A Rovatból

"Ez élet és halál kérdése, ne adjon ki Portugáliának" - kérte a Football Leaks hekkere, aki miatt C. Ronaldo is izgulhat

A portugál nemzetiségű hekker azt állítja, hogy nem követett el bűncselekményt.


A Fővárosi Törvényszék kedden tárgyalta a Football Leaks mögött álló portugál nemzetiségű hekker, Rui Pinto ügyét. Az EU szabályai szerint a férfit át kéne adni a portugál hatóságoknak. A magyar ügyész elmondta, hogy kezdeményezik a vádlott átadási letartóztatását, és az elfogásakor lefoglalt tárgyait is átadnák a portugál hatóságoknak - írta meg az Index.

A portugál hatóságok 2019. január 15-én adtak ki európai elfogatóparancsot, majd 2019 február 14-én módosított elfogatóparancsot 2015-ben elkövetett zsarolás és számítógépes bűncselekmények miatt. Ezekért akár tíz évet is kiszabhatnak rá. A hekkert Budapesten fogták el, erről videó is készült.

A vád szerint a férfi üzleti leveleket, jegyzőkönyveket, megállapodásokat és egyéb iratokat hozott nyilvánosságra az interneten, főként a Football Leaks oldalon. Ezen kívül zsarolási kísérlettel is vádolják.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Pinto szerint nem követett el bűncselekményt, és anyagi ellenszolgáltatást sem kapott. Ő csak rá akarta ébreszteni az európai hatóságokat, hogy milyen törvénytelenségek és milyen üzleti közeg veszi körül ma a labdarúgást. Úgy gondolja, hogy átadása esetén a biztonsága is veszélybe kerülne.

"A portugál hatóságoknak az az érdekük, hogy közvetve vagy közvetlenül valami történjen velem. Kérem a bíróságot, hogy ezt mérlegelje. Ez élet és halál kérdése, ne adjon ki Portugáliának"

– mondta a bíróságnak.

Szerinte elfogult a portugál hatóság, és nem lenne tisztességes eljárása Portugáliában. Elmondta, hogy bár az elérhetőségei megvoltak, nem kereseték a portugál hatóságok, miközben más országokból felvették vele a kapcsolatot.

A védőügyvéd szerint nem szabad átadni Portugáliának, mert ott elkövettek egy hibát az eljárás során: nem adtak ki nemzeti elfogatóparancsot. Ezt csak utólag tették meg. A személyes tárgyak átadásával is gondjuk van, mert szerinte az adatoknak csak egy kis része kapcsolódik az ügyhöz. Ugyanakkor már több ország is vizsgálódik a törvénysértések ügyében.

A bíróság ennek ellenére úgy döntött, hogy elrendeli Pinto átadási letartóztatásba helyezését, és őt is, meg személyes tárgyait is átadja Portugáliának.

A bíró szerint a körülmények törvényesek voltak, és minden EU-s országban feltételezni kell a kölcsönös bizalmat és elismerést. Szerinte a bíróság rendelkezésére álló információk alapján nem lehet kimondani, hogy Pinto átadása az életét vagy testi épségét biztosan veszélyeztetné abban az országban, amelynek egyébként az állampolgára.

A védő fellebbezett, ezért másodfokra kerül az ügy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Harminc éve vár a halálsoron a nő, aki tiniként féltékenységből brutálisan megkínozta, majd megölte egy diáktársát - most kitűzték a kivégzése napját
Christa Gail Pike brutális tette sokkolta a világot. Tennessee-ben 200 év után most először hajthatnak végre halálbüntetést nőn.


Christa Gail Pike harminc éve ül a halálsoron, miután 1995-ben brutális kegyetlenséggel megölte 19 éves osztálytársát, Colleen Slemmert. Most már biztos, hogy Tennessee állam 2026. szeptember 30-án végrehajtja rajta a halálos ítéletet. Ő lehet az első nő, akit az államban több mint kétszáz év után kivégeznek, írta a Ladbible.

Pike féltékeny volt, mert attól tartott, hogy Slemmer el akarja csábítani a barátját.

A bírósági iratok szerint a barátjával és egy másik diákkal együtt csalta ki Slemmert Knoxville egyik erdős részére. Azt mondták neki, hogy egy fiú miatt akarnak vele beszélni. Ehelyett Pike brutális kegyetlenséggel végzett vele.

A nő több mint egy órán át kínozta az áldozatot, dobozvágó késsel és húsbárddal vagdosta, majd egy pentagramot vésett a mellkasára és homlokára. Végül fejbe verte egy nagy aszfaltdarabbal, ez bizonyult végzetesnek. Pike később eldicsekedett tettével, sőt, egy darabot az áldozat koponyájából „emlékként” őrizgetett és mutogatott más diákoknak.

A rendőrök 36 órán belül elfogták őket. Pike beismerte, hogy ő kínozta és ölte meg Slemmert, de azt állította, eredetileg csak meg akarták ijeszteni.

1996. március 22-én az esküdtszék néhány óra tanácskozás után bűnösnek találta Pike-ot. Halálbüntetést kapott, valamint 25 év börtönt a csoportos elkövetés miatt. Az ítélethirdetés után könnyek között fordult a bíróhoz: „Megölelhetem az édesanyámat, mielőtt elvisznek?” – kérdezte. A bíró ezt nem engedélyezte, ő pedig így folytatta: „Kérem, hadd öleljem meg! Szeretlek.”

A nő védői arra hivatkoznak, hogy Pike még fiatal volt, amikor elkövette a bűncselekményt, és mentális problémái is voltak. A bírósági iratok szerint gyerekkorában fizikai és szexuális bántalmazás érte, valamint elhanyagolták. Később bipoláris zavart és poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála.

Az Egyesült Államokban a halálbüntetés rendkívül ritkán érint nőket: 1976 óta mindössze 18-at végeztek ki, szemben 1623 férfival. Jelenleg körülbelül 48 nő vár kivégzésre, míg a férfiak száma több mint 2000. Tennessee-ben utoljára a 19. század elején végeztek ki nőket, köztük három fekete rabszolganőt.

(via Sassy.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázolt egy embert a 4-es metró
A Rákóczi téri állomáson történt baleset vasárnap délelőtt. A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.


Elgázolt egy embert az M4-es metró Budapesten, a Rákóczi téri állomáson vasárnap délelőtt, nem sokkal 11 óra előtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt a közlekedés.

Kisdi Máté elmondta,

a fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kiemelték a sínek közül és átadták a mentőknek az elgázolt embert.

A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt az M4-es metró közlekedése.


Link másolása
KÖVESS MINKET: