Fél évre eltiltották a karateedzőt, aki pofon vágta és szóban is abuzálta tinédzser tanítványát
Kényes helyzetbe került az MTK Budapest karateedzője, F. Mihály, miután egy edzésen pofon vágta egyik fiatal tanítványát. Az eset december elején történt, és a bántalmazott sportoló pánikrohamot kapott a történtek miatt. A klub azonnal lépett: felfüggesztette az edzőt, és belső vizsgálatot indított.
Egy olvasó levélben tájékoztatta a Blikket a részletekről:
A klub gyors kivizsgálást ígért, és ennek eredménye néhány nappal ezelőtt született meg. F. Mihályt fegyelmi vétség elkövetése miatt hat hónapra eltiltották az utánpótláskorú sportolókkal való szakmai munkától. Az MTK közleményében ez állt: „F[...] Mihály vezetőedzőt hat hónapig a korosztályos (18 év alatti) sportolókkal történő szakmai munkavégzés alól felmentette.”
A szankciók pontos időtartamát is megjelölték: 2024. december 10. és 2025. február 10. között F. minden, sporttal kapcsolatos tevékenységtől el van tiltva. Február közepétől viszont visszatérhet a felnőtt sportolók edzéseinek irányításához. A közlemény szerint az MTK az ügyet lezártnak tekinti, további nyilatkozatot nem tesz.
A Blikk a Magyar Karate Szövetségtől megtudta, hogy F. a jövőben is készíti majd fel a válogatott karatést, akinek családja a jelek szerint túl tudott lépni az eseten.