News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Fejszével esett neki unokájának, a lányát pedig gyilkossággal fenyegette a részeges nagypapa

A család már annyira rettegett a rendszersen italozó és dühkitörésekkel küzdő férfitól, hogy elmenekültek otthonról és a rendőröktől kértek segítséget.

Link másolása

hirdetés

Súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak és zaklatás miatt emelt vádat egy 73 éves férfivel szemben a Marcali Járási Ügyészség.

A vád szerint a férfi ittasan rendszeresen terrorizálta vele együtt élő családtagjait, különösen az unokáját

- írja az Ügyészség.hu.

A férfi közös háztartásban élt lányával és annak családjával, köztük a bűncselekmények elkövetésének kezdetén 13 éves fiúunokájával. Régóta ivott, majd 2018-tól ittasan rendszeresen szidalmazta családtagjait, ugyanakkor unokája még inkább ki volt téve a nagypapa ittas dühkitöréseinek. Őt többször bántalmazással is megfenyegette úgy, hogy arra a gyermek nem adott érdemi okot, mindössze a telefonján játszott vagy zenét hallgatott.

Az egyik ilyen alkalommal a súlyosan ittas nagypapa úgy támadt rá a teraszon tartózkodó fiatal fiúra, hogy egyik kezében egy bozótvágó kést, míg másikban egy fejszét tartott, amivel unokája felé suhintott, aki azonban elkapta a fejsze nyelét, így nem sérült meg.

Nem volt azonban ilyen szerencséje akkor, amikor a férfi azért kötött bele a fiúba, mert szerinte túl sokat hallgat zenét, ezért elkapta a mellette elhaladó unokája alkarját és olyan erővel ütötte neki a téglából készült pultnak, hogy a gyereknek eltörött a kézközépcsontja. Előfordult emellett olyan is, hogy az unoka véletlenül eltalálta focilabdával nagyapját, aki erre kiszúrta azt.

Az idős férfin egyre inkább elhatalmasodtak az italozás következményei, ezért

hirdetés
már lányát is egyre többször életveszélyesen megfenyegette. A család annyira megijedt, hogy elmenekültek közös otthonukból, majd segítséget kértek a marcali rendőröktől, akik elfogták és őrizetbe vették a férfit.

A férfi ezután az ügyészség indítványára előbb letartóztatásba, majd bűnügyi felügyelet alá került a családtagjai sérelmére elkövetett további bűncselekmények megakadályozása érdekében.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott, melynek végrehajtását próbaidőre felfüggeszthetik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Blikk: Teljes, több kilós felszerelésben esett a Dunába a büntetés-végrehajtás két munkatársa
A lap információi szerint a fiatal tiszthelyettesek a kutyáikkal egy imitált fogolyszökés folyón végrehajtott keresését gyakorolták, amikor felborult a csónakjuk.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk: eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleménye szerint éppen a szolgálati kutyák kiképzését végezték Rácalmáson, amikor elmerültek a vízben.

A Blikk úgy tudja:

a fiatal tiszthelyettesek 37 fokos hőségben felhevült testtel, teljes, több kilós felszereléssel - bakancsban, bevetési ruhában, fegyverrel, bilinccsel együtt - estek a vízbe. Mentőmellényt nem viseltek.

A lap információi szerint a büntetés-végrehajtás két munkatársa a kutyáikkal egy imitált fogolyszökés folyón végrehajtott keresését gyakorolták, amikor felborult a csónakjuk. A két szolgálati kutyának sikerült partra úsznia, ám a fegyőröket elnyelte a víz.

A két szerencsétlenül járt őrt a kollégáik, tűzoltók, rendőrök azóta is nagy erőkkel keresik, abban bízva, hogy sikerült megkapaszkodniuk a folyószakasz part menti erdő vízbe lógó ágaiba. A lap szerint a környéken egy mentőhelikopter is várakozott, felkészülve az esetleges azonnali mentésre, a rendőrség pedig közösségi oldalakon kérte meg a környékbelieket, akinek van drónja menjen a helyszínre, hogy a levegőből minél nagyobb területet tudjanak átvizsgálni, keresve a bajba jutott kutyakiképzőket.

hirdetés

Makula György bv. ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Kommunikációs Főosztályának vezetője a Blikknek azt mondta: bíznak abban, hogy a baleset okozta sokk után a két kollégának valahogyan sikerült partra evickélni, és csak a kimerültség miatt nem tudták eddig felvenni a kapcsolatot a parancsnoksággal.

A 24.hu azt írja, egy 29 éves és egy 34 éves férfiről van szó, értesüléseik szerint az egyik férfi kutyakiképzőként, a másik pedig kutyaoktatóként dolgozott a testületnél.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: életét kockáztatva mentett meg egy bajba jutott családot a Magyar Közút munkatársa
A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak.

Link másolása

hirdetés

„Életeket mentett a káli művezető kollégánk” – közölte a Magyar Közút az Instagram-oldalán.

"Az M3-as autópályán június 24-én, péntek kora reggel egy szürke személyautó defektet kapott, nekiment a szalagkorlátnak, és 180 fokos fordulattal megállt a belső sávban, szemben a forgalommal. Egy kislány és a szülei utaztak a kocsiban, mindhárman kiszálltak, sőt még kereket is elkezdtek cserélni.

Egy autós bejelentése nyomán a diszpécserünk azonnal megkereste kamerán a helyszínt, és riasztotta a kollégákat és a hatóságokat, hogy baj van. Forgalomtechnikai művezetőnk pár perc alatt kiért, és azonnal kivitte őket a szalagkorláton túlra.

A családnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy mekkora életveszélyben voltak. Kollégánk úgy döntött, hogy életét kockáztatva kihozza az autót is, ezzel elkerülve a további baleseteket. Ekkor megállt benne az ütő, ahogy beült az autóba, ugyanis két másik jármű majdnem belerohant. Szerencsére nem történt baj. Kiszállt és láthatósági mellényével jelzett az autósoknak, hogy nehogy tragédia legyen, ezután kivitte a rendőrök megérkezésekor a leállósávba a kocsit. Nagyon örülünk, hogy végül személyi sérülés nem volt, a család és a kollégánk, illetve a többi közlekedő is ép bőrrel megúszta a hajmeresztő esetet!" - áll a bejegyzésben

"Büszkék vagyunk, hogy ilyen nagyszerű kollégáink vannak"

– írta a Magyar Közút.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa a Kis-Duna-ágban
A szolgálati kutyák kiképzését végezték Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen, amikor elmerültek a vízben.

Link másolása

hirdetés

Eltűnt a büntetés-végrehajtás két munkatársa Rácalmás közelében hétfő délelőtt a Kis-Duna-ághoz tartozó területen - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel.

Azt írták:

a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet és a Márianosztrai Fegyház és Börtön munkatársai szolgálati ebek kiképzését végezték Rácalmáson, a Kis-Duna-ághoz tartozó területen. A kiképzés során eddig nem ismert okból elmerültek a vízben.

A büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai jelenleg is nagy erőkkel keresik őket - tette hozzá a BVOP.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Mintegy ezer négyzetméteren lángol egy raktár a XIII. kerületben
A tűzoltók több gázpalackot kivittek az épületből és négy vízsugárral oltják a lángokat.

Link másolása

hirdetés

Mintegy ezer négyzetméteren ég egy földszintes raktárépület tetőszerkezete Budapest XIII. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-vel.

Kisdi Máté elmondta: a raktár a Tatai utcában gyulladt ki.

A tűzoltók több gázpalackot kivittek az épületből és négy vízsugárral oltják a lángokat

- tette hozzá.

Olvasónk fotóin is látszik, hogy sűrű fekete füst száll a levegőbe az épületből.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: