Eltűnt a transznemű magyar influenszer, a rendőrség körözést adott ki
A 24 éves Bish Bharbie, azaz Kiss József Viktor egy XII. kerületi kórházból távozott ismeretlen helyre. Az utóbbi időben a közösségi médiában sem volt túl aktív.
A Rendőrség honlapján megjelent információk szerint körözési eljárást folytat Kiss József Viktor ügyében.
A YouTube-on Bish Bharbie-ként vagy Kiss Liliként ismert influenszer csütörtök este fél 9 körül egy XII. kórházból ismeretlen helyre távozott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Kiss József Viktor tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon – írja a Police.hu.
Bish Bharbie az utóbbi időben 120 ezer követővel rendelkező YouTube-oldalán sem volt aktív. A 24 éves tartalomkészítő születési nemétől eltérően nőként azonosítja magát, felvette a Lili nevet, és több műtéten is átesett már.
A Rendőrség honlapján megjelent információk szerint körözési eljárást folytat Kiss József Viktor ügyében.
A YouTube-on Bish Bharbie-ként vagy Kiss Liliként ismert influenszer csütörtök este fél 9 körül egy XII. kórházból ismeretlen helyre távozott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Kiss József Viktor tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon – írja a Police.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kamerafelvételek szerint Jákli Mónika megfordult autójával útközben a halálos balesete előtt
Az influenszer Mercedesét a 63-as úton, Nagymegyeren rögzítették 3:09-kor, a balesetet pedig 3:53-kor jelentették. A két időpont között eltelt időben az influenszer megfordult és meg is állhatott. Az azonban rejtély, hogy mi történt vele a nagymegyeri felvételek és a halálos ütközés közötti 15-20 percben.
Új kamerafelvételek láttak napvilágot Jákli Mónika tragikus balesetének éjszakájáról, amelyek ahelyett, hogy tisztáznák a körülményeket, csak újabb kérdéseket vetnek fel. Mint ismert, Boráros Gábor MMA-harcos volt párja szerdán hajnalban sodródott le az útról és csapódott fák közé autójával, amely darabokra szakadt és ki is gyulladt. A 31 éves nőt a földön fekve találták meg a kiérkező tűzoltók, és bár mentővel kórházba szállították, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
A rendőrség a Paraméter szlovákiai magyar portálnak korábban megerősítette, hogy több gyanús körülményt is vizsgálnak a baleset kapcsán. A portál szerint
a térfigyelő kamerák felvételei alátámasztják, hogy az influenszer valószínűleg megfordult a 63-as főúton, de továbbra is rejtély, miért telt el közel háromnegyed óra a felvétel és a halálos baleset riasztása között, és miért volt a hajnali fagyban szokatlanul lengén felöltözve.
A portál birtokába jutott videókon az látszik, ahogy hajnali 3 óra 9 perckor a Mercedes Komárom felől megérkezik Nagymegyerre, elhalad a városháza előtt, majd a városközponti körforgalomba hajt. Egy további felvételen az látható, ahogy a Lidl közelében, a 63-ason Alistál irányába haladva elhagyja a várost. A tűzoltók és a mentők 3:53-kor kapták a riasztást a balesethez. Egy, a mentők munkáját jól ismerő forrás szerint a baleset legfeljebb 10-15 perccel a riasztás előtt történhetett.
Ez azt jelenti, hogy a nagymegyeri felvételek és a baleset között maradt egy legalább 15-20 perces idősáv, amit nehéz mással magyarázni, minthogy az autóval megállhatott valahol.
A mostani felvételek azt a verziót támasztják alá, hogy hajnalban Komárom felől jött, majd vélhetően valahol a nagydűri letérő és Alistál között megfordult, mivel a baleset már Nagymegyer irányába haladva következett be.
A tragédiát emellett több gyanús körülmény is övezi. Különös, hogy Jákli Mónika a körülményekhez képest alulöltözött volt: egy cicanadrágon, egy hálóingen vagy köpenyen, valamint egy kabáton kívül semmi mást nem viselt a mínusz tízfokos hidegben. A mentőket egy furgon sofőrje hívta a helyszínről, aki később nem szeretett volna nyilatkozni a történtekről.
Bár a balesettel kapcsolatos kommentekben többen arra utaltak, hogy a fitneszmodellt esetleg üldözhették, a felvételeken ennek nincs nyoma, és ezt más, hitelt érdemlő forrás sem támasztotta alá.
Beszámolók szerint a baleset után körülbelül fél órán belül a helyszínen termett Jákli Mónika komáromi párja, aki amellett, hogy hangosan kérte a mentőket, hogy mentsék meg a nőt, a telefonját kereste. Állítása szerint őt az autó biztonsági rendszere értesítette a balesetről egy applikáción keresztül. Bár megjelent olyan információ, hogy a férfi érzelemmentesen kereste a telefont, az ügyhöz közel álló forrás szerint akadt olyan pillanat is, amikor a fák mellett leguggolva sírt.
Jákli Mónika korábbi élettársa, az MMA-harcos Boráros Gábor több Instagram-sztoriban is utalt rá, hogy számos kérdés megválaszolatlan a balesettel kapcsolatban.
Egy videójában azt közölte: „Még mindig vannak kérdések, amik tisztázatlanok, és még mindig hátravan az a feladat is, hogy Zorával ezt valahogy közöljem.” Az egykori pár közös kislánya ugyanis még nem tudja, hogy édesanyja meghalt.
A 63-as út, ahol a tragédia történt, a térség egyik legveszélyesebb szakaszának számít. A szlovák polgárőrség nyilvános felhívásban keresi azokat, akik a főút érintett szakaszán térfigyelő- vagy egyéb biztonsági kamerával rendelkeznek. Így nem kizárt, hogy újabb videók kerülnek a rendőrség látóterébe, amelyek választ adhatnak a felmerült kérdésekre.
Új kamerafelvételek láttak napvilágot Jákli Mónika tragikus balesetének éjszakájáról, amelyek ahelyett, hogy tisztáznák a körülményeket, csak újabb kérdéseket vetnek fel. Mint ismert, Boráros Gábor MMA-harcos volt párja szerdán hajnalban sodródott le az útról és csapódott fák közé autójával, amely darabokra szakadt és ki is gyulladt. A 31 éves nőt a földön fekve találták meg a kiérkező tűzoltók, és bár mentővel kórházba szállították, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
A rendőrség a Paraméter szlovákiai magyar portálnak korábban megerősítette, hogy több gyanús körülményt is vizsgálnak a baleset kapcsán. A portál szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jákli Mónika tragédiája: úgy összetört a luxus Mercedes, hogy a roncsok elszállításához több járműre is szükség volt
Pénteken Dunaszerdahelyre szállították Jákli Mónika autójának roncsait, miután az influenszer a 63-as főúton halálos balesetet szenvedett. A szakértői vizsgálat adhat választ a gyanús körülményekre.
Péntek délután több autómentővel szállították át Jákli Mónika összetört luxus Mercedesét Komáromból Dunaszerdahelyre rendőrségi szakértői vizsgálatra – írta a szlovákiai magyar Paraméter.
A szállításról Csallóközaranyoson délután fél négykor készültek fotók, amelyek tanúsága szerint a roncsok elszállításához több járműre is szükség volt.
Ahogy már megírtuk, a 31 éves, Szlovákiában és Magyarországon is kedvelt influenszer január 21-én, szerdán hajnalban szenvedett halálos balesetet a 63-as főúton, Alistál és Nagymegyer között. Autójával nagy sebességgel lesodródott az útról a nagydűri letérőnél, majd a fák közé csapódott. A kocsi darabokra szakadt, Mónika pedig kirepült belőle. A helyszínre érkező mentők újraélesztették, de a kórházba szállítás után már nem tudták megmenteni az életét.
Időközben olyan felvételek is előkerültek, amelyek alátámasztják, hogy Jákli Mónika a kérdéses hajnalon Komárom felől érkezett Nagymegyerre, majd onnan továbbhaladt Alistál irányába. Az autójáról körülbelül 45 perccel a baleseti riasztás előtt készült felvétel a városban, amiből arra lehet következtetni, hogy valahol Alistál és a baleset helyszíne között megfordult.
A baleset körülményeit több rejtély is övezi, a rendőrség gyanús körülményeket is vizsgál. Továbbra is tisztázatlan, hogy az influenszer miért volt lengén felöltözve a hajnali mínusz tízfokos hidegben, hová tartott hajnali négy előtt, és miért fordulhatott meg az úton.
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság pénteken kért segítséget a lakosságtól, arra kérve mindenkit, hogy jelentkezzen, aki releváns információval rendelkezik a történtekről. Csütörtökön a szlovákiai Polgárőrség is nyilvános felhívással fordult azokhoz, akik a 63-as főút Nagymegyer és Hegyéte közötti szakaszán térfigyelő-, kapu- vagy egyéb biztonsági kamerával rendelkeznek. Pénteken már arról számoltak be, hogy a beérkezett adatoknak köszönhetően az események láncolata nagyrészt összeállt. Hozzátették, az információk alapján már pontosan látják: „ki kit hívott; milyen időpontban; óra–percre lebontva, valamint az érintett járművek és személyek teljes útvonalát és mozgását.”
Péntek délután több autómentővel szállították át Jákli Mónika összetört luxus Mercedesét Komáromból Dunaszerdahelyre rendőrségi szakértői vizsgálatra – írta a szlovákiai magyar Paraméter.
A szállításról Csallóközaranyoson délután fél négykor készültek fotók, amelyek tanúsága szerint a roncsok elszállításához több járműre is szükség volt.
Ahogy már megírtuk, a 31 éves, Szlovákiában és Magyarországon is kedvelt influenszer január 21-én, szerdán hajnalban szenvedett halálos balesetet a 63-as főúton, Alistál és Nagymegyer között. Autójával nagy sebességgel lesodródott az útról a nagydűri letérőnél, majd a fák közé csapódott. A kocsi darabokra szakadt, Mónika pedig kirepült belőle. A helyszínre érkező mentők újraélesztették, de a kórházba szállítás után már nem tudták megmenteni az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bankrablást imitált, hogy ne kelljen többé a feleségével élnie, börtön helyett házi őrizetre ítélték
Az amerikai férfi a hatóságoknak elmondta, egy vita után közölte a feleségével, hogy inkább börtönbe menne, mintsem otthon maradjon vele. Komolyan gondolta.
Börtönbe akart menni, hogy végre megszabaduljon a feleségétől, a bíró mégis hazaküldte az amerikai Kansas államban élő férfit. Lawrence John Ripple tavaly szeptemberben besétált egy helyi bankfiókba, amely mindössze egy háztömbnyire volt a rendőrkapitányságtól, és egy cetlit csúsztatott a pénztárosnak – írta a The Kansas City Star. „Fegyverem van, adjon pénzt” – állt a fenyegető üzenetben.
Miután a rémült alkalmazott átadott neki 2924 dollárt, a férfi nem menekült el, hanem leült a bank előterében, és megvárta, amíg a rendőrök megérkeznek.
A férfi később a hatóságoknak elmondta, a rablócédulát a felesége szeme láttára írta meg egy vita után, és közölte az asszonnyal, hogy inkább börtönbe menne, mintsem otthon maradjon vele.
A tárgyaláson kiderült, hogy a korábban törvénytisztelő, büntetlen előéletű Ripple egy 2015-ös, négyszeres bypass-szal végzett szívműtét után depresszióval küzdött.
A betegséget nem diagnosztizálták, az ingerlékenységként jelentkezett, ezért az idős férfi nem is gondolta, hogy orvoshoz kellene fordulnia. Védője, Chekasha Ramsey a rablást egyenesen „segélykiáltásnak” nevezte. „Ripple úr érti, mit tett, és tiszteli a törvényt, amit a múltbeli magatartása is jelez” – mondta az ügyvéd, aki hozzátette, a férfi azóta megfelelő gyógyszeres kezelést kap, és feleségével együtt kötelező tanácsadásra jár.
Bár Ripple akár 37 hónap börtönt is kaphatott volna, az ügyész és a védő is enyhítésért folyamodott, amit meglepő módon a kirabolt bank alelnöke és a megfenyegetett pénztáros is támogatott. A bíró végül hat hónap házi őrizetre, három év felügyelt próbaidőre és 50 óra közösségi szolgálatra ítélte.
Ezen felül 227 dollárt kell fizetnie a banknak a dolgozók kiesett munkaidejéért, és 100 dollárt az áldozatsegítő alapba. Az ügyész szerint rendkívül szokatlan, hogy egy bankrabló ne kapjon letöltendő börtönbüntetést. „A híradásokban elsikkadt, hogy Ripple úr bement egy bankba, kirabolta, és ott is maradt” – magyarázta Sheri Catania helyettes szövetségi ügyész, aki elmondta, a férfi azonnal visszaadta a pénzt, és bár fegyverrel fenyegetőzött, csupán egy körömvágó csipeszt és egy hajkefét találtak nála.
Ripple a bíróságon bocsánatot kért a banktól és a pénztárostól is. „Nem állt szándékomban úgy megijeszteni őt, ahogyan tettem” – mondta a férfi. Hozzátette, a megfelelő gyógyszerekkel sokkal jobban van. „Most nagyszerűen érzem magam. Újra a régi önmagam vagyok.
Börtönbe akart menni, hogy végre megszabaduljon a feleségétől, a bíró mégis hazaküldte az amerikai Kansas államban élő férfit. Lawrence John Ripple tavaly szeptemberben besétált egy helyi bankfiókba, amely mindössze egy háztömbnyire volt a rendőrkapitányságtól, és egy cetlit csúsztatott a pénztárosnak – írta a The Kansas City Star. „Fegyverem van, adjon pénzt” – állt a fenyegető üzenetben.
Miután a rémült alkalmazott átadott neki 2924 dollárt, a férfi nem menekült el, hanem leült a bank előterében, és megvárta, amíg a rendőrök megérkeznek.
A férfi később a hatóságoknak elmondta, a rablócédulát a felesége szeme láttára írta meg egy vita után, és közölte az asszonnyal, hogy inkább börtönbe menne, mintsem otthon maradjon vele.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vödörrel hordták az emberi ürüléket az utca végébe Csepelen, a rendőrség állította elő a lakókat
A gusztustalan csomagok a helyi hírportál szerint használt pelenkákat és egyéb szemetet is tartalmaztak. A környéken régóta visszatérő probléma az illegális szemétlerakás.
A Csepel infó nevű helyi hírportál a Facebookon arról írt, hogy a hatóságok elkaptak több Vasas utcai lakót, akik emberi ürüléket és szemetet hordtak az utca végébe. A bejegyzés szerint „a Csepeli Városrendészeti Igazgatóság munkatársai elkapták, majd a rendőrség előállította azokat a Vasas utcai lakókat, akik
vödrökkel és egyéb edényekkel nagy mennyiségű emberi ürüléket, használt pelenkákat és szemetet hordtak az utca végébe”.
A poszt szerint az elkövetők arra ügyeltek, hogy a hulladékot távolabb tegyék le a lakhelyüktől, tettüket pedig az otthoni vécé meghibásodásával magyarázták. A bejegyzésben azt is állítják, hogy „a csepeli Vasas utca számos alkalommal került a hírekbe a helyi lakosság egy kisebb részének szemetelésével. Az önkormányzat saját eszközeivel indított városrehabilitációs intézkedéseket, aminek szerencsére már vannak eredményei.
A környéken sok házat lebontottak, helyükre modern társasházak épültek. Ott a gondok is megszűntek. Az eredeti lakosság problémás része azonban nem minden esetben szeretne másként élni, mint korábban. Ezért az utca nem megújult szakaszán továbbra is előfordulnak ilyen esetek.”
A Vasas utca nem először került a hírekbe illegális szemétlerakás miatt. Már 2018-ban is készültek riportok a környéken visszatérő problémáról, a 444 akkor arról írt, hogy a hulladék rendszeresen újratermelődik a területen, és egy fővárosi tulajdonban lévő telek is nehezítette a kerületi beavatkozást.