A Rovatból

Elvesztette a pert Magyarország: 23 miliárdot plusz kamatot kell fizetnie a Sodexónak

Újabb cafetériás cég nyerte meg a vitát a magyar állam ellen.


Újabb pert veszített el a magyar állam cafetériás céggel szemben. Mint arról a napi.hu beszámolt, 73 millió eurót, vagyis 23 milliárd forint kártérítést (plusz a kamatokat) kellene megfizetnie a Sodexo részére.

A Világbank mellett működő választott bíróság, az International Center for Settlement of Investment Disputes döntése azonban még csak első fokú.

Arról mi is írtunk, hogy a cafetériacégek helyzete Magyarországon akkor vált nehezebbé, amikor 2011-12-ben a második Orbán-kormány megemelte az étkezési utalványok adótartalmát, miközben az újonnan bevezetett, állami cég által kiállított Erzsébet-utalványoké és a szintén új OTP-s, K&H-s és MKB-s SZÉP-kártyáké alacsony maradt. A döntést akkor azzal indokolta a kormány, hogy az utalványpiacon tevékenykedő cégek nyereségét Magyarországon akarják tartani.

A Cheque Déjeuner a Ticket Restaurant utalványokat forgalmazó Edenreddel és a Sodexóval együtt fordult az ICSID-hez. Az Edenrednek 2016-ban több mint 7 milliárdos kártérítést állapított meg a szervezet. 2018-ban a Cheque Déjeuner is pert nyert a magyar állam ellen, ez a cég 12,6 milliárd forintot követelt.

A kormányt képviselő ügyvédek szerint a három francia cafetéria vállalat azért vonult ki Magyarországról, mert a 2011-es jogszabálymódosítások után már nem volt többé jövedelmező az üzletük, és ahhoz semmi joguk nincsen, hogy a magyar üzletük mindenképpen jövedelmező legyen. A CD és az Edenred ügyvédei pedig azt szerették volna bizonyítani, hogy a 2011-es változtatások célja pontosan az volt, hogy az állam kiszorítsa őket a magyar piacról.

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.

A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.

Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.

„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.

A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.

„Ezekből semmi nem igaz!

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.

Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.

A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.

„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.

Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.

Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.

Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját fia ölhette meg lakóhajóján a világhírű német írónőt
Alexandra Fröhlichet saját lakóhajóján ölték meg néhány hete. A rendőrséget éppen fia értesítette anyja haláláról.


Alexandra Fröhlich lakóhajója sokáig a nyugalom szigete volt. A rózsaszín hajó nagy, kerek ablakokkal a Hamburgban élő 58 éves bestselleríró visszavonulási helyéül szolgált. A körülbelül 90 négyzetméteres lakóhajót alig fél éve vette birtokba a gyerekeivel.

Április 22-én hajnalban azonban tragédia történt. Az írónő egyik fia reggel 5 óra 20 perc körül hívta ki a rendőrséget. Egy mentőorvos is érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A rendőrség szerint gyilkosság történt.

A BILD információi szerint épp az a fiú lehetett a tettes, aki a rendőröket értesítette.

A rendőrség később elfogatóparancsot adott ki a 22 éves férfi ellen, akit gyilkossággal gyanúsítanak.

A nyomozók végül kedd délben fogták el a fiatal férfit a hamburgi Rothenburgsort városrészben. Nem tanúsított ellenállást, amikor őrizetbe vették.

A gyanúsított fiatalember jelenleg előzetes letartóztatásban van, magánzárkában tartják.

Alexandra Fröhlich leginkább 2012-ben írt Az orosz anyósom és más katasztrófák címmel megjelent regényével lett ismert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halála előtt két héttel ment hozzá egy 87 éves, haldokló férfihez a házvezetőnője, most érvénytelenítették a házasságot
A nő két ügyvéddel rohant be a kórházba, hogy hazavigye az idős férfit. A rokonok szerint csak a vagyon kellett neki – az ügy végül a bíróságon kötött ki.


Egy 87 éves, gyermektelen, krónikus beteg férfi házasságát érvénytelenítette a bíróság. A férfi két héttel a halála előtt kötött házasságot a házvezetőnőjével – írja az MTI.

A férfi akkoriban már ágyhoz kötötten élt, 24 órás ápolásra szorult, és hosszabb ideig kórházban kezelték. A kórház a mentális állapota miatt a gondnokság alá helyezéséről is intézkedett.

Egy alkalommal megjelent a kórházban a házvezetőnő két ügyvéddel. Azonnal kérte a férfi hazabocsátását. A kezelőorvos pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mert a beteg inadekvát válaszokat adott, tájékozatlan volt, és nem tudta reálisan megítélni a saját helyzetét. A nő és a jogi képviselői tiltakoztak a vizsgálat ellen. Végül a férfi maga is kérte, hogy engedjék haza. A kórház ennek eleget tett, de értesítette a gyámhatóságot.

Ezután a szentendrei jegyzőhöz eljutott a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyv, valamint a várakozási idő alóli felmentési kérelem.

A jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a férfi leányfalui lakóhelyén történjen meg. Később kiderült, hogy a kérelmet nem a férfi írta alá.

A házasságkötés előtt a férfi újra kórházba került. Az orvosok szerint korlátozottan tudott együttműködni, szellemi hanyatlása és beszédzavara miatt nehéz volt információt nyerni tőle. Két nappal a hazaengedése után mégis megtörtént a házasságkötés. Két héttel később a férfi ismét kórházba került, és ott meghalt.

A férfi testvérei ezután fordultak az ügyészséghez. Szerintük a nő a férfi demenciáját és leromlott állapotát kihasználva kötötte meg vele a házasságot, hogy megszerezze a vagyonát.

A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított a házasság érvénytelenségének megállapításáért. Álláspontjuk szerint a férfi a házasságkötéskor nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Ezt az igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztotta.

A Szentendrei Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel, és kimondta a házasság érvénytelenségét. A döntést a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerősen helybenhagyta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: