KÉK HÍREK
A Rovatból

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Portik Tamás fiát, aki kávéval öntötte le az apja ügyét tárgyaló bírót

Ifjabb Portik Tamás azzal védekezett, hogy meglökték, ezért öntötte le az apja ügyét tárgyaló bírót.


Másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Portik Tamás fiát, aki januárban inzultálta, majd kávéval öntötte le a Fővárosi Törvényszéken az apja ügyét tárgyaló bírót, írja az MTI.

Az ügyészség szerint a férfi azért támadt a Fővárosi Törvényszék bírájára, hogy később elfogultsági eljárást kezdeményezzenek ellene.

Póta Péter az 1998-as Fenyő-gyilkosság ügyét tárgyalta, amelynek két érintettje Fenyő János egykori üzleti riválisa, Gyárfás Tamás, illetve a merénylet megszervezésével vádolt Portik Tamás. Az eljárás már a perbeszédeknél tartott, amikor Portik fia január végén megjelent az egyik tárgyalás előtt, és a tárgyalóterembe igyekvő bírót feltartotta kérdéseivel. Póta Péter közölte vele, nincs lehetősége válaszolni, mire a férfi egyre ingerültebb lett, és egy pohár kávét öntött a sértettre.

Ifjabb Portik Tamást nemsokára őrizetbe vették a rendőrök, a bíró pedig nyilvánosan is közölte a vele történteket, illetve azt, hogy nem elfogult az ügyben, ahogy azt idősebb Portik Tamás korábban számos esetben hangoztatta.

Mivel a Fenyő-gyilkosság ügyét nagy érdeklődés kísérte, a történteket többen is látták, közöttük az az újságíró, aki tettlegesen is a bíró védelmére kelt, és lefogta a támadót. Vele, illetve Póta Péterrel együtt hat szemtanút hallgatott meg a PKKB, akik részletesen beszámoltak a támadásról.

Az ügyészség határozott idejű, letöltendő szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, emellett arra, hogy utasítsák ki Magyarországról a svájci állampolgárságú vádlottat.

Ifjabb Portik Tamás többek között azzal védekezett, hogy a kialakuló dulakodásban valaki meglökte, ezért ömlött a bíróra a kávé. Védője, Szikinger István azt mondta: nem bizonyítható, hogy a vádlott előre eltervezte tettét.

Ezzel egyetértett a PKKB is, László Ádám bíró hangsúlyozta, azt sem sikerült tisztázni, hogy a vádlott trágár szavakkal illette volna Póta Pétert.

A hivatalos személy elleni erőszakot egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény, a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott rendezett életet él Svájcban, két kisgyermekről gondoskodik és büntetlen előéletű. A súlyosító körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlott egy kiemelt érdeklődésre számot tartó ügyben követte el tettét.

A PKKB ítélete ellen az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, a vádlott és a védelem tudomásul vette a döntést, amely így nem jogerős. A bíróság megszüntette a terhelt letartóztatását, aki a tárgyalóteremben szabadlábra került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Csecsemőgyilkosság Baranyában: szeméttelepen találták meg az újszülött holttestét, az anyja ölhette meg
A gyanú szerint a 35 éves, többgyermekes anya a szülés után egy plédbe csavarta a csecsemőt, és a szemétbe dobta. Így került a helyszínre a holttest.


Emberölés bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe azt a 35 éves, többgyermekes somogyapáti nőt, aki a feltételezések szerint végzett újszülött gyermekével – írja a bama.hu. A rendőrség kezdeményezte az anya letartóztatását.

Múlt pénteken érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint a nő három héttel korábban titokban szülte meg kisfiát.

A bejelentés szerint a csecsemőt egy plédbe csavarta, a baba pedig ezt követően életét vesztette. A nő a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma a babával együtt azóta a szeméttelepre került.

A bejelentés után a rendőrök előállították az édesanyát, és emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.

Az ügyben az eljárást a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: