szeretem. És ez óriási siker.

Ezek az érzések jönnek-mennek, de ha már van érzés, és ha megérti, hogy a kapcsolat nem félelmetes, megnyomorító dolog, az nagy eredmény.

– Írtad a könyvben, hogy a narcisztikus kikapcsolt üzemmódban kipiheni a működését, ekkor fordul a függőségeihez. Ahhoz, hogy fenntartsa magáról a látszatot, ki kell pihennie?

– A lekapcsoltságnak az a funkciója, hogy a magányos érzésekkel teli gyerekkor fájdalmai ne fenyegessék – amikor ő nem volt fontos és ki is zsákmányolták –, miközben erre esetleg nem is emlékszik. A lekapcsolt önmegnyugtató vagy önizgató módszerek ennek a fájdalmas élménycsomagnak az elkerülését szolgálják. Ha nincs közönség, akkor fenyeget a rossz érzés. De a kudarcok, szakítások, fájdalmas pillanatok átszakíthatják a védelmet, és súlyos, rövid krízisekbe torkollhatnak. Aztán a narcisztikus mindent elkövet, hogy visszatérjen a bástyákkal védett, grandiózus lelkiállapotába.

– A narcisztikus gyakran "vetít", torzítja a valóságot. Erre is utalsz a könyvben.

– Ha valakitől azt hallod, hogy minden exe őrült, érdemes elgondolkodnod, hogy mibe őrültek bele. A bántalmazottak oldalain a narcisztikusok is ott vannak, mert áldozatként élik meg magukat.

- A narcisztikusban a sérülékeny gyermek erősen jelen van. Belső gyermekkel dolgozol a terápián?

– A gyereket gyógyítjuk a felnőttel szövetségben. De nem könnyű eljutni arra a bizalmi szintre, ahol a gyerek megjelenhet. A párkapcsolatban adódnak pillanatok, amikor a magányos gyermekkel a partner „találkozik”. Ez reménnyel tölti el, mert a narcisztikus rászorulónak és belátóak tűnik. De mivel terápia nélkül a gyerek mély fájdalma számára kibírhatatlan, ezért vissza kell zárnia a ketrecébe, hogy előre nyomuljon újra a grandiózus, pökhendi, elnyomó énje. Te meg nem érted, hova tűnt a másik valaki. Minél erősebben személyiségzavaros valaki, annál izoláltabbak ezek a részei. A terápiában a cél a felnőtt résszel szövetségben lenni és a gyermeket gyógyítani. A felnőttet megerősíteni abban, hogy gyógyítani tudja a belső gyermeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy 5 éves kisfiú hirtelen rosszul lett egy családi nyaraláson, és napokkal később egy rendkívül ritka betegségben meghalt
Egy amerikai édesapa, Viet Vu szólalt meg, miután ötéves fia, Justin egy rendkívül ritka betegségben, a szisztémás kapilláris szivárgás szindrómában elhunyt. A kór annyira ritka, hogy az 1960-as évek óta világszerte kevesebb mint 500 esetet jegyeztek fel, gyermekeknél pedig különösen ritkán fordul elő


Egy megtört édesapa nyilatkozott, miután öt évvel ezelőtt született, makkegészségesnek tűnő kisfia egy családi nyaraláson hirtelen rosszul lett, és napokkal később egy rendkívül ritka betegségben meghalt. A gyászoló apa most azért beszélt fia, Justin Vu elvesztéséről és a betegségről, hogy más szülőket is figyelmeztessen a veszélyre – írta a LADbible. Az apa felidézte, milyen aktív kisfiú volt a gyermeke, mielőtt rosszul lett.

„Justin egy boldog és egészséges kisfiú volt. T-ballt játszott. Állandóan futkározott és kint játszott. És egyszer csak már nincs velünk. Egyszerűen nem nagyon van ennek értelme” – mondta az apa. A család még mindig nem érti a tragédiát, és válaszokat keresnek.

„Nem tudjuk, miért vagy hogyan betegedett meg Justin. Nem értem, semmit nem érdemelt ebből” – tette hozzá.

Az apa arról is beszélt, hogy fiának esélye sem volt felnőni. „Jó fiú volt, és szerették… semmi értelme ennek, mert csak 5 éves volt. Nem volt esélye felnőni, és azzá válni, akivé tudtam, hogy válhat.”

A család megsegítésére indított GoFundMe-gyűjtés már elérte a célját, de továbbra is fogad adományokat.

A kisfiúnál a rendkívül ritka szisztémás kapilláris szivárgás szindrómát (SCLS), más néven Clarkson-kórt diagnosztizáltak. A betegség során a vérplazma a hajszálerekből a környező szövetekbe szivárog, ami hirtelen vérnyomáseséshez, a szervek leállásához és végül halálhoz vezethet.

A kór annyira ritka, hogy az 1960-as évek óta világszerte kevesebb mint 500 esetet jegyeztek fel, gyermekeknél pedig különösen ritkán fordul elő.

A betegséget azért is nehéz időben felismerni, mert a kezdeti tünetei – mint a hasfájás vagy a hányás – teljesen általánosak, és könnyen összetéveszthetők más, jóval gyakoribb problémákkal. Justin esetében az orvosok először vakbélgyulladásra vagy valamilyen fertőzésre gyanakodtak. „Úgy gondolták, fertőzéssel állnak szemben, mivel gyulladás volt a testében és folyadék gyűlt fel, mert ez az egyik jele a fertőzésnek” – emlékezett vissza az apa.

A tragédia egy oregoni nyaraláson kezdődött, ahol Justin az édesanyjával, Terese Pedennel és a testvéreivel volt. A kirándulás negyedik napján a kisfiú hasfájásra kezdett panaszkodni, majd hányni kezdett.

Kórházba szállították, ahol az állapota gyorsan romlott, és egy portlandi gyermekklinika intenzív osztályára került.

Az apja, Viet Vu Denverből utazott a kórházba, de már nem tudott beszélni a fiával.

Justin július 8-án, öt nappal a kórházba kerülése után halt meg. A család kórházi és temetési költségeinek fedezésére „Honoring Justin’s Memory and Supporting His Family” címmel indult adománygyűjtés a GoFundMe oldalon.

Via ABC News


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Apró csomót tapintott a nyakán, kiderült, hogy egy ritka és gyógyíthatatlan rák - A 27 éves sportos férfi már az elkerülhetetlen halálra készül
A 27 éves Ben Wagenmannt ultraritka, metasztatikus paragangliomával kezelik, amelyre jelenleg nincs gyógymód. A fiatal férfi a kezelések mellett is aktív életet él, és nyíltan beszél a betegség pszichológiai terheiről is.


Egy 27 éves, Svájcban élő német diák, Ben Wagenmann ultraritka, a csontjaiba is áttétet okozó daganattal küzd, kezelése pedig már nem a gyógyulást, hanem az élete meghosszabbítását célozza. A fiatal férfi ennek ellenére sem adja fel: futóversenyeken indul és több száz kilométeres kerékpártúrára készül, hogy megmutassa, a súlyos betegség mellett is lehet teljes életet élni – írta a The Independent.

Ben Wagenmannél 25 évesen diagnosztizáltak nyaki paragangliomát, miután 2023 áprilisában egy nem múló csomót tapintott ki a nyakán.

Bár az orvosok először jóindulatú elváltozásra gyanakodtak, a karácsony előtt elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a daganat áttétet képzett a gerincében, később pedig a bordáiban és a csípőjében is.

A kezelési terv részeként tavaly nyáron hat cikluson át kapott lutécium-alapú radionuklid-terápiát egy aacheni kórházban. A kezelés megállította a daganat terjedését, de nem zsugorította a meglévőket.

A férfi a terápia eredményét mégis pozitívan értékeli.

„Ez az én helyzetemben mégis győzelem, mert amíg nem nő, bizonyos értelemben rendben vagyok” – mondta.

A beavatkozás során szigorú izolációban kellett lennie, ami hónapokra meghatározta a napjait.

„Nem lehettem közel senkihez, mert szó szerint radioaktív voltam” – emlékezett vissza.

Azóta két másik sugárkezelésen is átesett, amelyeknek súlyos mellékhatásai voltak, például hetekig tartó, fájdalmas nyelőcsőgyulladás. „Bármit csinálsz, fáj – az evés, az ivás, a beszéd, még a semmittevés is” – mondta a férfi a kínzó fájdalmakról.

A nyaki paraganglioma egy rendkívül ritka daganattípus, százezer emberből kevesebb mint egyet érint. Jellemzően lassan növekvő, jóindulatú elváltozás, amely a nyaki főütőér mellett alakul ki. Az esetek többségében nem okoz panaszt a nyakon tapintható, fájdalmatlan csomón kívül.

A kezelésére alkalmazott peptid receptor radionuklid-terápia (PRRT) egy célzott sugárkezelés, amelyet elsősorban a szomatosztatin-receptor-pozitív neuroendokrin daganatokra fejlesztettek ki, de paragangliomában is alkalmazzák. Metasztatikus esetekben a terápia elsődleges célja gyakran nem a teljes gyógyulás, hanem a betegség terjedésének megállítása és a daganat kordában tartása, ahogyan az Ben esetében is történt.

A fiatal férfi a folyamatos fájdalmak és a havi kontrollvizsgálatok ellenére is aktív életet él. Az elmúlt két évben lefutotta a 16 kilométeres Bern Grand Prix-t, és egy nagyjából 700 kilométeres kerékpártúrát tervez Koppenhágából Oslóba.

Tudja, hogy az élete valószínűleg rövidebb lesz, de ezt elfogadta. „Bármilyen keményen hangzik is: ha meghalok, meghalok. Ezen igazán nem tudok változtatni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szüleinek sokkal nehezebb lehet feldolgozni a helyzetet.

„A szüleimnek ez borzalmas lehet, mert el sem tudom képzelni, milyen érzés az, hogy a gyermekednek rákja van, és talán előtted hal meg.”

Célja, hogy példát mutasson. „Meg akarom mutatni a világnak, hogy mindezt akkor is meg lehet csinálni, ha beteg vagy. Egyszerűen megtagadom, hogy a rák elvegye a mindennapi életemet.”

Ben történetét egy rákkutatási alap, a World Cancer Research Fundnak köszönhetően ismerhette meg a világ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Egy ortopéd orvos elárulta, melyik öt táplálékkiegészítő számít 50 éves kor felett
Egy amerikai ortopéd sebész, Dr. Ben, öt tételből álló listát osztott meg az általa szedett étrend-kiegészítőkről. Szerinte 50 év felett ezek tudományosan is a leginkább indokoltak.


„Ez az, ami valóban értelmes” – ezzel a gondolattal egyszerűsítette le az étrend-kiegészítők piacának zavarba ejtő kínálatát egy amerikai ortopéd sebész. A közösségi médiában Dr. Ben néven ismert szakember bemutatta azt az öt készítményt, amely tudományos bizonyítékok alapján helyet kapott a saját polcán az 50 év feletti korosztály számára – írja a Slobodna Dalmacija.

A lista élén a kreatin áll, amely az orvos szerint az egyik legalaposabban vizsgált szer az izomerő és izomtömeg megőrzésére.

A javasolt napi adag 5 gramm, külön feltöltési időszak nélkül.

A csontok egészségéért a D3- és K2-vitamin kombinációját ajánlja. Míg a D-vitamin a kalcium felszívódását segíti, a K2-vitamin gondoskodik arról, hogy az a csontokba épüljön be, és ne az erekben rakódjon le. Az ortopéd szakorvos egy hasonlatot is használ, a párost a kalcium „közlekedési rendőrének” nevezi.

A listán szerepel a magnézium is, amely több mint 300 biokémiai folyamatban vesz részt.

A szakember szerint pusztán étrenddel nehéz elegendő mennyiséget bevinni belőle.

A krónikus gyulladások mérséklésére az ómega-3 zsírsavakat, vagyis a halolajat javasolja. Felhívja a figyelmet, hogy vásárláskor az aktív hatóanyagok, az EPA és a DHA tartalmát kell figyelni, nem a teljes olajmennyiséget.

Végül a tejsavófehérje-izolátumot említi, amely a benne lévő leucin nevű aminosav miatt hatékonyan segítheti az izomépítést. Erre egy olyan korban van szükség, amikor a szervezet fehérjehasznosító képessége már csökken.

Ezek a kiegészítők nem csodaszerek, hanem egy aktív életmód támogatói.

Kutatások bizonyítják, hogy az időskori leépülés visszafordítható megfelelő edzéssel, táplálkozással és társas élettel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Drámai mértékben nőhet a rákos esetek száma a WHO vészjósló jelentése szerint
Az Egészségügyi Világszervezet friss jelentésében figyelmeztet a daganatos megbetegedések globális terjedésére. Az előrejelzés szerint 2050-re az évi 20,6 millió új esetszám közel 35 millióra emelkedhet.


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett globális jelentése szerint a rákkal szembeni tudományos előrelépések ellenére a betegség egyre súlyosabb terhet ró a világra, és az ellátásban tapasztalható egyenlőtlenségek milliók számára teszik elérhetetlenné a modern gyógymódokat. A WHO becslése szerint minden ötödik embernél kialakul a betegség, és az emberek 92 százaléka közvetlenül vagy egy közeli családtagján keresztül szembesül vele.

A szervezet rákellenőrzési csapatának vezetője, Dr. Andre Ilbawi szerint a tudományos haladás narratívája mellett egy másik, kevésbé biztató történet is létezik.

„Évek óta a rákról szóló történet a tudományos haladásról, az új technológiákról, az új kezelésekről és az új reményről szól. Ez a történet igaz, és megérdemli, hogy elmeséljük, de nem a teljes történet.”

A jelentés szerint évente 20,6 millió új esetet és 10 millió halálesetet regisztrálnak, az előrejelzések alapján pedig 2050-re az új megbetegedések száma elérheti a 35 milliót – írta a The Guardian.

A szakadék a gazdag és szegény országok között drámai. Az emlőrák ötéves túlélése a magas jövedelmű országokban meghaladja a 85 százalékot, míg az alacsony jövedelműekben 45 százalék alá esik. A gyermekkori daganatoknál pedig sok alacsony és közepes jövedelmű országban ez az arány 30 százalék alatt marad. A legfontosabb rákgyógyszereknek csupán töredéke érhető el a szegényebb országokban, 23 államban pedig egyáltalán nincs sugárterápiás ellátás.

A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség szerint ugyanakkor van ok a bizakodásra is, mert a megelőzés terén komoly eredményeket lehet elérni. Dr. Isabelle Soerjomataram, az ügynökség felügyeleti egységének helyettes vezetője kiemelte: „tíz új rákos esetből négy összefügg olyan kockázati tényezőkkel, amelyek kezelésének módját már ismerjük. Ilyen a dohányzás, a fertőzések, az alkoholfogyasztás és a túlzott testsúly.”

A jelentés rámutat, hogy az országok kétharmadában az alapvető egészségügyi ellátás nem fedezi a daganatos betegségek kezelését, a magas költségek miatt pedig egyes helyeken a betegek akár 90 százaléka is kénytelen feladni a terápiát. Abigail Simon-Hart, egy nigériai, mellrákon átesett betegjogi aktivista a saját tapasztalatairól beszélt.

„Láttam szülőket, akiknek választaniuk kellett a kezelés kifizetése és a gyerek iskolába járatása között, és gyerekeket, akik kénytelenek voltak félbehagyni a tanulmányaikat, mert minden egyes elérhető erőforrást a rákellátás emésztett fel.”

Hozzátette, hogy a diagnózist övező megbélyegzés néhol halálos is lehet: találkozott nőkkel, akik inkább a halált választották, mintsem hogy egy életmentő műtét során elveszítsék a mellüket.

A globális trendek Magyarországot is súlyosan érintik. Az Európai Unió országprofilja szerint a rákos megbetegedések miatti halálozás nálunk a legmagasabbak között van az EU-ban, különösen a tüdő- és a vastagbélrák tekintetében. Bár az elmúlt években több daganattípusnál is javultak a túlélési esélyek, az ország továbbra is elmarad az uniós átlagtól. A helyzet javítására itthon is történtek lépések, például elindították a népességszintű vastagbélrákszűrési programot.

A WHO már 2024 elején figyelmeztetett a daganatos esetek számának drámai növekedésére, a mostani jelentés pedig megerősíti a korábbi vészjósló előrejelzéseket. Pozitívumként említi azonban, hogy létezik hiteles stratégia a méhnyakrák felszámolására, és világszerte csökken a dohányzók aránya. A szervezet szakértői felszólították a kormányokat, hogy finanszírozzák a teljes körű rákellátást a megelőzéstől a kezelésig, és hangsúlyozták, hogy a nemzetközi közösségnek „a gondozást legalább annyira kell értékelnie, mint a gyógyítást”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk