HÍREK
A Rovatból

Ferenci: Visszatartja a járványadatokat a kormány, és az egészet megfejeli valami hihetetlen cinizmussal is

A biostatisztikus szerint semmilyen szándék nincs a közlésre, ezek nélkül pedig nem lehet kielégítően védekezni. Ráadásul a nagy része nulla pénz- és szinte nulla energiaráfordítással közölhető lenne.


"Az őszinte kommunikáció, a transzparens adatközlés és döntéshozatal, az emberek partnerként kezelése a sikeres járványügyi védekezés egyik alapja" - írja Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense a saját oldalán közzétett véleménycikkében, szúrta ki a Telex.

Ferenci írásában hosszan sorolja, milyen adatokat kellene közölnie a kormánynak vagy az illetékes állami szerveknek, de arra is kitér, miért nagyon káros, hogy nem közlik ezeket.

A biosztatisztikus szerint például szükség lenne rá, hogy a kormány megossza a fertőzöttek és a kórházba, intenzív osztályra, lélegeztetőgépre kerültek, illetve a halálos áldozatok területi, életkori, nemi eloszlását, ahogy az elvégzett tesztek számát, típusát, területi eloszlását, a mintavétel és az eredmény között eltelt időt is.

De a kórházi kapacitásra vonatkozó adatok kapcsán meg kellene osztani szerinte az ellátható fekvőbetegek számát, intenzív terápiás osztályon ellátható betegek számát, lélegeztethető betegek számát, az ehhez szükséges eszközökről és emberi kapacitásról szóló információkat, országosan és megyei lebontásban is.

A kórházi terheltségi adatok kapcsán pedig fontos lenne szerinte az új koronavírusos felvételek száma, jelenleg a fekvőbetegellátásban ellátott koronavírusos betegek száma, új kimenetek száma a kimenet típusa szerinti lebontásban (áthelyezett, otthonába elbocsátott, elhunyt) és egyéb betegségek jelentette terhelés országosan és megyei lebontásban is, külön az intenzív osztályra vonatkozó adatok és külön a lélegeztetettekre vonatkozó adatok.

Ferenci szerint azt is nagyon fontos lenne még tudni a beadott oltások részletes adatait, és azt is, hogy a fertőzöttek, kórházban ápoltak, halottak hány százaléka volt beoltva és milyen vakcinával.

A biostatisztikus úgy véli, külön problémás a halálesetekről szóló adatközlés, mert ez olyan részletes, ami még Ferenci Tamás szerint is szükségtelen, de már az adatok felvétele olyan problémás, hogy az óriási adminisztrációs terhet ró a kórházakra, miközben a végeredmény szinte használhatatlan.

"Nagyon nyomatékosan hangsúlyoznám, hogy a fent felsoroltak jó 60-70%-a nulla pénz- és szinte nulla energiaráfordítással közölhető lenne: ha egyetlen egy dolog, a szándék meglenne egy megfelelően működő adatgyűjtési (surveillance) és adatközlési rendszer kialakítására, akkor egy hét alatt megoldható lenne, hogy az említett, alapvető adatokat a lakosság is megismerhesse"

- fogalmaz Ferenci, aki azt is hozzátette: mindez nem hogy nem jelentene plusz terhet a kórházaknak, hanem még egyszerűsítené is a munkájukat.

"A jelenlegi magyar adatközlés nemcsak visszatartja a fent felsorolt adatokat a nyilvánosság elől, de nem tudok elmenni szó nélkül a mellett, hogy ezen felül az egészet megfejeli valami hihetetlen cinizmussal is"

- jegyzi meg a biostatisztikus, aki példaként azt hozza fel, hogy míg a fertőzöttek életkori eloszlását adatvédelmi okból nem teszi közzé a hatóság, az nem zavarja őket, hogy a halálesetek közül több simán beazonosítható volt, épp a szükségtelenül részletes adatok miatt.

Ferenci szerint az átláthatóság és az adatok széles körű közzététele több okból is a sikeres járványkezelés egyik alapja:

• "Egy járvány kezelésének talán legfontosabb alappillére a lakosság bizalmának megnyerése és folyamatos fenntartása. Ennek egyik alapeszköze a transzparencia, mert az adatok visszatartása a legjobb táptalaj a különböző összeesküvés-elméletek terjedéséhez, így igen komoly károkat tud okozni a járványügyi védekezésnek".

• "Az emberektől csak akkor várhatjuk el, hogy a helyzet súlyának megfelelően viselkedjenek, ha tisztában vannak a helyzet súlyával. Bármennyire is trivialitásnak hangzik, muszáj ezt is hangsúlyozni: nem róható fel, ha nem így cselekednek, ha közben sötétségben vannak tartva a valódi helyzetet illetően".

• Minőségbiztosítás: "Az adatok egyúttal az egészségügyi ellátórendszer működésének jóságáról, a járványkezelés hatékonyságáról is tudósítanak. Ezért fontos maguknak a járványügyi adatoknak is a transzparens minőségbiztosítása (hogy ezek az információk megbízhatóak legyenek), de ami a mi mostani szempontunkból talán még lényegesebb, az ellátás minőségét is jellemző további adatok mérése, nyilvánosság elé tárása. Amennyiben ugyanis ezek csak "belső kommunikációban" van visszacsatolva, akkor sokkal kisebb a nyomás a javítás irányába, ha azonban az érintettek tudják, hogy erről a közvélemény is értesül, akkor ez jellemzően már önmagában is nagyon jól kikényszeríti a sokkal jobb minőségű munkát".

• "...minden állampolgár fizeti a népegészségügyet, ezért joga van megismerni annak minden adatát, ami más jogát nem sérti, pláne, ha az az ő veszélyeztetettségére vonatkozik, de valóban tény, hogy a legtöbb ember nem közvetlenül fogyasztja (fogyasztaná) ezeket az információkat. Hanem hogy? Szakértőkön, elemzéseken, kutatók analízisén keresztül. Ezek megszületésének azonban feltétele, hogy legyenek adatok, amik elemezhetőek!"

Ferenci végezetül több példát is felsorol a magyarországinál jobb adatközlésre, említi például az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Németországot, Olaszországot, Romániát és Szlovákiát is. Sőt, azt is megjegyzi, az Egyesült Államokban például még azt is lehet tudni, hogy hány kórháznak nincs három napra elég kesztyűje vagy hogy hány kórház jelent kritikus létszámhiányt. Ezzel szemben a magyar "Tájékoztató oldal a koronavírusról" hónapok óta hétvégente egyszerűen nem közöl adatokat, de politikai híreket például igen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk