Futva akarta lerázni az MSZP-s Gurmai Zita a HírTV stábját, végül egy italboltba menekült
Íme néhány közülük:
Security Check Required
null
Security Check Required
null
Security Check Required
null
Security Check Required
null
Íme néhány közülük:
Security Check Required
null
Security Check Required
null
Security Check Required
null
Security Check Required
null
2019 májusában Mária, aki végstádiumú tüdőrák miatt állt kórházi kezelés alatt, szignózott egy végrendeletet, amelyben minden vagyonát a szomszédjára, egy szintén idősebb nőre hagyta. Hét nappal később elhunyt, így az örökös rögtön hozzá is jutott egy rózsadombi lakáshoz és annak minden ingóságához, egy garázshoz, 11 millió forint készpénzhez és még néhány százezer forint értékben különböző kötvényekhez - sorolja riportjában a HVG.
A hozzátartozók szerint a végül mindent öröklő szomszéd rendszeresen Máriánál tartózkodott, elszigetelte őt a családtól, és gyakran vitt neki alkoholos italokat, illetve erős nyugtatókat. A rokonok azt is elmondták a bíróságon, hogy az idős asszony este nyolc után már nem tudott összefüggően beszélni, így telefonon is alig tudtak kommunikálni vele. A kialakult helyzet miatt a család már korábban is vitás viszonyban állt a szomszéddal, aki mindezzel ellentétben az állította, Mária tiszta tudattal írta alá a végrendeletet, és maga kezdeményezte a megállapodást.
A per során a rokonoknak kellett volna bizonyítani, hogy Mária cselekvőképtelen volt, vagy hogy tisztességtelen módon vették rá az aláírásra. A bíróság első fokon, közel négy év után, a szomszédnak adott igazat. Az ítélet szerint nem volt bizonyíték arra, hogy Mária ne lett volna cselekvőképes. Az orvosok és tanúk is úgy nyilatkoztak, hogy „a néni normálisan beszélt, nem volt zavart”.
Egy ügyvéd elmondta, Mária már évekkel korábban említette, hogy mindent a szomszédjára szeretne hagyni, de a hivatalos irat csak a halála előtt készült el. Az sem befolyásolta a döntést, hogy a társasházban több lakás a szomszéd nevén van, és egyet ezek közül szintén nem vásárlással, hanem hasonló körülmények között, örökléssel szerzett. A perköltség az évek során mintegy 10 millió forintra nőtt, amelyet az első fokú ítélet szerint a rokonoknak kell kifizetni.
Még tavaly nyáron késelte halálra a 25 éves pultoslányt egy 47 éves törzsvendég az egyik mezőberényi sörözőben. A vád szerint a férfi beleszeretett a fiatal nőbe, akinek közben lett párkapcsolata, boldog volt – ez zavarta őt.
A rendőrök két vérző emberhez érkeztek tavaly június elején. Az egyik a 25 éves pultoslány volt, a másik a férfi. A fiatal nő nem élte túl a támadást, a férfit kórházba vitték. Még a helyszínen kiderült, hogy ő volt a támadó.
„Az úriember, aki járt be, állítólag ő, visszajáró vendég volt és udvarolni próbált, és nem viszonozta a hölgy és hát, hogy most ebből lehetett a konfliktus vagy nem ezt nem tudjuk” – mondta akkor az RTL Híradójának Almási Zsuzsanna, egy helybéli lakos.
Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen. Beismerte, hogy féltékenységből ölt. Szerelmes volt a nőbe, de nem mert neki udvarolni, és a pultoslány időközben barátot talált. A vád szerint a férfi tudatosan készült a gyilkosságra.
– mondta el a Híradónak B. Nagy Barbara, a Békés Vármegyei Főügyészség szóvivője.
A gyilkosság napján, amikor egyedül maradt a fiatal nővel a sörözőben, azonnal megtámadta. 51-szer szúrta meg, majd magát is többször. A nő életét nem lehetett megmenteni, a férfi túlélte. Az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat. Élete végéig börtönbe küldenék.
B. Nagy Barbara hozzátette: „Ha a férfi az előkészítő ülésen a vád szerint elismeri a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a feltételes szabadság lehetőségének legkorábbi időpontját 30 évben állapítsa meg. Ellenkező esetben a férfival szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki.”
Zúgott a hangszóró, ezért menet közben leállította autója motorját egy férfi a 87-es főúton, Vasszécsenynél. Nem számított rá, hogy bekapcsol a kormányzár, és a kocsi irányíthatatlanul nekiütközik egy szembejövő autónak. A baleset vasárnap történt.
„A balesetben egy gyermek és egy fiatal nő szenvedett könnyebb zúzódásos fej-, illetve végtag sérüléseket. Bajtársaim mindkettőjüket megvizsgálták, majd stabil állapotban megfigyelésre sürgősségi osztályra szállították” – mondta el az RTL Híradónak Csillag Zoltán, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.
A kitört kerekű autó vezetője a 112 Pressnek elmondta, hogy nagy zúgást hallott az utólag beépített hangszórókból. Szerinte ez kikapcsolással nem szűnik meg, de nem akart félreállni, nehogy valaki belehajtson.
A vétlen sofőr az árok szélig húzódott, hogy elkerülje a frontális karambolt.
Tátrai András gépjárművezető-oktató szerint az autó menet közben leállításával a legrosszabb megoldást választotta a sofőr. „Tudatjuk azt, hogy valami baj történt, ez, hogy milyen jellegű, ez természetesen utána kiderül, de ezzel, hogy jeleztük a többiek számára elakadásjelzővel, hogy valami baj történik és elkezdünk lassítani a kocsi tempójával és lehúzódni ez a legbiztonságosabb megoldás, akármi történt az autóban, műszaki hiba vagy bármi, rosszullét esetleg.”
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Alfa nevű sürgősségi mentőhajóját vasárnap délelőtt riasztották egy balatoni strandhoz, egy nő mentéséhez, aki a vízben lett rosszul.
A vízimentő kiemelte a nőt és megkezdte az újraélesztést, közben pedig arra kérte a hölgy férjét, hogy a katamaránnal evezzen ki a partra.
Ekkor kiemelték a hölgyet a partra, hogy az időközben a helyszínre ért Alfa egészségügyi személyzete, valamint a Mentőszolgálat kocsija folytatni tudja az újraélesztést. Sajnos nem jártak sikerrel – jelentette be a Facebookon megosztott közleményben a VMSZ.
A poszt megjegyzi: a balatoni strandokon dolgozó vízimentőik csak az elmúlt hétvégén 224 könnyű sérültet láttak el.