KULT
A Rovatból

Szentimentálisan hangzik, de a népzene mégiscsak a vérünkben van

A Fonó több mint két évtizede ápolja a magyar népzenei és világzenei hagyományokat. Arra is van válaszuk, miért jó 2018-ban táncházba járni.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. július 16.



Már csak néhány nap és elkezdődik a Művészetek Völgye, amely idén is tíz napon keresztül, közel 1500 programmal várja a látogatókat.

Az egyik állandó helyszín a Fonó udvara, amely az elmúlt években többször is költözött a fesztiválon belül, most azonban úgy tűnik, végre megtalálta a helyét a taliándörögdi Kocsor Házban.

Ennek apropóján beszélgettünk a produkciós vezetővel, Móra Gabriellával.

– Hogy indult a Fonó története?

– A Fonó Budai Zeneházat több mint 20 éve azzal a céllal alapították, hogy a legyen egy fix hely a fővárosban, ahol egyrészt a magyar népzene, másrészt mindenféle más népek zenéi, valamint az etno-jazz formációk eljuthatnak a közönséghez. Akkor ilyen még nem volt, teljesen egyedinek számított a koncepció.

Egy ipari létesítményből alakították át a klubot, és ezt a célját tulajdonképpen a mai napig tartja, csak annyi a változás, hogy a hangsúly jobban áttolódott a magyar népzenére. Már Magyar Örökség és Prima Primissima Díjjal is értékelték a tevékenységét. Emellett a Fonó egy lemezkiadó is, ami hasonló elvek mentén működik.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenkit megjelentetett – vagy legalábbis felléptetett – már legalább egyszer, aki számít ebben a szcénában Magyarországon.

– Ki a tipikus közönség, aki a Fonóba jár és népzenét hallgat? Változott ez a kezdetek óta?

– Viszonylag eklektikusan áll össze. Részben velünk együtt öregedett a közönségünk, de az utóbbi években nagyon sok energiát fordítunk arra, hogy a fiatalokat is megszólítsuk. Persze most már nagyon más a helyzet, mint régen, amikor ez volt az egyetlen népzenei-világzenei hely Budapesten. Azóta jó néhány hasonló klub alakult közelebb a belvároshoz, de ettől függetlenül nincs okunk panaszra: a koncertekre és a táncházainkra is szép számban járnak.

– A táncháznak mennyire van manapság létjogosultsága, hogyan lehet kedvet csinálni hozzá?

– Szerencsére elég jól pörögnek a táncházak mindenhol a városban, a fiatalabbak között is mindig van egy olyan réteg, aki ez iránt érdeklődik. A kedvcsinálásról még annyit, hogy akit nem fog meg elsőre az autentikus népzene, annak érdemes az általunk rendezett világzenei koncertekkel kezdenie, amit elsőre sokkal könnyebb befogadni, és az illető utána simán juthat arra, hogy a hallott dallamok eredeti verziója is érdekli.

– És mit tud ez adni neki? Te például hogyan beszélnéd rá egy „laikus” ismerősödet arra, hogy eljöjjön táncházba?

– Bármennyire is szentimentálisan hangzik, szerintem azért lehet könnyen megszeretni, mert végső soron ez az egész mégiscsak a vérünkben és a gyökereinkben van. Persze ez még nem garancia arra, hogy mindenki szeretni is fogja, de magyarként valószínűleg senki nem érezné magát idegenként egy magyar táncházban. Ha pedig az ízlésével is találkozik, onnantól már könnyen meg lehet fogni.

– Mennyire tud még keletkezni, illetve fennmaradni autentikus népzene a mai rettentően modernizált társadalomban? Vidéken azért tartják a hagyományokat?

– Egyre kevésbé, de hálistennek azt a hatalmas zenei anyagot, ami korábban létezett, még idejében összegyűjtötték.

Óriási szerencse, hogy a néprajzkutatók idejében elkezdtek foglalkozni ezzel, és még azok voltak a forrásaik, akik tényleg eredeti környezetükben muzsikálták a dalokat.

És azért még mindig akadnak öregek, akiktől újabb anyagokat lehet gyűjteni. Többeket ismerek, akik rendszeresen járják is Erdély és a Felvidék eldugott településeit emiatt.

– Mekkora a ti személyes szerepetek, illetve felelősségetek abban, hogy a népzenei kincs tartósan fennmaradjon?

– Azt gondolom, hogy a lemezkiadással és a programszervezéssel is elég sokat teszünk érte. A mai napig sok autentikus népzenei albumot jelentetünk meg, még akkor is, ha a lemezpiac egyre kisebb. Természetesen minden anyagunk elérhető digitálisan is, nem csak a korongot lehet megvenni. Az értékmentésnek ez is nagyon fontos formája, amit a jövőben sem szeretnénk elhagyni.

– Mióta van jelen a Fonó a Művészetek Völgyében, és hogyan változott az ottani helyszínetek az évek során?

– Az első időszakról én csak keveset tudok, de az biztos, hogy már a létrejöttünk óta tart az együttműködés. Volt, hogy saját helyszínnel, máskor csak produkciókkal, de folyamatosan képviseltettük magunkat. Ameddig személy szerint vissza tudok tekinteni, az a Fonó és a Kobuci Kert közös udvara nagyjából öt évvel ezelőtt, ami teljesen népzenei programmal ment.

A következő évben kaptunk egy felkérést a központi szervezőktől, hogy a taliándörögdi Klastromnál újra lesz színpad, és a tíz nap felét mi töltsük ki programokkal. Bár nagyon jó előadókat sikerült elhívnunk, maga a helyszín eléggé kiesett a fesztivál vérkeringéséből, így a következő évben ismét költöztünk. Először a református templom udvarán lévő Ősök Házába, de onnan helyi egyeztetési problémák miatt szintén mennünk kellett.

Végül a Kocsor Házban találtunk otthonra, és úgy tűnik, ez végre egy sikeres együttműködés lesz, ami idén már másodjára valósul meg.

– A program hogy alakult ki?

– Szerencsére az udvar addigi szervezői nagyon hasonlóan gondolkodnak arról, hogyan is kellene egy Művészetek Völgye-programhelyszínnek kinéznie és milyen hangulatot teremtsünk, tehát elég jól egymásra találtunk velük. A Klastrom óta erőteljesen a világzenei vonalat helyezzük előtérbe, mivel Kapolcson továbbra is működik a Folkudvar, akik az autentikus népzenéről gondoskodnak. Egyrészt természetesen a saját portfóliónkból válogattunk, olyan előadókat hívtunk meg, akikkel eleve szeretünk együtt dolgozni.

De a fesztivál koncepciója kikacsintásokra is lehetőséget ad, ezért kerülhettek be a programba olyan zenekarok – például a PASO, vagy a Lóci játszik –, akiknek a világzenéhez is kevés közük van, de saját műfajukban értékesek.

A 19 órakor kezdődő sávban kevésbé ismert, feltörekvő előadóknak is lehetőséget adunk, idén újdonságként pedig délután 4-kor Párbeszéd koncertek lesznek a Bethlen Téri Színház jóvoltából. Ennek keretében olyan művészek játszanak együtt, akik egyébként nem szoktak, például Szirtes Edina Mókus és Kemény Zsófi, vagy Dresch Mihály és Tintér Gabriella.

(A Művészetek Völgye részletes programját IDE KATTINTVA böngészheted.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: