SZTÁRVILÁG
A Rovatból

G.w.M bántalmazza Kulcsár Edinát? Most tiszta vizet öntöttek a pohárba: „Ő is vehemens, én is az vagyok...”

A rappernek komoly egészségügyi problémával és depresszióval is meg kellett küzdenie, ez okozott némi zavart a kapcsolatukban. A szépségkirálynő szerint „olaszos” a kapcsolatuk.


A múlt héten Kulcsár Edina sírva jelentkezett be vlogján és férjére, G.w.M-re (Varga Márk) panaszkodott – ebből sok kommentelő arra következtetett, hogy a rapper esetleg fizikailag is bántalmazza a volt szépségkirálynőt. Edina egyébként azt vetette férje szemére, hogy miután hirtelen, egyensúlyvesztéssel járó rosszullétek és depresszió miatti kezelése után kikerült a kórházból, elhanyagolja őt, nem segít neki kisbabájával, és problémáit is inkább barátaival beszéli meg, mint vele.

A Kulcsár Edina most a Tények Plusz kamerái előtt tisztázta férjével való viszonyát, többek között az esetleges bántalmazás kérdését is.

„Az, hogy sokat sírtam, az igaz, de ez a férjem egészségügyi állapota miatt történt. Volt mögöttünk nehezebb időszak, amit ő lelkileg rosszabbul élt meg, nem a kapcsolatunkból kifolyólag, hanem teljesen külső tényező volt emögött. Aztán, mire helyretette magát és rendben lett mentálisan, addigra pont beütött egy olyan dolog, amivel nem számoltunk, és nem is tudtuk, hogy létezik: hogy a bal fülében lévő egyensúlyközpont leállt teljesen, és nyilván egy rappernek, egy előadóművésznek ez azért a karrierjébe is kerülhet” – vallott őszintén a szépségkirálynő.

G.w.M később szteroidokat is kapott egészségügyi problémájára, aminek mellékhatásai is voltak.

„Volt egyszer-kétszer, amikor nem akart velem beszélni, de ez azután, hogy kiderült, hogy nem állt helyre ez az egyensúlyközpont, és egy kicsit magába fordult, egy óráig. Utána mondtam egy videót, mert a reality arról szól, hogy követjük az eseményeket, és abban az órában éppen úgy éreztem magamat, ahogyan azt a nézőink láthatták. Ez megint úgy lett előadva, hogy engem a Márk kihagy mindenből és nem beszélget velem, és még sorolhatnám” – panaszkodott Edina. Hozzátette:

„Abszolút nem érzem magam bántalmazva, sőt nagyon is szeretve érzem magamat. Mind a ketten hangosak vagyunk, tehát tényleg ilyen olaszosan éljük a mindennapjainkat, ő is vehemens, én is az vagyok, tehát nyilván azért van néha, hogy összevitatkozunk, de alapvetően kábé öt perc után tovaszáll ez az egész, összenézünk, és még magunkon is röhögünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csepregi Éva kapcsolata is véget ért 15 év után 60 felett – ezt üzeni Szűcs Judithnak, aki hasonló cipőben jár
Mindkét énekesnő hosszú éveket töltött párkapcsolatban, mégis más útra léptek. Szabadságról, újrakezdésről és saját ritmus megtalálásáról beszéltek.


Ahogy arról korábban írtunk, Szűcs Judith 16 év után döntött úgy, hogy véget vet kapcsolatának lett származású vőlegényével. A 72 éves énekesnő újra egyedül él, és bár nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést, úgy érezte, most inkább a saját útját szeretné járni.

Hasonló helyzetet élt meg korábban Csepregi Éva is, akinek 15 év után ért véget a párkapcsolata. Az énekesnő 60 éves kora felett maradt egyedül, és nyíltan beszélt arról, milyen nehéz volt számára a szakítás utáni időszak. Elmondta, hogy a kapcsolatában sokszor megalkuvó volt, ami egy idő után nagyon zavarta. Úgy fogalmazott, nem tud hosszú távon működni ott, ahol korlátozzák a szabadságát, és nem olyan módon szeretik, ahogy számára fontos lenne.

A Neoton Família sztárja most üzent is Szűcs Judithnak.

„Judithnak is azt mondom, hajrá! Az élet annyiféle lehetőséget nyújt! Viszont lehet, hogy ebben az életszakaszban már máshol kell keresni... Velem is így volt, de hogy pontosan min is mentem át közvetlenül a szétválás után, abba azért sem mennék bele, mert azt gondolom, kettőn áll a vásár... Nem akarom bolygatni a múltat, illetve már túl is vagyok rajta, de azt elmondhatom: örülök, hogy annak idején a saját lábamra álltam. Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok”

– mondta az énekes a Story.hu-nak.

Az énekesnő úgy látja, párkapcsolat nélkül is lehet teljes életet élni. Elmondta, számára a család, a barátok és a színpad jelenti az igazi boldogságot.

„Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott, még ha én magam óvatosan is beszéltem, beszélek róla, így nem titok, nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia... De nekem így jó! És annyi közös családi-, baráti ebéd, program, utazás van az életemben, nem beszélve a közös zenélésről, fellépésekről, hogy sosem unatkozom! Sőt, huszonnégy óra kevés is ahhoz, hogy mindennek a végére érjek. Ráadásul mivel nagy a baráti társaságom – tehát nincs olyan hét, hogy valakinek ne lenne névnapja vagy születésnapja –, mindig van mit ünnepelni!” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majom harapta meg Nánási Pált Balin – 250 ezres oltás és napi 6 gyógyszer várt rá
A majomrezervátum dolgozói fertőtlenítették és leragasztották a sérülést. Nánási ezután orvoshoz ment, mert nem akart kockáztatni.


Ördög Nóra férjét egy majom megharapta Balin, a majomrezervátumban. Vérzett a sebe, a helyszínen az alkalmazottak lefertőtlenítették és leragasztották. A személyzet szerint az ottani majmok nem fertőzöttek.

A család idén tavasszal Ázsiában tartózkodott az Ázsia Expressz forgatása miatt. A Nánásiék YouTube-csatornáján, a Nánázsia videóban látszik, ahogy Nánási Pál a vérző sebet megmutatja, majd segítséget kér az alkalmazottaktól.

„Hát, nagyon szépen elláttak, most menjünk innen!” – mondta a támadás után. Estére úgy döntött, hogy elmegy oltásért.

„A doki tanácsára fogtam magam és elmentem egy helyi klinikára, ahol beoltattam magam. Nem volt olcsó, 250 ezer forint volt a teljes protokoll. Kaptam egy tetanuszt, az első veszettség elleni oltást, és ezen kívül, ami az igazán drága, az egy Herpesz B-vírus elleni oltás, amit ezek a majmok terjeszthetnek.”

Itt minden feltételes módban van. Két héten át kell szedni, ez már gyógyszer formájában van. Napi hat darabot kell belőle beszedni, tehát irgalmatlan mennyiségű gyógyszert fogok beszedni most az elkövetkezendő két hétben” – fogalmazott.

Elmondta, hogy összesen négy oltást kell felvennie, és még négy hátra van. Hozzátette, hogy örül, amiért nem a gyerekei sérültek meg. „A veszettséggel nem lehet viccelni. Szerencse, hogy engem haraptak meg, mert ha az egyik gyerekemet harapják meg, akkor azért...” – mondta el Nánási Pál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galla Miklós: Egyszerűen már a napi betevőre sincs pénzem
A humorista az ismerőseinek is tartozik, de egy listában vezeti ezeket az összegeket. Hozzátette: még nem tudja, mennyi pénz érkezett felkérésére, a nyugdíja kevés, fellépésből pedig mostanában nincs elég.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Laár András után Galla Miklós is a követőihez fordult segítségért. A humorista azt mondja, már a mindennapi kiadások is gondot jelentenek számára, és több ismerősének tartozik összesen több százezer forinttal.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos, én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni” – írta néhány napja a Facebookon.

A Blikknek most azt is elmondta, miért szánta rá magát a kérésre.

„Egy percig sem ejtett csorbát a büszkeségemen, hogy így kérjek segítséget. Egyszerűen már a napi betevőre sincs pénzem, nem beszélve a gyógyszereimről és a közüzemi számláimról”

– fogalmazott.

Hozzátette, eddig többnyire barátok segítették, de tartozásai ettől még megmaradtak. „Van egy listám, abban vezetem, hogy kinek mennyivel tartozom. Kinek többel, kinek kevesebbel, de összesen több százezer forintról van szó” – mondta, megjegyezve, hogy Laár András példája is erőt adott neki.

Laár néhány hete közösségi oldalán szólt a helyzetéről. „Kedves Barátaink, Tisztelt Követők. Sokan, számos csatornán jeleztétek a segítő szándékotokat anyagi vagy más területen, hogy a Művész Úr méltatlan élethelyzetén változtatni tudjunk. András felhatalmazásával közzétesszük a bankszámláját, ahol a pénzbeli felajánlásokat fogadni tudja. Ez nem a kéregetés helye, de nem is a büszkeségé, hisz szűkös helyzetben bolond az, aki nem fogad el minden szívből jövő segítséget” – állt a bejegyzésben.

A követők három nap alatt tízmillió forintot gyűjtöttek össze.

Galla most azt mondja, még nem látja, milyen visszhangja lett a felhívásának. „A bankommal kell majd beszélnem, így még nem tudom, volt-e valami foganatja a felhívásomnak. Bármilyen felajánlásnak örülök, hiszen a nyugdíjamból nem tudok megélni, ráadásul fellépésekből is kevés van mostanában. Persze, az lenne a hosszú távú segítség, ha a felkérések száma megszaporodna, mert engem ez éltet. Szeretek és tudok is fellépni, nyilván az lenne a legszerencsésebb, ha ebből meg tudnék élni” – mondta a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krug Emília tizenkét év után távozik az ATV-től
November elejéig marad képernyőn. Közlése szerint új szakmai kihívásokat keres, döntését nem politikai vagy etikai ok indokolja.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.

A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.

„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”

– mondta.

Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”

A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk