KÉK HÍREK
A Rovatból

"A férjem fentről segít" - megszólalt a nagybeteg kislány édesanyja, akinek a férje horgászat közben halt meg

Elképesztő tragédia érte május elején a Szita családot. Kislányuk kerekesszékbe kényszerült egy ritka betegség miatt. Jázmin édesapja pedig pecázás közben vízbe fulladt. Az asszony magára maradt.


A 24.hu kereste meg azt a targikus sorsú családot, melynek előbb a hétéves kislány, Jázmin betegségével kellett szembenéznie, majd a 13. házassági évfordulójuk után egyetlen nappal a családfő, a szerető férj és apa halálával. A férfi a Szécsény melletti Sóderbánya-tónál horgászott, rosszul lett, a vízbe zuhant.

Kislányuk gerincvelőből eredő izomsorvadás miatt került kerekesszékbe, folyamatos ellátást igényel.

"Itt volt a horgászegyesület elnöke, azt mondta, hogy hallotta, amikor ordítok, de én nem emlékszem rá" - így emlékezett vissza az asszony a 24.hu-nak nyilatkozva azokra a pillanatokra, amikor megtalálták férje holttestét.

Henriettáék házában szinte megállt az idő. Férje kabátja, cipője is ott van, ahová letette, mielőtt horgászni indult. Az asszony azt meséli: a helyi presszóban dolgozott, ott ismerkedett meg Józseffel. Szimpatikus volt neki, hogy sohasem kért alkoholt, csak kávét vagy üdítőt fogyasztott. A férfi aztán egyszer azt mondta: ne dolgozzon tovább a kocsmában. Összeköltöztek. A férfi takaros házat épített családjának.

"Amikor kiderült, hogy beteg a lányom, a férjemmel csak csendben ültünk, és néztünk egymásra. Borzasztó volt – mondta a tavaly a Borsnak Henrietta. "Azóta se éjjelem, se nappalom. Nagyon nehéz gondozni őt, hiszen még a saját ágyában sem tud szegénykém megfordulni. Ha a fejét el akarja fordítani, arra is engem kell megkérnie." Jázmin izomsorvadása miatt kétséges, hogy valaha is talpra tud állni.

Jázmin a 24.hu riportja szerint még fel sem fogta igazán, mi történt. Édesanyja azt mondta neki: az édesapja beleesett a tóba, de a Jézuska leeresztett egy létrát, apukája azon kijött, majd felment a mennybe.

A Szita család első gyermeke halva született. Férjével megtörtek fájdalmukban, de úgy érezték, hogy áldás, hogy ismét teherbe esett, mivel annyira vágytak egy gyermekre. Az édesanya bízik benne, hogy van remény lánya számára. "Kérdeztem a Jóistent, hogy mit gondol, mennyit bírok még el. Amikor nagyon el vagyok keseredve, akkor arra gondolok, hogy a férjem úgysem hagyja, hogy szomorú legyek és fentről segít" - mondta az asszony a 24.hu-nak.

A teljes riport a 24. oldalán olvasható.

Nyitóképünk illusztráció, fotó: Szécsény Bánya-tó Facebook-oldal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták Halász Noémi zaklatóját: egy 21 éves férfi hamis profillal, alpári e-mailekben fenyegette a szegedi politikust
A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.


„Halász Noémi (is) megnyugodhat: a rendőrség elfogta zaklatóját” – így tudatta a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányság elkapta a szegedi független képviselőjelöltet hetek óta fenyegető férfit.

A gyanúsított egy 21 éves ráckevei fiatalember, F. Norbert, akit személyes adattal visszaéléssel és zaklatással gyanúsítanak.

A rendőrség az elfogás után egyből indítványozta a férfi letartóztatását. F. Norbert a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, és egyelőre vallomást sem tett.

Az érintett szegedi politikus szerint azonban az elfogás önmagában nem oldja meg a mélyebb problémát.

„A közélet brutális lezüllése továbbra is jelen van, a gyalázkodások továbbra is történnek – nem csak velem, és nem csak politikusokkal”

– írta Halász a közösségi oldalán.

A gyanú szerint a férfi Messengeren zaklatta a politikust, és a hatósági megfogalmazás szerint „végtelenül alpári” hangvételű e-mailekben fenyegette. Emellett a nevével és profilképével egy hamis Messenger-csoportot is létrehozott, ahol valótlanságokat terjesztett róla.

Halász Noémi, a Momentum korábbi szegedi elnöke, aki jövőre független jelöltként indul a Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerületében, még novemberben tett feljelentést a rendőrségen. Akkor úgy fogalmazott, bár megszokta a politikai támadásokat, „de most a dolog túlment egy határon”. A rendőrség a bejelentést követően nyomozást indított, ami mostanra vezetett eredményre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: