KÉK HÍREK
A Rovatból

Felakasztotta a kisfiát, majd magával is végzett egy férfi Gyulafehérváron

A hatóságokat a gyerek anyja értesítette, miután a férfi nem válaszolt az üzeneteire, és nem nyitott neki ajtót.

Link másolása

Felakasztotta a kisfiát, majd magával is végzett egy 27 éves férfi vasárnap hajnalban a romániai Gyulafehérváron - írja a maszol.hu.

A rendőrséget a kisfiú anyja, a férfi korábbi élettársa értesítette vasárnapra virradó éjszaka, mert aggódott a gyerek miatt, akit az apja felügyelete alatt hagyott.

A nő az üzenetváltásaik nyomán jutott arra, hogy a gyerekkel történt valami, később pedig fokozta az aggodalmát, hogy a férfi már nem válaszolt az sms-ekre és a telefonhívásokra sem. Sőt, amikor személyesen ment el a lakásához, nem nyitott ajtót.

Mivel a 27 éves férfi csak bérelte a lakást, a rendőrség előbb felkutatta a tulajdonost. Mivel ő nem járult hozzá, hogy betörjék az ajtót, ezért megvárták, amíg a helyszínre utazott, hogy kinyissa a zárat. Azonban az belülről volt bezárva, így mégiscsak erővel hatoltak be a lakásba, ahol szörnyű látvány, a gyerek és a férfi holtteste fogadta őket.

A rendőrség szerint az apa előbb a kisfiúval, majd magával végzett.

A részletek kiderítésére nyomozást indítottak.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy meztelen nő ollóval a kezében őrjöngött az egyik budapesti plázában, többen videóra vették a tombolását
Egy ruhaboltban szabadult meg a teljes öltözékétől, majd ordítozott és táncolt is. Végül a kiérkező rendőrök fékezték meg.

Link másolása

Anyaszült meztelenül őrjöngött egy zavartnak tűnő nő az egyik budapesti bevásárlóközpont ruhaüzletében szerdán, tombolása közben egy szabóollóval is fenyegetőzött. A rendőrök csak testi kényszert alkalmazva tudták megfékezni – számolt be a furcsa és ijesztő esetről a Bors.

A lap információi szerint az incidens a kora délutáni órákban történt Budapest egyik legnagyobb üzletközpontjában, az első emeleten lévő egyik felkapott ruhaüzletben.

A boltba még felöltözve sétált be a zavarodottnak tűnő nő, majd váratlanul teljesen meztelenre vetkőzött, ordítozni és táncolni kezdett, aztán erőszakossá vált.

„Láttuk, ahogy elkezd gyülekezni a tömeg a bolt előtt, és többen is kameráznak és szörnyülködnek. Egyszer csak hatalmas kiabálás kezdődött, ugyanis a nő elkezdet artikulálatlanul ordibálni, táncolni, és az őt néző közönségnek produkálta magát” – mondta a Borsnak egy szemtanú.

A biztonsági szolgálat munkatársai és a bolt dolgozói felszólították a pucér nőt, hogy öltözzön fel és fejezze be a hangoskodást. Ettől azonban erőszakossá vált: magához vett egy szabóollót, és hadonászni kezdett vele. Ekkor a biztonságiak értesítették a rendőrséget és a mentőket.

A meztelen nő ellenállt a kiérkező rendőröknek, akik végül csak testi kényszerrel és vegyi eszközzel tudták megfékezni.

A zavarodott nőt a mentőszolgálat munkatársai rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol megfigyelés és kivizsgálás alá helyezték – tudta meg a Bors a szemtanútól, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Mentőszolgálat tájékoztatásából.

A lap megkeresésére a Westend Biztonsági Szolgálata azt írta, miután munkatársaik észlelték a zavartan viselkedő nőt, azonnal intézkedtek: szakszerűen és diszkréten jártak el, hogy biztosítsák a látogatók és az ott dolgozók biztonságát, valamint a bevásárlóközpont zavartalan működését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott egy felvétel, amin mexikói katonák szitává lövik egy kartell tagjait
A katonák szerint a bűnözők lőttek először rájuk, a videóból azonban nem ez derül ki. A mexikói elnök szerint „nyilvánvaló kivégzés történt”.

Link másolása

A biztonsági kamerák felvételein az látható, hogy a katonák a helyi kartell tagjait egyszerűen kivégzik. A mexikói védelmi minisztérium állítása szerint felvételeken látható férfiak kábítószer-kereskedők voltak, és azonnal meghaltak.

Az eset még május 18-án történt: a kartell tagjait szállító teherautó teljes sebességgel nekiütközött egy lánckerítésnek, miután több mexikói katonai jármű üldözte őket.

A Vice riportja szerint a katonák az ütközés után mindenféle figyelmeztetés nélkül lövöldözni kezdtek a kartell tagjaira. A katonák azonban azt állítják, hogy a kartell tagjai kezdtek lőni rájuk, ezért kellett lefegyverezni őket.

A bandatagok közül négyen meghaltak, egy ötödik pedig kritikus állapotban került kórházba, ahol később életét vesztette.

Az a felvételek alapján nem jelenthető ki, hogy a kartell tagjai valóban rátámadtak a katonákra, ezért az ügyet a helyi hatóságok még vizsgálják.

Az ügyben a mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador is megszólalt.

„Nyilvánvaló kivégzés történt, ez egyszerűen megengedhetetlen. Eltúlzott, durván erőszakos rendőri intézkedés volt, aminek nem szabad többé előfordulnia”

- mondta az elnök.

(Forrás: Daily Star)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Tüzes vizet” ivott élő adásban, belehalt a 27 éves influenszer
A kínai pajcsiu alkoholtartalma akár 60 százalékos is lehet. Zhong Yuan Huang Ge a videóval pénzt akart keresni, hogy törleszthesse az adósságát.

Link másolása

Meghalt a Zhong Yuan Huang Ge nevű fiatal influenszer, aki egy élő adás alatt megivott egy üveggel a kínai „tüzes vízként” emlegetett baijiu nevű italból.

A pajcsiu egy olyan erős ital, amelynek az alkoholtartalma akár 60 százalékos is lehet.

A kínai TikTok-oldalon elég nagy sikert befutó Huang fiókját azóta törölték. A fiatal férfi felesége egy helyi lapnak megerősítette a halálhírt.

Huang azért is csinálta ezt a videót, mert ezzel akart pénzt keresni, hogy törleszhesse a több százezer jüannyi adósságát.

A kínai influenszer halála egy hónapon belül már a második az ivási kihívások következtében, nemrég májusban történt egy hasonló eset. Akkor egy 34 éves, Wang nevű streamer több kört is elveszített a kihívásban, és a büntetése az volt, hogy meg kellett innia egy üveg baijiu-t. Ő legalább hét üveggel elfogyasztott az italból, és a holttestére a családja talált rá a lakásában.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Tragédia a gyöngyöstarjáni áradásban: társai még fogták Gergely kezét, de az ár erősebb volt
A férfit a hirtelen hatalmasra duzzadt patak ragadta magával egy építkezésen. Bár a többiek megpróbálták megmenteni, de a hömpölygő folyam elsodorta egy pincébe.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy a csütörtöki felhőszakadás nyomán kialakult villámárvíz két halálos áldozatot követelt Gyöngyöstarjánban.

A Heves megyei településen drámai pillanatokat éltek meg a helyiek - írja a Blikk.

A brutális mennyiségű csapadék hatalmas áradatot okozott, ami végigsöpört a falu utcáin, és vitt mindent, ami az útjába került. A patak kilépve medréből elsodort egy embert, egy másikat pedig a pincébe vitt magával. A rendőrség kereste őket, de mire megtalálták a két szerencsétlenül járt embert, már nem tudták megmenteni az életüket.

A lap úgy tudja, hogy egyikük egy 50-es éveiben járó férfi, B. Gergely volt. Az áradás idején az egyik ismerőse építkezésén dolgozott, és épp a tetőt építették. A mellettük folyó patak annyira felduzzadt, hogy bábuként sodorta el. A víz a szomszédok pincéjébe zúdult és magával rántotta áldozatát is. A társai próbálták megmenteni, fogták a kezét és szorították, amíg bírták. Az ár azonban erősebb volt.

Az elhunyt férfi a kutyájával élt a faluban, a volt felesége és gyereke Budapesten lakik - írta a lap.

VIDEÓ: Az áradásról

Fotók a településről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: