SZEMPONT
A Rovatból

Fordulat a háborúban: brutális, nagy hatótávolságú rakétákat vetnek be az oroszok

Az ukránok három hét alatt megállították az oroszokat, ezért most sokkal durvább fegyverekhez nyúltak – állapították meg katonai elemzők.


Az ukrán erők legyőzték az oroszokat a háború első felvonásában, és mostanára véres patthelyzet alakult ki – áll az Institute for the Study of War nevű washingtoni kutatóintézet elemzésében. Az oroszoknak a tanulmány szerint se elég emberük, se elég felszerelésük nincs ahhoz, hogy elfoglalják Kijevet, vagy bevegyenek olyan nagyvárosokat, mint Harkiv vagy Odessza.

Ugyanakkor az Institute for the Study of War jelentésének szerzői megjegyzik, a történelem tele van olyan konfliktusokkal, ahol a katonák holtpontra jutottak, de a harcok tovább dúltak.

Az oroszok most megpróbálják megszilárdítani az állásaikat a már elfoglalt területeken, és kiépíteni a stabil utánpótláli útvonalakat, hogy hosszú ideig képesek legyenek tartani a jelenlegi pozícióikat. Ugyanakkor egyre inkább a nagy hatótávolságú rakéktákra hagyatkoznak, amivel az ukrán katonai és polgári infrastruktúrát célozzák meg.

Az amerikai védelmi miniszter, Lloyd J. Austin szerint az oroszok most brutális fegyvereket vetnek be, hogy sikereket érjenek el, ezek azonban rengeteg civil áldozattal járnak.

Vasárnap például Mariupolban például egy olyan iskolát bombáztak, ahol 400 civil húzta meg magát. Nem tudni, vannak-e túlélők a törmelékek alatt. De ugyanúgy ismeretlen annak az ezer embernek a sorsa is, akik a mariupoli színház alagsorában kerestek menedéket, mielőtt az oroszok megsemmisítették az épületet. Közülük eddig mindössze 130 embert sikerült kimeneteni.

Az új orosz taktika igyekszik kihasználni az orosz fegyverzeti fölényt, amelynek fontos szerep juthat egy olyan háborúban, amelynek célja az ukránok felőrlése – állapítja meg a New York Times.

Az oroszok precíziós csapásokkal már eddig is súlyos károkat az ukrán hadsereg parancsnoki és kommunikációs központjainak, így az ukránoknak egyre kevesebb működő radarállomás és figyelmeztető rendszer áll a rendelkezésére.

Ezt mutatta a mikolajivi laktanya elleni támadás is, ami előtt nem szólaltak meg a légvédelmi szirénák.

A laktanyában több száz katona aludt, amikor az orosz rakéták becsapódtak, és legalább 40-en meghaltak közülük.

Ugyancsak előnyt biztosít az oroszoknak, hogy Ukrajnában a hadsereg számos bázisa, parancsnoki és ellenőrző központja ma is ugyanott van, mint amikor az ország még a Szovjetunió része volt, tehát csak az archívumokba kellett belenézniük, hogy tudják, hol csapjanak le.

Az oroszok már a frontvonalaktól nyugatra lévő célpontokat is lőnek, hogy elvágják az ukránokat az utánpótlás-vonalaktól és a kommunikációs rendszerektől. Az elmúlt napokban a Fekete-tengerről kilőtt cirkálórakéták lecsaptak egy, a lengyel határtól alig 20 mérföldre lévő kiképző bázisra, majd egy Lviv melletti reptérre, ahol a MiG harci gépeket javítják.

A célpontokra nem egy-egy rakétát lőttek ki, hanem zárótűz alá vették őket. Az ukránok azt állították, hogy tucatnyit lelőttek a rakétákból, de sok célba is ért. Ugyanez történt a többi, nyugat- és közép-ukrajnai repülőtér elleni támadás során.

Oroszország szombaton arról is beszámolt, hogy első alkalommal vetettek be hiperszonikus rakétát a fronton.

Egy nyugat-ukrajnai faluban lévő földalatti raktárt támadtak meg, ahol rakétákat és harci gépek lőszereit tárolták. A hiperszonikus rakéták legalább a hangsebesség ötszörösével képesek repülni. Olyan gyorsak, hogy a legtöbb rakétavédelmi rendszer képtelen időben reagálni rájuk. A 7,5 méteres Kinzsal-rakétákat 2018-ban mutatta be az orosz hadsereg, de ez volt az első alkalom, hogy élesben használták az egyiket.

Ugyancsak szombaton a belügyminisztérium egyik tanácsadója bejelentette, hogy az orosz haderők Kijevben első ízben használtak olyan pusztító bombát, amit ejtőernyővel engedtek le.

Benjamin Hodges, az amerikai hadsereg korábbi európai parancsnoka szerint a legutóbbi csapások is mutatják, hogy milyen mértékben részei az orosz stratégiának a civil célpontok, és nem azért támadják gátlástalanul a városokat, mintha nem lennének precíziós fegyvereik.

A Pentagon az elmúlt három hét alatt több mint 1000 orosz rakétatámadást észlelt ukrán célpontok ellen. Brit illetékesek szerint ezeknek a többsége civilek ellen irányult.

Bár Oroszországnak nem sikerült teljesen az ellenőrzése alá vonni az ukrán légteret, kétségkívül fölényben vannak. Az orosz rakéták katonai elemzők szerint bármilyen célpontot elérnek Ukrajnában. Ráadásul amíg Oroszország közel 200-at lő ki naponta, Ukrajna legfeljebb tízet.

Éppen az ukrán katonai infrastruktúra miatt könyörgött heteken át Volodimir Zelenszkij a NATO-nak, hogy zárja le az ukrán légteret egy repüléstilalmi zónával. Azóta már ő is megértette, hogy egy ilyen lépést a szövetség nem kockáztat meg, ezért inkább légvédelmi rendszereket kér az orosz bombázások hatásának csökkentésére. Szlovákia máris beleegyezett abba, hogy ellátja Ukrajnát a cirkálórakéták lelövésére képes S-300 légvédelmi rendszerrel, de a szállítás időpontjáról még nem született megállapodás.

Az orosz rakéták ilyen mértékű bevetése bizonyos értelemben kedvez az ukránoknak, mert a több száz kilométerről kilőtt harci eszközök nem tudják például eltalálni a mozgó védelmi rendszereket, és nem tudják megelőzni azok utánpótlását sem - mondják katonai szakértők.

Az is kérdés, hogy meddig tudják fenntartani a zárótűz-stratégiát egy-egy célponttal szemben.

Dr.Sidharth Kaushal, a Royal Unites Services Institute rakétavédelmi szakértője szerint az orosz cirkáló rakéta-utánpótlás korlátozott. Egy jelentés arra utal, hogy például 2018-ban mindössze 120-at gyártottak belőlük, így nem pazarolhatják azokat korlátlanul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk